IDO_KEP_banner_728x90_2_002

2017.02.18

Erős felütéssel indított tavaly év végén a Mozsár Műhely, Budapest új színházi játszótere. Bemutatták és február 19-én ismét játsszák a Független Színművészetért Alapítvány és a Manna közös produkcióját, Dennis Lumborg Szépkisnap című monodrámáját. A megszokottól eltérő, izgalmas, kommunikatív előadás kapcsán a szereplővel, Szirtes Balázzsal beszélgettünk.

szepkisnap2


Hogyan találtál a Szépkisnap című darabra, és miként került éppen a Mozsár színpadára?

Az angol Samuel French kiadó könyvei között találtam. Alapvetően azért olvasgattam a French-kiadványokat, mert darabot kerestem magamnak. A Független Színházművészetért Alapítvány kiírt egy pályázatot az induló Mozsár Műhelyben bemutatandó produkciókra, és egyik feltételként azt szabta, hogy maximum négyszereplős darabok legyenek. Érthető, hiszen pici a játszótér. Két alkalmas darabot is találtam, a másik az Április Párizsban Botos Évával, Horgas Ádám rendezésében. Csodás dolog, hogy mind a kettő nyert, ráadásul ebben az évadban színre is kerülnek. Az utóbbit március 10-én mutatjuk be.


A Szépkisnapot fordítóként is jegyzed. Mi ragadott meg benne annyira, hogy magyar nyelvre is magad akartad átültetni?

Ráakadtam több olyan monodrámára is, amelyek tetszettek mint irodalmi alkotások, de egyiket sem éreztem annyira nekem valónak, mint a Szépkisnapot. Egy fiatal apa, Eddie története, aki a feleségével és a két gyerekével éli egy átlagos angliai polgár mindennapjait, majd egyszer csak fordulatot vesz az élete: azzal vádolják, hogy molesztálta a saját kislányát. Megpróbál kikecmeregni ebből a helyzetből, de közben a vergődésével, a kapkodásával újabb és újabb tragikomikus helyzetekbe sodorja magát. Számomra az a legizgalmasabb a történetben, hogy a társadalom miként viszonyul egy ilyen gyanúhoz. Néha túlreagálunk bizonyos jeleket, túlzott óvatosságból esetleg ártatlan embereket is pellengérre állítunk, másfelől persze fel kell figyelnünk a jelekre, mert az még borzasztóbb lenne, ha elmennénk a valós esetek mellett, nem hinnénk a gyerekeknek, és felnőttkorukig, az elszakadás pillanatáig borzalmas családi viszonyok között hagynánk őket. Már az angol eredeti olvasása közben is azt éreztem, hogy nagyon szívesen belebújnék Eddie bőrébe, elmesélném, mit él át. Aztán továbbgondoltam, és úgy találtam, az a legjobb, ha a fordító is én leszek, mert akkor kicsit a saját egyéniségemre alakíthatom a szöveget. Bocsánatos dolog, ha alakítunk a darabon, a szerző is nyilvánvalóan egy adott színészre írta.


szepkisnap1

Az előadás végére kiderül, hogy helytálló-e az Eddie ellen felhozott vád?

Úgy kezdődik az előadás, hogy Eddie-ként kiállok a színpadra, és − mint egy stand up comedyben – elkezdek az életemről mesélni. Néha hímsoviniszta, szexista megjegyzéseket teszek, közben vacsorát készítek a családnak, és mondogatom, hogy mindjárt hazaérnek. A jelenet végére derül ki, hogy nem jönnek haza, mert éppen a gyámügyi hivatalban vannak. A következő jelenetekben Eddie visszamenőleg meséli el az egész történetet. A végére, remélem, mindenki számára világossá válik, hogy a vád alaptalan. De ezt nem mondom ki, nem hangzik el felmentő ítélet, gyámhatósági állásfoglalás vagy ilyesmi, a nézők érzik meg Eddie egy-egy mondatából, hogy valóban molesztálta-e a kislányát. Van, amikor a székükbe süppednek, mert úgy érzik, hogy megtörtént, van, amikor fellélegeznek, mert azt gondolják, hogy ez a szeretnivaló fickó, akinek a botlásain nevetni is lehet, nem tehetett effélét. A történet egyik tanulsága az, hogy ilyen helyzetből nem lehet jól kijönni. A hír nem marad a négy fal között, a rokonok, a szomszédok, a munkatársak tudomást szereznek róla, és még ha jó esetben egy idő után ki is derül, hogy alaptalanul vádoltak valakit, a bélyeg rajta marad, az élete soha többé nem lesz ugyanolyan, mint volt. Mint az anekdotában: valakinek ellopták a kabátját a ruhatárban, de később már úgy szólt a fáma, hogy kabátlopási ügybe keveredett.


Az eddigi előadásokat hogyan fogadták a nézők?

Akiknek esetleg nem tetszett, azok nem jöttek oda hozzám, hogy ezt elmondják, akik odajöttek, azok szívből gratuláltak. Monodrámáról lévén szó, végig kifelé, a nézőkhöz beszélek, alig szakad meg velük a szemkontaktus, főleg az első sorokban ülőkkel. A szemekből azt látom, hogy nagyon együtt haladnak velem a történetben. Többször is konkrét kapcsolatba kerülök a nézőkkel. B. Török Fruzsina rendezővel azt találtuk ki, hogy néha lemegyek a színpadról, megszólítok valakit, kérdezek tőle valamit, az előadás egyik pontján megmutatom a nézőknek a gyerekek bekeretezett képét, és kérem, adják körbe. Az a vacsora, amely az előadás elején készül, a végére konkrétan kész is lesz, és megkínálok vele valakit. Jól fogadják, szeretik ezt a közvetlen kapcsolatot.


Mit gondolsz, a színház jövője az, hogy egyre halványabb lesz a határvonal a színpad és a nézőtér közt? Az előadások túllépnek az egyszerű interpretáción, és mindinkább személyessé válik a kapcsolat a nézőkkel?

Azt hiszem, igen. Talán mert a pillanat varázsán túl azzal tud versenyezni a filmmel, a televízióval, a tableten kapott élményekkel, hogy „élő adásban”, ténylegesen megszólít. Hogy ami ott történik, az valóban megtörténik, be tudsz kapcsolódni az előadásba, a kezedbe vehetsz például egy képet, megeheted a színpadon készült szendvicset. A filmnél ez – a mai technika mellett legalábbis – lehetetlen. Ez olyan unikum a színházban, amely segítheti a továbbélését. Hogy ne vesszen el a film vitathatatlan előretörése és a digitális technikai vívmányok mellett. Nem véletlenül látunk ma ennyi egyszereplős előadást. A személyes megszólítás ott tud a legerősebben működni.


szepkisnap3


Egy híján húsz éve vagy a pályán. Ott tartasz most, ahol a végzős egyetemistaként megfogalmazott terveid szerint szerettél volna?

Borzalmasan nagyot változott a világ azóta, és nem önmagában azért, mert eltelt húsz év. Feltételezem, hogy mondjuk 1965 és 1985 között nem változott annyit, mint 1998-tól mostanáig. Az a világ, amelyben elképzeltem a jövőt, megszűnt, a GPS-nek mindent újra kellett terveznie. Más lett a színház, sokkal élőbb a kapcsolat a közönséggel, sokkal hangsúlyosabb az együtt gondolkodás. Doktorandusz vagyok a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, és az egyszemélyes színház a témám. Egy ideje gyakorlatban és elméletben is komolyabban foglalkozom ezzel a területtel, ebben a csomagban született meg a Szépkisnap is. Most jól érzem magam, mert van egy fix helyem, ahol minden héten nagyszerű emberek előadásait hallgatom, vizsgázok, és közben hál’ istennek esténként játszom. Éppen elégedett vagyok, de azt nem mondhatom, hogy pont ezt képzeltem el ’98-ban.


Azóta gazdátlanabbak lettek a színészek. Maguknak próbálnak darabot, fellépési lehetőséget találni.

A gazdátlanság egyfelől kellemetlen, kényelmetlen, másfelől viszont nagyon jót tesz. Nekem legalábbis jót tett, mert óriásit változott a szemléletem a színházzal kapcsolatban; sokkal kreatívabb lettem. Másképp beszélsz a rendezővel, másképp állsz a jelmez, a díszlet, az előadás egészének kérdéseihez, ha a tiéd az anyag. Ha te állítod össze a csapatot, nyitottak a véleményedre, az ötleteidre, nem úgy, mintha „csak” színész lennél. A doktori iskolában is azért kötöttem ki, mert többet akartam kezdeni magammal és a színházi jelenséggel annál, mint hogy 70-80 éves koromig bemegyek egy épületbe és ott eljátszom az újabb és újabb szerepeket. Vonzott a lehetőség, hogy ne csak szövegeket tanuljak, hanem mondjuk esztétikát, művészettörténetet és sok minden mást is. Szeretek darabok után kutatni, az írott anyagokkal foglalkozni, partnereket találni egy-egy előadás megvalósításához, ötletelni a megoldásokon. A Szépkisnap például abból a szempontból is újítás volt, hogy B. Török Fruzsinának ez az első profi színházi rendezése. Bár amatőrökkel dolgozott már, inkább az írás, az adaptáció felől jön. Amikor felkértem, kicsit bátortalanul, de lelkesen mondott igent, aztán bebizonyosodott, hogy nagyon jó választás volt rábízni a rendezést. Értjük egymás mondatait, érezzük egymást humorát, és nyugodtan hagyatkozhattam az ízlésére. Úgy jött velem végig a szerep útján, hogy tudtam: a pontos értékítéletével vissza tud téríteni, ha eltévednék.



Írta: L. Horváth Katalin

Fotók: Kállai-Tóth Anett

lukoviczky

Saint-Philibert_apatsagi_templom_Tournus_1953__Lucien_Herve_R

2019.04.21

Igazi 20. századi, kalandos magyar élet jutott Lucien Hervének. Elkán László néven született Hódmezővásárhelyen 1910-ben, majd 18 évesen Párizsba ment. Dolgozott bankban, volt divattervező, festett képeket, újságíróként, majd fotósként épített karriert. A francia hadsereg katonájaként volt hadifogoly, szökevény, az ellenállás tagja. Épületekről született képei tették híressé. A 97 évesen elhunyt fotós műveiből Lucien Hervé – Az építészet csendje címen nyílt kiállítás a Pannonhalmi Főapátságban.

deri-tojas2_R

2019.04.21

A néprajzi és népművészi gyűjtemények kialakulásának már viszonylag korai szakaszában figyelem fordult a hímes tojások felé, s hamar a kollekciók részévé váltak. A debreceni Déri Múzeum is őriz néhány értékes darabot. Van, amelyiket karcolt technikával díszítették, másokat írókával, a legújabbat pedig ecsettel, temperával festették.

kerekes_gabor

2019.04.21

A 2000-es évek elején webes galériaként induló, pár éve a Bartók Béla útra költöző Artphoto Galériában számtalan kiemelt alkotó munkái fordultak meg. Az izgalmas kezdeményezések iránt nyitott intézmény Kerekes-Barabás Projekt címmel nyílt kiállításának tárlatvezetésén jártunk.

A Fragonard-gyár új parfümmúzeumában a látogatók mintegy 400 parfümmel, és az illatszerek európai történetével is megismerkedhetnek. A múzeum a dél-franciaországi Grasse városában található világhírű parfümgyáré, amelyet hagyományos parfümkészítő művészetéért 2018-ban az UNESCO is felvett a kulturális világörökségi listájára. Míg régen az erős illatokat elsősorban temetési szertartások, később pedig a testszag elfedésére használták, a középkortól kezdve a parfüm már a luxusterméknek számított. Bár az egyház sokáig rossz szemmel nézte az illatosítást, a keresztes hadjáratokról visszatérők is sok egzotikus parfümöt, olajat hoztak magukkal Európába, új illatokkal gazdagítva a kínálatot. A 18. századtól az erős illatok kifinomultabbá váltak, ám még a 20. század elején is nehéz illatok hódítottak a mai ízléshez képest.

Előadó-művészeti tevékenységű nonprofit céget hoztak létre az ősszel elindult pásztói színház alapítói, köztük Kautzky Armand. A Balassi Bálint Színház Nonprofit Kft. másik két tulajdonosa Katona Attila zeneszerző és Katona József díszletfestő iparművész. A színházalapítást a 9 ezres kisváros kezdeményezte. Az előadások a művelődési házban zajlanak majd.

A budapesti Nemzeti Színház repertoárján is szereplő Ady-estjével vendégszerepel a kolozsvári színházban Földes László Hobo. A föltámadás szomorúsága című verses-zenés összeállítás április 24-én, szerdán 17 és 20 órától tekinthető meg a színház Stúdiótermében.

Az 1600 éves aranykincset Észak-Izraelben, Galileában találták kiránduló kamaszgyerekek a földeken, Cipóri patak medrénél. Egy tanösvény mellett bukkantak rá, amely a késő római és a bizánci korban a zsidók önrendelkezését biztosító bírói tanácsnak, a Szanhedrinnek otthont adó különböző helyszíneket köti össze egymással.

Az érme egyik oldalán II. Theodosius császár (401-450) látható, aki arról is ismert, hogy ő tette törvényeivel másodosztályú polgárokká az Izrael földjén élő zsidókat. A másik oldalon a győzelem istennője látható egy hatalmas kereszttel. Az aranyéremnek az egykori neve solidus volt, ez volt a leggyakoribb pénznem a késő római birodalomban, és a korai bizánci korszakban.

A mesterséges intelligenciát egy hongkongi művész hozta létre. Victor Wong három év alatt építette meg és programozta be az A. I Gemini nevű robotot, amelyet a tusfestés technikájára tanított meg, és a Holdról készült háromdimenziós képekkel „táplálta". Az A.I Gemini átlagosan 50 óra alatt fest meg egy képet, amelyhez általában mindössze fekete tintát, vizet és kínai merítéses technikával előállított papírt használ. A robot egy képének ára jelenleg nagyjából 10 ezer font (3,7 millió forint) Londonban.

Május 25. és június 2. között negyedik alkalommal rendezik meg a Zsidó Művészeti Napokat (Zsimü) Budapest meghatározó kulturális helyszínein.

budapest_bar

Antonín Dvořák nagyszabású h-moll gordonkaversenyét tűzi műsorra a Pannon Filharmonikusok zenekar április 27-én a pécsi Kodály Központban. A gordonkairodalom egyik legjelentősebb darabját Alexander Buzlov orosz csellóművész szólaltatja meg.

M/Ámor vagy amit akartok címmel, a Shakespeare-komédiák sajátos dramaturgiáján alapuló vígjátékot mutat be a Terminál Workhouse fiatal alkotókból álló csapata a Kós Károly Művelődési Házban április 23-án, kedden 19 órakor.

Palóc húsvétot tartanak hétfőn a szlovákiai Fülek várában. A tizennegyedik alkalommal megtartott rendezvényen a helyi értékekre, a palóc hagyományokra helyezik a hangsúlyt, de a műsorban a magyar mellett a szlovák kultúrát is bemutatják.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma