2019_Filharmonia_Orgonakejszakaja_728x90_002

2019.04.03

25. előadása előtt áll a Vocalise előadása, a Jancsi és Juliska című meseopera. Engelbert Humperdinck operája a Grimm testvérek történetét dolgozza fel. A jubileumi előadást április 14-én láthatjuk a Magyar Színház Sinkovits Imre Színpadán Sánta Jolán operaénekes rendezésében.

jancsi-es-juliska-opera
 

A 2016-ban alakult formáció – Baghi Viktória, Gaál Mónika és Kiss Viktória – célja a fiatal korosztály megszólítása és az opera műfajával való megismertetése volt. A klasszikus rendezésű meseopera-keresztmetszet játékosságával, vidámságával és könnyen megjegyezhető dallamaival közel hozza az opera műfaját a gyerekekhez.


A 45 perces, éppen egy tanórányi hosszúságú előadásban a zenei részeket mesés átvezetők kötik össze, pótolva ezzel a keresztmetszet során kimaradó részeket, és megkönnyítve az első találkozást az operával. Az előadás végén a gyerekeknek lehetőségük nyílik táncolni Jancsival és Juliskával, és akár még közös fotót is készíthetnek a szereplőkkel.

 

jancsi_es_juliska_PMSZ


„A gyerekek és felnőtt kísérőik nagyon élvezik az előadást, az első hangtól az utolsóig velünk vannak, reagálnak a színpadon történtekre – például felnevetnek Jancsi és Juliska seprűharcán, vagy összerezzennek a boszorkány megjelenésekor” – mesélte Baghi Viktória, az előadás Juliskája.


Az április 14-ei előadáson minden néző, ha nem is mézeskalácsot, de puszedlit mindenképpen kap, egy szerencsés látogató pedig nyertese lehet a kifejezetten erre az alkalomra készült varázsbögrének.

patika_ea_horvathjudit_net-1958

2019.07.16

A Színházi Kritikusok Céhe idén 40. alkalommal ismeri el az előző évad legkiemelkedőbb színházi teljesítményeit. Májusban bejelentették, hogy az életműdíjat Pogány Judit kapja, a Színikritikusok Díja kategóriáinak jelöltjeit pedig hagyományosan július közepén hozza nyilvánosságra a szervezet.

ratoti_eori_szabo_zsolt

2019.07.13

Rátóti Zoltán Jászai Mari-díjas színész, rendező tíz évvel ezelőtt Magyarföldön ökumenikus fatemplomot épített. Felszentelésének évfordulóján minden évben fesztivált szerveznek, idén pedig különleges faorgonája is lett a templomnak. A színművésszel hitről, színházról, és arról is beszélgettünk, hogy mennyit tud tanulni egy-egy szerepből.

csardas100_R

2019.07.12

Július 12-én mutatják be a Csárdáskirálynőt a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon a Budapesti Nyári Fesztiválon, a Szabad Tér Színház és a Budapesti Operettszínház közös produkciójaként.

2016 óta csaknem 360 ezer internet-felhasználó csatlakozott a kínai Nagy Fal helyreállítása érdekében életre hívott online kezdeményezéshez, együttesen több mint 45 millió jüannal (1,9 milliárd forint) támogatva a felújítást. A kampány célja, hogy tudatosítsa az emberekben a világörökség helyszínére fenyegetést jelentő tényezőket. Az eddig összegyűlt pénzből a Nagy Fal pekingi, valamint Hopej és Sanhszi tartománybeli szakaszait renoválják.

Három magyar filmet is műsorra tűzött a hatodik alkalommal megszervezett Ceau, Cinema! „zsebfesztivál”. A július 18. és 21. között Temesváron és Gottlob községben zajló szemle nyitófilmje az osztrák-német koprodukcióban készült Mademoiselle Paradis. A magyar filmek közül Szilágyi Zsófia Egy nap és Reisz Gábor Rossz versek című filmje is versenyben van, de levetítik Nemes Jeles László Napszállta című filmjét is. A vetítések több temesvári helyszínen lesznek, vasárnap pedig ingyen lehet filmet nézni Gottlob községben, amely a romániai vidéki települések közül az első, ahol felújított mozi van.

Az amforák feltehetően egy hajótöréskor kerültek a tengerbe, a hajóroncsot azonban még nem találták meg. A kutatók szerint a korinthoszi A-típusú amforák a Kr. e. 7. és 5. század közötti időszakból származhatnak. A korsókat orsó alakú test, magas nyak és a vállat a perem alatti nyaki részhez kapcsoló fülek jellemzik, és valószínűleg bort vagy olajat tároltak bennük. A lelet megtalálásának helyén tovább folytatják a kutatásokat, ha sikerül megtalálni a hajóroncsot, amely az amforákat szállította, az lehet az eddig fellelt legősibb hajó, amely az albán partoknál süllyedt el.

A körülbelül 4600 éves tört falú vagy kettős lejtésű dahsúri piramis egyike annak a két piramisnak, amelyet az óegyiptomi negyedik dinasztiát megalapító Sznofru fáraónak emeltek Dahsúrban, a Gízánál kezdődő memphiszi nekropolisz déli végénél. A másik az északra fekvő vörös piramis, az ősi Egyiptom első, teljes egészében megépült piramisa. A piramis megnyitása azt jelenti, hogy a látogatók bemehetnek a belsejében lévő két kamrába, ha vállalják a fáradságos utat a 79 méter hosszú szűk alagútban. Be lehet menni a mellette fekvő kisebb mellékpiramisba is, amely a feltételezések szerint Sznofru főfeleségének, I. Hotepheresznek épült.

A fogyatkozás, amely országszerte látható lesz, 66 százalékos, vagyis a holdátmérő mintegy kétharmada merül a Föld árnyékába, ami szabad szemmel is látványos jelenség. Holdkelte után pár perccel a félárnyék (penumbra) kezd ráhúzódni a Holdra. Ezt szabad szemmel még nem érzékelhetjük. A már látható változásra magyar idő szerint kevéssel 21 óra előtt számíthatunk. A részleges fázis 22:01-kor kezdődik, ekkor lép be a Hold széle a teljes árnyékba, majd fokozatosan egyre nagyobb terület változik vöröses-barna színűvé. A részlegesség a legnagyobb kiterjedését, 66 százalékot 23:31-kor éri el, ezután apránként, ahogy jött, le is vonul a teljes árnyék. A részleges fázis vége 00:59-kor lesz, így csaknem 3 órán át tartó jelenség várható.

Több mint hat héten keresztül könnyű- és komolyzenei koncertekkel, valamint családi programokkal várja a békéscsabai Csabagyöngye Kulturális Központ (CSAKK) a város lakosságát és a vendégeket Békéscsaba főterére, illetve a közeli központ Élővíz-csatornára nyíló stégjére.

Pribojszki_Matyas_Jumping_Matt_and_his_Combo

Július 20-án, szombaton rendezik meg a második Libegők éjszakáját; az országos rendezvényhez az idén hat helyszín csatlakozott.

Szimfonikus koncertszínházi előadáson láthatja a közönség a Légy jó mindhalálig című musicalt július 23-án és 24-én a debreceni nagyerdei színpadon. A darab élő szimfonikus zenekari kísérettel a debreceni Csokonai Színház és a Nagyerdei Szabadtéri Játékok közös produkciójában, Móricz Zsigmond születésének 140. évfordulója alkalmából kerül színre.

Július 27-én rendezik meg a 194. balatonfüredi Anna-bált, ezt megelőzően az Anna-fesztiválnak ad otthont a város, ahol prímásverseny és operagála is várja az érdeklődőket.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma