NFZ_Bartok_728x90mm_Kultura_hu_2_002

2013.01.29

Róma – Pécs Menettérti címmel nyílik kiállítás a Párbeszéd Háza galériájában 2013. február 1-én pénteken, ahol 35 olasz grafikus és 14 magyar szobrász műveit tekintheti meg a budapesti közönség. A tárlat 2013.február 28-ig tekinthető meg.
A kiállítást Dr. Hatos Pál, a Balassi Intézet Főigazgatója nyitja meg 2012. február 1-én este 6 órakor. A megnyitót rövid jazzkoncert kíséri: Pozsár Eszter fuvolán és Révész Richárd zongorán játszik saját kompozíciókat a Találkozás című lemezükről.
A budapesti bemutató a Római Magyar Akadémia azon kezdeményezésére jött létre, amely a jövőben célul tűzte ki azon római kiállítások budapesti bemutatóját, amelyek érdeklődésre tarthatnak számot Magyarországon is: ilyen lehet az olasz és magyar produkciók, de a mindenkori római képzőművészeti ösztöndíjasok tárlata is. Ebben a kezdeményezésben vált együttműködő partnerré a Párbeszéd Háza.
 
 
A bronzöntés és rézmetszés a képzőművészet azon technikái közé tartoznak, amelyek szigorúan megkövetelik a hagyomány alapos ismeretét, s a kiállítás jó néhány olyan művet vonultat fel, amelyben tetten érhető ennek helyenként virtuóz jelenléte. Ugyanakkor a Fondéria Egyesület szobrászai és a Stamperia del Tevere grafikusai egyaránt nyitottak a kortárs művészet tendenciái felé. Így kap kettős értelmet a cím: a hagyománytól el és oda- vissza. 
A pécsi Nádor Galériában 2012. augusztus 11-én Pécs-Róma menettérti, majd 2012 októberében Rómában, a Római Magyar Akadémián Róma-Pécs, Andata e Ritorno címekkel nyílt meg ugyanez a tárlat, amelyet a Fondéria Művészeti Egyesület az olasz Stamperia del Tevere grafikusaival, az urbinoi KAUS rézmetsző szervezettel és az I DIAGONALI kulturális szervezettel együttműködve közösen hozott létre.
 
(Forrás: prae.hu, www.parbeszedhaza.hu)
(Fotó: www.parbeszedhaza.hu)

Aumu_Song_es_Johan_Olin_munkai__r

2019.09.22

Október 10-én a Hybrid Art Space-ben Wild at Heart címmel nyílik kiállítás, ahol három installáción összesen tizenegy finn kortárs formatervező munkáit láthatjuk.

MAOE_Fotomuveszeti_Tagozat-9915R

2019.09.20

A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete Fotóművészeti Tagozatának Tünékeny valóság címmel nyílt kiállítása a szentendrei ÚjMűhely Galériában.

kovacsolas_1
2019.09.20

Hogyan lesz ma valaki kovács? Mesterség ez, vagy művészet? Hogy került egy a 17. században épült, a párizsi kommün idején leégett palota kapuja Pápára? Többek között ezeket is megtudtuk Lehoczky János kovács iparművésztől.

A spanyol hódítás előtti leleteket Tiahuanaco régészeti lelőhely romjai között, a Kalasasaya templomnál fedezték fel. Az edényeket körben helyezték el, ami arra utal, hogy feltehetően egy előkelő ember temetésekor az áldozatok bemutatásakor kerültek a földbe. Tiahuanaco a spanyol hódítás előtti birodalom szellemi és politikai központja volt. A város, amely virágkorát i. sz. 400. és 900. között élte, kis mezőgazdasági településből fejlődött birodalmi fővárossá. Romjai 2000-ben kerültek az UNESCO kulturális világörökségének listájára.

A New Yorkban élő világhírű képzőművész Tisztító című kiállítását a Kortárs Művészeti Múzeumban láthatja a közönség, Marina Abramovic pedig a jövő szombaton a múzeum előtti téren tart előadást életéről és művészetéről. A performansz műfajának királynőj" legutóbb 1975-ben állította ki műveit Belgrádban, Jugoszláviát pedig egy 1976-os amszterdami kiállítás után hagyta el, állítása szerint végleg. A szombaton megnyíló kiállításon a művész öt évtizedes munkásságának állomásait tekinthetik meg az érdeklődők videók, filmek, írások, fotók, rajzok, festmények és performanszok formájában. Marina Abramovic leghíresebb performanszainak részleteit ismert szerbiai és nemzetközi művészek adják elő újra.

A bécsi Albertina Múzeumban nagyszabású kiállítás nyílt Albrecht Dürer munkáiból. A különleges tárlat anyagát bécsi múzeumok és más európai intézmények adták kölcsön. Dürer grafikáit ritkán lehet ilyen nagy számban megtekinteni, csak elvétve rendeznek belőlük gyűjteményes kiállítást a művek megóvása miatt. Az Albertina kiállításának szíve az a száz grafika lesz, amely a múzeum gyűjteményébe tartozik, és amely Dürer halála, 1528 óta együtt maradt.

A 21 éves, londoni David Orobosa Omoregie kapta az év legjobb brit albumának járó zenei díjat, a Mercury Prize-t. Az indoklás szerint Dave Psychodrama című debütáló anyaga generációja legmerészebb rapalbuma. Idén márciusban jelent meg, vezette a brit albumlistát és eddig 130 ezer példány fogyott belőle. Dave a díjat családjának és barátainak ajánlotta, kiemelten bátyjának, Christophernek, aki gyilkosságért életfogytig tartó börtönbüntetését tölti. Az elgondolkodtató és önelemző Psychodrama megírását az a terápia inspirálta, amelyben bátyja a börtönben részesül: az elítéltek rehabilitációját a múltjukra épülő szerepjátékkal segítik. Az 1992 óta minden évben odaítélt díj 25 ezer fonttal (9,1 millió forint) jár együtt.

A Párizs közelében fekvő Vaux-le-Vicomte-ba csütörtök éjjel álarcosok hatoltak be, megkötözték az idős tulajdonosokat, és 2 millió euró (666 millió forint) értékűre beecsült zsákmánnyal távoztak. A kastély a legnagyobb, még magántulajdonban lévő védett műemlék épület Franciaországban, évente negyedmillió látogató keresi fel. Az 1656 és 1661 között épült pompás kastélyt XIV. Lajos pénzügyminisztere, Nicolas Fouquet emeltette, magára vonva a király irigységét. A hagyomány szerint Lajost éppen az udvar tiszteletére tartott tékozló ünnepség késztette arra 1661-ben, hogy hátralévő életére bebörtönözze pénzügyminiszterét, elkobozza a kastélyt, legbecsesebb műkincseit pedig a Louvre-ba és Versailles-ba szállíttassa.

Szeptember utolsó szombatján a csongrádi Tari László Múzeum ad otthont az országjáró Játékmustrának, ahol a múzeumi szakemberek a játékosítás terén mélyíthetik el ismereteiket.

Jatekmustra

A legnépszerűbb máltai együttes immár rendszeresen visszajár Magyarországra. Az örömzenére épülő Tribali ezúttal szeptember 28-án játszik a fővárosi Dürer Kertben.

Első alkalommal rendeznek nemzetközi Beatles-fesztivált Magyarországon: a Beatles Weekendet október 5-én az Analog Music Hallban, 6-án a Hard Rock Caféban rendezik meg.

Díjátadóval, nyílt próbákkal, színházi előadásokkal, kulisszajárásokkal ünneplik a színházak országszerte és a határon túl is a magyar dráma napját a hétvégén.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma