2012.12.05
Meghalt Hollósi Frigyes Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész. A Nemzeti Színház társulatának tagját szerdán 71 éves korában érte a halál 2012. december 5-én.
2012.12.05
Karácsony közeledtével az ünnephez igazított programmal várja a gyerekeket és szüleiket a következő napokban-hetekben a veszprémi Kabóca Bábszínház.
2012.12.04
Négy erdélyi városban mutatja be nagysikerű Száz évig című előadását a Háromszék Táncegyüttes. A Fodor Sándor “Netti” emlékére készült produkciót Besztercén, Szatmárnémetiben, Nagybányán és Marosvásárhelyen tekintheti meg a közönség 2012. december 4-7. között.
2012.12.04
Bacsó Péter A tanú című kultikus művének feldolgozását viszik színpadra a Thália Színházban. Balikó Tamás rendezővel beszélgettünk, aki nem gondolta volna, hogy ennyire nehéz feladat lesz megteremteni a darab kottáját, és egy szuverén, mindenkor érvényes színpadi adaptációt létrehozni.
2012.12.04
A magyar irodalom kiemelkedő alkotásainak színházi adaptációját tűzte műsorra az új évadban az Újszínház: Tamási Áron Ábel című művét december 14-től, Márai Sándor a Gyertyák csonkig égnek című művét pedig októbertől 5-től élvezheti színpadon a közönség.
2012.12.03
Jókai Mór A kőszívű ember fiai című regényének színpadi adaptációját mutatta be 2012. november 30-án a Békéscsabai Jókai Színház. A Seregi Zoltán rendezésében színpadra állított előadás díszbemutatóját másnap, december 1-jén tartotta meg a teátrum, amelyen a jelenlévők találkozhattak a társulat tagjaival, valamint a színházi élet kiemelkedő alakjaival: többek között Hűvösvölgyi Ildikóval és Jordán Tamással.
2012.12.03
A Hoffmann2012.com című előadást, amelyet 13-17 éves fiatalokkal állít színpadra Almási-Tóth András és a társrendező, Adorján Éva 2012. december 5-én mutatják be a németországi Ludwigshafenben.
2012.12.03
A bécsi közönség a Stadthalléban állva tapsolt a Budapesti Operettszínház A Szépség és a Szörnyeteg című produkciójának premierjén.
2012.12.03
Kábé 10 címmel születésnapi fesztivált rendez a Tünet Együttes a Trafó Kortárs Művészetek Házában: a háromnapos programsorozattal 2012. december 6-tól várják a közönséget.
2012.12.03
Műsoros esttel és kiállítással tiszteleg Ternyák Zoltán fiatalon elhunyt színész emléke előtt a 20. születésnapját ünneplő Éjszakai Színház; a tárlat 2012. december 8-án délután nyílik meg, aznap és december 9-én este pedig jubileumi gálaműsort láthat a közönség a Pinceszínházban.

A monumentális épületben a csecsemők etetésére szolgáló szobát júliusban adják át. Tavaly Kolkatában az anyák egy bevásárlóközpont előtt tüntettek, ahol egy alkalmazott azt mondta egy kismamának, hogy a vécén szoptassa meg a gyerekét. A Tádzs Mahalt évente akár nyolcmillióan is megtekintik. A 17. században a Jamuna folyó partján fehér márványból emelt mauzóleumot Sah Dzsehán, az indiai mogul dinasztia ötödik uralkodója építtette szeretett felesége, a perzsa származású Mumtáz Mahal számára. Az asszony 1631-ben, fiatalon halt meg, Sah Dzsehán pedig megesküdött: olyan síremléket állít feledhetetlen szerelmének, amilyet még nem látott a világ.

Fréderic Chopin művei szólalnak meg Farkas Gábor zongoraművész lemezbemutató koncertjén június 5-én a Pesti Vigadóban. A művész a budapesti lemezbemutató után, 2019 nyarán a New York-i Lincoln Centerben ad kamarakoncertet és szólóestet, valamint fellép és mesterkurzusokat tart a Classical Bridge Festival nemzetközi zenei fesztiválon.

Május 22-én, szerdán Lichter Péter és Máté Bori The Rub című experimentális filmjét vetítik a budapesti Három Hollóban. A Berlinalén debütált alkotás Shakespeare Hamletjének rendhagyó adaptációja, amely teljes egészében a dráma főhősének szemszögén keresztül meséli el a történetet. A képzőművészeti szintre emelkedett mozgóképek hatását Horváth Ádám Márton szuggesszív dallamai teszik teljessé, amelyek ezúttal egy improvizatív koncert keretében elevenednek meg.

Mintegy hét év szünet után újra napirendre vették az új nemzeti könyvtár építésének projektjét Szlovéniában, az erről szóló dokumentumot hétfőn írta alá Jernej Pikalo oktatási és tudományos miniszter.

Június 9-ig tekinthető meg a Vajda Lajos Stúdió tagjainak tárlata az egyesület pinceműhelyében. Kiállít többek között: Almási M NHJH,KGT.MGertrúd, Krizbai Sándor, feLugossy László, drMáriás, ef Zámbó István. Bővebb információ itt olvasható.

Május 24. és 26. között huszonötödik alkalommal rendezik meg Szolnokon az Országos Néptáncfesztivált.

2295-szolnoki-orszagos-neptancfesztival

Természetfilm-vetítésekkel, szemléletformáló, családi és diák programokkal várják május utolsó hétvégéjén a természet- és környezetvédelmi filmnapok sorozatban résztvevő városok filmszínházai, művelődési házai, nemzeti parkjai az érdeklődőket.

A 2. Bánffy Music Day alkalmával ötórás klasszikus zenei maratont kínálnak a látogatóknak. A május 25-én 11 órakotr kezdődő eseményen a párhuzamosan zajló koncerteknek a kastély már helyreállított terei adnak helyet.

Május 22. és 26. között tartják Veszprémben a kortárs táncművészeti előadásokat bemutató Tánc Fesztiválját.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma