Nfz_Kultura.hu_berletes_Mvasar_728x90_002

2018.10.10

Eger ad otthont idén a Magyar Festészet Napja fő rendezvényének: az Élő magyar festészet 2018 című meghívásos tárlat mintegy kétszáz alkotása áttekintést ad a kortárs magyar festészet egészéről – közölte az országos rendezvénysorozat egri programjairól tartott október 9-ei sajtótájékoztatón Verebes György, a Magyar Festészet Napja Alapítvány elnöke.

Verebes György Munkácsy-díjas festőművész kiemelte: az egri Kepes Intézetben október 13-án nyíló kiállításon három festőgeneráció munkáiból tekinthetnek meg válogatást az érdeklődők. A tárlat egyediségét az adja, hogy a szokásokkal ellentétben a festményeket nem különítették el korosztályonként egymástól, így „érdekes, remélhetőleg kellemes meglepetéseket, frissítő élményeket okozó szembesítések lesznek láthatók a falakon” – fogalmazott. Jelezte: a megnyitón az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Magyar Művészeti Akadémia jóvoltából mindhárom nemzedék egy-egy tagját díjazzák, míg a házigazda Eger önkormányzatától a női vonal egy képviselője vehet majd át elismerést.


20171015_festeszet_napja
Fotó: festeszetnapja.hu

 

A többi egri programra kitérve szólt a Sacrum kortárs szakrális festészeti kiállításról, amelynek az Érseki Palota ad otthont. A 15 alkotó műveiből válogatott anyag mennyiségében talán szűknek tűnhet, ám annál erőteljesebb, ezáltal méltó nyitánya lesz a Magyar Festészet Napja helyi eseményeinek – tette hozzá. Jelenidő címmel festő szakos hallgatók tárlata nyílik az Eszterházy Károly Egyetem Líceum épület aulájában, míg az EKE Vizuális Művészeti Intézetében Ozsvát Sára-emlékkiállítást rendeznek. A Ziffer Sándor Galériában unikális üvegfestmény-kiállítást láthat a közönség: a csaknem 30 művész alkotását felvonultató tárlatot 100 év üvegfestészeti kartonjai egészítik ki, tehát az „embert próbáló műfaj” történetét, munkafázisait is közszemlére teszik – mondta Verebes György, hozzátéve, hogy ugyancsak október 13-án tartják a Női vonal VII. kiállítás zárórendezvényét is az egri Templom Galériában.


VerebesGy
Verebes György
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

 

Habis László polgármester kiemelte, hogy a Magyar Festészet Napja országos rendezvénysorozatának egri programjai széleskörű összefogás eredményei. Megjegyezte: a város anyagilag is támogatta az eseményt, amelyet szakmai szervezőmunkával is segített annak érdekében, hogy a helyi programelemek minél több látogatót vonzzanak Egerbe. Az országszerte és határainkon túl októberben zajló Magyar Festészet Napja elnevezésű programsorozathoz több mint 100 kiállítás és rendezvény kapcsolódik, kiemelt helyszín lesz idén Eger mellett Újbuda és Szolnok is. A kezdeményezés célja ráirányítani a figyelmet az elmúlt időszakban háttérbe szorult hagyományos képzőművészeti ágakra, ezen belül is a festészetre és annak magyar képviselőire, kiemelten a fiatal művészgeneráció tagjaira.

 

A rendezvénysorozat néhány kiállítása már szeptember óta látható, de a tárlatok zöme október folyamán nyílik és sok esetben november végéig megtekinthető lesz.

 

Forrás: MTI

Sou_Fujimoto

2019.06.19

A természet és az építészet harmóniáját keresi Fudzsimoto Szú. A Magyar Zene Házát tervező japán sztárépítész azt mondja: mindig az adott tér ihleti meg, a Liget közepénél izgalmasabb helyszínt pedig keresve se találna. Úgy véli: ez a jövő modellje. INTERJÚ

_D0A3010_Copy

2019.06.19

Csáth Géza gyerekkora sejtelmesen dereng át novelláiból. A Margó Fesztiválon közelebb hajoltunk a varázsló kertjéhez, és Csáth Géza családjának fotóhagyatékával ismerkedhetünk meg. A fotográfiákon keresztül betekintettünk az író gyerekkori világába és az amatőr fényképészet és a családi albumok kezdeti korszakába.

Kantorok

2019.06.18

1958 óta ítélik oda a Balázs Béla-díjat a magyar filmszakma kiemelkedő szakembereinek. Idén nyolc filmes vehette át a díjat, köztük Nádorfi Lajos operatőr, akinek Kántorok című filmjét az Uránia Nemzeti Filmszínház június 11-én vetítette a díjazottak munkásságát bemutató sorozatban.

A Kairó központjában, a Tahrir téren lévő múzeum több mint egy évszázada állítja ki az ókor nagy egyiptomi kincseit, egy ideje azonban túl szűkösnek mutatkozott a nagy mennyiségű és sokszínű kiállítási tárgy számára. A munkálatok célja, hogy az épület szerkezeti felújítása mellett az intézmény gazdag gyűjteményét új megvilágításban tárják a látogatók elé, és a nemzetközi elvárásoknak megfelelő szintre fejlesszék a múzeum kutatási és egyéb tevékenységét.

Július 4-én tartják Veszprémben a Hair című musical előbemutatóját élőzenekarral, harminc szereplővel. A darabot nyáron Kapuváron, Balatonlellén, Ajkán, a veszprémi várban és az inotai Retro Színház elé épített szabadtéri színpadon is láthatja a közönség. A Pál utcai fiúkat Veszprém mellett Mórahalmon, Balatonlellén, Gyulán, Balatonakaliban, Balatonfüreden, Alsóörsön, Egerben, Debrecenben, Veresegyházon és Keszthelyen is előadják nyáron. Két zenés produkció, A padlás és A dzsungel könyve már tizennégy éve szerepel megszakítás nélkül a Pannon Várszínház repertoárján, ezeket a darabokat is több településen játsszák majd nyáron. Az alsóörsi strandon Kalózkaland címmel adnak elő szabadtéri interaktív mesejátékot, két esti előadáson pedig ugyanitt, a strandon A Pál utcai fiúkat és a Csinibabát láthatják a nézők. Utóbbit június 28-án a kőbányai Szent László-napokon is bemutatják ingyenes előadáson.

Az egyelőre cím nélküli mű 2020. május 19-én jelenik meg és Panemben játszódik, ám 64 évvel az eredeti trilógia előtt. Az amerikai írónő szerint az új regény a Sötét Napokként emlegetett sikertelen lázadás utáni éveket mutatja be, amikor Panem megpróbál talpra állni a történtek után. A posztapokaliptikus regénytrilógiában Panem fiatal lakóit arra kényszerítik, hogy élet-halál harcot vívjanak egymással élő adásban.

A Maling-hegység területén feltárt négy lábnyom segítheti az alsó kréta korban élt dinoszaurusz csoportok eloszlásának és evolúciójának tanulmányozását. Két sauropoda lábnyom az évek során részlegesen megrongálódott – három lábujj eltűnt –, ezért a nyomok emberi lábnyomnak tűntek, és sokáig a késő Tang-dinasztia (618-907) egyik híres tábornokának, Li Cunhsziaónak (858-894) tulajdonították őket.

Június 19-én kiállítás nyílik Pataki Ferenc festőművész képeiből a szentendrei ÚjMűhely Galériában Hommage à Barcsay címmel. Pataki művei általában az időt kívánják megragadni, ám mostani képei egyik alapeleme inkább a csend: nem a nyugalom csendje ugyan, hanem az alig érzékelhető, mégis folyamatosan zajló mozgások fojtott surrogása, a lassan málló, halkan áttetszővé horzsolódó felületek neszezése.

Négy előadást ad elő Csíkszeredában a Kolozsvári Magyar Opera a Székelyföldi Operahét keretében, az előadásokon Miklósa Erika és Kovácsházi István is címszerepet énekel.

Miklosa_Erika

A Gyulai Várszínház és Nemzeti Színház tavaly egy olyan hosszútávú színházi, összművészeti programsorozatot indított el a Székely János Napokkal, amelynek célja, hogy a közelmúlt nemzeti klasszikusainak életműveire egy-egy kétnapos programsorozattal, benne legalább egy fontos dráma bemutatásával hívják fel a figyelmet. Székely János munkássága után idén Weöres Sándor műveit állítják Gyulán középpontba, június 26-27-én.

Az Ivan & The Parazol koncertje nyitja idén a Volt egyszer egy Ifipark című sorozatot a Várkert Bazárban június 23-án, ahol a nyár folyamán fellép még Kovács Kati, az Edda Művek, Zséda, az Ős-Bikini, Deák Bill Gyula és a Piramis is.

Történelmi-művészeti sétára várják az érdeklődőket a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtárában június 22-én 11 órára.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma