GaleriaMegnyito_banner_728x90_002

2019.03.06

Szlava Polunyinnak a Fővárosi Nagycirkuszban látható előadásával, a Slava's Snowshow-val kezdődik április 11-én a Nemzeti Színház VI. Madách Nemzetközi Színházi Találkozója (MITEM). A budapesti Nemzeti Színházban megrendezendő, május 5-ig tartó MITEM-en 13 országból 23 előadás lesz látható.

Slavas_Snowshow
Slava's Snowshow
Forrás: infobit.co

A találkozó programját orosz, ukrán, szerb, litván, német, kazah, dán, portugál, cseh, francia, svéd és határon túli magyar előadás színesíti – hangzott el a színház keddi sajtótájékoztatóján.

Kozma András dramaturg elmondta: a fesztivál nyitóelőadása, Szlava Polunyin 1993-ban született darabja az alkotó leghíresebb, klasszikussá vált produkciója, amely bejárta a világot.

A művész saját gyerekkorának álmaiból építkezik. Ez a fajta lírai humorba ágyazott metafizikai színház később sok irányba fejlődött tovább, a Derevo Színház és Andrej Mogucsij színháza is ebben gyökerezik. Szlava Polunyin azt a szemléletet próbálja meghonosítani a színházban, hogy ne vegyük túl komolyan magunkat, próbáljuk az élet humoros oldalát megmutatni és megélni.


A darab négy nap alatt hatszor látható a Fővárosi Nagycirkuszban. Mint a dramaturg elmondta: az alkotó célja, hogy senki ne rutinból lépjen színpadra, mindig az előadás előtt derül ki, hogy ki mit játszik a darabban.


Vanyabacsi_Rimas_Tuminas
Vahtangov Állami Dráma Színház, Moszkva
Forrás: nemzetiszinhaz.hu


Rimas Tuminas litván rendező az idén a Ványa bácsival, a moszkvai Vahtangov Állami Színház előadásával érkezik a fesztiválra. Az előadás, amelynek címszerepét Szergej Makoveckij játssza, legendává vált. A fesztiválon Csehov három darabja is látható. A Ványa bácsi mellett Belgrádból érkezik az Ivanov, a Szerb Nemzeti Színház előadásában, Tatjana Mandic Rigonat rendezésében, a budapesti Nemzeti Színház Meggyeskertjét pedig Silviu Purcarete állította színpadra. A három alkotó három különböző színházi kultúra szemléletét tükrözi.


Két ukrán előadás, a kijevi Ivan Franko Nemzeti Dráma Színház két produkciója is szerepel a programban. A színház először lép fel a MITEM-en, amelyen Dmitro Bogomazov rendezésében Shakespeare Coriolanusát és a Vaszilij Sztefanik novelláiból készült Morituri te salutant című darabot mutatja be.


A_joveveny
A jövevény
Forrás: nemzetiszinhaz.hu


A tavaly elhunyt világhírű litván rendező, Eimuntas Nekrosius Kurafiak című, egy kortárs litván író regényéből készült előadásában a litván nép múltját, jelenét és jövőképét dolgozza fel. Az alkotó több előadása is látható volt már a MITEM-en, az idei előadáshoz szakmai program is kapcsolódik, portréfilmet vetítenek Nekrosiusról és beszélgetést tartanak meghatározó jelentőségű munkásságáról.


Eugenio Barba író-rendező trilógiáját – a Fa, a Nagyvárosok a hold alatt és a The Chronic Life című produkciót – az Odin Teatret Magyarországon mutatja be először egyben Európában.


net_MorituriTeSalutant_0012
Morituri Te Salutant
Ivan Franko Nemzeti Dráma Színház, Kijev, Ukrajna


A lisszaboni Companhia Joao Garcia Miguel a legújabb előadását, a Bernarda Alba házát hozza el, és látható lesz a Caroline Guiela Nguyen rendezte, Saigon című francia előadás is, amely az avignoni fesztivál sikerprodukciója volt.

Kornya István szervező kiemelte: céljuk, hogy egy-egy jelentős alkotó munkái közül többet is bemutassanak. Michael Thalheimer német rendező tavaly a Berliner Ensemble Kaukázusi krétakör című előadásával, az idén A vágy villamosa című produkciójával érkezik a MITEM-re, az előadást tavaly ősszel mutatták be nagy sikerrel.


kurafiak_0004-768x568
Klaipeda Drámai Színház: Kurafiak


Az Egy nyári éj Svédországban című produkció Eric Stubo rendezésében, a Királyi Dráma Színház előadásában lesz látható. Erland Josephson színész darabja humoros hangnemben idézi fel Andrej Tarkovszkij utolsó filmjének, az Áldozathozatalnak a forgatását, az orosz rendező és a svéd színészek találkozását.

A prágai Divadlo Na Zábradli Hamletek című előadásában a kulisszák mögé leshet be a közönség. Szász Zsolt a Kazahsztánból érkező Korkut legendájáról, az Auezov Kazah Állami Dráma Színház előadásáról beszélt, amelynek témája a halhatatlanság keresése.


SzaboSebestyen_Tartuffe_
Tartuffe. Szíbó Sebestyén
Fotó: Eöri Szíbó Zsolt


Látható lesz továbbá Szumbel Gaffarova tatár írónő első, nagy port kavaró darabja, A jövevény, a Galiaszgar Kamal Tatár Állami Színház előadása, amely arra keresi a választ, hogy miben ragadható meg egy nép identitása és lehetséges-e visszatérni a múltunkhoz, ha már egyszer elszakadtunk tőle.


Határon túli magyar előadásként a komáromi Jókai Színház Martin Huba rendezte A félkegyelmű című produkcióját mutatják be. A Nemzeti Színház előadásai közül David Doiasvili rendezésében a Tartuffe című darab, Silviu Purcarete rendezésében a Meggyeskert, a Szász János által színpadra állított Caligula helytartója, ifj. Vidnyánszky Attila Woyzeck-rendezése, Zsótér Sándor rendezésében A gömbfejűek és a csúcsfejűek, valamint Vidnyánszky Attila Az ember tragédiája rendezése látható a fesztiválon.

A további előadásokról és a MITEM szakmai programjairól a rendezvény honlapján tájékozódhat a közönség.

plakat003

gombos_katalin

2019.03.23

A művészi pálya nehezen egyeztethető össze a hatalom iránti elköteleződéssel, a diktatúra alattomos szabályrendszerének tett behódolással. A huszadik századi magyar történelem egyik legsötétebb korszaka nem engedte, hogy a szolidaritást egész életében vállaló, az elvei mellett következetesen kitartó, magas színészi kvalitású Gombos Katalin sikerre termett tehetsége kibontakozhasson. Az idén kilencven éve született színésznő pályája legfontosabb állomásainak jártunk utána.

50342128_2424332980928962_5596543442697060352_n

2019.03.23

Május 22. és 26. között rendezik meg Veszprémben A Tánc fesztiválját, amely idén 15 produkciót kínál a közönségnek. A hagyományos belvárosi helyszín mellett két rendhagyó színhelye is lesz a fesztiválnak, a Veszprém Agóra kulturális központ és környéke, valamint az inotai Retro Színház.

olvasoproba01_2019

2019.03.23

Május 17-én mutatja be a Hatszín Teátrum a TÁP Színház, a BRT, és a Fregoli új, közös produkcióját, az Izgass fel! című thriller musicalt. A valós események ihlette történet főszereplője két, jómódú fiatal, akik elhiszik magukról, hogy felsőbbrendű emberek, ezért végrehajtják az évszázad bűntényét.

14. alkalommal rendezték meg Prágában március 21-24. között a Young Bohemia Kórusfesztivált, amelyen 16 ország 24 együttese vett részt. Egyetlen magyar kórusként a Marczibányi téri Kodály Iskola Leánykara képviselte hazánkat, nagy sikerrel.

A remek állapotban fennmaradt, 518 millió éves ősmaradványok – köztük több mint 50, eddig ismeretlen faj, medúzák, ízeltlábúak és moszatok – segíthetnek jobban megismerni az állatok korai evolúciójának folyamatát. A Földön nagyjából 542 millió évvel ezelőtt következett be az úgynevezett kambriumi robbanás, a ma élő állatok őseinek és komplex ökorendszereknek felbukkanása.

24 darab, felbecsülhetetlen értékű, reneszánsz kori falfestményt talált a délnyugat-lengyelországi Wroclaw közelében egy lengyel férfi. Az építési vállalkozó egy Struga nevű faluban lévő palota helyreállításakor fedezte fel az 500 éves portrékat: a palota hajdani báltermét fedő barokk kupola maradványait akarta leemelni, amikor megakadt a szeme a régi vakolat alól kilátszódó festményeken. A nagyjából 50 négyzetméteren elterülő, 24-28 portré közül eddig csupán tízet sikerült feltárni, és azonosítani a rajta szereplő alakot. A bálterem egyik oldalán Szilézia középkori uralkodóinak, a másikon négy római császárnak a képe látható.

A válogatásban a nagy filmfesztiválok versenyprogramjában szereplő művek mellett a közelmúlt fontos alkotásai és könnyedebb, szórakoztató filmek is helyet kaptak. Részletek itt.

Magyar Örökség díjjal ismerték el a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum munkáját. Az oklevelet szombaton Budapesten a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében adták át.

Februárban színházi szabadegyetem indult útjára a Stúdió K és Dunszt.sk szervezésében. A programokon elismert esztéták, kritikusok és alkotók a közönség aktív közreműködésével igyekeznek feltérképezni a kortárs színházi jelenségeket, illetve a szakma egészét érintő problémákat. A következő, április 1-jén alkalmon a színházi intézményrendszeren belüli konfliktusok a téma.

kerekasztal_aprilis_1

Április 12. és 14. között harmadik alkalommal rendezik meg a Pont Fesztivált a Várkert Bazárban koncertekkel, kézműves foglalkozásokkal, filmvetítéssel, kiállításokkal és számos ingyenes programmal.

A zenekar friss dalait mutatja be június 9-én az Akvárium Klubban.

Április 10-13. között 11. alkalommal rendezik meg Marosvásárhelyen a Nemzetközi Ifjúsági Jazz Verseny és Fesztivált.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma