2015.07.04
Bodor Máté

Kudász Gábor Arion Az emberi lépték című fotósorozatával a Robert Capa-Nagydíj három ösztöndíjasa közé került. Megpróbáltuk kideríteni, miért pont a téglát választotta kiemelt tárgy gyanánt, közben azt is megtudtuk, szerinte milyen más léptékben gondolkoznak az emberek, és hogy rengeteg párhuzamosság figyelhető meg a mai világban.

Hogyan indultál el a fotózás útján?

Mindig megkapom ezt a kérdést, és próbálok valami érdekes történettel előállni, de az igazság az, hogy a legnagyobb lökést a gimnáziumban a fotószakkört vezető tanárnővel folytatott beszélgetések adták. Azt hiszem jó pár órát lógtam el filmhívás miatt, és még több filmet hívtam elő, hogy ott lebzselhessek.

 

Az Emberi lépték című fotósorozatodra Capa-ösztöndíjat kaptál, amit téglagyárakban készítesz. Adja magát a kérdés, miért pont a tégla?

A tégla szélsőségesen köznapi és vizuálisan erőteljes jel. Az emberi lépték kérdése régóta foglalkoztat, a személyes, a lokális viszonya a globálissal, az univerzálissal. Az, hogy az ember meddig képes érzékelni a világot. Úgy vélem, az érzékelésünk határa a lokálistól, ha tetszik, az emberitől kitolódik a skála mindkét irányában. A tégla úgy jött, hogy múlt tavasszal megkeresett egy téglagyár, hogy támogatnák egy sorozat elkészítését, teljesen szabad kezet adtak, csupán annyit kértek, hogy a munkának legyen köze a téglához, így elkezdtem a tégla szimbolikus jelentésével és a világban betöltött szerepével foglalkozni. Megtetszett a kikezdhetetlen tömörsége, jelszerűsége. Szabványos forma, van magassága, szélessége, hossza, súlya, anyaga. Ezeket a nagyon egyszerűen leírható tárgyakat egymás mellé téve, hihetetlenül bonyolult struktúrájú rendszerek hozhatók létre. Egy tégla egy egységnyi információ, ha tetszik egy bit. Egyszóval lenyűgöz egy végletesen földhözragadt tárgy viszonya a hasonlóan végtelenül tágas és felfoghatatlan univerzummal.

_MG_9631Miközben a téglák egyszerűségével, s megfeleltethetőségével foglalkozol, felmerülnek morális kérdések. Például a gép és ember viszonya.

Bár többségében téglákat fotózok, engem mégis a felelősség problémája és az emberiség jövőképe foglalkoztat. Nagyon szoros kapcsolatban van ez a szabványok kérdésével, azzal, hogy mi a szabványok, szabályrendszerek, alkotmányok feladata. Nem minden tégla kompatibilis minden más téglával, így a szellemi konstrukciókra is jellemző harmonizációs problémák is vizsgálhatók rajta keresztül. Végül is a morál és a törvények is építmények, amik lebonthatók alapegységekre. Erős egyszerűsítéssel élve a tégla olyan a tárgyi világban, mint a felelősség a morális világban. Cipeljük a súlyát. Izgat, hogy meddig emberi valami, hol a határ ember és gép között, van-e a gépeknek is felelőssége, mi a technológia léptéke? Egy fotósorozatban nehezen átvihetők az ilyen gondolatok, de éppen ez teszi izgalmassá a játékot.

_MG_9793Az ilyen léptékváltások máshol is megtalálhatók az emberi életben. Érdemes azokat is bemutatni, lehet-e ott újat mutatni?

Választhattam volna millió-egy más dolgot is, egyes elméletek szerint olyan, hogy lépték nem is létezik, így aztán léptékváltásról, pláne emberi léptékről sem lehet beszélni. De a frissen préselt még puha téglát kézbe véve magam előtt látom a sáros agyagból tárgyakat formáló ősembert, akitől óriási időbeli távolság választ el, mégis alig különbözünk. Pár évtizede még fáradságos és munkaigényes volt téglát előállítani, sok embernek adott megélhetést ez az iparág. Az ősi technológia, ami a mai napig szinte változatlan formában működik, de találkozik a high-tech, automatizált gyártási folyamattal, amiben az ember szerepe teljesen átértelmeződik, sőt idézőjelek közé kerül. Kérdés, hogy az antropocén helyett nem lenne pontosabb inkább technocénnek nevezni a legújabb földtörténeti korszakot.

_MG_9800

 

A fotósorozatod befejezése mellett tervezel egy gyűjtőmunkát is. Mit lehet erről tudni?

Ez a készülő mű fontos része, az Achilles-sarka, amivel még nem állok igazán jól, pedig régóta foglalkoztat. A világunk rendkívül redundáns, tele van párhuzamosságokkal és ismétlődésekkel. Amire én itt Magyarországon rájövök, azt lehet, hogy Párizsban vagy a Távol-Keleten is megcsinálják. Egy globális agyban, az interneten ezek aztán egyszerre jelennek meg. Felbukkannak ötletek és nem lehet tudni, mi volt előbb, mi mire volt hatással, deja vu. Ez szerintem egyre izgalmasabb lehetőségeket kínál, de felveti a korábban említett emberi-gépi kérdést is. Tegyük fel, ha érdekel a világ legmagasabb embere, van-e értelme annak, hogy én elutazzak a lakhelyére, és ott lefotózzam. Tudok és akarok-e más vagy újabb képet csinálni a már létező képeknél? Ha kijelentem, hogy gondolok rá, ez a gesztus elegendő-e? Vannak persze téglamúzeumok és offline gyűjtemények, amik a sorozat számára érdekes dolgokat tartogathatnak, ezeket is beleemelem a munkába. Ez a gyűjtés másfajta vizsgálata az emberi léptéknek, a helyhez kötött fotózásnak az ellenpólusa. Mivel csak téglagyárakban fotózok, amik többnyire mindenhol egyformák, alig különbözik egymástól egy solymári és egy bulgáriai téglagyár. Így belegondolva nincs sok értelme megtenni a köztük lévő hatalmas földrajzi a távolságokat. Elutazom 1000 kilométerre, hogy lefotózzam ugyanazt a szabványos formát, de a gyűjtésben nem mozdulok ki. Abból fogok építkezni, amit kortársaim vagy az előttem élők láttak, és kíváncsi vagyok, hogy tudok-e így újat mondani.

 

Lényeges az, hogy fekete-fehérek a képek?

Igazából nem, lehetnének színesek is. Az elmúlt tizenöt évben szinte csak színesben dolgoztam mondván, hogy a világ színes. Sok apró, önmagában nem döntő szempont szólt amellett, hogy ezúttal fekete-fehérben dolgozzak. A téglagyárakban dominál az égetett agyag vöröses színe. De mi köze a vörösnek az emberi léptékhez? A döntés tehát az, hogy ne vörös legyen a sorozat. A fekete-fehér absztrakt, kevésbé hangulati, tárgyilagos és időtlen. A képek ideje kiemelt szerepet kap ebben a munkában. A monokróm képek erősítik az archívum hatást, mintha már régóta velünk lennének, és én csak összegyűjtöttem volna őket, belesimulnak a gyűjtés képanyagába. Így a munka egy pontján az esztétikai döntések tartalmivá is válnak. Nagyformátumú géppel, filmre dolgozom, ami már önmagában is elég régimódi.


_MG_9814

Nemcsak fotózol, hanem tanítod is. Erre tudatosan készültél?

Még javában a MOME-n, akkori nevén, az Iparművészeti Egyetemen tanultam, amikor megkértek rá, hogy a fotó szak kettő számítógépből álló digitális parkját tartsam karban. A diploma után, ez a munkakör tartott ott. Tizennyolc éves korom óta a Zugligetbe járok mint diák vagy tanár, már az életem több mint felét ott töltöttem. Ebből a szempontból mondhatjuk, hogy nem tudatos döntés volt, mert sosem határoztam el, hogy tanítani akarok. A tanítás lett észrevétlenül az életem része. Az egyetem olyan, mint egy második otthon vagy szellemi bázis, ahol nem csak a diákokkal szemben követelmény, hogy az önálló alkotói útjukat járják. Én minden nap tanulok tőlük és remélem, hogy példával viszonozhatom. Egyébként nem mindent lehet tanítani, de a leglényegesebb, hogy a gondolkodás szabadságát megkapják a hallgatók. Ez sokszor embert próbáló feladat mindannyiunknak. Az egyetem elvégzése után pár évig kipróbáltam magam a reklámiparban is, de az a munka kiszipolyozott, feladtam amint észrevettem, hogy elaprózódom, és nem élvezem a hivatásomat. A munkahelyek kilencvenkilenc százaléka ilyen, köztük a téglagyár is olyan helynek tűnik, ami rászorítja az embert, hogy feladja vágyait, végső soron önmagát. Ez pedig szerintem egyáltalán nem produktív, és nem is emberi.

nemzeti_tancszinhaz_eloter2_hlinka_zsolt_foto_2000px

2019.02.15

Február 15-én nyitja meg kapuit Budapest egyedülálló új kulturális színtere: a Nemzeti Táncszínház új épülete, mely a Millenáris Parkban kapott helyet. A legmodernebb színháztechnikával felszerelt, különleges építészeti megoldásokat felvonultató épületben két színházterem és kamaraterem várja a tánc szerelmeseit, emellett próbatermek segítik a professzionális táncosok felkészülését.

Pataki_Andras

2019.02.15

Imre Zoltán Program (IZP) számokban: 40 táncszínházi nevelési előadás 15 helyszínen 1200 gyermek részvételével, 54 táncelőadás 13 helyen. Emellett konferenciasorozatok, rendezvények, versenyek, szakmai fórumok, külföldi stúdiumok, digitális portfóliók, tréning-, és próbalehetőségek. A hazai táncszakma legújítóbb kezdeményezéséről Pataki András kuratóriumvezetőt, táncművészt, a Szegedi Kortárs Balett igazgatóját kérdeztük.

az_ismeretlen_gorgei_R

2019.02.15

Élő vértanúnak Móricz Zsigmond, villámzúzta délceg cserfának Arany János, a nemzeti hiúság áldozatának pedig Gyulai Pál nevezte Görgei Artúrt. Az 1848-49-es szabadságharc híres hadvezérének már a kortársak is igyekeztek igazságot szolgáltatni. A legendákon túli alakját igyekszik bemutatni a Magyar Nemzeti Múzeum Az ismeretlen Görgei című kiállítása. A tárlat szakértőjével, a Magyar Történelmi Társulat elnökével, Hermann Róberttel beszélgettünk.

A kimagasló színvonalú településfejlesztési munkájáért járó Hild János-díjat pénteken adta át a Magyar Urbanisztikai Társaság a XII. kerület képviselőjének, Pokorni Zoltán polgármesternek a Hegyvidéki Urbanisztikai Konferencián.

Felháborodást keltett Horvátországban az oktatási minisztérium döntése, mely szerint lekerült az ajánlott olvasmányok listájáról Anne Frank naplója. Csütörtökön mintegy háromezren írták alá azt a petíciót, amelyben az iskolai programba való visszahelyezését követelik. A kezdeményezők úgy vélték: a holokauszt olyan téma, amelyet nem lehet mellőzni a horvát irodalmi oktatásban. A hovát oktatási miniszter a háziovasmányok listájának újragondolását ígéri.

A Magyar Írószövetség február 18-án, Jókai Mór születésnapján ünnepli a magyar széppróza napját. 18 órakor az Írószövetség klubtermében Mezey Katalin Kossuth-díjas író, az MMA irodalmi tagozatvezetője és Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke nyitja meg a rendezvényt. Az Irodalmi Magazin Jókai-számát a szerkesztők: Kondor Péter János, Molnár Krisztina és Lipp Mónika Mária mutatják be. Az év novellái 2019 című antológiát Erős Kinga kritikus, a könyv szerkesztője, valamint Bíró Gergely író, a Magyar Napló főszerkesztő-helyettese ismerteti. Közreműködik: Turi Bálint színművész és a Másik Oldal zenekar.

Narkisszosz, a görög mitológia szerint a víztükörben megpillantott képmásába beleszerető vadász portréját ábrázoló, rendkívül jó állapotban fennmaradt freskóra bukkantak egy Pompejiben folyó feltáráson. A freskó egy ókori pompeji ház átriumát díszítette. A képet abban a házban találták, ahol tavaly a görög mitológia egy másik részletét, a Léda és a hattyú történetét ábrázoló ókori freskót tártak fel, emellett tucatnyi üvegedényt, nyolc terrakotta vázát és egy bronztölcsért is találtak egy lépcső alatt. A ház feltehetően egy gazdag kereskedőé volt. Pompejit a Vezúv kitörése pusztította el az 1. században.

A Budavári Örmény Nemzetiségi Önkormányzat Pepi, Pali meg a harmonika ördöge címmel vidám mulatságot tart zenével, örmény gasztronómiai kóstolóval a Márványmenyasszony Étteremben február 17-én 16.00-kor. A XII. Örmény Nemzetiségi Napon közreműködik Kilyén Ilka színművész, dr. Tarján Balázs c. egyetemi tanár, Benkő Péter, Rusz Milán, Várady Mária színművészek és Lakatos Miklós prímás. A belépés díjtalan.

A KÉP-ÉLMÉNY kiállításhoz kapcsolódva újabb beavató tárlatvezetésen vehetnek részt a látogatók – a projektben szereplő fotográfusok közül öt alkotóval – a Capa Központban, február 18-án 18.00-kor. A workshopsorozat Múlt-jelen-jövő foglalkozásának keretében tíz magyar fotográfus működött együtt gyermekotthoni gondoskodásban élő fiatalokkal, hogy létrehozzanak adott témában legalább három fotót.

Kep-elmeny

Múzeumpedagógusok rangos szakmai rendezvényét tartják 2019. február 18-án, hétfőn a fertődi Esterházy-kastélyban.

Filmvetítéssel kezdődik vasárnap a Cziffra György Fesztivál, amely február 25-ig klasszikus zenei koncertekkel, improvizációs esttel, hangszerbemutatóval és báresttel is várja a közönséget.

Szombaton és vasárnap összesen négy koncert várja a közönséget a budapesti Festetics Palotában az MVM Koncertek – A Zongora című sorozat minimaratonján.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma