15_eves

2019.06.08

Új játszóhelyek, új arculat és 14 bemutató – izgalmasnak ígérkezik a debreceni Csokonai Színház 2019/2020-as évada. A több mint 150 éves Kossuth utcai nagyszínház felújítása 2020 januárban kezdődik meg, ezért a következő évad második felétől ideiglenes játszóhelyeken lesznek a színházi előadások.

Csokonai_Szinhaz
Komolay Szabolcs Debrecen alpolgármestere és Gemza Péter igazgató
az évadismertető sajtótájékoztatón. Fotó: Máthé András

Továbbra is működik majd a jelenleg kamaraszínházként funkcionáló Víg mozi, új helyszín lesz a Debreceni Művelődési Központ Pódium-terme, az egyetem agrárcampusán lévő színházterem, illetve a Nagyerdei Stadion két területe, a Hall és a mostani Sajtóterem.

A felújított Csokonai Színházban 2022-ben lesznek ismét előadások, a belvárosi Latinovits Színház 2021 végére készül el, ennek ellenére a stadioni játszóhelyekkel hosszabb távon számolnak, ott később is rendszeresen tartanak majd színházi rendezvényeket, bemutatókat.

Keszeg_Laszlo
Keszég László
Fotó forrása: szinhaz.hu

Az évad szeptember 8-án a hagyományos évadnyitó gálával kezdődik, az első bemutató – a Közel-távol című táncprodukció szeptember 20-án kerül színre.

Szeptemberben kerül színre a Dés László-Geszti Péter-Grecsó Krisztián szerzőhármas által jegyzett, A Pál utcai fiúk című zenés játék Keszég László rendezésében. Keszég László egy Dürrenmatt-darabot is rendez majd a színházban, Az öreg hölgy látogatását állítja színpadra, a főszerepben Kubik Annával és Bakota Árpáddal.

A színház ősszel műsorra tűzi Kálmán Imre operettjét, a Csárdáskirálynőt, Gemza Péter rendezésében.

Repertoárra kerül Ilja Bocsarnikovsz rendezésében a Don Quijote, főbb szerepekben Mercs Jánost és Rózsa Lászlót láthatja majd a közönség.

rackevei_anna
Ráckevei Anna
Fotó forrása: debmedia.hu

Bemutatják a Magyar Elektrát Szabó K. István rendezésében, Ráckevei Annával és Tolnai Hellával. Puccini Toscáját az évad második felében láthatja majd a közönség. García Lorca színpadi adaptációja, a Yerma Újhelyi Kinga főszereplésével, Ancu Bradu rendezésében kerül majd színpadra.

Több kortárs ősbemutatóval is készülnek a jövő évadban. Mikó Csaba Nemtudomka, Romankovics Edit Para, Pass Andrea kamaszoknak szóló darabja, az Imágó Varga Klári és Rózsa László főszereplésével, valamint Tóth Réka Ágnes Közel-távol című darabja először lesz látható a Csokonai Színházban.

Varga_Klari
Varga Klári
Fotó forrása: haon.hu

Jövőre is lesz MagdaFeszt, amely ismét Szabó Magda születésnapja köré szerveződik, áprilisban pedig a DESZKA, a kortárs drámák fesztiválját rendezik meg Debrecenben.

Forrás: MTI

ArtKert_Kultura_596x90_002

Svejk_DSC_4571_kicsi

2019.08.21

A Thália Színházban szeptember 2. és 8. között ismét megrendezik a Vidéki Színházak Fesztiválját.

Jatek_a_kastelyban

2019.08.21

A 196. évadát kezdő teátrum három helyszínen várja idén is a közönséget: opera, balett, musical, operett, mesejáték, klasszikus és kortárs színdarabok egyaránt megtalálhatóak repertoárban.

tn4-_dsc1946

2019.08.21

Valószínű, hogy a korábbi tervekkel ellentétben a debreceni Csokonai Színház társulatának mégsem kell év közben más játszóhelyekre költöznie a teátrum felújítása miatt ben idén ősszel elkészülnek a színház felújításának tervei, a költségek ellenőrzése után elindíthatják a közbeszerzési eljárást. „Valószínű, hogy a következő évad év közbeni költözést nem igényel majd" – mondta a színház 2019-2020-as évadnyitó ülésén szerdán a város polgármestere.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapításának 30. évfordulóját ünnepli a szervezet a Magyar Nemzeti Múzeumban. A Befogadás napja '89 című tárlatot augusztus 22-én nyitja meg Kozma Imre apostoli protonotárius, az eseményen köszöntőt mond Varga Benedek és Klaus D. Streiche.

A Kárpátok visszhangja című turnén az együttes a Táncrapszódia és a Kalotaszeg című előadással lép fel Szatmárnémetiben, Margittán, Brassóban és Marosvásárhelyen. A sokszínű repertoár a történelmi táncjátékoktól az autentikus folklórműsorokig, a dramatikus táncszínházi előadásoktól a népi hagyományainkon alapuló mesedarabokig terjed. A Kárpát-medence táncait felvonultató műsoraikkal novemberben is útra kelnek, hogy részt vegyenek egy néptánctalálkozón Székelyudvarhelyen, de ellátogatnak Sepsiszentgyörgyre és Kolozsvárra is, hogy ízelítőt adjanak a magyar néphagyományokból, és tisztelegjenek II. Rákóczi Ferenc emléke előtt.

Keanu Reeves ismét magára ölti Neo, Carrie-Anne Moss Trinity szerepét. A film forgatókönyvét társszerzőként Lana Wachowski írta, és ő fogja rendezni a negyedik filmet, továbbá producerként is közreműködik. Wachowski szerint a Mátrix világának gondolatai most még helytállóbbak, mint valaha, és a forgatókönyv író örömét fejezte ki, hogy újraélesztheti a film karaktereit. A forgatás 2020 derekán kezdődik.

A WarnerMedia új, HBO Max nevű műsorszolgáltatója a tervek szerint tavasszal indul, körülbelül 10 ezer órányi tartalommal, és elsőként bejelentett filmjeinek egyike a Let Them All Talk. Streep a vígjátékban ünnepelt szerzőt játszik, aki barátaival utazásra indul, hogy szórakozzanak és begyógyítsák régi sebeiket. Velük utazik unokaöccse (Lucas Hedges), aki beleszeret egy fiatal irodalmi ügynökbe (Gemma Chan). A forgatás a múlt héten kezdődött New Yorkban, majd a Queen Mary 2 óceánjáró fedélzetén és Nagy-Britanniában folytatódik.

Tyler Ivanoff akkor találta a kézzel írott orosz nyelvű levelet, amikor Shishmaref eszkimó falu közelében tűzifát gyűjtött. Ivanoff a levélről készített fotókat kitette a Facebook közösségi portálra, s az üzenetet oroszul beszélők fordították le. Kiderült, hogy az 1969-ből származó írás az orosz haditengerészet üdvözlete volt. Orosz újságírók megtalálták a levél eredeti szerzőjét, Anatolij Bocanyenko századost. A férfi nem is akarta elhinni, hogy ő írta a levelet, amíg meg nem látta az üzenet alatt az aláírását. Mint felidézte, 36 éves volt, amikor a levelet írta, és a Szulak nevű hajó fedélzetén szolgált.

Utolsó hétvégéjéhez érkezik augusztus 23. és 25. között a Ludwig Múzeum áprilisban nyílt Bauhaus100. Program a mának – Kortárs nézőpontok nevű kiállítása. A modern művészettörténet egyik legmeghatározóbb mérföldkövét központba állító tárlat lezárásaként egy átfogó, tematikus finisszázs-programmal készül a múzeum képzőművészek, múzeumpedagógusok, építészek és tervezők közreműködésével.

tarlatvezetes

Augusztus 28-án a világ legmeghatározóbb fesztiválja, a Woodstock ünnepli 50. évfordulóját. Az emlékévet Budapesten is ünneplik, többek között a Barba Negra Track-ben is megidézik 1969 hangulatát.

Idén 12. alkalommal rendezik meg a Zorall Sörolimpiát. A rendezvénynek augusztus 21-24. között az alsóörsi Pelso Camping ad otthont.

Az augusztus 23-ai gálaműsort a nemzeti ünnep és a nemzeti összefogás határozza meg.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma