NFZ_Bartok_728x90mm_Kultura_hu_2_002

2004.11.10

Balettművész, Klasszikus balett-táncpedagógus 1994-ben végezte el a Magyar Táncművészeti Főiskolát. Főiskolás évei alatt a leningrádi Vaganova Balettiskola, illetve az amerikai Észak Karolinai Táncakadémia balettkurzusain vett részt. 1992-ben a perui Nemzetközi Balettverseny döntőse volt. 1998-ban diplomázott a Magyar Táncművészeti Főiskola klasszikus balett - táncpedagógus szakán. 1994-től a Magyar Nemzeti Balett tagja. 1995-ben részt vesz a Donau Balett európai turnéján. /Zágráb, Győr, Hága, Maribor, Rijeka/ 1999-től a Még 1 Mozdulatszínház állandó vendégművésze. A Nemzeti Balett klasszikus repertoárja mellett táncol Alvin Ailey, Egerházi Attilla, Juronics Tamás, Myriam Naisy és Hans van Manen modern darabjaiban is. 2000-ben bemutatta első darabját "A Szél elsiratta" címmel. 2000-ben az Orkesztika Alapítvány által megrendezett "1. Szóló Tánc Fesztivál" különdíjasa volt, "Vágy" c. koreográfiájával. 2001-ben mutatta be "Paradicsom?!" című teljes estés darabját.


A legjobb animációs rövidfilm díját nyerte Rofusz Ferenc Az utolsó vacsora című alkotása a Jesus Cine Festen, az Argentínai Nemzetközi Keresztény Film Fesztiválon. Rofusz Ferenc kilencperces animációja Leonardo Da Vinci művének animációs festményfilm feldolgozása. A légy című animációjával 1981-ben Oscar-díjat nyert Kossuth-díjas rajzfilmrendező legújabb munkájáról szólva korábban elmondta: a film ötletét 40 évvel ezelőtt adta be a Pannónia Filmstúdióhoz, de akkor a vallási téma miatt nem készülhetett el. A keresztény filmek argentínai nemzetközi fesztiválján tavaly Pozsgai Zsolt Megszállottak című alkotása a legjobb külföldi filmnek járó elismerést és a zsűri különdíját kapta meg.

A magyar fővárost is érinti jövő őszi európai turnéján a Simply Red. A Mick Hucknall által vezetett világhírű brit soul-pop formáció 2020. november 23-án ad koncertet a Papp László Budapest Sportarénában, ahol Blue Eyed Soul című új stúdiólemezét mutatja be.

Szeptember 19-én A nagy könyvlopás címmel nyílik kiállítás a szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrumban, amely a magyar kultúrtörténet egy érdekes, s ez idáig feltáratlan fejezetét mutatja be. 1959-ben a budapesti Műcsarnokban francia könyvkiállítást rendeztek: a kéthetes nyitvatartási idő végére a könyvek nagy részét ellopták a látogatók. A tárlat a magyar kultúrtörténetnek ezt a lappangó epizódját tárja fel, megidézve a könyvkultúra és a képzőművészet társadalmi-politikai kontextusát az ötvenes években.

Le kell bontani a Sheraton-lánc egy szállodáját Cuzco városában, mert építésekor ötszáz éves inka falakat romboltak le – döntött egy perui bíróság. Arról is döntöttek, hogy a lerombolt inka falakat újra kell építeni. A hétemeletes szállodát olyan városrészben, Cuzco történelmi belvárosában emelték, ahol az épületek magasságát két emeletben korlátozzák. A kulturális minisztérium korábban az építtetőt 2,2 millió dollárra (664 millió forint) büntette. A hatóságok 2016-ban állították le az építkezést, amikor már majdnem készen állt a szálloda. Cuzco történelmi városközpontja 1983-ban felkerült az UNESCO világörökségi listájára.

Először tartja Magyarországon éves közgyűlését a Fipresci, a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége a 16. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál keretében. A rangos szakmai szövetség a filmfesztivál meghívására érkezik a borsodi megyeszékhelyre. A közgyűlésre a világ 14 országából várják a filmes szakújságírókat. A Fiprescit 1930. június 6-án, Brüsszelben alapították, székhelye Münchenben van. A szervezet több mint 50 ország csaknem 400 filmkritikusát és filmújságíróját fogja össze a filmkultúra elősegítése, fejlesztése és a szakmai érdekek védelme érdekében. A szervezetnek egyéni és nemzeti szekciókhoz tartozó tagjai is lehetnek. Magyarországot a MÚOSZ Film- és Tévékritikusi Szakosztálya képviseli a szervezetben.

Szeptember 19-én 17 órától a világhírű természetfotós, Máté Bence tart előadást a Magyar Nemzeti Múzeum dísztermében.

image002

Hagyomány mai nyelven mottóval indult el a Főtér fesztivál, azaz a nagybányai magyar napok, amely szeptember 22-ig mintegy 120 programmal várja az érdeklődőket.

Több programot is kínál a következő hetekben a Rákóczi-szabadságharc emlékéve alkalmából a Hadtörténeti Intézet és Múzeum. Október végén útjára indítják a Rákóczi Expresszt is.

A Magyarság Házában folytatódnak a vasárnapi mesedélelőttök, lesznek könnyűzenei koncertek és az oktatási intézményeknek is kínálnak programokat.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma