2019_Filharmonia_Orgonakejszakaja_728x90_002

2019.07.10

Az Esterházy Art Award független szakmai zsűrije 25 művészt jelölt a díjra.

Ludwig
 
A hatodik alkalommal meghirdetett pályázatra 260 művész jelentkezett, az idén először lehetőség volt a festészettel operáló nagyobb térinstallációs munkákkal vagy még csak papíron létező terveikkel is pályázni, amelyeket azonban a jelölés esetén meg kell valósítani. A díjra jelölt művészek válogatott műveiből kiállítás nyílik a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeumban, amelyet 2019. december 13-tól 2020. február 2-ig láthatnak az érdeklődők.

 

Idén hatodik alkalommal osztják ki a díjat, a művészek június 10-ig pályázhattak festészettel és festészettel határos technikákkal, valamint ezekkel a technikákkal operáló térinstallációkkal a www.esterhazy.at/dij internetes portálon. A második fordulóba továbbjutó művészeket június 30-án választotta ki a független, nemzetközi szakmai zsűri. Arról, hogy idén kik kapják meg a díjat, december 8-án születik döntés, az eredményt december 12-én, ünnepélyes díjátadón hirdetik ki.


esterhazy2015


A beküldött pályázatokból a független, nemzetközi szakmai zsűri 25 pályázót jelölt a díjra. Short List 2019 – Esterházy Art Award Magyarország címmel 2019. december 13-tól a zsűri által beválasztott pályaművekből kiállítás nyílik a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeumban.

 

A jelöltek: Albert Ádám, Batykó Róbert, Ember Sári, Felsmann István, Fridvalszki Márk, Gosztola Kitti, Győri Éva Andrea, Halász Dániel, HeyWeSeeAskShowandDie (Horváth Csaba Árpád és Sipos Eszter) Kalocsai Dorottya, Kiss Adrian, Kristóf Gábor, Kútvölgyi-Szabó Áron, Mátyási Péter, Molnár Judit Lilla, Molnár Zsolt, Nagy Barbara, Nemes Márton, Puklus Péter, Süttő Anikó, Szabó Ottó, Szalay Péter, Szinyova Gergely, Tranker Kata, Ulbert Ádám.

 

A 2009-ben megalapított Esterházy Art Award célja a fiatal, tehetséges magyar művészek felkarolása és a nemzetközi párbeszéd támogatása. Az egyenként 5000 euróval jutalmazott díjat kétévente, minimum kettő és maximum három 45 év alatti magyar festőművésznek ítéli oda a független, nemzetközi szakmai zsűri.

A korábbi győztesek – Horváth Dániel, Siegmund Ákos, a Borsos Lőrinc Brand (2009), Király András, Szabó Ábel, Karácsonyi László Attila (2011), Csató József, Kaliczka Patrícia, Kovács Olívia (2013), Makai Mira Dalma, Kaszás Tamás, Tibor Zsolt (2015), Keresztes Zsófi, Ezer Ákos és Nagy Imre (2017) – alkotói munkásságát az alapítvány továbbra is figyelemmel kíséri.


Forrás: Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum

serlegek_ermek.1
2019.07.20

Eger belvárosában, a megyeháza udvarán megbújó Sportmúzeum egyedülálló gyűjteményével unikális feladatot lát el Magyarországon. Akik betérnek, időutazást tehetnek a helyi, a magyar és az egyetemes sporttörténetben.

Javor_Piroska_75_R
2019.07.18

A szentendrei ÚjMűhely Galériában Jávor Piroska: Hetvenöt címmel nyílt július 17-én kiállítás, mely a festőművésznő 2004 és 2019 között készült „születésnapi képei” mellett a tizenöt évet reprezentáló alkotásait mutatja be.

gluckfrigyes

2019.07.18

Glück Frigyes a századfordulós Budapest egyik legjobb szállodája, a Pannónia tulajdonosa volt, és híresen jó konyhát vezetett. Törzsvendégei közé tartozott az úri osztály és a művészvilág számos jeles alakja, mint Ady Endre, Bródy Sándor vagy éppen Podmaniczky Frigyes. Azt azonban kevesen tudják, hogy a művészeti életben több tisztséget is betöltő Glück páratlan műgyűjteménnyel rendelkezett.

Az Európai Űrügynökség vezetője speciális örökségvédelmi státuszt és védettséget biztosítana a jövőbeni látogatók és Hold-missziók által okozott károktól a Nyugalom tengerén annak a helynek, ahol 50 éve, 1969. július 21-én az első ember a Holdra lépett.

Paul McCartney musicalt ír Az élet csodaszép című 1946-os filmből. A 77 éves zenész először dolgozik színpadi musicalen, Frank Capra fekete-fehér filmdrámáját dolgozza át, amelyben egy öngyilkosjelöltet megment az őrangyala. A musical 2020 végén debütálhat Bill Kenwright producer szerint, aki korábban a Blood Brothers és a József és a színes, szélesvásznú álomkabát című musicaleket vitte el a londoni West Endre. A musical szövegkönyvén a Billy Elliot és Elton John életrajzi filmje, a Rocketman forgatókönyvírója, Lee Hall dolgozik, a dalszövegeket McCartneyval együtt írják.

A július 24. és 27. közötti szakmai konferencián mintegy kétszáz hazai szakember vesz részt. A négynapos országos szakmai találkozó fő témái között szerepelnek a várostervezés és örökségvédelem időszerű feladatai, a nép építészettel, benne a kastély- és várprogrammal összefüggő kérdések, a természetvédelem és a nemzeti parkok haza helyzetének áttekintése. A találkozó keretében tartják meg a Város- és Faluvédők Szövetségének közgyűlését a Református Kollégium Oratóriumában, a résztvevők emellett kirándulásokon ismerkedhetnek meg Debrecen, a bihari térség, Hajdúböszörmény és Hortobágy természeti és épített értékeivel.

Eddig nem ismert összecsapásra utalnak azok a leletek, amelyeket a csatamezőn, a szövetséges erők egykori tábori kórházának helyszínén először végzett ásatásokon tártak fel a régészek. Waterloonál Napóleon francia serege ütközött meg a szövetséges brit, németalföldi, német és porosz csapatokkal. Az egykori tábori kórház helyszínén amputált végtagok maradványaira bukkantak, továbbá puskagolyókat és egy francia ágyúgolyót is találtak. A szakértők szerint az amputációkat az egykori Mont-St-Jean tábori kórház orvosai végezték.

Kilencvenéves korában elhunyt Heller Ágnes Széchenyi-díjas filozófus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a New York-i New School for Social Research professor emeritusa. Fő kutatási területe az etika és a történetfilozófia volt. Pályája kezdetén munkáit a marxizmus és az újbaloldali gondolkodás jellemezte, később inkább posztmodern szempontból értelmezte az etikát és a modern világot, új megközelítési lehetőségeket kínált fontos társadalomelméleti problémák megoldásához. Magyarul megjelent munkái közül kiemelkedik A reneszánsz ember (1967), a Portrévázlatok az etika történetéből (1976), Az igazságosságon túl (1987), A történelem elmélete (2001), A „zsidókérdés" megoldhatatlansága (2004). 1998-ban Bicikliző majom címmel jelent meg interjú-önéletrajza, 2009-ben Rózsa Erzsébet monográfiát írt róla Se félelem, se keserűség címmel.

Szombaton kezdődik a 33. Nemzetközi Muzsikustábor, Verseny és Művészeti Fesztivál Balassagyarmaton. A Zene határok nélkül elnevezésű, július végéig tartó tábor keretében nyolc hangversenyt is adnak a hallgatók és a művésztanárok. A Kárpát-medencéből, Franciaországból és Kínából érkező negyven hallgató a Rózsavölgyi Márk Alapfokú Művészeti Iskolában öt szakon képezheti magát tovább a táborban.

zene-balassagyarmat-2019

Július 26-án tartják a Strandok éjszakáját. A 10. évét ünneplő rendezvényhez idén több mint 40 fürdő csatlakozott országszerte.

Több turnén Nick Cave vokalistája volt, és Johnny Depp kalózos válogatáslemezén is énekelt egy dalt Brooklyn egyik legvagányabb énekesnője, aki nemcsak a feminizmus mellett, hanem politika kérdésekben is felemeli a hangját. Shilpa Ray-t most Budapesten is meghallgathatjuk, hiszen július 21-én a KOBUCI Kertben koncertezik.

Idén harmadik alkalommal indul útnak a Sziget Cruisin' Partyhajó, egy igazi bulikülönlegesség a Szigeten kívül, de mégis a fesztivál részeként!

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma