Nfz_Kultura.hu_berletes_Mvasar_728x90_002

2009.02.05
Százados László
A Budapest Tánciskola év végi szereplése a Trafóban immár hagyományosan a próba, a megmérettetés terepe. Megszokottság és meglepetés változó arányban keveredik: újabb és újabb generációk élnek a meghívott alkotók, vagy éppen a saját tanáraik által létrehozott koreográfiák lehetőségeivel. Ugyanakkor a "műhelymunka", a közös kísérletezés, a "megmutatkozás", az együtt-táncolás öröme mellett, a "pedagógiai célokon" túlmutató minőségek forrásává is válhat. A 2008-as estéken bemutatott koreográfiák közül - a tanulmányait Prágában, majd Rotterdamban végző, Budapesten Cunningham-technikát oktató - Vladislavá Malá munkáját az egységes látvánnyá szervezett színpadi világ megteremtésének képessége emelte ki. A monokrómban tartott színvilág; a dinamikai és hangulati váltásokat is követő fénydramaturgia; a testeket szoborszerűvé formáló, vagy árnyéksziluettként körülrajzoló megvilágítás, a zenei kollázs hol szaggatott, hol pedig szelíden áradó vonós- és zongorafutamai, robbanékony ütős-zenéje, mind ugyanannak a letisztult látásmódnak a megjelenési formája. Ebbe a közegbe ágyazódnak bele az egyéni és csoportmozgások folyamatosan változó, pontosan és elegánsan megszerkesztett mintázatai.
A kiinduló állapot aszimmetriája adottság: hét táncos van a színpadon - négy lány, három fiú. Mindig marad egy magányos, egy másképp "működő" szereplő, aki azonban mégis a rendszer része. Nincs hierarchia: a testek egyenrangúak, akárcsak az általuk bejárt, megtapasztalt irányok és helyek is a térben. Harmónia   diszharmónia párhuzamosságok és átrendeződés: a beépülő, "tovább adott" új mozdulat, tempó vagy irány, egyben új lehetőséget is jelent. Az időben kissé "elcsúsztatva" összefűzött néhány perces mozgás-szekvenciákat a társas társtalanság finom aszimmetriái: a szólók, duettek, triók, kvartettek egymásba alakulásai szervezik eggyé. A sokrétű, de mégis egységessé ízesülő mozgásnyelv fiatal táncosokat próbára tevő nehézségi foka jelzi a partneri viszonyt, miközben lehetőséget teremt az összhang megtalálására, a közös tér és idő megélésére.
A darab első felében mindez szinte igazi fizikai kontaktus nélkül zajlik: inkább a párhuzamosság, az egymás mellettiség a jellemző. Nincs igazi kommunikáció, de van igazodás: történetek helyett egy geometrikus struktúra részeként mozgó, elkülönült testek - egy zenedoboz felhúzható figurái, vagy éppen test-sorminták. Kezdetben mintha még nemek szerint is szétválasztódna a dinamika és a mozgásanyag, azonban ezek a látszólagos határvonalak később elmosódnak. S bár végig meghatározó marad a nem narratív, érzelmekkel és "jelentéssekkel" kevéssé terhelt, stilizált mozgásnyelv, a nemek keveredése, a kézmozdulatok és érintések, az "üres" ölelések kirajzolta másik test hiánya, a szoros közelség intimebb hangulatot, mikrotörténeteket teremt. Akárcsak a támaszként, vagy az energianyerés eszközeként használt testek, az egyensúlyi helyzetek szoborszerűen kimerevített pillanatai a darab vége felé, a három fiú-lány pár párhuzamos duettjében. De persze felbomlik ez a viszonyrendszer is: egy társ nélkül maradt lány hátrál befelé a csoportozatba. S legvégül mindenki belemagányosodik a maga kis fényketrec-négyszögébe, s azon, mint egy talpazaton mozogva-forogva a sötétbe olvad: hiszen valami állandóan mozgásban tart, mindig tovább lendít, csak a változás vágya állandó - Mennék...

Roma_nok_kultura_banner_002

2012.08.31

Szeptember 19. és 23. között rendezik meg az L1 Kortárs Táncfesztivált. Idén 11 országból érkeznek vendégek, köztük Japánból, az Egyesült Államokból és Chiléből is.

2012.08.30
Amatőröknek és profiknak hirdet táncmaratont a hétvégére a Trafó Kortárs Művészetek Háza: a Műhely Alapítvány hagyományos, táncos évadnyitóján két napon át, reggeltől estig táncolhatnak a kortárs mozdulatok szerelmesei.
2012.08.29
A Szarvasi Vízi Színpadon lép fel a GGTánc Eger pénteken.

A 83 évesen, hétfőn elhunyt zongoraművész Budapesten született 1936-ban. Ötéves korában kezdett zongorát tanulni, később a Zeneakadémián Kadosa Pál volt a mestere. Zeneszerzést is tanult, olyan tanároktól, mint Kodály Zoltán, Szabolcsi Bence, Bárdos Lajos, Nagy Olivér és Szőnyi Erzsébet. 1956 után egy amerikai ösztöndíj segítségével a bécsi zeneakadémián tanult tovább, 1961-ben diplomázott zeneszerzés- és zongoraszakon. Volt korrepetitor a Bécsi Állami Operánál Herbert von Karajan ajánlásával, szólistaként pedig Karl Böhmmel és a bécsi filharmonikusokkal lépett föl. 1967-től a grazi zeneakadémia, 1989-től a bécsi Musikhochschule professzora volt. Erőd Ivánt a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia zenei alkotóművészeti osztálya 2009-ben választotta meg rendes tagnak.

Az Új-mexikói Egyetem könyvtárának volt professzora, Russ Davidson ajándékozza George Orwell angol író, kritikus és újságíró (1903-1950) műveiből álló gyűjteményét. Az Állatfarm és az 1984 különböző nyelvekre fordított első kiadásait is tartalmazó kollekcióból kiállítást is rendeznek.

A július 5. és 7. zajló Bogart Fesztivál helyszíne a Festetics-Inkey kastélyt övező húsz hektáros terület lesz, ahol minden korosztály számára kínálnak szórakozást. Ehhez hasonló, hagyományőrző és -teremtő fesztivál még nem volt a somogyi községben. Fellép mások mellett Szabó Balázs Bandája, a Balkán Fanatik, a Nox énekesnőjeként ismertté vált Péter Szabó Szilvia, az Anima Sound System, a Zagar DJ set, a Budapest Bár és a Gypo Circus is.

A Pink Floyd együttes frontemberének 126 hangszere 21,5 millió dollárért kelt el. A gyűjtemény legdrágább darabja egy 1969-ben készült Black Fender Stratocaster lett, amelyet kilététét felfedni nem kívánó vásárlója négymillió dollárért szerzett meg. A Christie's adatai szerint ez a világ legdrágábban elárverezett gitárja. A 73 éves Gilmour a bevételt a klímaváltozás ellen harcoló ClientEarth környezetvédelmi csoportnak adja.

Az együttműködés részeként megvalósult egy, a Budapesti Wagner-napok díjnyertes, új arculatát visszatükröző installáció.A Wagner nevének betűit formázó installáció az eseménysorozat végéig, június 23-ig tekintető meg a Müpa főbejárata előtti téren.

Weöres Sándor műveit állítja középpontba a Gyulai Várszínház szezonnyitó, június 26-án és 27-én zajló programsorozata.

az-ejszaka-csodai-1024x683

Június 28-án kezdődik a Szent László Napok programsorozat Győrben, ahol három napon át többek közt lovas bemutatókkal, játszóházzal és a király életét feldolgozó lovasszínházi zenés show-val várják az érdeklődőket.

Június utolsó hétvégéjén, június 29-30-én megnyílnak a Csepel Művek épületei, és felfedezhetjük a 240 hektárnyi, gazdag ipari örökség izgalmas jelenkora.

Június 28-án a Bujdosó Trió ad koncertet az óbudai Gázlámpa Kioszk teraszán. A Esernyős névre keresztelt helyszín célja, hogy a finom kávék mellett kultúrát is kínálhassanak a különleges hangulatú fő téren.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma