2019_Filharmonia_Orgonakejszakaja_728x90_002

2019.07.03

140 évvel ezelőtt, a családi hagyomány szerint június 29-én, az anyakönyv bejegyzése alapján július 2-án, a Szabolcs-Szatmár megyei Tiszacsécsén született Móricz Zsigmond. A Móricz Zsigmond Színház a 2019/2020-as évadban az Úri muri új bemutatójával emlékezik meg névadójáról.

moricz2

A száraz szavak és adatok azonban csak keveset sejtetnek abból, milyen mélységig kötődött a később már Pesten és Leányfalun, sikeres íróként alkotó Móricz ehhez a vidékhez, milyen ihlető forrásai voltak írásainak az itt átélt jó és rossz élmények, az itt hallott szavak, itt felfedezett érzések és gondolatok szövevénye.

Móricz ízig-vérig kelet-magyarországi író maradt a „nagyváros dzsungelében” is – ennek a földnek, ennek az egyszerre gyönyörű és szívfájdító tájnak a fia volt és maradt mindvégig, nem hiába viselte önállóan indított folyóirata is a Kelet Népe címet. Innen fakadt jellegzetes, ízes stílusa, ebből a földből sarjadtak gazdag szövetű, hatalmas szenvedélyeket szikár szemérmességgel rejtő, és a végén lavinaszerűen felfakasztó történetei, egy tömbből faragott, érzéki pontossággal megrajzolt, minden olvasóban nyomot hagyó férfi- és nő alakjai.

Árnyalt lélekelemzéssel megformált írásai gyakran görög sorstragédiákat rejtenek, miközben senki nála jobban nem tudta alkalmazni azt az igazán „aromás” népi humort, ami ennek a vidéknek jellegzetessége, akár az ételeket megízesítő pikáns fűszerek. Móricz egy életen át büszkén ragaszkodott gyökereihez, származásához, miközben önkritikusan vizsgálta annak árnyoldalait is. Egyszerre volt pontos, elemző bíráló, és hazájához szenvedélyesen ragaszkodó patrióta. Drámáit is ez a kettősség, az élő, vibráló, kérdező, olykor vádló szenvedély, és az élet kíváncsi, mohó, nem lankadó szeretete hatja át. Miközben írt, igazi varázsló volt: műveinek minden sorából árad a bizonyosság, amit ő maga fogalmazott meg a legszebben:

„A lélek titkainak birodalma ott kezdődik, ahol a látható világ végződik."

Ujvari_Milan_7

2019.07.16

„Elképesztő privilégium, hogy az ember folyamatosan fejleszteni tudja a tudását" – mondja Újvári Milán, egyike annak a tíz fiatalnak, akik idén Fülöp Viktor-ösztöndíjat kaptak. A 34 éves táncművész két évet töltött a Cirque de Soleil társulatában, körbeturnézta velük a világot, majd a szabadúszó létet választotta. Főként a Duda Éva Társulat munkáiban láthattuk, néhány éve pedig táncpegagógusként is dolgozik. Eközben pedig állandóan képezi magát.

patika_ea_horvathjudit_net-1958

2019.07.16

A Színházi Kritikusok Céhe idén 40. alkalommal ismeri el az előző évad legkiemelkedőbb színházi teljesítményeit. Májusban bejelentették, hogy az életműdíjat Pogány Judit kapja, a Színikritikusok Díja kategóriáinak jelöltjeit pedig hagyományosan július közepén hozza nyilvánosságra a szervezet.

ratoti_eori_szabo_zsolt

2019.07.13

Rátóti Zoltán Jászai Mari-díjas színész, rendező tíz évvel ezelőtt Magyarföldön ökumenikus fatemplomot épített. Felszentelésének évfordulóján minden évben fesztivált szerveznek, idén pedig különleges faorgonája is lett a templomnak. A színművésszel hitről, színházról, és arról is beszélgettünk, hogy mennyit tud tanulni egy-egy szerepből.

Megnyílt Jávor Piroska Hetvenöt című kiállítása a szentendrei ÚjMűhely Galériában. A tárlat a Szentendrei Új Művésztelepen élő festő 2004 és 2019 között készült „születésnapi képei” mellett a tizenöt évet reprezentáló festményei lesznek láthatók. A kiállítás augusztus 11-ig lesz látható.

A franciaországi Marcoussis-ban lévő Szent Mária Magdaléna-templomból 45 évvel ezelőtt ellopott festmény egy wiesbadeni aukciósházban bukkant fel. A kép tulajdonosa azt állította, a festményt örökölte, információi szerint azt 1974-ben a párizsi művészeti piacon szerezték. Csak idén találta meg ismét a padláson, és döntött úgy, hogy eladja. A férfi a műkincset visszaadta Marcoussis községének. A kép értékét pontosan nem lehet meghatározni, mivel kivették a keretéből, enyhe sérülések érték, ráadásul hiányzik róla a szignó. Theodore Chasseriau más festményeinek ára viszont 10 ezer eurónál (3,2 millió forinttól) kezdődik a művészeti piacon.

A 150 négyzetméteres könyvtárat három művészcsoport hozta tető alá. Az épület félig tutaj, félig pedig ideiglenes építményekből áll. Csak a nyári hónapokban áll, illetve úszik az északnémet város Wilhelmsburg nevű negyedében. Az úszó könyvtár nem a szó szoros értelmében vett könyvtár, mert könyvespolc például egyetlen egy van benne. Az ft Kultur nevű berlini művészcsoport olasz tagja, Federica Tedi építész elmondta: a könyvtár célja a tudás megőrzése és átadása, és ez az úszó könyvtárban sincs másként. „Ez a tudás talán kicsit más, mint amelyet a könyvek rejtenek: azokhoz kapcsolódik, akik élettel töltik meg a helyet. Ennek a könyvtárnak nem az a célja, hogy dolgokat, első sorban könyveket archiváljanak és tároljanak benne, hanem, hogy egy nyitott hely legyen, ahol történetek születnek." A mobilkönyvtárban író- és nyomtatási lehetőségek is vannak, így az itt elmesélt történeteket lejegyzik, összegyűjtik, lefordítják, kinyomtatják.

Az absztrakt expresszionista Rothko (1903-1970) alkotásaiból Daugavpilsben nyílt, háromévesre tervezett kiállítás a művész különböző alkotói korszakainak munkáit vonultatja fel mintegy 40 reprodukcióval, emellett öt eredeti festménye, köztük egy jellegzetes önarcképe is látható.

2016 óta csaknem 360 ezer internet-felhasználó csatlakozott a kínai Nagy Fal helyreállítása érdekében életre hívott online kezdeményezéshez, együttesen több mint 45 millió jüannal (1,9 milliárd forint) támogatva a felújítást. A kampány célja, hogy tudatosítsa az emberekben a világörökség helyszínére fenyegetést jelentő tényezőket. Az eddig összegyűlt pénzből a Nagy Fal pekingi, valamint Hopej és Sanhszi tartománybeli szakaszait renoválják.

A szatmári helyi termékeket is népszerűsíti a 18. Partiumi Magyar Napok, amely a megszokott gazdag kulturális programmal várja az érdeklődőket augusztus 20. és 25. között. A programsorozat a régió egyik legrégebbi magyar fesztiválja. Újragondolt helyszínek, kulináris ínyencségek és kulturális programok várják a résztvevőket.

Különleges műszerekkel és a tudományos felfedezés játékos formáival várja az idei Campus Fesztivál látogatóit a Debreceni Egyetem (DE). Az egyetem 30 standján valamennyi tudományterületből kapnak játékos ízelítőt a fesztiválozók.

Július 21-én ismét találkozhatunk a WAMP kiállítóival az Erzsébet téren – érdemes most beszerezni egy-két egyedi nyári darabot akár a vízpartra, akár egy forró belvárosi estére, vagy a fesztiválokra.

Július 20-án országszerte szólal meg a hangszerek királynője, az orgona a Filharmónia Magyarország szervezésében. Többek között lesz filmvetítés, vándororgona, zenegép, orgonatörténeti előadás, orgona-bemutató, mini orgonakoncertek, és három rekordkísérlet.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma