2018.05.29

Éppen 205 éve született, és ő a német zenedráma atyja. Kiről van szó? Richard Wagnerről, akinek művészete a Müpa életében is fontos szerepet kap. A Budapesti Wagner-napoknak köszönhetően 2006 óta a helyszín a Wagner-rajongók zarándokhelyévé vált. Itt új, különleges megközelítésben ismerhetjük meg a zeneszerző műveit. Mutatjuk, milyen előadásokkal, érdekességekkel találkozhatunk idén!

A Wagner-napok a Müpa sikertörténete. A 12 éves rendezvény hamar nemzetközivé vált, és még a New York Times is méltatta – mondta el Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója május 29-én, beharangozva az idei Budapesti Wagner-napokat. A vezérigazgató kiemelte: speciális játékmód jellemzi a program keretében bemutatott Wagner-előadásokat.

A június 7-től 17-ig tartó esemény keretében idén egy új bemutató, beszélgetések, filmvetítések várják a közönséget.

A fesztivál alkalmából jelenik meg A bolygó hollandi DVD-verziója is – árulta el Káel Csaba.

r9_1
Fotó: budapestiwagnernapok.hu

Még 2006-ban, páratlan nemzetközi sikerrel, két elsöprő erejű Parsifal-előadással kezdődött a Budapesti Wagner-napok története, amely kitüntetett rangú Wagner-kultuszhellyé avatta a kiváló akusztikájú, kivételes színpadi adottságokkal és dimenziókkal rendelkező Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermet. Az elmúlt 12 év során a Wagner-rajongók ünnepévé vált eseménysorozat az úgynevezett teljes „bayreuthi kánont”, vagyis a szerző életében a Zöld Domb tetején álló Festspielhausban bemutatott mind a tíz operát színre vitte, évről évre különleges kísérőprogramokkal – dalestekkel, beszélgetésekkel, filmvetítéssel, kiállításokkal – egészítve ki az élményt.

_D0A1571_Copy
Fischer Ádám karmester, a Budapesti Wagner-napok művészeti vezetője
Fotó: Csákvári Zsigmond

„Az egyik művészi cél az volt, hogy felfedezzük a Wagner-drámákban rejlő zenei és színpadi finomságokat. Wagnerről azt hiszik, hogy bombasztikus a zenéje, és minden érzelme túldimenzionált. Meg akartam mutatni, hogy ez nem igaz. Érzésem szerint a túlságosan hősies és bombasztikus előadásban elvesznek az apró emberi reakciók, amik nagyon fontosak Wagnernél” – fogalmazott egy interjúban az eseménysorozat egyediségéről Fischer Ádám karmester, a Budapesti Wagner-napok művészeti vezetője, aki a sajtótájékoztatón is kiemelte: amellett, hogy szeretnénk a közönségnek örömet okozni, az is fontos, hogy új oldalról, más szemszögből mutathassuk be Wagner műveit.

Ebben a teremben másképp szól Wagner, itt, a Müpában mintha új ablak nyílt volna Wagner zenéjére – emelte ki a karmester.

A nemzetközi rangú fesztivál a 2018/2019-es évadtól önálló arculatot kap: Richard Wagner újító szellemisége jegyében az alkotók egy igazán 21. századi, modern vizuális világot képzeltek el, amelyhez a digitális technológiát hívták segítségül.

_D0A1643_Copy
Tóth Andrea, a Geometry cégcsoport kreatív igazgatója
Fotó: Csákvári Zsigmond

„A kreatív koncepció alapjául a wagneri életmű egyik legjellegzetesebb sajátosságát, a vezérmotívum-rendszert választottuk, mert úgy éreztük, ez egy olyan egyedi jellemzője a zeneszerző munkásságának, amelyre lehet és érdemes is építeni. Ezeket a vezérmotívumokat szerettük volna képpé varázsolni, megjeleníteni egy modern, dinamikus arculatban” – nyilatkozta Tóth Andrea, a Geometry cégcsoport kreatív igazgatója.

Az audiovizuális szakemberek és kreatív mérnökök által megalkotott speciális szoftver alapja a hangképelemzés, amely a vezérmotívumokban megszólaló különböző hangszereket, hangszercsoportokat egy-egy vonalnak felelteti meg. Ezek a vonalak különböző színű és irányú vektorokból épülnek fel, amelyek valós időben kapcsolódnak össze a képernyőn, így hozva létre azt a látványos animációt, amely az arculat alapját képezi.

r42
Fotó: budapestiwagnernapok.hu

Tóth Andrea a sajtóeseményen kiemelte: Wagner újító szellemiségét szerettük volna bemutatni az új arculatban. Ehhez a csapattagok is beleásták magukat Wagner életművébe.

Az volt a kérdés: hogyan tehetjük láthatóvá Wagner zenéjét?

Végül dinamikus arculat jött létre, amely évről évre meg tud újulni.

Újító és modern megközelítésekkel a Budapesti Wagner-napokon természetesen nemcsak az arculatban, hanem a színpadon is találkozhatunk. A rendezvénysorozat 2018-ban a szerző három nagyszabású zenedrámáját vonultatja fel: Trisztán és Izolda lenyűgöző szerelmének történetét ezúttal új előadásban élvezhetjük, amit az olasz színház kiválósága, Cesare Lievi állít színpadra olyan énekesekkel, mint az elismert Wagner-énekes Anja Kampe és a keresett német hőstenor Peter Seiffert. A szerelem és a szenvedély központi eleme a Tannhäusernek is: Matthias Oldag a ma emberéhez szóló rendezésében Erzsébetként újra a lenyűgöző Szabóki Tündét hallhatjuk, a címszerepben pedig a kitűnő amerikai hőstenor, Stephen Gould gondoskodik a katartikus élményről.

Idén új szereposztásban tér vissza Kovalik Balázs 2015-ben hatalmas sikert aratott, rendhagyó rendezése, A bolygó hollandi, címszerepben a népszerű svéd baritonnal, John Lundgrennel, Sentaként pedig a világ operaházaiban rendszeresen megforduló Elisabeth Striddel. A 2015-ös előadásból DVD-változat is születetett, mely május 29-én jelent meg.

_D0A1515_Copy
Fotó: Csákvári Zsigmond

Igazi ínyencségnek ígérkezik a finn Camilla Nylund Wagner-estje is, ahol a mester ritkábban hallható dalai mellett más 19. és 20. századi zeneszerzők – köztük Sibelius, Mahler és Strauss – művei is felcsendülnek.

Ha a Wagner-napokról van szó, sok idő nem telhet el a legendás tetralógia, A nibelung gyűrűje nélkül, amely egy év szünet után, 2019-ben frissített változatban tér vissza.

A teljes ciklus két alkalommal lesz látható mások mellett olyan világsztárok közreműködésével, mint Johan Reuter, Albert Pesendorfer, Stuart Skelton, Catherine Foster, Stefan Vinke, Gerhard Siegel és Lauri Vasar.

A Budapesti Wagner-napok ideje alatt idén először a BKK Müpához érkező hajójárata rendhagyó menetrend szerint, az esti előadásokat követően is közlekedik majd, így akár a Dunán utazva is érkezhetnek és távozhatnak majd a nézők.

r33
Fotó: budapestiwagnernapok.hu

ELŐADÁSOK:

Wagner: Trisztán és Izolda – 2018. június 7., 13., 16., 16:00

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

 

Wagner: A bolygó hollandi – 2018. június 8., 10., 18:00

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

 

Wagner: Tannhäuser – 2018. június 14., 17., 16:00

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

 

Wagner és a kortársak – Camilla Nylund dalestje – 2018. június 15., 19:00

Fesztivál Színház


TOVÁBBI PROGRAMOK:

Wagner: A bolygó hollandi – a Müpa dokumentumfilmje – 2018. június 10., 16:30

Előadóterem

 

Wagner: Tannhäuser – A Müpa dokumentumfilmje – 2018. június 15., 17:30

Előadóterem


Kultúra.hu

ady_bogdan_zsolt_foto_biro_istvan502

2019.01.18

 Ady Endre verseiből, naplórészleteiből, publicisztikáiból összeállított pódiumesttel ünnepli a magyar kultúra napját a Klebelsberg Kultúrkúria. Az előadás szövegét Szugyiczky István válogatta és szerkesztette. Bogdán Zsolt érzékeny előadásában a költőóriás emberi, sérülékeny oldalát is megismerhetjük.

Malenkij_robot

2019.01.18

1944-ben a bevonuló Vörös Hadsereg katonái a világháború alatt és azt követően is a nyílt utcáról tömegesen vittek el civileket a Szovjetunióba kényszermunkára. Az ő sorsukat dolgozza fel a Magyar Nemzeti Múzeum állandó kiállítása a „A pokol bugyrai…" címmel. A Málenkij Robot Emlékhelyen jártunk.

Gat_Sunny

2019.01.18

Valerij Gergijev karmester a Mariinszkij Színház Zenekara élén érkezik a 39. Budapesti Tavaszi Fesztiválra, a Mariinszkij Színház Balettegyüttese Prokofjev Hamupipőkéjét mutatja be, valamint fellép Yoann Bourgeois és Emanuel Gat társulata is.

Saját kérése távozik igazgatói posztjáról Tóth Arnold, a miskolci A Herman Ottó Múzeum igazgatója január 31-i hatállyal. A tájékoztatás szerint február 1-től átmenetileg, a vezetői pályázat lebonyolításának időtartamára Szolyák Péter őstörténész, a Pannon-tenger Múzeum korábbi vezetője, általános igazgatóhelyettes veszi át a múzeumigazgatói feladatokat. Tóth Arnold, aki hat évig igazgatóhelyettesként, két évig igazgatóként dolgozott a múzeumban, tudományos, kutatói pályán szeretné folytatni Miskolc város és a régió kulturális életének szolgálatát.

A pályázatokat most először díszletrajzoló, kellékes és világosító szakma képzési programjával is bele lehet nyújtani, de felvételvezető/location manager, naplóvezető, produkciós asszisztens, rendezőasszisztens és vágóasszisztens szakterületeken is várják az oktatási intézmények jelentkezését. A pályázattal, amely figyelembe veszi az aktuális piaci igényeket, magas szakmai színvonalú, intenzív és gyakorlatorientált képzéseket támogatnak. Részletes információ a filmalap internetes oldalán (mnf.hu) olvasható.

Pokrovenszki Krisztiánt javasolta a Szent István Király Múzeum új igazgatójának a székesfehérvári közgyűlés. A múzeum korábbi igazgatójának, Kulcsár Mihálynak a közalkalmazotti jogviszonya és igazgatói megbízatása október 31-én járt le, az igazgatói pályázatok benyújtási határideje december 21. volt. A megyei hatókörű városi múzeumok vezetőjének megbízásához – és annak visszavonásához – a szakminiszter egyetértése szükséges, ezért az önkormányzat megteszi a szükséges intézkedéseket.

A mozi hamarosan kezdődő belső felújítása miatt feleslegessé váló, több mint 20 éves nézőtéri fotelüléseket ma ezer forintért meg lehet venni. A kiválasztott és lefoglalt székeket a vevők egy későbbi időpontban vehetik át.

A 22 éves férfi és feltételezett bűntársa több mint 400 éves koronaékszereket lopott el tavaly nyáron Strängnäs város székesegyházából. A hatóságok által 65 millió korona (kétmilliárd forint) értékűre becsült koronaékszerek továbbra sincsenek meg. A tolvajok 2017. július 31-én délidőben egy zárt és riasztórendszerrel ellátott vitrinből vitték el a székesegyházban eltemetett IX. Károly (1550-1611) király és második felesége, az 1625-ben elhunyt Krisztina királyné temetési koronáját, valamint egy országalmát. A temetési szertartásra készült királyi korona aranyból van, drágakövek, gyöngyök és ezüstdíszek ékesítik. A királyné kisebb koronája ugyancsak aranyból készült.

Kiállításokat, koncerteket, előadásokat, emlékesteket és filmvetítéseket is tartanak a magyar kultúra napja alkalmából Győr-Moson-Sopron megyében.

Gyori_Nemzeti_Szinhaz_Ket_ur_szolgaja_

Kortárs zeneszerző műveit gyűjtötte össze és játszotta fel új lemezére a Modern Art Orchestra (MAO). Az anyagot, amelynek nagy részét több mint tíz évvel ezelőtt rögzítették, és utólag bővítették, vasárnap mutatják be a Budapest Music Center nagytermében.

Pécsett a többi között kiállításokkal, Komlón pedig egész héten át tartó programokkal ünneplik a magyar kultúra napját. A Pécsi Kulturális Központban január 22-én, a magyar kultúra napján elsősorban családoknak szóló, ingyenesen látogatható kiállítás nyílik Ady Endre 100. címmel.

Hagyományos gálaműsoron adják át Szolnok kulturális díjait kedden, az Aba-Novák Agóra Kulturális Központban. Ugyanezen a napon Damjanich Múzeumban Egy rejtőzködő életmű születése címmel nyitják meg Bokros László festőművész életműkiállítását, és sor kerül a művész monográfia-bemutatójára is.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma