IDO_KEP_banner_728x90_2_002

2017.08.15
Szíjjártó Anita

Idén ünnepli 25. születésnapját a Sziget fesztivál. Ötéves voltam, amikor minden elkezdődött: 1993-at írtunk. Te jó ég! Azt sem tudtam, eszik-e vagy isszák ezt a most már Európa egyik legjobb fesztiváljának számító eseményt. Ma pedig el sem tudom képzelni, hogy legyen augusztusom Sziget nélkül. Ahogy idén sem volt – már ötödik éve.

Sziget2.zip


Éppen ezért az idei Szigetre (is) ajándékként tekintek – több szempontból is. Ajándék, mert újságíróként ingyen léphettem be a fesztivál területére, élvezhettem a koncerteket, nézhettem a cirkuszi előadásokat, csodálhattam a színes programkavalkádot és örülhettem annak, hogy ebben az évben is megúsztam sárban dagonyázás nélkül. Ajándék azért is, mert jó társaságban tölthettem az időmet, hiszen kedves kollégák kísértek el a jubileumi bulira. És ajándék azért is, mert olyan zenekarokat, énekeseket fedezhettem fel magamnak, amelyeket/akiket eddig névről sem ismertem – ezután viszont a Spotify-lejátszási listám élén szerepelnek.


Sokan írtak napi beszámolót augusztus 11-éről – köztük kollégáim is –, melyben dicsérték vagy lehúzták az est sztárfellépőjét, vagyis a Kasabian brit indie-zenekart, kellemes csalódásként meséltek a Mando Diao koncertjéről, az egekbe magasztalták Roy Pacit és Aretuska nevű zenekarát vagy a francia La Caravane Passe-t, és szép szavakkal illették Magyarország egyik legnépszerűbb együttesének – miért???? –, a Wellhellónak a koncertjét… (Ezekről a Kultúra.hu oldalán bőven lehet olvasni.)


Sziget2.zip


Úgyhogy én most eltekintek a hagyományos napi írásról, maximum annyit jegyzek meg, hogy mint lelkes rajongó, természetesen idén sem hagytam ki a Quimby-koncertet, és a második-harmadik – mikor mit engedett a tömeg – sorban csápoltam a Sehol se talállak vagy a Leszek ma én a tiéd című számokra. És bár tényleg nagyon szeretem a zenekart: a klubkoncertjeik vagy a MOMKultban évente megrendezendő Varázszene-szeánszok sokkal közelebb állnak a szívemhez. Meghittebbek, családiasabbak: quimbysebbek.

 

Nos, inkább azt próbálom meg szavakba önteni, milyen Sziget-látogatónak lenni. Az apropó pedig az, hogy nemcsak a fesztivál ünnepel (kerek) évfordulót, hanem én is, ugyanis már ötödik éve „szigeteltem”. Amikor utánaszámoltam, nem akartam elhinni, hogy így rohan az idő. Mintha tegnap lett volna, hogy először lépdeltem a K-hídon, hogy először álltam a nagyszínpad előtt, hogy először éreztem: bármerre nézek, vidám fiatalokkal találkozom, és hogy először írtam Sziget-beszámolót. Az egyik kolléganőm mondta nekem pénteken: „olyan, mintha hazaértem volna”. Én is ugyanezt éreztem, sőt visszagondolva mindig is ezt éreztem. A Szigetre jó megérkezni, jó ott lenni, és igen fájó elmenni – mégha hullafáradt is az ember. Ezt a nagyon nehezen megfogalmazható érzést igyekszem a következőkben leírni – kissé rendhagyó módon.


Sziget2.zip


SZ = SZABADSÁG

Nem volt kérdés, hogy ehhez a betűhöz ezt a fogalmat társítom. Nem csak azért, mert a Szabadság Szigete! szlogen évek óta a fesztivál sajátja. Arra ugyanis, ami egy héten keresztül a Hajógyári-szigeten zajlik, tényleg illik ez a kifejezés. Hogy mire is gondolok? Nincsenek korlátok: úgy bulizhatsz, ahogy neked tetszik, azt tehetsz – természetesen egészséges keretek között –, amit csak szeretnél. Nem szól rád senki, ha esetleg hamisan énekled a kedvenc zenekarod legnagyobb slágerét, nem tesznek megjegyzést arra, ha leetted magad egy nutellás-banános palacsintával, nem néznek megvetően, ha melltartóban rohangálsz, vagy ha Pokémonnak öltözik egy csapat 40 éves. Mert itt tényleg mindent lehet!


Sziget2.zip


I = IGÉNYESSÉG

Furcsának tűnhet, hogy fesztivál esetében használom ezt a szót. Pedig nagyon is illik a magyar gigarendezvényre. Hogy ez miben nyilvánul meg? Elsősorban a programkínálatban. Attól tekintsünk el, hogy minden évben világsztárok lépnek fel a Sziget különböző színpadain, országokon, sőt kontinenseken átívelően. Ez is nagy szó, persze, de én most a kiegészítő programokra és a szolgáltatásokra gondolok. Cirkuszi produkciók, operaelőadások, beszélgetések fontos és érdekes témákról, civil programok, művészeti foglalkozások, múzeumi bemutatók – Sziget Beach a hűsölni vágyóknak, fodrászat, masszázs, nagyon széles étel- és italválaszték, fesztiválokhoz képest magas színvonalú higiénia… És még hosszan folytathatnám a sort, amely megmutatja: fesztiválozni igenis lehetséges kulturált emberek módjára.


Sziget1.zip


G = GARDEDÁM

Tudom, első olvasatra bizarrnak tetszik ez a szó ide. Szerintem is az, bevallom. Ám mivel a biztonság nem G-vel kezdődik, keresnem kellett egy olyan kifejezést, amely valamelyest – az én értelmezésemben – ugyanezt próbálj fedni. Mit is jelent a gardedám? A szótár szerint: hölgykísérő; idősebb nő, aki régen „jó házból való” fiatal lányokat társaságba, bálba, nyilvános helyre elkísért, és ott felügyelt rájuk. Nos, a Sziget számomra egy ilyen hölgy. A Szigetre ugyanis nem félek egyedül kimenni – volt már rá példa –, nem félek társaság nélkül ugrálni egy koncerten, nem félek sötétben segítséget kérni egy fesztiválozótól, nem félek a – kicsit?, nem, inkább nagyon – ittas, külföldi fiataloktól. Vagyis: nem érzem, hogy bármitől is tartanom kellene. Pátoszosan hangzik, és lehet, hogy az élet meg is cáfolja majd e mondataimat, de biztonságban gondolom magam. Egy olyan hölgy a Sziget, aki figyel rám, bármi történjék – még akkor is, ha hallani tolvajokról, drogdílerekről a hírekben. Ezer kamera, őr, segítő, lifeguard, mentős gondoskodik – jé, ez is jó lett volna G betűs szónak :) – arról, hogy jól és biztonságban tudjam magam.


Sziget1.zip


E = ENERGIA

Összefoglalóan talán így írhatnám le, mi is árad az egész fesztiválból. Pezsgés, nyüzsgés, vibrálás, színek, vidámság, életerő, öröm. Sok – tágabb értelemben vett – szinonimát mondhatnék arra az érzésre, amely minden koncertet, minden programot körbeleng. Voltam fáradt, számtalanszor az elmúlt öt év „szigetelései” alatt, egy viszont biztos: egyszer sem találtam unalmasnak, punnyadtnak, lehangolónak, üresnek és élettelennek. Mindig felfedeztem valami újat, valami magával ragadót, akár egy addig számomra ismeretlen előadót, akár egy új programot, akár egy különleges ételt, egy kedves idegent vagy csak egy új oldalamat, amelyet azóta is nagyon szeretek.


Sziget1.zip

 

T = TOLERANCIA

Biztos vagyok benne, hogy temérdek kifejezést lehetne még mondani T-vel, amely illene a fesztiválra. Én mégis úgy gondolom, ez a megfelelő és a legfontosabb. Itt valóban az lehetsz, aki csak szeretnél lenni. Némileg összefügg a szabadsággal – milyen szép keretes befejezést sikerült adnom a cikknek anélkül, hogy szándékomban állt volna! –, ám azt hiszem, muszáj külön is kiemelnem a toleranciát. A Szigeten ugyanis senkit sem zavar, ha más vagy – akár szexuális beállítottság vagy bőrszín okán, akár azért, mert valamilyen testi vagy szellemi fogyatékossággal rendelkezel. Vagy egyszerűen azért, mert lila a hajad, mert tele vagy tetoválással, mert olyan helyen van piercinged, ahova nem is gondoltuk, hogy egyáltalán tenni lehet, vagy mert a zúzós metált és a romantikus popot egyaránt szereted… Csak az számít, hogy önmagad légy, és tudd: ki ott belépsz, egy együtt lélegző közösség tagjává válsz!


Sziget2.zip

 

Kedves Olvasó! Ugye jövőre veled is találkozom a fesztiválon? :)



Szíjjártó Anita

Fotó: Csákvári Zsigmond

lukoviczky

ahogy_eddig

2019.04.19

Egy magyar vizsgafilm, Moldovai Katalin Ahogy eddig című rendezői diplomafilmje is meghívást kapott a május 14-én kezdődő 72. cannes-i fesztiválra, a filmes egyetemek legjobbjait felvonultató Cinéfondation programba.

btf_190420_wigama_lekko_c_sin_oliver

2019.04.19

Nagy Dániel Viktor előbb vágyott zenei karrierre, mint színészi babérokra. A sors mégis másként keverte a kártyákat: már ismert színészként alapította meg tavaly a Wigama Lekko névre keresztelt együttest Hrutka Róberttel, első lemezüket pedig április 20-án a Budapesti Tavaszi Fesztiválon mutatják be az Urániában.

190412_sunny

2019.04.19

Teltház, érdeklődő tekintetek, a színpadon hangfal, mikrofon, szintetizátor, mellette hatalmas, púderszínű selyemvirággal fedett fejű nő ül egy nagy doboz tetején, az arcát nem látjuk. Szürreális törzsi jelmezben, a fején cserepes virággal egy férfi érkezik, őt követi a társulat további nyolc tagja, és kezdődik a show. Emanuel Gat, aki immár ötödször jár nálunk, az idei Budapesti Tavaszi Fesztiválon Sunny című művével arat tapsvihart.

Egy antarktiszi expedíció a Viktória-föld északi részén bukkantank a kéznagyságú nyomra, mely az archosaurus nemhez tartozó állattól származik. Emellett a kutatók a Déli-sarktól mintegy 1700 kilométerre erdők megkövesedett maradványait fedezték fel. Ez arra utal, hogy 200 millió évvel ezelőtt az Antarktisz nem az a jeges kontinens volt, mint ahogyan azt ma ismerjük.

Az aranyozott, ezüst gótikus kehely, mely a talpába vésett felirat szerint egykor a diósgyőri eklézsia tulajdona volt, Luxemburgi Zsigmond idejéből származik, aki Nagy Lajos király vejeként lépett a trónra, majd német-római császárként a nemzetközi politika egyik irányítója lett. A kehely a 15. századból maradt fenn, és a miskolci Herman Ottó Múzeum gyűjteményéből érkezett a királynék várába szeptember végéig. Az ötvöstechnika, mellyel díszítették, Velencében alakult ki, magyarországi elterjedése a szoros magyar-olasz kapcsolatokkal, különösképpen Zsigmond velencei háborújával és gyakori itáliai tartózkodásával magyarázható.

Az egyelőre ismeretlen szövegek tartalmazhatják Kafka több, az író halála után befejezetlenül megjelent művének végét is, és fényt deríthetnek a világirodalom egyik legrejtélyesebb alakjára, akinek kulturális örökségére Németország és Izrael is igényt tart. A szövegekkel kapcsolatos hercehurcát akár maga Kafka is írhatta volna, annyira abszurd, hiszen egy olyan gyűjteményért folyt a harc, amelynek senki nem ismerte a tartalmát.

Csaknem 13 500 éves sírt tártak fel a dél-kínai Kuangtung tartományban, melyben egy guggoló pózban elhelyezett női holttestre bukkantak a régészek. A holttest egy 13 és 18 év közötti lányé, akinek azonban hiányzik a feje. Ez a Kínában valaha talált legrégebbi sírhely, amelyben a halottat szándékosan egy bizonyos pozícióban helyezték örök nyugalomra. A holttest különleges testhelyzetéből primitív vallásos hiedelmek megjelenésére lehet következtetni.

A Duna-korzón felállított színpadon koncerteket, iparművészeti bemutatókat, népzenei és néptáncműsorokat láthatnak az érdeklődők, szombattól húsvéthétfőig pedig a tojásfestők, tojáspatkolók munkáját is megtekinthetik. A Deák téren és a Fővám téren a minőségi kézműves termékeké és étkeké a főszerep, a Városháza parkban pedig a gyerekeknek kínálnak előadásokat, az ünnephez kapcsolódó játékokat és kézműves foglalkozásokat.

Koncertek, tojásfestés, interaktív gyermekelőadás és néptáncbemutató is várja az érdeklődőket húsvétvasárnap és húsvéthétfőn az Ibolyanap elnevezésű családi rendezvényen a Gödöllői Királyi Kastélyban.

ibolyanap

Életre kelnek a húsvéti hagyományok, változatos programok várják a látogatókat az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban rügyfakasztó vasárnap és vízbevető hétfőn.

A Fővárosi Nagycirkuszban húsvéti programokkal, az artistaképzősök produkciójával és új műsorral várják az érdeklődőket a húsvéti hétvégén és a cirkuszi világnapon.

Már pénteken elkezdődik a négynapos húsvéti fesztivál a világörökségi Hollókőn. A Nógrád megyei faluban gazdag folklórprogram, palóc gasztronómia, népszokások, koncertek, családi- és gyermekprogramok várják a látogatókat.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma