IDO_KEP_banner_728x90_2_002

2008.12.28
Kelemen Éva
Azon kevesek közé tartozik, akik magas fokú színészi kvalitásaik ellenére sem kacsingatnak a főváros színházai felé. Máté Gábor-tanítványként tudatosan választotta a vidéki színészlétet, ötödik éve erősíti az egri Gárdonyi Géza Színház társulatát. 2007 elhozta számára Tupolski rendőr szerepét Martin McDonagh A párnaember című darabjában, amelyért tavaly díjat nyert a POSZT-on. Idén pedig Jászai Mari-díjjal gazdagodott. Mészáros Mátéval válaszutakról, a színházi nyelvről és a vidék előnyeiről beszélgettünk. INTERJÚ
Mészáros Máté
- A főiskola után tudatosan kerestél vidéki lehetőséget, és többször is hangsúlyoztad, hogy az egzisztenciális hiányosságokat Egerben a műhelykörülmények és a jelentősebb szerepek kompenzálják. Még mindig megingathatatlan ez a töretlen optimizmus?
 
- Ha azt kérdezed, hogy még mindig így döntenék-e, vagy hogy így kellene-e döntenie mindenkinek, aki éppen végez, akkor azt gondolom, hogy igen. Szerintem nagyon jó, hogyha az ember így kezdi a pályáját. Igazából nem a vidék a lényeg, csak a színházi struktúra miatt vidéken van lehetőség arra, hogy az ember sűrűn, sok szerepet, "sokfélét" és folyamatosan játsszon. Ha valami megbukik egy picit, akkor annak itt hamarabb vége van. Pesten adott esetben évekig kell egy előadással és egy szereppel létezned. Iszonyatos megterhelés lehet, ha egy fiatal azt érzi egy szereppel kapcsolatban, hogy most nem sikerült annyira, és negatívan hathat a későbbi munkáira is, ha ezt estéről estére át kell élnie abban a szerepben. Itt általában 2-3 hónap alatt lecseng egy előadás. Nyilván, ha jó előadásról van szó, akkor ez tud fájni; néha-néha kipróbálnám, hogyan játszanék egy szerepet, amit két évvel ezelőtt játszottam. Ennek ellenére még mindig azt gondolom: nem baj, hogy itt vagyok, ahol sokat játszom. Persze ez átfordulhat, egy idő után lehet, hogy az ember szeretne kevesebbet, de mindig minőségit vagy nagyot játszani, és nem akar minden este színpadon állni, vagy egyfolytában próbálni.
 
- Te most hogy állsz ezzel?
 
- Most azt érzem, hogy fordulóponton vagyok, ami nyilván nem egyik napról a másikra következett be. Úgy érzem, hogy A párnaember című produkcióval eljutottam egy ellenőrzőponthoz, egy mérföldkőhöz a saját színészi fejlődésemben. Azt gondolom, hogy ahogy ezt a szerepet megcsináltam, abban benne van minden, amit addig csináltam. Ezután elkezdtem valahogy várakozni, hogy "na most mit lehet még csinálni", hogy innen merre tovább. Különböző körülmények miatt A párnaember óta egyszerűen nem tudtam olyan szerepet játszani, ami igazán igénybe venne. Érzem, hogy tele vagyok lekötetlen energiával. Azt éreztem A párnaembernél, hogy annyira jó lenne csupa ilyesmit csinálni, legalább ilyen szintű, mennyiségű és típusú szöveget.
 
 
 
 
- Ebben esetleg közrejátszhat az is, hogy ez a fajta színház jelenleg inkább Pestre jellemző, és Egerben sok esetben még mindig a hagyományosabb vonal dominál? Nem Pest felé mutatja ez számodra az utat?
 
- Szerintem nem, vagy remélném, hogy nem. Tény, hogy más dolog Pesten játszani mondjuk A párnaembert. Azért attól, hogy Pesten legyek színész, még félnék. Nem attól, hogy nem vagyok olyan jó, hanem mert ott az ember majdnem minden este játszik, viszont nem nagyon próbál. Én minden nap próbálok, mivel van 4-5 bemutatóm egy évben; mire az egyiknek vége, jön egy másik. Nem mondom, hogy a próba jobb, mint az előadás, de valahogy izgalmas. Lehet, hogy fásultabb lennék attól, ha csak játszanom kellene minden este és nem próbálhatnék. A próba az, ami ébren tartja az idegrendszeremet, a színészetemet, ami állandóan feladat elé állít. Pláne a jó próbák egy jó rendezővel, ezekből lehet igazán tanulni. Nekem nem az van az agyamban, hogy Budapest a tuti. Azt gondolom, hogy a mai magyar színház válságban van, és a pesti színházak sem jók.
 
- A tavalyi POSZT-on elnyerted a legjobb férfialakítás díját A párnaember alkoholista, skizofrén, de valahol a szíve mélyén mégiscsak jólelkű Tupolskijáért. Ez a trófea - és ez a szerep - hol helyezkedik el a "polcodon"?
 
- Ha röviden akarok válaszolni, akkor a trófea sehol, a szerepet pedig a korábbi alakításaim összegzéseként tudnám értékelni. Sikerült elérni valami egyszerűséget, valami lényegretörést, ami egyrészt azért is volt, mert stúdiószínpadon játszottuk. Sikerült talán megmutatni, hogy ez igazából nem egy realista darab, nem egy reális történet. Ez az alakítás nekem személyesen nagyon fontos, egy szakmai szintézis. Egy kis élet, egy kis pálya, főiskola... az első két évben azt éreztem, hogy csak ülepszik le az, amit a főiskolán tanultam. Két év arra megy el, hogy ezeket egyáltalán megértsd. Tulajdonképpen az összes alakításod ennek esik áldozatul, mert mindegyikben lesz valami hiány, viszont valamit meg megértesz. A párnaemberben egy picit utolértem magam. A korom, az alkatom, az eddig felgyülemlett tapasztalatom, amit tanultam, benne van ebben az alakításban.
 
 
 
- Márciusban egy Jászai Mari-díjjal is gazdagodtál, ez mennyire rendezte át a képletet?
 
- Mindkét díjat egyfajta életműdíjként fogom fel, hiszen a POSZT-díjat tulajdonképpen azért tudtam megkapni, mert lejöttem vidékre, mert eljátszottam ezt a sok-sok szerepet az elmúlt öt évben, amelyiket rosszul, azt rosszul, amelyiket jól, azt jól. Ez egy jelzés volt számomra, hogy jól döntöttem, hogy jó ez az út. A Jászai-díj pedig szintén üzenet lehet minden most végző színésznek, hogy érdemes vidékre szerződni. Ez kicsit talán annak a munkának is szól, ami most, illetve pár éve Egerben folyik.
 
- A párnaemberben előadásról előadásra észre lehetett venni apró változtatásokat. Ez mennyire volt spontán és mennyire tudatos tervezés eredménye?
 
- Egy-két dolog meg volt beszélve, Andrisnak (Dömötör András, a rendező) a végével például mindig gondja volt, így volt, ami változott. De egyébként csak annyi történt, ami egy egészséges előadással, hogy "él". Valakiből kijön egy hangsúly, egyszer csak jobban odaáll egy mondata mögé... ilyenkor a reakcióban is történik valami, vagy ha valami véletlenül leesik... Például Pesten az egyik előadásnál a Kamrában majdnem kiszúrtam a Kaszás Gergő szemét a tollal. Tulajdonképpen a homlokommal belenyomtam a szemébe a tollat, amitől ő kiabált egyet, leesett a földre, és a szeme el is kezdett vérezni. Első pillanatban nem is tudtam, hogy akkor most kinyomtam a szemét vagy nem. A rákövetkező pár percet ez nyilván befolyásolta, de ugyanakkor jó is lett tőle.
 
 
- A színművészeti előtt rockzenésznek készültél, és most is aktív tagja vagy a színészekből verbuválódott Hegedűs Az Áruló nevű zenekarnak. Nem bántad meg, hogy a másik utat választottad?
 
- Nem, igazából nem nagyon volt másik út, nem gyakoroltam eleget. Ez inkább egy hobbi, amit komolyan veszek. De például amikor Zsámbékon Belemenekülők címmel Dévényi Ádám dalaiból csináltuk a szokásos évi produkciónkat, ott elég sokat kellett gitároznom. Az nagyon jó volt, ott azt éreztem, hogy zenész vagyok. Fenyő Iván osztálytársammal, aki meg a zongorában mélyül el egyre jobban, nagyon jól esett együtt zenélni. A zene csodálatos dolog. Sokkal jobban "el lehet olvadni" benne, ez egy egyértelmű egymásra találás. A színházban mindig van valaki, aki azt mondja, hogy "gyerekek, nekem ez nem tetszett". Bármilyen zenészek felmennek a színpadra, "milyen hangnem, milyen ritmus, mit játszunk, oké", és már játszanak. A színészek ezt nem tudják megcsinálni. Nekünk kell az a hat hét, amíg vért verítékezve esetleg eljutunk oda, hogy "megszólal" a darab.
 
- Márciusban mutattátok be A konyha című darabot Máté Gábor rendezésében. Mennyire befolyásolta a közös munkát az a tény, hogy a Színművészeti Egyetemen ő volt az osztályfőnököd?
 
- Abban az értelemben jó hatással volt a munkánkra, hogy ismerjük egymást. Értem, amit mond - már nem abban az értelemben, hogy ő nehezen beszélne (nevet) -, hanem hogy nincs egy egységes leíró nyelv, ami szerintem probléma a mai magyar színházban. Minden rendezőnek van egy szókészlete, van egy stílusa; és ahhoz, hogy a színész értse, mit akar mondani, nem árt ismerni a szótárát. Nagyon jó, hogy már ismerem a gondolatmenetét, és ő is tudja az én színészi hülyeségeimet, tudjuk egymást kezelni.
 
 
- A konyha és A nagyratörő című előadásokban szinte az egész egri társulat szerepel, sőt, az előbbiben meghívott színészek is erősítették a - ha jól számoltam - 28 szereplőt felvonultató darabot. Tud egyáltalán a színész egy ilyen hatalmas gárdában érvényesülni?
 
- (nevet) Érvényesülni nem, de itt lehet, hogy nem is az a cél. A konyha egy ensemble-játék, ahol az együtt-játéknak, az együttes hangulatnak van fontos szerepe, mint egy zenekarban, vagy mint egy műben, ahol minden hang fontos. Ha egyet kihagysz, akkor már nem ugyanaz. Úgy kell összehangolni az egyes színészek játékát, hogy zenemű hatása legyen a szövegnek. Nagyon érdekes, hogy olyan emberekre kell figyelnem a színpadon, akikkel tulajdonképpen nincs is jelenetem. Próbálni iszonyatosan nehéz, de ha összeáll, és érzi az ember, hogy "úristen, sikerült", akkor az nagy öröm, és a néző is hálás lesz. Mint a cirkuszban: igazából ki szerepel, aki elkapja, vagy aki szaltózik? Melyiknek nehezebb a dolga, kinek tapsolsz? Az ilyen daraboknál derül ki, hogy valójában csapatjáték a színház is. Jó esetben mindig az. A színpadon sosem tudsz magányos lenni, mint mondjuk egy szaxofonszólóban, ahol a hangszer egy ponton túl magányos lesz. Egy Shakespeare-monológ közben viszont ugyanúgy figyelned kell a többiekre, mintha ott lennének körülötted.

lukoviczky

2013.02.19
Varga Livius gyerekkora óta hollywoodi színésznek készül, és elmondása szerint sosem volt nagy „felvételiző-császár”. A színművészetire nem került be, az állatorvosin pedig a szóbeli felvételire sem ment el. A Quimby egyik alapítója végül pszichológiából szerzett diplomát az ELTE-n. Ha valami nem tetszett neki a világban, vagy az adott rendszerben, akkor a metaforákat hívta segítségül és szavakba öntötte, ami zavarta.
 
2013.02.18
A kísérleti film a filmkészítés margóján helyezkedik el, azt is mondhatnánk, hogy a hagyományos mostohagyereke. Lichter Péter régóta foglalkozik experimentális művek készítésével, mellette az ELTE Doktori Iskolájában írja disszertációját. A kísérleti filmmel kapcsolatos szinonimák helytelen használatáról, nézői előítéletekről és elvárásokról, valamint izgalmas kémiai kísérletekről beszélgettünk.
2013.02.11
Az Uránia Filmnapokat február első hétvégéjén rendezték meg először. A Filmszínház igazgatójával, Bakos Edittel beszélgettünk a programsorozat céljáról, sikeréről, és az 53 magyar film országos turnéjáról.

A Fragonard-gyár új parfümmúzeumában a látogatók mintegy 400 parfümmel, és az illatszerek európai történetével is megismerkedhetnek. A múzeum a dél-franciaországi Grasse városában található világhírű parfümgyáré, amelyet hagyományos parfümkészítő művészetéért 2018-ban az UNESCO is felvett a kulturális világörökségi listájára. Míg régen az erős illatokat elsősorban temetési szertartások, később pedig a testszag elfedésére használták, a középkortól kezdve a parfüm már a luxusterméknek számított. Bár az egyház sokáig rossz szemmel nézte az illatosítást, a keresztes hadjáratokról visszatérők is sok egzotikus parfümöt, olajat hoztak magukkal Európába, új illatokkal gazdagítva a kínálatot. A 18. századtól az erős illatok kifinomultabbá váltak, ám még a 20. század elején is nehéz illatok hódítottak a mai ízléshez képest.

Előadó-művészeti tevékenységű nonprofit céget hoztak létre az ősszel elindult pásztói színház alapítói, köztük Kautzky Armand. A Balassi Bálint Színház Nonprofit Kft. másik két tulajdonosa Katona Attila zeneszerző és Katona József díszletfestő iparművész. A színházalapítást a 9 ezres kisváros kezdeményezte. Az előadások a művelődési házban zajlanak majd.

A budapesti Nemzeti Színház repertoárján is szereplő Ady-estjével vendégszerepel a kolozsvári színházban Földes László Hobo. A föltámadás szomorúsága című verses-zenés összeállítás április 24-én, szerdán 17 és 20 órától tekinthető meg a színház Stúdiótermében.

Az 1600 éves aranykincset Észak-Izraelben, Galileában találták kiránduló kamaszgyerekek a földeken, Cipóri patak medrénél. Egy tanösvény mellett bukkantak rá, amely a késő római és a bizánci korban a zsidók önrendelkezését biztosító bírói tanácsnak, a Szanhedrinnek otthont adó különböző helyszíneket köti össze egymással.

Az érme egyik oldalán II. Theodosius császár (401-450) látható, aki arról is ismert, hogy ő tette törvényeivel másodosztályú polgárokká az Izrael földjén élő zsidókat. A másik oldalon a győzelem istennője látható egy hatalmas kereszttel. Az aranyéremnek az egykori neve solidus volt, ez volt a leggyakoribb pénznem a késő római birodalomban, és a korai bizánci korszakban.

A mesterséges intelligenciát egy hongkongi művész hozta létre. Victor Wong három év alatt építette meg és programozta be az A. I Gemini nevű robotot, amelyet a tusfestés technikájára tanított meg, és a Holdról készült háromdimenziós képekkel „táplálta". Az A.I Gemini átlagosan 50 óra alatt fest meg egy képet, amelyhez általában mindössze fekete tintát, vizet és kínai merítéses technikával előállított papírt használ. A robot egy képének ára jelenleg nagyjából 10 ezer font (3,7 millió forint) Londonban.

Május 25. és június 2. között negyedik alkalommal rendezik meg a Zsidó Művészeti Napokat (Zsimü) Budapest meghatározó kulturális helyszínein.

budapest_bar

Antonín Dvořák nagyszabású h-moll gordonkaversenyét tűzi műsorra a Pannon Filharmonikusok zenekar április 27-én a pécsi Kodály Központban. A gordonkairodalom egyik legjelentősebb darabját Alexander Buzlov orosz csellóművész szólaltatja meg.

M/Ámor vagy amit akartok címmel, a Shakespeare-komédiák sajátos dramaturgiáján alapuló vígjátékot mutat be a Terminál Workhouse fiatal alkotókból álló csapata a Kós Károly Művelődési Házban április 23-án, kedden 19 órakor.

Palóc húsvétot tartanak hétfőn a szlovákiai Fülek várában. A tizennegyedik alkalommal megtartott rendezvényen a helyi értékekre, a palóc hagyományokra helyezik a hangsúlyt, de a műsorban a magyar mellett a szlovák kultúrát is bemutatják.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma