15_eves

2018.10.19

Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere – elfogadva a szakmai zsűrik javaslatait – 2019. február 1-jétől 2024. január 31-ig Kiss-B. Atillát a Budapesti Operettszínház főigazgatói posztjának, Zalán Jánost pedig a Pesti Magyar Színház igazgatói posztjának betöltésével bízza meg.

Kiss-B._Atilla
Kiss-B. Atilla
Fotó: mma.hu


Az operettszínházi pályázatra a beadási időszak végéig öten nyújtottak be pályázatot, amelyek közül egy érvénytelen volt. Az aspiránsok közül Kerényi Miklós Gábor a pályázatát visszavonta, érvényes pályázatot Kiss-B. Atilla, Szente Vajk és Lőrinczy György nyújtott be.


Zalan_Janos
Zalán János
Fotó: YouTube


A Pesti Magyar Színház vezetői posztjára kizárólag Zalán János, a színház jelenlegi vezetője adott be érvényes pályázatot. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma üdvözli a nyertes pályázó azon kezdeményezését, amely a Pesti Magyar Színház Nemzeti Ifjúsági Színházzá alakítását tűzi ki célul, ezért felkérte Zalán János igazgató urat a program részleteinek kidolgozására.

KAD_Kultura_596x90_002

tanck436_1

2019.08.19

Szeptemberben ismét műsorra tűzi a Magyar Állami Népi Együttes a Tánckánon című produkciót, amelyhez a kodályi életmű szolgál hivatkozási alapul. A korábban színpadra állított műsorokhoz hasonlóan a hagyomány radikális elevenséggel jelenik meg, jelenkorunk kortárs megnyilvánulásaival ötvözve.

kael

2019.08.16

Magyar-olasz koprodukcióban mutatták be augusztus 16-án Giacomo Puccini Lidércek (Le Villi) című operáját a 65. Torre del Lagó-i Puccini Fesztiválon, a világ legnagyobb, Puccini életművének szentelt happeningjén.

Sex_drugs_gods__rock_n_roll_R

2019.08.14

„Színész ne adjon riportot, mert átéli” – idézte Balikó Tamást Harsányi Attila. Eleinte nem hittem neki, de a végére már biztos voltam benne, hogy igaza van. Javasolta: felvezetésnek írjam le a jó rántotta receptjét, velem meg is osztotta (elérhető a szerkesztőségben). Tizenegy éve tagja a Miskolci Nemzeti Színház társulatának, dolgozik Aradon, azt mondja: az operett és Kassák jól kiegészítik egymást. Idén Kaszás Attila-díjra jelölték.

A legjobb produkciókat és színházi teljesítményeket is díjazzák.a VIII. Magyar Teátrumi Nyári Fesztivál gáláján. Az augusztus 19-én Szarvason zajló rendezvényen köszöntőt mond Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára.

A kiállítást augusztus 27-én, 18 órakor nyitja meg Dr. Faludi Julianna szociológus a budapesti Mai Manó Házban. A tárlaton kiállít Sergey Prokudin-Gorsky, Balogh Rudolf, Biró Dávid, Eperjes Ágnes, Liz Nielsen és Bill Sullivan. A Három szín című kiállítást október 6-ig láthatják az érdeklődők.

A két színész Joshua Michael Stern rendező filmjében, az After Exile-ben játszik együtt. Stern nevéhez fűződik a Steve Jobsról szóló életrajzi dráma, a Jobs, valamint a Graves című televíziós sorozat is. Az új mozifilm főhőse (LaBeouf) a történet szerint éppen a börtönből szabadul, ahol rablás és emberölés miatt volt, és – szintén börtönviselt, alkoholista – apjával (De Niro) igyekszik megmenteni öccsét az övékéhez hasonló életúttól. Az igaz történeten alapuló film forgatását októberben kezdik.

Sheeran a Kraft Heinz cég megalakulásának 150. évfordulójára tervezte a speciális kiadást, amelyből csupán 150 darab készült. Az első három üveget augusztus 15-én árverezték el Londonban, az egyik 1050, a második 1100, a harmadik 1500 fontért kelt el. 104 üveg egy globális sorsolás nyereményeként kel el, a többit Sheeran és a Heinz legnagyobb rajongói, valamint múzeumok kapják meg. A befolyt bevétel egy részét a Kelet-Angliai Gyermek Hospice kapja, a többit a Heinz által támogatott gyermekélelmezési alapítványnak juttatják el.

A mongol-amerikai régészcsoport az ország északnyugati részén fekvő Hövszgöl tartomány Ulán-Úl településénél fedezte fel a több száz éves edényeket, amelyek 700-800 évre nyúlhatnak vissza. Az illetékes szerint a leletek tökéletes állapotban őrződtek meg az örökké fagyott talajban.

A Zsolnay Örökségkezelő nyárbúcsúztató ingyenes fesztiválját augusztus 23. és 25. között tartják immár nyolcadik alkalommal a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedben.

molnar-jacqueline-kiallitasa-biciklismadarak

Ma van a Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Csíksomlyói passiójának ingyenes szabadtéri előadása az esztergomi bazilika előtt.

Az augusztus 22. és 25. között zajló rendezvénysorozatra Ausztriából, Németországból, Portugáliából és Romániából is érkeznek jelmezesek, a karneválon azok a gyermekek is részt vesznek, akik a testvérvárosi kapcsolatnak köszönhetően most a Balaton-parton üdülnek.

Orgona-mesterkurzuson vehetnek részt az érdeklődők Szathmáry Zsigmond professzor vezetésével Debrecenben és Hajdúböszörményben hétfőn és kedden, a kurzus első napja ünnepi orgonaesttel zárul a Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft. és a Hajdúböszörményi Sillye Gábor Művelődési Központ támogatásával.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma