15_eves

2012.10.24

Több, mint egy év kihagyás után a Pinceszínház újra műsorra tűzte William Gibson: Libikóka című előadását Szervét Tiborral és Dobó Katával a főszerepben. A közönség legközelebb október 28-án nézheti meg az előadást. 
 
Egy férfi és egy nő kapcsolatában számtalan váratlan vagy nehezen megfejthető helyzetet produkál az élet. Mindig úgy gondoljuk: ismerünk már minden fordulatot, aztán persze kiderül, hogy mégsem... Valószínűleg így van ez Jerry és Gittel történetével kapcsolatban is.

Míg a színpadi szerelmi történetek (hacsak nem tragédiáról van szó...) általában a párok boldog egymásra találásával végződnek, Gibson darabja sokkal realistábban közelíti meg a témát. Valójában a legtöbb párkapcsolat nem más, mint az érzelmek mérleghintája: két különböző ember folyamatos próbálkozásainak sorozata a közös élet megteremtésére és fenntartására. Jerry, a fiatal ügyvéd, elmenekül tehetős feleségétől, aki megcsalta, és annak családjától, akik eddig anyagilag és szakmai előmenetelében is támogatták.

Önérzetében sértve és hitét vesztve éli napjait egy másik városban, ahol megismerkedik Gittellel, a sikertelen táncosnővel, aki az elérhetetlen karrierről álmodozik. Romokban heverő önbizalmuk az egyetlen közös tulajdonságuk - de a két magányos, szeretetre éhes ember egymásba kapaszkodik, és igyekszik közös jövőt építeni.

(Forrás és fotó: pinceszinhaz.hu) 

ArtKert_Kultura_596x90_002

10

2019.08.22

Az intézmény tizenhárom bemutatót tart a 2019/20-as évadban.

BUS-3792_86939

2019.08.22

A hat nagyszínházi, bérletes bemutató közül az első szeptember 27-én a világhírre törekvő gyilkos asszonyokról szóló Chicago című musical premierje lesz, a darab rendezője Béres Attila.

Svejk_DSC_4571_kicsi

2019.08.21

A Thália Színházban szeptember 2. és 8. között ismét megrendezik a Vidéki Színházak Fesztiválját.

KIállítás nyílik Eucharisztiáról a csodák és a művészet nyelvén címmel augusztus 23-án a pécsi Csontváry Múzeumban. A kiállított tárgyak a Keresztény Múzeum gyűjteményéből származnak.

34 alkalommal hirdették meg a Gábor Dénes-díj felhívását műszaki szakemberek számára. A Gábor Dénes-díjjal a kiváló hazai és határon túli műszaki alkotókat, kutatókat, fejlesztőket, feltalálókat, mérnököket ismerik el. A díjakat, amelyre október 10-ig terjeszthetik fel a gazdasági tevékenységet folytató társaságok, a kutatással, fejlesztéssel, felsőfokú képzéssel foglalkozó intézmények, a kamarák, a műszaki és természettudományi egyesületek, a szakmai vagy érdekvédelmi szervezetek, illetve szövetségek vezetői, továbbá a Gábor Dénes-díjjal korábban kitüntetett szakemberek jelöltjeiket, a kuratórium ítéli oda október folyamán, az elismeréseket pedig decemberben adják át. Részletek itt.

Már csak két hétig látogatható A jégkor pécsi vándora című kiállítás a Janus Pannonius Múzeumban, amelyen nemcsak a Rihmer László által feltárt „pécsi mammut” a JPM munkatársai által fellelt összes maradványát, hanem a kortárs állatok ősmaradványait is megtekinthetjük. A tárlat az utolsó előtti napon, augusztus 30-án meghosszabbított nyitvatartással, színes, gazdag délutáni programmal zárul.

25. James Bond-film címe: No Time to Die (Nincs idő meghalni). A főszerepet ismét Daniel Craig alakítja, aki már ötödször játssza el a 007-es brit titkos ügynököt. A főgonoszt Rami Malek alakítja. Ralph Fiennes, Naomie Harris, Léa Seydoux és Ben Whishaw visszatérnek a filmbe. Az új Bond-film készítői a fiatal nemzedékeket akarják megszólítani, ugyanakkor hűek maradnak a 007-es filmek zsáneréhez. Látványos üldözési jelenetek és küzdelmek teszik izgalmassá, de Bondnak már a MeToo-világban is helyt kell állnia.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapításának 30. évfordulóját ünnepli a szervezet a Magyar Nemzeti Múzeumban. A Befogadás napja '89 című tárlatot augusztus 22-én nyitja meg Kozma Imre apostoli protonotárius, az eseményen köszöntőt mond Varga Benedek és Klaus D. Streiche.

Hagyományőrző huszárbandériumok díszmenetével, fiatal lovasok bemutatkozásával, fegyver- és mentési bemutatókkal várják az érdeklődőket a 16. Nyíregyházi Huszártalálkozón augusztus 24. és 25-én a szabolcsi megyeszékhelyen.

huszartalalkozo

A 22. Zsidó Kulturális Fesztiválon koncertek, improvizációs est és könyvbemutatók is várják a közönséget hét budapesti helyszínen szeptember 9-ig.

Augusztus 30-án „a hot jazz virtuózai", azaz a The Rollini Project ad koncertet a Művészetek Palotájában.

Utolsó hétvégéjéhez érkezik augusztus 23. és 25. között a Ludwig Múzeum áprilisban nyílt Bauhaus100. Program a mának – Kortárs nézőpontok nevű kiállítása. A modern művészettörténet egyik legmeghatározóbb mérföldkövét központba állító tárlat lezárásaként egy átfogó, tematikus finisszázs-programmal készül a múzeum képzőművészek, múzeumpedagógusok, építészek és tervezők közreműködésével.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma