Nfz_Kultura.hu_berletes_Mvasar_728x90_002

2017.08.03

Az új kollektív szerződés megkötéséig sztrájkot hirdet a Magyar Állami Operaházban az Operaházi Dolgozók Független Szakszervezete (ODFSz), a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete (MZTSz) és a Szociális Munkások Demokratikus Szakszervezete (SzMDSz). Ókovács Szilveszter, a dalszínház főigazgatója szerint az új kollektív szerződésről folyamatosan tárgyalnak.

Az Operaházban augusztus 1-jétől nincs kollektív szerződés, mivel a korábbi felmondásának visszavonására, illetve egy új szerződés megkötésére irányuló tárgyalások eddig nem vezettek semmilyen eredményre. A három reprezentatív szakszervezet vezető tisztségviselőiből augusztus 1-jével sztrájkbizottságot alakított. A szakszervezetek azt várják, hogy a végzett munkáért járó juttatások mértéke növekedjen, de legalább stabilizálódjon, ezzel egyidejűleg a foglalkoztatás biztonsága és kiszámíthatósága is meglegyen. „A kollektív szerződés hiánya súlyos csapás az operaházi munkatársak szociális és gazdasági érdekeire, mivel nincs jogi biztosíték – ahogyan azt a jelen helyzet is mutatja – az előző évad munkabéreinek, egyéb anyagi juttatásainak, valamint az eddig jól tervezhető és ellenőrizhető munkáltatási gyakorlat rövid távú fenntarthatóságára sem” – olvasható a felhívásban.


default-facebook-share


Bárány Balázs Péter, az Operaház mintegy 300 alkalmazottját képviselő ODFSz elnöke kijelentette: a sztrájkfelhívás addig él, ameddig a kollektív szerződést nem tudják megkötni, a tárgyalásoktól függően határoznak arról, hogy ténylegesen mikor van sztrájk. Véleménye szerint az előző kollektív szerződést ok nélkül mondta fel az Opera vezetése. A felmondást követően elkészítettek egy általuk alkalmasnak ítélt kollektív szerződést, érdemi tárgyalások azonban nincsenek – hangsúlyozta a szakszervezeti vezető, majd kiemelte: a művészek maximálisan, az elvárhatón túl teljesítettek, akár a balett –, akár az énekkar közösségét nézzük, a kötelező szolgálatszámnál 20 százalékkal többet vállaltak. A kollektív szerződés hiánya havonta 150 millió forint bérjellegű kifizetést vesz el az emberektől, azaz átlagosan és fejenként 130 ezer forint havonta a jövedelemcsökkenés. A túlóra, az éjszakai pótlék lehetőségek pedig megszűntek – fűzte hozzá. Ókovács Szilveszter, a dalszínház főigazgatója a sztrájkfelhívásra reagálva hangsúlyozta: egy új kollektív szerződésről – a törvényeket betartva – folyamatosan tárgyalnak, de az eddigi juttatások nagy többségét, csaknem 40 féle jogcímen ezután is biztosítják az 1200 közalkalmazottnak. Emlékeztetett arra: a Magyar Állami Operaházban 2017 január elsején mind az 1200 közalkalmazott bére emelkedett, egy hónappal később pedig a legszerényebb keresetű 531 dolgozó illetménye nőtt újra, jelentősen. A következő másfél évben az Ybl-palota zárása miatt értelemszerűen jelentős munkamennyiség-csökkenés várható, gyakorlatilag azonos szinten maradó kifizetések és kedvezmények mellett. Hozzáfűzte: az intézmény vezetése a csaknem 50 milliárdos ingatlanfejlesztések után (Erkel Színház, Eiffel Műhelyház, Operaház, Üzemház) küzd egy 2018 végi vagy 2019 eleji újabb progresszív bérfejlesztésért.


Ókovács Szilveszter ezután felhívta a figyelmet arra: „2017 augusztusának elején sztrájkot hirdetni nem csak érthetetlen – hisz mindenki a szabadságát tölti –, de sejthető, öncélú médiafelhajtása miatt méltánytalan és az Opera mostani nem könnyű, sok különböző épületbe széttagolt, ugyanakkor nagyberuházásokkal és turnékkal ékes helyzetében demoralizáló, és a magyar valóságtól elrugaszkodott cselekedet.”



Forrás: MTI

Fotó: opera.hu

Roma_nok_kultura_banner_002

Gyorffy_Andras_002

2019.06.24

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma életműdíját Györffy András Jászai-díjas színművész vehette át a XXXI. Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiváljának megnyitóján.

csokonai_latvaniyterv_3R

2019.06.22

Nagy ívű, ugyanakkor a színház műemléki jellegét tiszteletben tartó rekonstrukció előtt áll a debreceni Csokonai Színház – mondta a város polgármestere a teátrum pénteki évadzáró társulati ülésén, amelyen bemutatta a megújuló intézmény látványterveit is.

Uhrik_Dora

2019.06.22

A balett nagyasszonya 8 évesen kezdte tanulmányait az Állami Balett Intézetben, azóta szolgálja a szakmát rendíthetetlen hittel és makacs kitartással. Táncolt, játszott, verselt, énekelt, jelmezt és díszletet tervezett, koreografált, tanított, könyvet írt, manapság a Pécsi Balettet igazgatja. Ha újrakezdhetné, Uhrik Teodóra Kossuth-díjas, Liszt-díjas balettművész mégsem táncos, hanem orvos lenne: gyógyítani szeretne. Talán tudtán kívül, de most is azt teszi. Kiemelkedő munkásságáért nemrég a rangos Táncművészetért díjjal jutalmazták.

Az együttműködés részeként megvalósult egy, a Budapesti Wagner-napok díjnyertes, új arculatát visszatükröző installáció.A Wagner nevének betűit formázó installáció az eseménysorozat végéig, június 23-ig tekintető meg a Müpa főbejárata előtti téren.

A Hal négyesben című, kétfelvonásos, zenés krimivígjáték lesz az idei Székesfehérvári Nyári Színház műsorán, amelyet ezúttal is a Feketehegy-Szárazréti Közösségi Központban tartanak. Az előadások július 11. és 14. között lesznek láthatók. Főszereplők: Závodszky Noémi, Tűzkő Sándor, Varga Lili és Ballér Bianka játszik, a rendező: Kozáry Ferenc színművész.

A Megszálottak az elmúlt időszakban két nemzetközi fesztiválon is díjakat nyert. Májusban a Keresztény Filmek Világfesztiválján, Orlandóban nyerte el Fésűs Nelly a legjobb női alakítás díját. Most a film az Alaska Film Awards nemzetközi fesztivál fődíját, az Északi Fény Kirobbanó Tehetség Díja elismerést nyerte el, a jakartai világfesztiválon pedig a legjobb európai film Arany Díjat, Pozsgai Zsolt pedig a legjobb rendezői díjat is megkapta három másik kollégája mellett. A jakartai verseny díjait augusztusban az indonéziai császári városban, Dzsogdzsakartában, több napos ünnepség keretében veheti át a rendező a császári család meghívására.

A Római Magyar Akadémia június 25-én 19.00 órakor Zsigmond Dezső: A Sátán fattya című nagyjátékfilmjével emlékezik meg a 40-es évek egyik legnagyobb magyar tragédiájáról, a Kárpátalján élő magyarság vészkorszakáról, amelyről évtizedekig beszélni sem volt szabad. A Nagy Zoltán Mihály azonos című művéből készült film, Kárpátalja úgynevezett felszabadulás utáni periódusát (1944-45) tárja a néző elé, és a tizenhat esztendős Tóth Eszter sorsán keresztül láttatja a málenykij robot, valamint a szovjet megszállás borzalmait.

Huszonöt helyszínen 80 programmal, 400 fellépővel és kiállítóval várják a vendégeket az ormánsági Bőköz fesztiválon augusztus 22. és 25. között. Fellép mások mellett a Ghymes, Karácsony János, a Talamba Ütőegyüttes, a Hot Jazz Band, a Tárkány Művek vagy a Rudan Joe Akusztik Band, a bőközi helyi jellegzetességeket a települések tájházaiban lehet megismerni. Részletek itt.

Június 28-án a Bujdosó Trió ad koncertet az óbudai Gázlámpa Kioszk teraszán. A Esernyős névre keresztelt helyszín célja, hogy a finom kávék mellett kultúrát is kínálhassanak a különleges hangulatú fő téren.

teraszlive_bujdosotrio_WEB

A Zalaegerszegi Kortárs Művészeti Fesztivál (ZA-KO) előadásával június végén megkezdődik a szabadtéri színházi rendezvénysorozat, a nyár utolsó hónapjaiban pedig zenés produkciókat mutatnak be Kvártélyház udvarán.

Fényfestéseket, fényinstallációkat, utcaművészeti produkciókat tartanak a 4. Zsolnay Fényfesztiválon június 27. és 30. között Pécsett.

Egyebek mellett a III. Richárdot, a Vihart és a Szentivánéji álmot láthatja a közönség a hatodik Nemzetközi Shakespeare Fesztiválon, amelyet június 27. és július 3. között szerveznek meg a vajdasági Cortanovcin.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma