NFZ_XII.10-16-ig_782x90-borowicz

2012.09.22
A Nemzeti Színház megnyitásának 10. évfordulójára, Schwajda György emlékére nyílik kiállítás. A színház 2001-ben Madách Imre: Az ember tragédiája című drámájával nyílt meg. A bemutatónak szeretne emléket állítani Sárból, napsugárból összegyúrva címmel Tresz Zsuzsa képzőművész és jelmeztervező, Milorad Krstić festőművész és díszlettervező, és Katkó Tamás fotóművész, az előadás fotográfusa.
2012.09.21
Rendhagyó tárlatvezetéssel készül a Magyar Nemzeti Múzeum a szeptember 28-ai Kutatók Éjszakáján.
2012.09.21
A legjobb tíz grafikus tervezhet boroscímkét tíz fiatal borász termékeire a Cégér - Jó bornak tervezz címkét! pályázat keretében. Az első forduló – melyre több mint 200 pályamunka érkezett – eredményét 2012. szeptember 20-án hirdették ki a Magyar Borok Házában.
2012.09.21
Művészetének eddigi legátfogóbb kiállítása nyílt a Ludwig Múzeumban szeptember 20-án. Lakner Antal – aki a kilencvenes években indult művészgeneráció nemzetközileg legelismertebb alkotói közé tartozik – művészetének retrospektív jellegű bemutatása során a hazai és a nemzetközi köz- és magángyűjteményekben található műveinek jelentős részét megtekintheti a közönség.
2012.09.20
Kárász Judit szegedi fotográfus műveiből nyílik kiállítás Kárász Judit 100 címmel szeptember 21-én 16: 30-kor a Kass Galériában. Kárász az első művész, aki komolyabb fotótanulmányokat készített Szegedről és a vidéki parasztéletről: képein az 1930-as évek Szegedének épületei és a tanyavilágban élők mindennapjai elevenednek meg.
2012.09.20
Meghosszabbított időtartamban, október 7-ig láthatóak Rippl-Rónai József grafikái, rajzai és litográfiái a Magyar Nemzeti Galéria grafikai kabinetsorán. A Rippl-Rónai – Művek régi gyűjtők kezéből című kiállításon olyan alkotások szemléltetik Rippl-Rónai gazdag rajzi és sokszorosított grafikai munkásságát, amelyek magától a művésztől, illetve három, a magyar századelő képzőművészeti életében jelentős szerepet játszó, gyűjtő szakember – Petrovics Elek, Meller Simon és dr. Majovszky Pál – ajándékaként kerültek a gyűjteménybe.
2012.09.20
Huszonnyolc év után, szeptember 20-án újra kiállítás nyílik Kemény Judit életművéből Budapesten, a Commerzbank Galériában. Az eseményen dokumentációs anyagok is megtekinthetők: fotók, divattervek, dramaturgiai kísérletek segítenek megérteni a kort, amelyben a képzőművész élt. Az 1948 után ideológiai okok miatt mellőzött Kemény Judit első retrospektív kiállítására hatvanhat éves koráig, 1984-ig kellett várnia.
2012.09.19
Egy fiatal művészgeneráció orgánumán keresztül aktuális társadalmi és kulturális kérdésekre reflektálnak azok a művészeti platformok, melyek az ART MOMENTS Vizuális Művészeti Fesztivál fókuszában állnak. Az Örökség Fesztiválon az ART MOMENTS vendégprogramjai közt kiállításokkal, koncertekkel és filmvetítésekkel várják az érdeklődőket szeptember 19-20. között. 
2012.09.18
Végleg bezárják a berlini Tacheles művésztelepet, a rendszerváltáskori Berlint idéző egyik utolsó kulturális intézményt – adta hírül az MTI.
2012.09.18
Reboutonne-le! címmel kiállítást szervez szeptember 20-tól a „Gombold újra! Divat a magyar 2.0” divatbemutatójának ruháiból a Brüsszeli Magyar Kulturális Intézet, amely a belgiumi Design September fesztiválhoz kapcsolódva fiatal magyar divattervezők aktuális kollekcióit is bemutatja – tájékoztatott szeptember 13-án az MTI.

Az évforduló első tárlatán a milánói Ambrosiana Könyvtárban bemutatják a reneszánsz géniusz műszaki és tudományos felfedezéseit tartalmazó Atlanti Kódex leghíresebb oldalait is. Az intézmény 1637 óta őrzi a 12 kötetes gyűjteményt. Most három szakaszra bontva mutatja be a kódexben lévő 46 leghíresebb és legfontosabb rajzot, amelyek Firenzében töltött fiatalkorától a franciaországi utolsó évekig kísérik végig a Mona Lisa alkotójának életét és pályafutását. Az 1119 oldalas kódex egy enciklopédia a reneszánsz kor műszaki ismereteiről, bemutatva a mester saját találmányait. A 2019. szeptember 15-ig tartó kiállítássorozat első része a mester kifejezetten Milánóhoz kötődő rajzait, a második az építőmérnöki tanulmányait, a harmadik a Franciaországban töltött éveit mutatja be.

Egy új amerikai tanulmány szerint a női főhőssel forgatott filmek sikeresebbek, mint a férfi főhőssel készültek. A kutatók a 2014 januárja és 2017 decembere között a mozikban világszerte forgalmazott 350 legnagyobb bevételű filmet elemezték. Kiderült, hogy a kis, közepes és nagy költségvetésű filmek mezőnyében is nagyobb volt a globális bevétele a filmeknek, ha nő volt a főhősük.

A várhatóan jövő év elején induló űrszondába időkapszulába egy CD-nagyságú korongot tettek, tele Izraelről gyűjtött információval. A gyermekrajzok mellett Izrael nemzeti történelmi és kulturális szimbólumait, az 1948-as Függetlenségi Nyilatkozat szövegét, dalokat és imákat, valamint világtörténelmi tényeket küldenek a Holdra. Ezek az űrjármű küldetésének végeztével nem térnek vissza a Földre. Az izraeli légiipar SpaceIL nevű nonprofit vállalatának gyártmánya az első izraeli űreszköz. Utoljára Kína hajtott végre hasonló küldetést 2013-ban, a februárival Izrael lesz a negyedik ország az Egyesült Államok, a Szovjetunió és Kína után, amely eljut a Holdra.

A madár farktolla a dinoszauruszok korából, a földtörténeti kréta korszak kezdetéről származik, amely fontos időszaka volt a madarak evolúciójának. Ez a korszak mutatja meg, hogyan alakultak át bizonyos dinoszaurusz-típusok madarakká. A lelet különlegessége, hogy az áttetsző borostyánban látni lehet a toll háromdimenziós felépítését, és ezzel sokkal több információhoz lehet jutni, mint az eddig fosszilis állapotban megtalált tollakról. A borostyánban fennmaradt farktollra Mianmar északi részén, a Hukawng-völgyben bukkantak a kutatók.

Több mint nyolcmilliárd koronát (100,8 milliárd forintot) költöttek a csehek 2017-ben új könyvek vásárlására, ami 200 millió koronával (2520 millió forinttal) haladta meg az előző évi ilyen célra fordított kiadásokat. A cseh könyvpiac forgalma tavaly 2,5 százalékkal emelkedett, míg 2016-ban még négy százalékkal. A könyvpiac növekedésének mérséklődése már harmadik éve tart. A kiadott könyvcímek száma ugyanakkor második éve csökken, ami elsősorban az egyetemi tankönyvek, jegyzetek, statisztikai kiadványok és módszertani útmutatók illegális másolásának következménye.

Rendhagyó lemezbemutató koncert lesz a Zeneakadémián 2018. december 21-én. Tímár Sára Junior Prima-díjas énekesnő Református hálaének népzenével című lemezbemutató koncertje kiemelkedik a karácsonyi koncertkavalkádból, mivel a református gyülekezeti énekeket egyedülálló módon, népi hangszerek kíséretével szólaltatják meg.

Timar_Sara

Emlékül címmel mutatja be Herczku Ágnes Hozomány – Erdélyi népzene régen és most / Visa című lemezét december 19-én és 20-án a Hagyományok Házában. Az esten közreműködő zenészek és táncosok a folklórt nem ismerő nézőnek is felejthetetlen élményt nyújtanak.

A Kodály-módszert általában olyan fogalmakkal társítjuk, mint világhírű, egyedülálló, védett szellemi örökség, és büszkék vagyunk arra, hogy Magyarország a bölcsője. De tudatában vagyunk-e valójában annak, hogy mekkora kincs birtokában vagyunk? Látjuk-e, miként tekint a világ erre az örökségre?

Örökségi hétvégét tart december 15-16-án a Pro Urbe Civil Európai Fórum Visegrád és Bécs – Építészeti örökségünkről, Közép-Európában címmel. A neves nemzetközi szakértők részvételével zajló konferencián bemutatják azt az online fórumot is, amely az épített örökségről szóló párbeszédnek teremt felületet Európa lakossága számára.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma