728x90px_Csardaskiralyno_Moni_002

2019.05.07

Testvérnemzetek közös történelme címmel nyílt több budapesti gyűjteményből egyedülálló történelmi relikviákat felvonultató kiállítás hétfőn a Varsói Királyi Lazienki Múzeumban. Ez a kiállítás ezer év tárgyiasult emlékeit gyűjti össze: a magyar történelem, kultúra, eszme- és jogtörténet számos ponton kapcsolódik a lengyelhez, ebből a rendkívül gazdag örökségből a kiállítás készítői azokat emelték ki, amelyek a lengyelek és a magyarok számára is fontosak – mondta el az MTI-nek a tárlat megnyitója után az emberi erőforrások minisztere.

1280px-Warszawa-Zamek_Krolewski
Varsói Királyi Palota

Kásler Miklós emlékeztetett arra, hogy Magyarország három királyt adott Lengyelországnak, és a magyar trónon is ült három, Jagelló-családból származó király. A tárlat anyagából a miniszter kiemelte azt a rendkívül ritkán látható dokumentumot, amelyben I. Ulászló 1440-ben elfogadja a magyar trónt, de elmondása szerint Nagy Lajoshoz köthető emlékek is láthatók.


A későbbi korokból kiállították például Ulászló király pápától kapott díszpallosát, Báthory István buzogányát, II. Rákóczi György sodronyingét, Bem József díszkardját és számos egyéb emléket is.


Kásler Miklós elmondta, hogy a megnyitót megelőzően a lengyel kormány kulturális miniszterével folytatott eszmecseréje során nemcsak a két ország jelenlegi kulturális kapcsolatait tekintették át, hanem a magyar és a lengyel történelem, kultúra- és tudománytörténet közös pontjait is.
 

A kiállítás megnyitóján részt vett a szejm számos képviselője, több, Varsóban szolgáló diplomata, és a magyar Országgyűlés is küldöttséggel képviseltette magát – tette hozzá.


Programjáról szólva Kásler Miklós elmondta, hogy délelőtt találkozott a varsói egyetem rektorával, meglátogatta az egyetem magyar tanszékét, hétfő este pedig a lengyel egészségügyi miniszterrel folytat megbeszélést.


A Testvérnemzetek közös történelme című tárlat innovatív módon ábrázolja a két ország közös történelmét, olyan jelentős magyar gyűjteményekből kölcsönzött tárgyak segítségével, mint a Magyar Nemzeti Múzeum, Magyar Nemzeti Levéltár, valamint a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum.


A kiállítás augusztus 6-ig látogatható a Varsói Királyi Lazienki Múzeumban.

Forrás: MTI

596x90px_Csardaskiralyno_Moni_002

csaladi_emlekezet_R

2019.08.23

Mind tudni akarjuk, kik vagyunk, honnan jöttünk. Családtörténetet kutatunk, DNS tesztet készíttetünk, azt reméljük, hogy az anyakönyvek, levéltárak, a génjeink adataiban ott van a válasz, ott van a történetünk. A legfontosabb kérdésünk, amelyre soha nem remélhetünk választ, hogy kik vagyunk. A történetünk nem a születésünkkel kezdődik és nem a halálunkkal ér véget. Nyugtalanító nyomai soha nem válnak egészen érthetővé és soha nem tűnnek el végleg.

Abel_Tamas_munkaja._2jpg

2019.08.22

Augusztus 29-én nyílik a képzőművészek önmenedzselésére irányuló képzését biztosító Budapest Art Mentor program második végzős évfolyamának kiállítása. Az Ybl Budai Kreatív Ház második alkalommal ad otthont a program záró eseményének. A Felfedezők 2.0 című tárlaton tizenkét művész alkotásai láthatók.

Befogadas_napja_89

2019.08.22

A keletnémet menekülők 30 évvel ezelőtti befogadásának, a zugligeti menekülttábor létrejöttének történetét, valamint az 1989 szeptemberi határnyitáshoz vezető folyamatokat mutatja be a Magyar Nemzeti Múzeum és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat csütörtökön nyílt közös tárlata.

Ismét Magyarország egyik legnépszerűbb Beatles tribute zenekara, a Bits képviseli Magyarországot és a magyar Beatles közösséget a világ legnagyobb Beatles fesztiválján, a liverpooli International Beatle Weeken. A felkérés a világhírű Cavern Clubtól érkezett, ahol a Beatles 292 koncertet adott 1961 és 1963 között. A Bits augusztus 23-tól 26-ig a fesztivál keretében kilenc koncertet ad különféle helyszíneken, így a Cavern Clubban is. A liverpooli Beatle Weeket a nyolcvanas évek óta rendezik meg és a kezdetben baráti összejövetelből kialakult Beatles fesztivál napjainkra turisták és Beatles-rajongók ezreit vonzza. Mintegy nyolcvan, a világ minden tájáról érkező előadó egy héten keresztül ad koncerteket augusztus végén.

A Szegedi Szabadtéri Játékok kimagasló szezonként értékelik az idei évadot, amely a Dóm téren saját bemutatóval, táncjátékkal indult Zsuráfszky Zoltán rendezésében, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes közreműködésével. Az idei műsorban szerepelt még Verdi Aida című operája, de a közönség részt vehetett szimfonikus zenekari koncerten is, ahol magyar klasszikus és kortárs szerzők műveit csendültek fel. Idén újranyitott az Újszegedi Szabadtéri Színpad, ahol Petri György fordításában játszották Moliere Don Juan című drámáját, illetve határon túli együttműködés keretében, a sepsiszentgyörgyi színházzal közösen mutatták be Brecht Koldusoperáját, Bocsárdi László rendezésében.

Ohiói munkásokat bemutató dokumentumfilmmel debütált Hollywoodban az Obama házaspár: a korábbi elnök és felesége tavaly létrehozott produkciós cégével vett részt a Netflix számára forgatott American Factory elkészítésében. A dokumentumfilm azt mutatja be, mi történt a 2008-as gazdasági válság miatt Ohióban bezárt General Motors-gyár munkásaival, miután egy kínai vállalat átvette a telepet és újra munkához juttatta őket.

Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója lesz az új filmügyi kormánybiztos szeptember 1-jétől – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón. Gulyás Gergely azt mondta, Káel Csaba alkalmas arra, hogy eleget tegyen a kormánybiztosi feladatok ellátásának a Müpa vezetése mellett is. A miniszter úgy fogalmazott, az Andy Vajna halálával keletkezett űrt próbálják betölteni.

A térség a caral civilizáció fontos központja volt, a kultúra mintegy ötezer éve virágzott az Andokban. Az egyik kőtáblán, amelyet egy szertartásokra használt épületben találtak a Vichama régészeti lelőhelyen, egy béka és egy emberfej látható. Az andoki civilizációban a béka a vizet, az emberfej az esőzésre váró embert jelenti. Egy közelben talált másik kőképen négy emberfej látható, amelyeket kígyók vesznek körbe. A kőképeket egy olyan időszakban készíthették, amikor ínség sújtotta a térséget.

192x170px_Csardaskiralyno_Moni_002

Életre rajzolt múlt címmel történelmi képregényfesztivál és -kiállítás lesz Esztergomban szeptember 7-én.

astmain_1922074b

Péntek este kezdődik a Pannonhalmi Bencés Főapátság háromnapos művészeti fesztiválja, az Arcus Temporum, amelynek kiemelt vendége ezúttal Gidon Kremer hegedűművész. A programsorozat a csend és a spiritualitás köré szerveződik.

A jövő szombatig tartó rendezvényen hatvan helyszínen több mint kétszáz koncerttel, színházi előadással, filmvetítéssel és kísérőprogrammal várják a közönséget.

A gyönyörűen felújított, a XIX. század végén épült Egyedi-palotában működő Benczúr Ház Kulturális Központ megújult műsorkínálatával a budapesti kulturális élet egyik izgalmas színterévé vált. A Postakürt Alapítvány által működtetett helyszín hiánypótló és izgalmas produkcióknak, színházi előadásoknak, koncerteknek és táncházaknak ad otthont.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma