GaleriaMegnyito_banner_728x90_002

2011.10.01
Kovács Bálint
Ma már Rába Rolandot ugyanannyiszor emlegetik rendezőként, mint színészként. Ötödik kőszínházi bemutatója, A fösvény előtt beszélgettünk a Nemzeti Színházban – az érdekképviselet hiányáról, százezer forintos tojásról és arról, mikor van szükség egy előadáshoz díszletre. INTERJÚ
 
– Annak idején azt mondta, egyebek mellett azért jött el a Katonából, mert könnyű volt elveszni a nagy társulatban, Ön pedig csak akkor véteti észre magát, ha muszáj. Ez rendezőként is így van még?
 
– Valóban jellemző tulajdonságom volt, hogy nem mocorogtam feleslegesen, részben kényelmességből. A rendezés is úgy jött, hogy amikor Alföldi Róbert ideszerződtetett, akkor csak úgy, természetesen, lazán adott egy darabot, ha tetszik, csináljam meg. Szörnyű, hogy ezt magamtól nem hajtottam. Pedig ahogy az ember idősödik, megérzi, hogy felelőssége van; talán jobban hangoztatnom kellene a véleményemet bizonyos színházi ügyekben – pláne a mostani helyzetben. De ez nehéz, mert nincs arra példa, hogyan kell a büfés beszélgetéseken kívül mondani az ilyesmit, hogyan lehet embereket, gondolatokat képviselni.
 
– A fösvényt ön választotta vagy szintén Alfölditől kapta?
 
– Amikor tavaly ilyenkor elkezdtünk beszélgetni, hogy milyen legyen a következő évad, ez is felmerült, mint lehetőség, és megtetszett.
 
 
– Azért kérdezem, mert ez lesz a harmadik Moliére-előadás a pályáján. Jobban kötődik hozzá, mint más szerzőkhöz?
 
– Pont tegnap volt itt egy újságíró, akinek elmeséltem, hogy Moliére-rel ezelőtt a főiskolán foglalkoztam. Csak amikor visszaküldte a szöveget, jöttem rá, hogy hülye vagyok: már játszottam Tartuffe-öt és Célimène-t. Egyszerűen nem emlékeztem rá, pedig érdekes munkák voltak. És mégis képes voltam ezt mondani.
 
– A fösvényt most könnyen lehetne az aktuálpolitika felől megközelíteni, frankhitelekkel és gazdasági válsággal. Várható ilyesmi az előadástól?
 
– Engem is azért fogott meg a darab, mert annyira benne van a mindennapi életben ez a félelem, hogy mi lesz a pénzzel. Konkrétan a frankhitel nem jelenik meg benne, hagyományos előadás lesz. Nem is az van megírva a darabban, hogy holnapután már semmit nem fog érni a pénzünk – inkább ez a ma is jellemző mánia, őrület a pénz körül. Van ebben valami beteges, ahogy nem tudjuk, mi lesz, összeomlik-e minden – van pár százezer forintod a bankban, és majd veszel belőle egy tojást? Ez a bizarrság megvan A fösvényben is.
 
– Amikor rendezni kezdett, azt mondta, rendezőként is színészfejjel gondolkodik. Ez megmaradt mindmáig?
 
– Nagyon sokat számítanak nekem a színészek apró játékai egymás között, ilyenekben gondolkodom. Egyszer egy rendező kollégám megnézte egy rendezésemet, és azt kérdezte:
„de hol vagy belőle te? A saját motívumaid, a sötét? Miért nincs soha sötét?”. Erre azt mondtam neki, engem az érdekel, hogy a színész jól érezze magát, megértse az adott helyzetet.
 
– Meglep, amit mond, hiszen az előadásaiban nagy hangsúlyt fektet az erős formai megoldásokra, akár a Jó estét, nyár, jó estét, szerelem végletekig lecsupaszított világára, akár a Yerma „törzsi” motívumrendszerére gondolok.
 
– Én sosem tudok legyártott díszletben gondolkodni, azaz abban, ami még nincs készen, még nincs jelen – csak abban, ahol éppen vagyunk. Menczel Róbert volt a Yerma, a Jó estét, nyár… és most A fösvény díszlettervezője is; ő mindig el tud kezdeni ebből dolgozni. A Jó estét…-hez illik is ez a sivárság, mint ahogyan – még emlékszem – az a kor is sivár volt. A Radnóti Színház pedig úgy néz ki, mint egy barlang, és Robi el tudott indulni ebből a gondolatomból. A helyszín kezdi el inspirálni az embert; ezért jó mindenhol egyet rendezni – másodszor már nem lehetne barlang. Akkor kellene a díszlet.
 
– A Nemzetiben már túl van a stúdiós és a nagyszínpadi rendezésen is – akkor most bajban van?
 
– Bajban, igen. A tér most valahogy egy kör lett – persze gazdasági oka is volt annak, hogy ne legyen díszlet, az elvonások miatt. De ebből előnyt lehet csinálni. Amúgy sem vagyok drága rendező – ha más erénye nincs is az előadásaimnak, az biztos, hogy ezek a legolcsóbbak. Fantasztikusak egyébként ezek az ügyek a színházban, ahogy elszórakozik az ember azon, hogy itt legyen egy nejlonnal letakart halom, ott meg egy adag hulladék gumitöret. Zsámbéki Gáborral beszélgettünk nagyon komolyan ilyesmikről a főiskolán: „de miért nyitottad ki a tűzcsapot? Miért ott jöttetek be?” Akkor ez nagyon megtetszett: tényleg, a színház nem egy hülyeség, az egy komoly dolog. Ha egy picit is nem dolgozunk nagyon komolyan, egy pillanat alatt megkérdőjeleződhet, hogy van-e az egésznek értelme.
 
– Mostanában kevesebb a nagy szerepe, mint korábban. Ezzel mennyire van kibékülve?
 
– Nagyon jól.
 
– A rendezés kiegyensúlyozza a mérleg nyelvét?
 
– Nincs bennem ilyen mérleg. Elfoglalom magam, van mivel kitölteni az időmet, nem hiányzik, hogy szerepeljek. Ha csak színész az ember, akkor kiszolgáltatott, az újabb és újabb szerepek jelentik azt, hogy szükség van rá – és fontos, hogy az ember ezt érezze. Nekem most ez nem hiányzik, mert vannak egyéb munkáim. A színészet egyébként alkati kérdés – erre nagyon érdekes volt rendezőként rájönni: így sokkal egyszerűbb elfogadni a színészetemet is. Van, amire alkalmas vagyok és van, amire nem, de ez nem feltétlenül a képességeim, hanem a kinézetem miatt van. Sokkal egyszerűbb, hogy miért kapsz meg egy szerepet, mint amit az ember gondolna. Ez egyrészt megnyugtató, másrészt szörnyű. Ha egy kopasz, zömök csávó vagy, és szeretnél hőskaraktereket játszani, akkor bajban leszel.
 
 
– Miután eljátszotta Tartuffe-öt, azt mondta, nem érte meg miatta még egy évet maradnia a Katonában, mert azt várta a szereptől, hogy majd megtudja belőle: „ki vagyok én”, de nem így lett. Rendezőként már közelebb áll ahhoz, hogy megtudja a választ?
 
– A Tartuffe-nél fiatalemberként még egy csomó bizonytalanság és hiányérzet volt bennem, miközben nagyon jó helyzetben voltam. Nem tudtam hova tenni, hogy örülnöm kéne, de én mégsem teszem. Azóta jobban örülök. Most már nem is érdekel, hogy „ki vagyok én”, inkább az, hogy a többiek kik. Ahogy az ember idősödik, ráérez, hogy az élet nagyon rövid, mennyire nagy ez a hely, ahol élünk – a több százmilliárd galaxis körülöttünk, és ez engem megnyugtat. Hogy tudjam, hol a helyem, és ne parázzak rá, ki vagyok én.
 
– Amikor a Krétakör feloszlott, többen mondták, hogy Schilling Árpád azt szerette volna, ha a színészek elkezdenek alkotni, előadásokat létrehozni. Akkor nem gondolta azt, hogy „na jó, ha ennyire szeretné, miért is ne rendeznék”?
 
– Érdekes, de nem. A lustaság erősebb volt bennem, mint a szándék. És nem akartam felelősséget vállalni – ha a színpadon állsz, akkor meg van írva a szöveg, az más helyzet. De Árpád nem is csak azt szerette volna, ha mi kreatívabbak vagyunk, hanem az volt a fő kérdése, hogy mi értelme van a munkánknak? Miért csináljuk mi ezt? Ez becsapós kérdés, mert az ember rögtön elkezd gondolkodni: mit is akar azzal, hogy színész? Azért ez mégiscsak egy különleges szakma, mint az orvos, a tanár vagy a rendőr. Ha te rendőr vagy, tényleg úgy is élsz? Sosem csalsz, sosem hazudsz, sosem bántasz senkit? Az orvos mindig odafigyel a másik emberre? Mindenki ezt várja el tőlük. Ilyen a színészet is: olyan drámákban játszunk, amelyek elgondolkodtatnak, figyelmeztetnek arra, hogy te hogyan élsz, milyen mocskos, amiben vagy, milyen hibás valamelyik tulajdonságod. Közben ez ránk is igaz. Nekem ezt jelentette Árpád kérdezősködése. És azt, hogy vajon mi a haszna egy előadásnak? Nem egy tanítás, példamutatás kellene, hogy legyen? De amiről beszélünk az előadásainkban, az nem azokhoz jut el, akikről szól, akik megnyomorítják az embereket, és akiket megnyomorítanak. Pont ezt írja Lessing is (fellapozza az ölében lévő füzetet): „A fösvény soha sem javított meg egyetlen fösvényt sem; elég az egészségeseket megerősítenie egészségükben, ha nem is tud meggyógyítani kétségbeejtő betegségeket. A betegségmegelőzés is értékes gyógymód.”
 
– Mint egykori krétakörös, mit gondol a független színházak jelenlegi helyzetéről?
 
– Furcsa látni, hogy komoly színházi emberek tényleg azt gondolják, hogy nincs érdemi munka a független társulatoknál. Pedig akik ezt mondják, annak idején részt vettek hasonló műhelyekben. Egyre nagyobb az ellentét kőszínháziak és függetlenek között – most kéne az asztalra csapni. De hogy kollégák ellen kelljen harcolni, az furcsa lenne.

plakat003

2013.02.19
Varga Livius gyerekkora óta hollywoodi színésznek készül, és elmondása szerint sosem volt nagy „felvételiző-császár”. A színművészetire nem került be, az állatorvosin pedig a szóbeli felvételire sem ment el. A Quimby egyik alapítója végül pszichológiából szerzett diplomát az ELTE-n. Ha valami nem tetszett neki a világban, vagy az adott rendszerben, akkor a metaforákat hívta segítségül és szavakba öntötte, ami zavarta.
 
2013.02.18
A kísérleti film a filmkészítés margóján helyezkedik el, azt is mondhatnánk, hogy a hagyományos mostohagyereke. Lichter Péter régóta foglalkozik experimentális művek készítésével, mellette az ELTE Doktori Iskolájában írja disszertációját. A kísérleti filmmel kapcsolatos szinonimák helytelen használatáról, nézői előítéletekről és elvárásokról, valamint izgalmas kémiai kísérletekről beszélgettünk.
2013.02.11
Az Uránia Filmnapokat február első hétvégéjén rendezték meg először. A Filmszínház igazgatójával, Bakos Edittel beszélgettünk a programsorozat céljáról, sikeréről, és az 53 magyar film országos turnéjáról.

A Korazimban talált, gyönyörű mozaikpadlós szőlőprést bor készítéséhez használták a Talmud megszövegezésének korában, vagyis az i. sz. 3. és 5. század között. Az ekkor a Galileai-tótól északra fekvő településen élő zsidó lakosság bort készített és ivott, olajat préselt és gabonát is őrölt. Az előbb a padló medencéjében, majd a kősatuban is kipréselt szőlőlét amforákban tárolták és érlelték borrá. Korazimban egy teljes, a római és a bizánci korból származó zsidó falut tártak fel: korábban mikvék, vagyis zsidó rituális fürdők, egy hatalmas zsinagóga, valamint számos lakóépület maradványai kerültek elő a 20. században több időszakban is folytatott ásatásokon. Korazimot az Újszövetség is említi, Máté és Lukács evangéliumában szerepel azon városok között, amelyek elutasították Jézust, és ezért átkozottak. A településen jelentős pusztítást végzett egy i. sz. 363-ban történt földrengés, de utána újjáépítették, és a korai muzulmán korig, a nyolcadik századig fennállt.

Olga Neuwirth osztrák zeneszerző zenei kíséretével mutatták be Hans Karl Breslauernek a holokausztot előrevetítő Nagyváros zsidók nélkül című 1924-es némafilmjét a párizsi Cité de la Musique koncerttermében. Az 1924-ben Bécsben forgatott, másfélórás film Hugo Bettauer magyarra is lefordított, azonos című regényéből készült. Az antiszemitizmusról írt szatíra hátborzongatóan pontos vízió arról, hogyan szegényedik el egy város kulturálisan és gazdaságilag egyaránt, miután elűzik zsidó lakosságát.

Az elmúlt negyedszázad legjelentősebb kiállítása nyílt meg szombaton Ilja Repin műveiből a moszkvai Tretyjakov Képtárban. A világhírű moszkvai galéria a realista festő 300 művét – 170 olajképét és 130 grafikáját – gyűjtötte egybe 28 oroszországi múzeumból és hét magyángyűjteményből Repin születésének 175. évfordulója alkalmából. Az orosz fővárosban augusztus 18-ig látható tárlatot később bemutatják Szentpéterváron, szűkebb változatban Párizsban és Helsinkiben is.

Az ausztriai Szárazvámban (Müllendorf), a kismartoni járásban a legkevesebb öt ókori épület maradványai kerültek elő. Az eddig ismeretlen ókori falu egy sajátos római kori településfajta, egy úgynevezett vicus – saját önkormányzattal nem rendelkező falu vagy esetleg városrész – lehetett, amely kereskedelemből, kézművességből és szolgáltatásokból élt. A leletek azután kerültek felszínre, hogy egy építkezés miatt lebontottak egy régi parasztházat. Az épületmaradványokon kívül találtak 120 fémpénzt, dísztárgyakat és más kerámiákat is.

A nemzetközi tehetségeket bemutató programra meghívták aMayberian Sansküllots és a Belau együttest is. Az egyik legfontosabb európai zenei fesztivált május 30. és június 1. között rendezik, a két magyar csapat ezen, valamint az ahhoz kapcsolódó Primavera Pro ötnapos zeneipari találkozó (május 29. – június 2.) showcase rendezvényén is fellép.

A Rákosi-korszak szórakoztatóiparát és a szocialista revük világát idézi meg az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) Vörös Csillagok címmel március 20-tól látható kamaratárlata.

Nemeth_Marica

Az OMG estet a közönség összesen hat alkalommal láthatja az évadban az Erkel Színház műsorán, 2019. március 22-én, 23-án, 24-én két alkalommal, 27-én és 28-án.

A Várkert Irodalom március 19-i alkalmán a 30 évvel ezelőtt elhunyt Márai Sándort, a 20. századi magyar irodalom egyik legjelentősebb íróját idézik meg. Az est vendégei Mészáros Tibor irodalomtörténész, Tari Annamária klinikai pszichológus, Tompos Kátya színművész és Hajduk Károly színművész.

Nyikolaj Luganszkij orosz zongoraművész szólóestjével folytatódik március 19-én az „MVM Koncertek – A Zongora”-sorozat a Zeneakadémia Nagytermében. „Napjaink zongoristái közül Luganszkij messze kiemelkedik felkészültségével – jellemzi őt a Financial Times, kiemelve technikai virtuozitását, billentésének érzékenységét és azt a különleges művészi képességét, amellyel az orosz zene megérintő varázsát közvetíti a hallgatóságnak.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma