15_eves

2019.05.11

Öt nagyszínpadi bemutató lesz a Veszprémi Petőfi Színházban a 2019/20-as évadban – jelentette be a színház igazgatója pénteken Veszprémben. Oberfrank Pál kiemelte: az utolsó évad kezdődik ősszel a színházépület a Modern városok program részeként történő rekonstrukciója előtt. A szezon teljes műsorát még a jelenlegi helyen játssza a társulat, csak 2020 nyarán költöznek ki az épületből.

Oberfrank_Pal
Oberfrank Pál
Fotó forrása: Veszprémi Petőfi Színház


Az évadot egy zenés darabbal, Huszka Jenő és Szilágyi László a 200 évvel ezelőtt zajlott szabadságharcot megidéző operettjével, a Mária főhadnaggyal nyitják. A darabot az a Seregi Zoltán – a békéscsabai színház igazgatója – rendezi majd, akinek édesapja, Seregi László állította színpadra a darabot az Operettszínházban.


A következő bemutató Gyurkovics Tibor Nagyvizit című vígjátéka lesz Rátóti Zoltán rendezésében, melyben Koncz Gábor és Esztergályos Cecília játszik majd, de visszatér Veszprémbe ifj. Jászai László is.


Az évet Patrick Sheane Duncan Csendszimfónia című zenés élettörténetével zárja a színház Somogyi Szilárd rendezésében. A zeneszerző és nagyothalló gyermekének történetét bemutató filmadaptációban veszprémi fiatal zenészek is szerepet kapnak majd.


Veszpremi_Petofi_Szinhaz_evadbemutato
Évadbemutató sajtótájékoztató
Fotó forrása: Veszprémi Petőfi Színház


A 2020-as év első bemutatója, Móricz Zsigmond Pillangó című szerelmi idillje, Börcsök Enikő első nagyszínpadi rendezése lesz. A sajtótájékoztatón Börcsök Enikő a darabról kiemelte: egy olyan szerelemről szól, amely szembeszáll a társadalmi konvenciókkal.


Az évad utolsó nagyszínpadi produkciója, Ivan Menchell Sírpiknik című komédiája, egy sírós-nevetős darab lesz, melyet Szilágyi Tibor állít színpadra.


A gyermekelőadások közt Hedry Mária Spenót Panna című mesejátéka Gaál Attila Csaba első rendezése lesz Veszprémben, emellett a gyerekeket Pille Tamás Hetedhét varázslat című mesejátéka és a Bonbon Matiné zenei beavató bérlet is várja.


Két új ifjúsági előadás is készül: előbb Janikovszky Éva Égigérő fű című vígjátékát – az Oberfrank Pál rendezte darabban Poldi bácsit Kőrösi Csaba játssza majd –, majd pedig a szintén veszprémi Kabóca Bábszínházzal koprodukcióban bábokkal és élő szereplőkkel William Shakespeare Rómeó és Júliájának Markó Róbert által színpadra alkalmazott változatát mutatják be.


PSZ_Holt_koltok_tarsasaga_jelenet_az_eloadasbol_02
Műsoron marad a Holt költők társasága
Fotó forrása: Veszprémi Petőfi Színház


A Latinovits-Bujtor Játékszínben is öt új bérletes előadás lesz. William Goldman Tortúra című, Stephen King regénye alapján készült pszicho-thrillerét Tasnádi Csaba rendezi, Carly Wijs a beszláni túszdrámát feldolgozó, Mi és ők című drámáját pedig Fehér Balázs Benő rendezésében láthatja a közönség.


Rob Becker Caveman – az ősember című stand up comedy-jét Szántó Erika rendezésében Kálloy Molnár Péter adja elő, Murray Schisgal Szerelem, óh! című vígjátéka Hargitai Iván rendezésében a székesfehérvári Vörösmarty Színházzal együttműködve készül, illetve Alessandro Baricco Novecento című drámáját is színpadra állítják az évad végén.


Bérleten kívül a játékszínben Szűcs Nelli önálló estjén Fedák Sárit idézi meg, Oberfrank Pál pedig a trianoni békediktátum százéves évfordulójára készít előadást.


Fedak-Sari_Szucs_Nelli
Szűcs Nelli Fedák Sárit idézi meg
Fotó: Nemzeti Színház


Műsoron marad a korábbi darabok közül a Holt költők társasága, az Esőember, a karácsonyi időszakban a Diótörő és Egérkirály, valamint az Isten pénze, de a Tartuffe, a Nyitott ablak, valamint a Jövőre veled, ugyanitt első és második részét is láthatja a közönség még az új évadban.


Jövőre is megtartják a Rátonyi Róbert Operettfesztivált és az Érzékenyítő Fesztivált, valamint havi rendszerességgel szalonbeszélgetéseket rendeznek színházi háttérdolgozókkal.


A színháznak több mint húszezer bérletes nézője van, és az idei évadban több mint százezren látták előadásaikat.


Részletek: Veszprémi Petőfi Színház

KAD_Kultura_596x90_002

kael

2019.08.16

Magyar-olasz koprodukcióban mutatták be augusztus 16-án Giacomo Puccini Lidércek (Le Villi) című operáját a 65. Torre del Lagó-i Puccini Fesztiválon, a világ legnagyobb, Puccini életművének szentelt happeningjén.

Sex_drugs_gods__rock_n_roll_R

2019.08.14

„Színész ne adjon riportot, mert átéli” – idézte Balikó Tamást Harsányi Attila. Eleinte nem hittem neki, de a végére már biztos voltam benne, hogy igaza van. Javasolta: felvezetésnek írjam le a jó rántotta receptjét, velem meg is osztotta (elérhető a szerkesztőségben). Tizenegy éve tagja a Miskolci Nemzeti Színház társulatának, dolgozik Aradon, azt mondja: az operett és Kassák jól kiegészítik egymást. Idén Kaszás Attila-díjra jelölték.

Macbeth_R

2019.08.10

Király Attila csaknem húsz évig dolgozott szabadúszóként, és azt mondja: mázlija volt, mert mindig olyan munkákban vett részt, amiket élvezett. Úgy véli, ma már alig akad híres színész itthon, bár amióta bekerült a Drága örökösökbe, őt is többször állítják meg az utcán. Idén Kaszás Attila-díjra jelölték. Épp a szavazási határidő lejárta napján, augusztus 25-én ünnepli 49. születésnapját. Interjú.

Leonardo közismerten hosszú idő alatt fejezte be képeit. A Sziklás madonnán két periódusban is dolgozott, 1491 és 1499 között, majd 1506 és 1508 között. Egy korábbi, 2005-ben elvégzett vizsgálat kiderítette, hogy eredetileg más pózban akarta megfesteni a madonnát, de további változtatásokra nem derült fény. A legújabb technológiának köszönhetően sikerült újabb vázlatot is felfedezni a festékréteg alatt, a tárlat látogatói most ezt is megismerhetik.

A zsiráfborjú augusztus 15-én jött a világra, az állatorvos és a gondozók több mint két órán keresztül segítették Ganzit, az anyaállatot a nehéz, ám végül sikeres ellésben. Az egészséges borjú több mint másfél méter magas, súlya 50-60 kilogramm körül van. A kis zsiráf egyelőre a zsiráfházban tölti napjait, a látogatók csak később láthatják Magyarország legnagyobb, mintegy kéthektáros Afrika-szavanna kifutójában szélesszájú orrszarvúk, zebrák, struccok és antilopok között.

Egy amerikai kutatócsoport sikeresen fejlesztett ki egy módszert, melynek segítségével megsütötték az egyiptomi leletekből kivont kovásszal az egykori piramisépítők kenyerét. Az ötletadó Seamus Blackley fizikus, az Xbox atyja volt, aki szabadidejében szívesen kísérletezik vadkovászból készült kenyerekkel. A Queenslandi Egyetem régészével és az Iowai Egyetem mikrobiológusával kezdett ősi mikroorganizmusok után kutatni, majd egy speciális eljárással az ókori agyagedényekben fennmaradt maradványok mintáiból kovászt nyertek ki, amellyel nemrégiben sikerült kenyeret készíteni. Az ősi tárolóedényekben talált szerves anyagok nyomainak elemzése sokat elárulhat a letűnt korok étrendjéről és életmódjáról.

A különleges szerkezetekkel ellátott Aston Martin DB5 sportkocsi 6,385 millió dollárért kelt el a kaliforniai Montereyben. Az ezüstszürke autó egyetlen Bond-filmben sem bukkant fel, de megegyezik azzal, amelyet 007 a Goldfingerben (1964) és a Tűzgolyóban (1965) vezetett. A brit titkosügynök számára 13 módosítást hajtottak végre a kocsin, sárvédőibe gépfegyvereket szereltek, keréktárcsáiban gumilyukasztók bújnak meg, hátsó ablakát fel-le húzható golyóálló ernyő védi.

Több mint százezer éves erdei őselefánt maradványait találták meg a második varsói metróvonal építése közben. A 115-130 ezer évvel ezelőtt élt nőstény mintegy hét tonnás lehetett, medence- és lábszárcsontjaira hat méterrel a felszín alatt bukkantak rá. Utoljára az 1960-as években történt hasonló felfedezés Lengyelországban, a most előkerült csontmaradványokat a helyszínen állítják majd ki egy üvegvitrinben.

Orgona-mesterkurzuson vehetnek részt az érdeklődők Szathmáry Zsigmond professzor vezetésével Debrecenben és Hajdúböszörményben hétfőn és kedden, a kurzus első napja ünnepi orgonaesttel zárul a Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft. és a Hajdúböszörményi Sillye Gábor Művelődési Központ támogatásával.

Szathmary_Zsigmond

A házaspár levelezéséből láthat előadást a közönség augusztus 18-án este a Zsámbéki Romtemplomnál.

Ma kezdődik és három napon át tart a Koronázási Szertartásjáték Székesfehérváron, ahol IV. Béla koronázása elevenedik meg.

Augusztus 17-én kezdődik Tatán a barokk zenei fesztivál, az egyhetes rendezvénysorozat programjában többször közreműködnek az ugyanebben az időben zajló Schiffer Ervin Nemzetközi Zenei Mesterkurzus hallgatói.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma