IDO_KEP_banner_728x90_2_002

2015.07.04
Bodor Máté

Kudász Gábor Arion Az emberi lépték című fotósorozatával a Robert Capa-Nagydíj három ösztöndíjasa közé került. Megpróbáltuk kideríteni, miért pont a téglát választotta kiemelt tárgy gyanánt, közben azt is megtudtuk, szerinte milyen más léptékben gondolkoznak az emberek, és hogy rengeteg párhuzamosság figyelhető meg a mai világban.

Hogyan indultál el a fotózás útján?

Mindig megkapom ezt a kérdést, és próbálok valami érdekes történettel előállni, de az igazság az, hogy a legnagyobb lökést a gimnáziumban a fotószakkört vezető tanárnővel folytatott beszélgetések adták. Azt hiszem jó pár órát lógtam el filmhívás miatt, és még több filmet hívtam elő, hogy ott lebzselhessek.

 

Az Emberi lépték című fotósorozatodra Capa-ösztöndíjat kaptál, amit téglagyárakban készítesz. Adja magát a kérdés, miért pont a tégla?

A tégla szélsőségesen köznapi és vizuálisan erőteljes jel. Az emberi lépték kérdése régóta foglalkoztat, a személyes, a lokális viszonya a globálissal, az univerzálissal. Az, hogy az ember meddig képes érzékelni a világot. Úgy vélem, az érzékelésünk határa a lokálistól, ha tetszik, az emberitől kitolódik a skála mindkét irányában. A tégla úgy jött, hogy múlt tavasszal megkeresett egy téglagyár, hogy támogatnák egy sorozat elkészítését, teljesen szabad kezet adtak, csupán annyit kértek, hogy a munkának legyen köze a téglához, így elkezdtem a tégla szimbolikus jelentésével és a világban betöltött szerepével foglalkozni. Megtetszett a kikezdhetetlen tömörsége, jelszerűsége. Szabványos forma, van magassága, szélessége, hossza, súlya, anyaga. Ezeket a nagyon egyszerűen leírható tárgyakat egymás mellé téve, hihetetlenül bonyolult struktúrájú rendszerek hozhatók létre. Egy tégla egy egységnyi információ, ha tetszik egy bit. Egyszóval lenyűgöz egy végletesen földhözragadt tárgy viszonya a hasonlóan végtelenül tágas és felfoghatatlan univerzummal.

_MG_9631Miközben a téglák egyszerűségével, s megfeleltethetőségével foglalkozol, felmerülnek morális kérdések. Például a gép és ember viszonya.

Bár többségében téglákat fotózok, engem mégis a felelősség problémája és az emberiség jövőképe foglalkoztat. Nagyon szoros kapcsolatban van ez a szabványok kérdésével, azzal, hogy mi a szabványok, szabályrendszerek, alkotmányok feladata. Nem minden tégla kompatibilis minden más téglával, így a szellemi konstrukciókra is jellemző harmonizációs problémák is vizsgálhatók rajta keresztül. Végül is a morál és a törvények is építmények, amik lebonthatók alapegységekre. Erős egyszerűsítéssel élve a tégla olyan a tárgyi világban, mint a felelősség a morális világban. Cipeljük a súlyát. Izgat, hogy meddig emberi valami, hol a határ ember és gép között, van-e a gépeknek is felelőssége, mi a technológia léptéke? Egy fotósorozatban nehezen átvihetők az ilyen gondolatok, de éppen ez teszi izgalmassá a játékot.

_MG_9793Az ilyen léptékváltások máshol is megtalálhatók az emberi életben. Érdemes azokat is bemutatni, lehet-e ott újat mutatni?

Választhattam volna millió-egy más dolgot is, egyes elméletek szerint olyan, hogy lépték nem is létezik, így aztán léptékváltásról, pláne emberi léptékről sem lehet beszélni. De a frissen préselt még puha téglát kézbe véve magam előtt látom a sáros agyagból tárgyakat formáló ősembert, akitől óriási időbeli távolság választ el, mégis alig különbözünk. Pár évtizede még fáradságos és munkaigényes volt téglát előállítani, sok embernek adott megélhetést ez az iparág. Az ősi technológia, ami a mai napig szinte változatlan formában működik, de találkozik a high-tech, automatizált gyártási folyamattal, amiben az ember szerepe teljesen átértelmeződik, sőt idézőjelek közé kerül. Kérdés, hogy az antropocén helyett nem lenne pontosabb inkább technocénnek nevezni a legújabb földtörténeti korszakot.

_MG_9800

 

A fotósorozatod befejezése mellett tervezel egy gyűjtőmunkát is. Mit lehet erről tudni?

Ez a készülő mű fontos része, az Achilles-sarka, amivel még nem állok igazán jól, pedig régóta foglalkoztat. A világunk rendkívül redundáns, tele van párhuzamosságokkal és ismétlődésekkel. Amire én itt Magyarországon rájövök, azt lehet, hogy Párizsban vagy a Távol-Keleten is megcsinálják. Egy globális agyban, az interneten ezek aztán egyszerre jelennek meg. Felbukkannak ötletek és nem lehet tudni, mi volt előbb, mi mire volt hatással, deja vu. Ez szerintem egyre izgalmasabb lehetőségeket kínál, de felveti a korábban említett emberi-gépi kérdést is. Tegyük fel, ha érdekel a világ legmagasabb embere, van-e értelme annak, hogy én elutazzak a lakhelyére, és ott lefotózzam. Tudok és akarok-e más vagy újabb képet csinálni a már létező képeknél? Ha kijelentem, hogy gondolok rá, ez a gesztus elegendő-e? Vannak persze téglamúzeumok és offline gyűjtemények, amik a sorozat számára érdekes dolgokat tartogathatnak, ezeket is beleemelem a munkába. Ez a gyűjtés másfajta vizsgálata az emberi léptéknek, a helyhez kötött fotózásnak az ellenpólusa. Mivel csak téglagyárakban fotózok, amik többnyire mindenhol egyformák, alig különbözik egymástól egy solymári és egy bulgáriai téglagyár. Így belegondolva nincs sok értelme megtenni a köztük lévő hatalmas földrajzi a távolságokat. Elutazom 1000 kilométerre, hogy lefotózzam ugyanazt a szabványos formát, de a gyűjtésben nem mozdulok ki. Abból fogok építkezni, amit kortársaim vagy az előttem élők láttak, és kíváncsi vagyok, hogy tudok-e így újat mondani.

 

Lényeges az, hogy fekete-fehérek a képek?

Igazából nem, lehetnének színesek is. Az elmúlt tizenöt évben szinte csak színesben dolgoztam mondván, hogy a világ színes. Sok apró, önmagában nem döntő szempont szólt amellett, hogy ezúttal fekete-fehérben dolgozzak. A téglagyárakban dominál az égetett agyag vöröses színe. De mi köze a vörösnek az emberi léptékhez? A döntés tehát az, hogy ne vörös legyen a sorozat. A fekete-fehér absztrakt, kevésbé hangulati, tárgyilagos és időtlen. A képek ideje kiemelt szerepet kap ebben a munkában. A monokróm képek erősítik az archívum hatást, mintha már régóta velünk lennének, és én csak összegyűjtöttem volna őket, belesimulnak a gyűjtés képanyagába. Így a munka egy pontján az esztétikai döntések tartalmivá is válnak. Nagyformátumú géppel, filmre dolgozom, ami már önmagában is elég régimódi.


_MG_9814

Nemcsak fotózol, hanem tanítod is. Erre tudatosan készültél?

Még javában a MOME-n, akkori nevén, az Iparművészeti Egyetemen tanultam, amikor megkértek rá, hogy a fotó szak kettő számítógépből álló digitális parkját tartsam karban. A diploma után, ez a munkakör tartott ott. Tizennyolc éves korom óta a Zugligetbe járok mint diák vagy tanár, már az életem több mint felét ott töltöttem. Ebből a szempontból mondhatjuk, hogy nem tudatos döntés volt, mert sosem határoztam el, hogy tanítani akarok. A tanítás lett észrevétlenül az életem része. Az egyetem olyan, mint egy második otthon vagy szellemi bázis, ahol nem csak a diákokkal szemben követelmény, hogy az önálló alkotói útjukat járják. Én minden nap tanulok tőlük és remélem, hogy példával viszonozhatom. Egyébként nem mindent lehet tanítani, de a leglényegesebb, hogy a gondolkodás szabadságát megkapják a hallgatók. Ez sokszor embert próbáló feladat mindannyiunknak. Az egyetem elvégzése után pár évig kipróbáltam magam a reklámiparban is, de az a munka kiszipolyozott, feladtam amint észrevettem, hogy elaprózódom, és nem élvezem a hivatásomat. A munkahelyek kilencvenkilenc százaléka ilyen, köztük a téglagyár is olyan helynek tűnik, ami rászorítja az embert, hogy feladja vágyait, végső soron önmagát. Ez pedig szerintem egyáltalán nem produktív, és nem is emberi.

lukoviczky

angyali_udvozlet_R

2019.04.22

Molnár-C. Páltól, aki egyházművészként, újságrajzolóként és aktfestőként is alkotott, megkérdezték egyszer: hogy lehet az, hogy ő, aki 30 templomot díszített oltárképeivel és freskóival, aktot is készít. „A művész, amikor aktot fest, akkor is imádkozik” – válaszolta. Születésének 125. évfordulója alkalmából a Molnár-C. Pál Emlékmúzeumban Boldog művész címmel nyílt tárlatán jártunk.

Saint-Philibert_apatsagi_templom_Tournus_1953__Lucien_Herve_R

2019.04.21

Igazi 20. századi, kalandos magyar élet jutott Lucien Hervének. Elkán László néven született Hódmezővásárhelyen 1910-ben, majd 18 évesen Párizsba ment. Dolgozott bankban, volt divattervező, festett képeket, újságíróként, majd fotósként épített karriert. A francia hadsereg katonájaként volt hadifogoly, szökevény, az ellenállás tagja. Épületekről született képei tették híressé. A 97 évesen elhunyt fotós műveiből Lucien Hervé – Az építészet csendje címen nyílt kiállítás a Pannonhalmi Főapátságban.

deri-tojas2_R

2019.04.21

A néprajzi és népművészi gyűjtemények kialakulásának már viszonylag korai szakaszában figyelem fordult a hímes tojások felé, s hamar a kollekciók részévé váltak. A debreceni Déri Múzeum is őriz néhány értékes darabot. Van, amelyiket karcolt technikával díszítették, másokat írókával, a legújabbat pedig ecsettel, temperával festették.

Mától egy héten át magyar filmeket, mintegy 200 alkotást vetítenek a budapesti a Corvin Moziban. A televíziós forgalmazású filmek – tévéfilm, kisjátékfilm, dokumentumfilm, ismeretterjesztő film, animációs film és televíziós sorozatok – ingyenesen, a mozifilmek 500 forintos áron tekinthetők meg. A nézők április 25-én éjfélig adhatják le voksukat az elmúlt év legjobb filmjére a filmhéten bemutatott alkotások közül. Részletek itt.

Nyolcállomásos erdélyi turnéra indulnak május 11-én a Fölszállott a páva című tehetségkutató műsor versenyzői. A fellépők között van Kacsó Hanga, a 2014-es évad énekes szólista kategórianyertese, a Jászság Népi Együttes, a 2012-es és 2018-as évad táncegyüttes kategóriájának győztese és a Tokos zenekar is, amely 2014-ben ugyancsak kategórianyertes volt a zenekarok között. A turné Hargita megye nyolc településére látogat el.

A Fragonard-gyár új parfümmúzeumában a látogatók mintegy 400 parfümmel, és az illatszerek európai történetével is megismerkedhetnek. A múzeum a dél-franciaországi Grasse városában található világhírű parfümgyáré, amelyet hagyományos parfümkészítő művészetéért 2018-ban az UNESCO is felvett a kulturális világörökségi listájára. Míg régen az erős illatokat elsősorban temetési szertartások, később pedig a testszag elfedésére használták, a középkortól kezdve a parfüm már a luxusterméknek számított. Bár az egyház sokáig rossz szemmel nézte az illatosítást, a keresztes hadjáratokról visszatérők is sok egzotikus parfümöt, olajat hoztak magukkal Európába, új illatokkal gazdagítva a kínálatot. A 18. századtól az erős illatok kifinomultabbá váltak, ám még a 20. század elején is nehéz illatok hódítottak a mai ízléshez képest.

Előadó-művészeti tevékenységű nonprofit céget hoztak létre az ősszel elindult pásztói színház alapítói, köztük Kautzky Armand. A Balassi Bálint Színház Nonprofit Kft. másik két tulajdonosa Katona Attila zeneszerző és Katona József díszletfestő iparművész. A színházalapítást a 9 ezres kisváros kezdeményezte. Az előadások a művelődési házban zajlanak majd.

A budapesti Nemzeti Színház repertoárján is szereplő Ady-estjével vendégszerepel a kolozsvári színházban Földes László Hobo. A föltámadás szomorúsága című verses-zenés összeállítás április 24-én, szerdán 17 és 20 órától tekinthető meg a színház Stúdiótermében.

Április 28-án, a tánc világnapja alkalmából izgalmas programoknak ad otthont a Trip Hajó: lesz improvizációs jam Wondawulf közreműködésével, játékos kortárstáncház, fotókiállítás és milonga bemutató is.

Duda_Eva_Tarsulat_Tanc_

Május 25. és június 2. között negyedik alkalommal rendezik meg a Zsidó Művészeti Napokat (Zsimü) Budapest meghatározó kulturális helyszínein.

Antonín Dvořák nagyszabású h-moll gordonkaversenyét tűzi műsorra a Pannon Filharmonikusok zenekar április 27-én a pécsi Kodály Központban. A gordonkairodalom egyik legjelentősebb darabját Alexander Buzlov orosz csellóművész szólaltatja meg.

M/Ámor vagy amit akartok címmel, a Shakespeare-komédiák sajátos dramaturgiáján alapuló vígjátékot mutat be a Terminál Workhouse fiatal alkotókból álló csapata a Kós Károly Művelődési Házban április 23-án, kedden 19 órakor.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma