Nfz_Kultura.hu_berletes_Mvasar_728x90_002

2016.05.13

A zsinagógaépítészetet bemutató szabadtéri kiállítás nyílt május 12-én Budapesten, a VII. kerületben. A Zsinagógatörténet Aleftől Távig című, június 12-éig látogatható tárlaton a zsinagógaépítészet sajátosságait és történetét bemutató tablók mellett a magyarországi zsinagógaépítészetről és a legkülönlegesebb, valamint a legszebb zsinagógákról is látható egy-egy angol-magyar nyelvű tabló.

Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija a kiállítás megnyitóján hangsúlyozta: a pár hete ünnepelt széder estén a zsidó családokban szokás üresen hagyni egy széket Illés prófétának. Az üres szék ugyanakkor felhívja a figyelmet azokra is, akik csak lélekben lehetnek jelen az ünnepen.


„Az üres szék mindig emlékeztet a hiányra, és arra indít, hogy kérdéseket tegyünk föl” – fogalmazott. Az emlékezésnek és az oktatásnak éppen az a legjobb módja, ha a következő nemzedék kérdez, mert kérdés nélkül a válasz is el fog veszni.


zsinagogaepiteszet576x356


Az EMIH vezető rabbija rámutatott: ilyen üres székek az üresen marad zsinagógák is, amelyek arra szólítanak, hogy „gondolkozzunk el a közösségről, amelyik valaha megtöltötte”. Ezzel pedig „kicsit talán az életet is vissza tudjuk vinni” a falaik közé – tette hozzá Köves Slomó.


A kiállítás megnyitóján Hegyi László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi kapcsolatkért felelős helyettes államtitkára hangsúlyozta: Magyarországon sok szép zsinagóga épült, de jelentős részük mára kiürült, és nem töltheti be eredeti funkcióját, hogy a közösség központja legyen.


Amikor a kormány zsinagógák felújítását támogatja, akkor nemcsak a kulturális örökség egy darabját látja ezekben az épületekben, hanem annak lehetőségét is, hogy újjáéledhet bennük a zsidó kulturális és közösségi élet – mondta.


Hegyi László kitért arra: mit sem ér a támogatás, ha nincs meg az újjáéledni akaró közösség, amely meg akarja tölteni élettel a megújuló tereket. Ezért köszönet illeti a zsidó közösségeket, különösen az EMIH-et, hiszen aktív szerepet vállalnak a közösségi és kulturális élet újjáélesztésében.


Bajkai István, Erzsébetváros alpolgármestere hangsúlyozta: a VII. kerület történelmi és társadalmi sokszínűsége lehetőséget ad arra, hogy a kerület valóban a párbeszéd helyszíne legyen a közösségek számára. Hozzátette: a zsidó múlt emlékeinek megőrzése az adott helyszínen élők feladata, de legalább ilyen fontos a párbeszéden alapuló új, élettel teli közösségi színterek kialakítása is.


Forrás: MTI

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Roma_nok_kultura_banner_002

_D0A2911_Copy

2019.06.24

A Fausttól a Szívlapátig című irodalmi segédkönyv azoknak a középiskolai tanároknak készült, akik szeretnének kicsit kiszakadni a kerettanterv merevségéből és friss, élő irodalmi szövegeken keresztül akarják közel hozni a nagy klasszikusokat a diákjaik számára. A kötet elemzései az irodalom jelenvalósága, életszerűsége mellett teszik le a voksukat.

Dobokay_werk_2

2019.06.24

Az előző századokban sokat kísérleteztek a látható világ fotografikus leképezésével. Az ezüst-halogenidek fényérzékenységének felismerése vezetett idővel a fényképezés létrejöttéhez. Ag, az ezüst vegyjele a címe Dobokay Máté Capa Központban látható kiállításának, amely a művész vegyészi és filozófusi kísérletezését mutatja be.

Kahlo_7

2019.06.23

Frida országa – Guillermo Kahlo mexikói fotográfiái címmel nyílt kiállítás június 22-én a Műcsarnokban. A 20. század első három évtizedében a Magyarországhoz hasonló gazdasági fellendülést megélt Mexikó épületeit dokumentáló fotós öröksége lánya, Frida Kahlo világhírű festőművész életművét is meghatározta.

Az együttműködés részeként megvalósult egy, a Budapesti Wagner-napok díjnyertes, új arculatát visszatükröző installáció.A Wagner nevének betűit formázó installáció az eseménysorozat végéig, június 23-ig tekintető meg a Müpa főbejárata előtti téren.

A Hal négyesben című, kétfelvonásos, zenés krimivígjáték lesz az idei Székesfehérvári Nyári Színház műsorán, amelyet ezúttal is a Feketehegy-Szárazréti Közösségi Központban tartanak. Az előadások július 11. és 14. között lesznek láthatók. Főszereplők: Závodszky Noémi, Tűzkő Sándor, Varga Lili és Ballér Bianka játszik, a rendező: Kozáry Ferenc színművész.

A Megszálottak az elmúlt időszakban két nemzetközi fesztiválon is díjakat nyert. Májusban a Keresztény Filmek Világfesztiválján, Orlandóban nyerte el Fésűs Nelly a legjobb női alakítás díját. Most a film az Alaska Film Awards nemzetközi fesztivál fődíját, az Északi Fény Kirobbanó Tehetség Díja elismerést nyerte el, a jakartai világfesztiválon pedig a legjobb európai film Arany Díjat, Pozsgai Zsolt pedig a legjobb rendezői díjat is megkapta három másik kollégája mellett. A jakartai verseny díjait augusztusban az indonéziai császári városban, Dzsogdzsakartában, több napos ünnepség keretében veheti át a rendező a császári család meghívására.

A Római Magyar Akadémia június 25-én 19.00 órakor Zsigmond Dezső: A Sátán fattya című nagyjátékfilmjével emlékezik meg a 40-es évek egyik legnagyobb magyar tragédiájáról, a Kárpátalján élő magyarság vészkorszakáról, amelyről évtizedekig beszélni sem volt szabad. A Nagy Zoltán Mihály azonos című művéből készült film, Kárpátalja úgynevezett felszabadulás utáni periódusát (1944-45) tárja a néző elé, és a tizenhat esztendős Tóth Eszter sorsán keresztül láttatja a málenykij robot, valamint a szovjet megszállás borzalmait.

Huszonöt helyszínen 80 programmal, 400 fellépővel és kiállítóval várják a vendégeket az ormánsági Bőköz fesztiválon augusztus 22. és 25. között. Fellép mások mellett a Ghymes, Karácsony János, a Talamba Ütőegyüttes, a Hot Jazz Band, a Tárkány Művek vagy a Rudan Joe Akusztik Band, a bőközi helyi jellegzetességeket a települések tájházaiban lehet megismerni. Részletek itt.

Június 28-án a Bujdosó Trió ad koncertet az óbudai Gázlámpa Kioszk teraszán. A Esernyős névre keresztelt helyszín célja, hogy a finom kávék mellett kultúrát is kínálhassanak a különleges hangulatú fő téren.

teraszlive_bujdosotrio_WEB

A Zalaegerszegi Kortárs Művészeti Fesztivál (ZA-KO) előadásával június végén megkezdődik a szabadtéri színházi rendezvénysorozat, a nyár utolsó hónapjaiban pedig zenés produkciókat mutatnak be Kvártélyház udvarán.

Fényfestéseket, fényinstallációkat, utcaművészeti produkciókat tartanak a 4. Zsolnay Fényfesztiválon június 27. és 30. között Pécsett.

Egyebek mellett a III. Richárdot, a Vihart és a Szentivánéji álmot láthatja a közönség a hatodik Nemzetközi Shakespeare Fesztiválon, amelyet június 27. és július 3. között szerveznek meg a vajdasági Cortanovcin.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma