hangf_spotify_banner_728x90

2015.04.15

A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja alkalmából 2015. április 16-ától angolul is elérhető a Magyar Nemzeti Levéltár népszerű online kiállítása, a „Szomszédaink voltak…”. Az online tárlat célja, hogy a korszakra vonatkozó források minél szélesebb közvélemény számára váljanak elérhetővé.

A 2014-es holokauszt emlékévben a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) méltó módon kívánt megemlékezni félmilliónyi ártatlanul meggyilkolt zsidó honfitársunkról. Az MNL országos levéltára, valamint a megyei levéltárak számost forrásközlést és tudományos feldolgozásokat jelentettek meg a témában. Munkatársaik közreműködtek több tudományos konferencia és más rendezvény létrehozásában is.


A Magyar Nemzeti Levéltár korabeli dokumentumokra épülő, online módon, tértől és időtől független formában hozzáférhető kiállítással is hozzá kíván járulni az 1944-es nemzeti tragédia emlékének fenntartásához. A „Szomszédaink voltak…” című online kiállítás minden korábbinál szélesebb körű szakmai együttműködéssel valósult meg: a Magyar Nemzeti Levéltár valamennyi tagintézményének munkatársai részt vettek a dokumentumok feltárásában, válogatásában és közzétételében. A kiállítás a nagy látogatottságra való tekintettel „They were our neighbours” címmel már angolul is elérhető az MNL honlapján. Látogatói a Magyar Nemzeti Levéltárban és tagintézményeiben fellelhető, a holokausztra, illetve az egész vészkorszakra vonatkozó dokumentumokból láthatnak hét témakörbe rendezett online tárlatot.


leveltar


Az emlékév programjai 2015-ben is folytatódnak. A levéltár munkatársai a megyei intézményekre is kiterjedő forrásfeltáró munka mellett az online kiállítás anyagát is folyamatosan fejlesztik és bővítik. A cél, hogy a korszakra vonatkozó források minél szélesebb közvélemény számára váljanak elérhetővé.


Erzekeny_terek_Kultura_banner_596x90

vasarhely_munkacsy_4

2019.05.25

Az alföldi város Munkácsy-díjas művészeinek munkáiból nyílt kiállítás pénteken a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK) fenntartása alatt álló Hódmezővásárhelyi Művésztelepen. A június 25-ig látható kiállításon Szalay Ferenc, Hézső Ferenc, Németh József, Kéri László festőművészek és Kotormán Norbert szobrászművész munkái tekinthetők meg.

atadtak_a_xl_nyari_tarlat_dijait

2019.05.24

Popovics Lőrinc szobrászművész kapta a szegedi Nyári Tárlat fődíját. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által felajánlott elismerést a kiállítás pénteki megnyitóján adták át.

varnegyed_kiallitas_2

2019.05.24

Ma, a régészet napján nyílik a budai Várnegyedben Az első bástya – Pop-up kiállítás egy erődítmény rejtett kincseiről két helyszínen című tárlat, amelyen bejárhatjuk a 2018-ban feltárt Erdélyi bástya falait és megnézhetjük az ásatás során előkerült leletanyagot.

Az Instagram oldalára feltöltött videó tanúsága szerint Velencében mutatta be legújabb installációját a street art rejtőzködő brit művésze, Banksy, aki ezúttal a nagy tengerjáróhajók és a lagúnák városának „viharos kapcsolatát" dolgozta fel. „Saját standot állítok a Velencei Biennálén" – írta Banksy a posztban.

Egymilliomodik látogatóját köszöntötte pénteken a budapesti Sziklakórház Atombunker Múzeum, amelynek látogatószáma az elmúlt években meghaladta az évi 160 ezer főt. A 2007-ben megnyílt intézmény 2016-ban és 2018-ban is a legnépszerűbb magyarországi múzeum volt a Tripadvisor utazási portál listáján, múzeumi tevékenységét a szakmai bizottságok is elismerik. A Sziklakórháznak fontos történelmi szerepe volt sürgősségi létesítményként mind a második világháborúban, mind az 1956-os forradalom során. Atombunkerré a hidegháború alatt fejlesztették, és szigorúan titkos volt egészen 2002-ig.

A magyar vadászat meghatározó alakjának, gróf Széchenyi Zsigmondnak az emlékére természetfilmes díjat alapít a Takarék Csoport. Az elismerést minden évben a gödöllői Nemzetközi Természetfilm Fesztivál nemzetközi zsűrijének javaslatára annak a magyar alkotásnak ítéli majd oda, amely méltó módon mutatja be a vadászat, természetvédelem és a fenntartható környezeti gazdálkodás együttélését. A díjat jövőre adják át első alkalommal.

Max Brod mintegy ötezer dokumentumát, köztük Kafka írásait adták át a német hatóságok Izraelnek. Brod Kafka barátja, életrajzírója volt. Az író 1924-ben, 40 évesen hunyt el, halála előtt Brodra bízta kéziratait, állítólag azzal a kéréssel, hogy olvasatlanul égesse el mindet. Ő azonban megtartotta az írásokat, és a gyűjtemény nagy részét ki is adta. A kéziratok között volt A per, A kastély és az Amerika című regény is. A hagyaték az Izraeli Nemzeti Könyvtárba kerül.

A múzeumfejlesztési akcióterv szerint a következő három évben nagyjából ötven állami tulajdonban lévő és ötven nem állami tulajdonban lévő múzeummal bővül a város, ami azt jelenti, hogy minden 100 ezer lakosra fog jutni egy intézmény. A városvezetés minden szakhatóságot, közintézményt, szociális szervezetet és gyűjtőt bátorít arra, hogy vegyen részt a múzeumépítési projektben, amely nyitva áll a történelmüket, kultúrájukat és különlegességeiket bemutatni kívánó állami tulajdonú vállalkozások, egyetemek, valamint üzemek előtt egyaránt. Csengcsou, amelynek történelme több mint 10 ezer évvel ezelőttre nyúlik vissza, bővelkedik a kulturális jelentőséggel bíró relikviákban.

Új zenei anyagot mutat be Szirtes Edina Mókus a Modern Art Orchestrával közösen. A Music à la Pangea című lemez dalait először május 26-án, vasárnap 19.30-kor a Budapest Music Centerben hallhatja a közönség.

Szirtes_Edina_Mokus

Gárdonyi Géza halhatatlan regénye nyomán készült Egri csillagok című musicalt eddig ötven helyszínen, több mint kétszázezer néző előtt mutatták be itthon és határainkon túl, Csíksomlyón és az Egri vár történelmi falai között évről évre sikerrel játsszák a darabot. Május 26-án 18.00-kor a Budapest Arénában is megtekintheti a közönség.

Szombattól 73 művész részvételével 18 + 1 új kiállítási projektet és 52 programot kínál Közép-Európa legnagyobb képzőművészeti fesztiválja, a szentendrei Art Capital.

A Lukács Miklós cimbalomművész, Orbán György nagybőgős és Baló István dobos alkotta Cimbiózis trió A Cimbiózis világa címmel koncertet ad május 25-én 20.00-kor a Müpában.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma