15_eves

2012.10.25

Csurka István Deficit című művével, Ádám Tamás rendezésében jelentkezik 2012. október 26-án az Újszínház.
 
A dráma az 1979/80-as színházi évadban megkapta a Színikritikusok Díját, amit akkor osztottak ki először. Azaz ma már kultúrtörténeti tény, hogy bő harminc esztendeje Csurka István ezen alkotása volt a legjobb új magyar dráma.

A Deficitnek természetesen komoly politikai mondanivalója volt akkor is - és az van most is, noha az eltelt három évtizedben jócskán megváltoztak a drámával és szerzőjével összefüggő aktualitások.

Ilyenformán nagy kérdés, hogy ki mire figyel, ki milyen hasonlóságokat és különbségeket fedez fel a hajdan legjobbnak minősített magyar színmű egykori és mai előadása között.

Az alaptörténet természetesen változatlan: adva van két befutott, gyermektelen értelmiségi pár - ők az 56 utáni, „közéletmentes” állóvízben nagyon-nagyon unják magukat.

X (Bregyán Péter) Z-nek (Kautzky Armand) azt ajánlja, hogy cseréljék ki Y-t (Gregor Bernadett) és W-t (Tóth Auguszta), azaz a feleségeiket - ám ezt követően már semmi nem úgy alakul, ahogy azt eredetileg az ötletgazda elképzelte…

(Forrás és fotó: Újszínház)

KAD_Kultura_596x90_002

thalia-800x400
2019.08.20

A Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért Díjjal elismert, ötvenéves kassai Thália Színház jubileumi évadát magyar szerzők művei és a zeneiség jellemzi – közölte a teátrum igazgatója.

tanck436_1

2019.08.19

Szeptemberben ismét műsorra tűzi a Magyar Állami Népi Együttes a Tánckánon című produkciót, amelyhez a kodályi életmű szolgál hivatkozási alapul. A korábban színpadra állított műsorokhoz hasonlóan a hagyomány radikális elevenséggel jelenik meg, jelenkorunk kortárs megnyilvánulásaival ötvözve.

kael

2019.08.16

Magyar-olasz koprodukcióban mutatták be augusztus 16-án Giacomo Puccini Lidércek (Le Villi) című operáját a 65. Torre del Lagó-i Puccini Fesztiválon, a világ legnagyobb, Puccini életművének szentelt happeningjén.

A filmművészethez való kivételes hozzájárulásáért életműdíjat kap Tim Roth a Szarajevói Filmfesztiválon, ahol mesterkurzust is tart. A brit színész játszott többek között Stephen Frears Félelem nélkül, Peter Greenaway A szakács, a tolvaj, a feleség és a szeretője, Tom Stoppard Rosencrantz és Guildenstern halott és Robert Altman Vincent és Theo című filmjében. Két Quentin Tarantino-filmmel, a Kutyaszorítóban és a Ponyvaregén) címűekkel vált világhírűvé, a Rob Roy című filmben alakított gonoszért pedig Golden Globe- és Oscar-díjra jelölték. Rendezői debütjét, a Hadszíntért 1999-ben a Sundance Filmfesztiválon mutatták be és Cannes-ban, Torontóban is szerepelt.

A világ legjobb gitárosai között számon tartott Duane Allman híres, arany színű Layla gitárját 1,25 millió dollárért (366 millió forintért) vásárolták meg egy árverésen a georgiai Maconban. A nevezetes hangszert, egy 1957-es Gibson Les Paul Goldtopot a legutóbbi időkig a maconi Allman Brothers Band múzeumban őrizték.

A Rossz versek című film is bekerült az Európai Filmdíjra jelölhető alkotások válogatásába, ahol 31 ország 46 filmje szerepel. A következő hetekben az Európai Filmakadémia több mint 3600 tagja szavaz a filmdíj legfontosabb kategóriáinak – a legjobb európai film, rendező, színész, színésznő és forgatókönyvíró – jelöltjeiről. A jelöléseket november 9-én hirdetik ki Sevillában, a győztesekről nyolctagú zsűri dönt. A díjakat december 7-én Berlinben adják át.

Csinghaj-tibeti-fennsík legnépesebb városában, Hsziningben, a 2261 méteres tengerszínt feletti magasságon két év alatt épült meg a 28 ezer négyzetméteres létesítmény. Az akváriumban mintegy 400 vízi élőlényfajt és több mint száz szárazföldi állatot tekinthetnek meg a látogatók. A Csinghaj-tó jellegzetes pontyféléje, a Gymnocypris przewalskii mellett Oroszországból két beluga (fehér delfin), Japánból pedig nyolc palackorrú delfin érkezett a vízi parkba, ahol sarki farkasok és rókák is élnek.

Zenés színházi tehetségkutató indul általános iskolások számára az István, a király rockopera megújítására és újraértelmezésére; a jelentkezőknek a rockopera egy részletét kell előadniuk –jelentette be Szörényi Levente Kossuth-díjas zeneszerző-szövegíró, aki annak idején Bródy Jánossal közösen alkotta meg a legendás rockoperát. Az online videótehetségkutató verseny célja, hogy jobban elmélyítse az általános iskolások tudását a magyar történelemről. A jelentkezési határidő október 31., a tanárokat és a diákokat elismert művészek mentorálják a projekt során. A diákszínházi előadás a keresztény évad részeként, a trianoni megemlékezés programsorozat keretében jön létre.

Az augusztus 23-ai gálaműsort a nemzeti ünnep és a nemzeti összefogás határozza meg.

Zoltan_Maga

Az Új magyar rapszódia című mű ősbemutatóját a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon tartják. A műsor második felében a Magyar Mise hangzik el.

A Magyarok kenyere program felajánlásával egy tonna lisztből készül ma Szolnokon a Kárpát-medence kenyere, amelyet idén is szétosztanak az ünnepelők között.

Az idei TÉR /// ERŐ Építészeti Nemzeti Szalon finisszázsának hétvégéjére számos tematikus programmal készül a Műcsarnok: augusztus 24-25-én kurátori tárlatvezetés, szakmai programok, családi délelőtt, továbbá társművészeti előadások várják az érdeklődőket.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma