IDO_KEP_banner_728x90_2_002

2018.01.13

Nils Mönkemeyer brácsaművész, a müncheni Zeneművészeti Főiskola professzora lép színpadra a Kelemen Kvartett-tel! Nils Mönkemeyer brácsaművész január 16-án, az Otthon a Zeneakadémián című koncertsorozat keretében lesz a Kelemen Kvartett vendége. A különleges koncert Schubert c-moll vonósnégyes-tételével veszi majd kezdetét.

A 185 esztendeje született Johannes Brahms kamaraműveit társítja vonósnégyesekkel a Kelemen Kvartett az Otthon a Zeneakadémián sorozata 2018-as koncertjein, izgalmas párhuzamokat állítva az elhangzó darabok között. Idei első, sorrendben már harmadik koncertjüket Schubert c-moll vonósnégyes-tételével indítják, amely egy befejezetlenül maradt kompozíció nyitótételeként látott napvilágot. Beethoven kései a-moll vonósnégyese a kamarazenei repertoár egyik alapműve. Brahms G-dúr vonósötöse 1890-ben, egykori tanára, Eduard Marxsen, illetve több barátja elvesztése után készült. Az ötvenes évei végén járó zeneszerző eredetileg utolsó alkotásának, életműve egyfajta összefoglalásának szánta kamaraművét. Hangvételében azonban mégsem szomorú – sőt könnyed dallamai miatt egyik zenekritikus barátja annak idején a Brahms a Praterben alcímet javasolta. A darab zárótételében még magyaros motívumok is feltűnnek.


Kelemen__Kvartett__Emmer_Laszlo
Kelemen Kvartett
Fotó: Emmer László

 

A kvintett előadásában a Kelemen Kvartetthez Nils Mönkemeyer, a müncheni Zeneművészeti Főiskola professzora csatlakozik. A brácsaművészt fiatal kora ellenére magasztaló jelzőkkel illeti a zenészvilág – hasonlóan a Kelemen Kvartetthez. Rövid idő alatt komoly nemzetközi ismertségre tett szert, amellyel hangszerét, a brácsát is a figyelem központjába állította. A Sony Classical exkluzív művészeként számos kritikai elismerés és díj övezte zenei munkásságát az elmúlt években.

 

Az Otthon a Zeneakadémián további előadásaira jegyek online is kaphatók:

Nils Mönkemeyer és a Kelemen Kvartett – 2018. január 16.

Andreas Ottensamer és a Kelemen Kvartett – 2018. február 24.

Aleksandar Madžar és a Kelemen Kvartett – 2018. április 12.

lukoviczky

toldi_JM

2019.04.22

Mitől lehet érdekes ma Arany János kamaszkorú szereplője? Hányféle hőstípus sűrűsödik az ifjú Toldi Miklósban, válhat-e szimbólummá a magyarság számára? Ezekről is beszélt Jankovics Marcell animációsfilm-rendező, író, illusztrátor, aki a Toldi rajzfilmsorozatban való feldolgozását rendezi a Kecskemétfilm Kft. felkérésére. A sorozat 2020 végére készülhet el.

angyali_udvozlet_R

2019.04.22

Molnár-C. Páltól, aki egyházművészként, újságrajzolóként és aktfestőként is alkotott, megkérdezték egyszer: hogy lehet az, hogy ő, aki 30 templomot díszített oltárképeivel és freskóival, aktot is készít. „A művész, amikor aktot fest, akkor is imádkozik” – válaszolta. Születésének 125. évfordulója alkalmából a Molnár-C. Pál Emlékmúzeumban Boldog művész címmel nyílt tárlatán jártunk.

Saint-Philibert_apatsagi_templom_Tournus_1953__Lucien_Herve_R

2019.04.21

Igazi 20. századi, kalandos magyar élet jutott Lucien Hervének. Elkán László néven született Hódmezővásárhelyen 1910-ben, majd 18 évesen Párizsba ment. Dolgozott bankban, volt divattervező, festett képeket, újságíróként, majd fotósként épített karriert. A francia hadsereg katonájaként volt hadifogoly, szökevény, az ellenállás tagja. Épületekről született képei tették híressé. A 97 évesen elhunyt fotós műveiből Lucien Hervé – Az építészet csendje címen nyílt kiállítás a Pannonhalmi Főapátságban.

Tandori utolsó verseiről, rajzairól, Lanczkor Gábor a Tiszatáj Könyvek sorozatában megjelent drámakötetéről, új kéziratáról beszélget Hász Róbert, Tóth Ákos és Orcsik Roland április 24-én 19 órakor a szegedi Tiszatáj Szalonban. A részvétel ingyenes.

Egy oroszlánnál hétszer nagyobb termetű, mintegy 22 millió éve élt ragadozó fosszíliáira bukkantak paleontológusok Kenyában. Az állat, mely a Földön valaha élt egyik legnagyobb húsevő emlős lehetett, nincs közeli rokonságban a nagymacskákkal, az emlősök osztályának egy kihalt neméhez, a hyaenodonhoz tartozik.

Nyolcvan művész alkotásait válogatták be a 40. szegedi Nyári Tárlatra, így a meghívott alkotók munkáival együtt száznál is több festmény, szobor és grafika fogadja május 24-től a látogatókat a Reök-palotában. A szabadbeadásos rendszerben rekordszámú, csaknem hétszáz alkotás érkezett, amelyek közül Aknay János festő- és szobrászművész, Nagy Gábor festőművész és Nátyi Róbert művészettörténész válogatta össze a kiállítás anyagát.

Mától egy héten át magyar filmeket, mintegy 200 alkotást vetítenek a budapesti a Corvin Moziban. A televíziós forgalmazású filmek – tévéfilm, kisjátékfilm, dokumentumfilm, ismeretterjesztő film, animációs film és televíziós sorozatok – ingyenesen, a mozifilmek 500 forintos áron tekinthetők meg. A nézők április 25-én éjfélig adhatják le voksukat az elmúlt év legjobb filmjére a filmhéten bemutatott alkotások közül. Részletek itt.

Nyolcállomásos erdélyi turnéra indulnak május 11-én a Fölszállott a páva című tehetségkutató műsor versenyzői. A fellépők között van Kacsó Hanga, a 2014-es évad énekes szólista kategórianyertese, a Jászság Népi Együttes, a 2012-es és 2018-as évad táncegyüttes kategóriájának győztese és a Tokos zenekar is, amely 2014-ben ugyancsak kategórianyertes volt a zenekarok között. A turné Hargita megye nyolc településére látogat el.

Hat magyar filmet vetít a magyar film napja alkalmából a Csíki Mozi április 29-én és 30-án.

Utoelet

Grigorij Szokolov muzsikálása közben megáll az idő a félig lesötétített hangversenytermekben: játéka, a művek hamisíthatatlan, letisztult interpretációja, billentésének tökéletes technikája elvarázsolja a hallgatókat. Csoda ez, amelyről a magyar közönség minden évben megbizonyosodhat; idén április 29-én 19.30-kor a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében.

Csütörtökön kezdődik a 28. Jókai napok rendezvénysorozat Balatonfüreden. A vasárnapig tartó programsorozatra irodalmi, gasztronómiai és színházi programokkal várják az érdeklődőket.

Április 28-án, a tánc világnapja alkalmából izgalmas programoknak ad otthont a Trip Hajó: lesz improvizációs jam Wondawulf közreműködésével, játékos kortárstáncház, fotókiállítás és milonga bemutató is.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma