GaleriaMegnyito_banner_728x90_002

2019.03.13

A 70. születésnapját a napokban ünneplő Aknay János Kossuth-díjas képzőművész alkotásaiból nyílik március 13-án kiállítás a szentendrei MANK Galériában. A Szentendrétől MarosvásárhelyigAknay János a Szepessy-gyűjteményben című, a hónap végéig látogatható tárlat az életmű kiemelkedő munkáiból válogat.

Aknay_3
Festőangyal, 2011


Aknay János festőművész művészete szervesen kapcsolódik a 20. századi szentendrei festészet konstruktív, konstruktív-szürrealista, a Vajda Lajos, Korniss Dezső, Bálint Endre, Barcsay Jenő és Deim Pál nevével és művészetével fémjelzett áramlatához, illetve stilisztikai köréhez – írja róla Wehner Tibor művészettörténész.


A művész geometrikus, majd oldottabb, a színfoltok konstrukcióját hangsúlyozó, olajjal és akrillal farostra, fatáblára és vászonra, valamint merített papírra festett képeket, valamint tusrajzokat és szitanyomatokat alkot, és e műveivel a szentendrei progresszív neoavantgárd művészeti csoportosulás, a szervezetten 1972 óta működő Vajda Lajos Stúdió egyik emblematikus reprezentánsává vált.


Aknay_1
Emlék, 2016


A jelentős életmű igen értékes darabjai mutatkoznak be a szentendrei MANK Galéria kiállításán, a tárlat érdekessége pedig, hogy nem kizárólag konstruktivista munkákat láthatunk a falakon.


„Vajon milyen személyes és közösségi történet, milyen kultúrhistóriai kódrendszer, milyen esztétikai folyamat szerint, milyen végkimenetellel szerveződik, valamint meddig működik egy művész és műgyűjtő közötti kapcsolat?” – teszi fel a kérdést a kiállításra készült katalógusban a tárlatot is megnyitó Novotny Tihamér művészeti író.

Aknay_2
Angyal érkezett. Diptichon, 1994


Aknay János és Szepessy László ismertsége és barátsága valamikor a nyolcvanas évek közepe táján kezdődött, és tart a mai napig. „S ahogy elnézem a szentendrei festő alkotásainak részarányát a gazdag gyűjteményben (43 darab), bizony ez nem csekély szelete (...) a magyarországi és erdélyi művészek klasszikus és modern műveit egyaránt magában foglaló, leginkább kortársi kollekciónak” – írja.


A kiállítás megtekinthető 2019. március 31-ig, hétfőtől péntekig 9 és 17 óra, hétvégén 10 és 17 óra között a Szentendrei Régi Művésztelepen.

plakat003

Sara_Sandor_India_1
2019.03.20

Imádkozó nő és férfi fotója egymással szemben, sokszínű karakterű és szuggesztív tekintetű arcok, a nők és a gyermekek mindennapjai. Boldogság, gyönyörű környezet, szegénység, nyomorúság és bánat. Ezek a fő témái Sára Sándor Kossuth-nagydíjas filmrendező fotóinak. A TÉR-KÉP Galériában kiállított nyolcvanhárom képe India ezer arcáról mesél.

Ido_Kep_Palyazati_felhivas_003

2019.03.20

Fiatal alkotóművészek számára igazi kihívást jelentenek a szakmai élet első lépései. Sokszor már a kezdeti érvényesülés szakasza is feltételekhez kötött. De hogyan érhetőek el az első sikerek pályakezdő művészek számára, és milyen lehetőségek segíthetik tehetségük kibontakoztatását? Bemutatunk néhány aktuális lehetőséget, melyek inspirációs forrást jelenthetnek számukra.

nureyev-6
2019.03.20

Orosz balett – e szókapcsolat patinás „brand”, márkanév, mely mögött több mint kétszázhetven éves, páratlanul gazdag történelem ragyog, olyan nevekkel, mint Vaclav Nizsinszkij, Anna Pavlova vagy Rudolf Nurejev. A tánctörténet kulisszái mögé a Táncarchívum vezetője, Halász Tamás kalauzol el.

A kétoldalú együttműködés számos formájában állapodtak meg a Magyar és a Szlovák Írószövetség vezetői. Megegyeztek például a kortárs szlovák és magyar irodalom kölcsönös és rendszeres fordításában először folyóiratok és antológiák, később egyéni kötetek formájában.

Az underground dj-világnak idén is több helyszínt szentel a Balaton Sound. Ismét jelentkezik az Elrow, és új helyszín nyílik The Club néven. A világ egyik legkedveltebb show-sorozata, az Elrow felhozatalában fellép például Paul Kalkbrenner, Jamie Jones, a CamelPhat és Wade is. A modern elektronikus zenei klub arculatát és hangulatát idéző, részben a Balaton vizére épített The Club nevű új helyszínen ad műsort többek között Marco Carola, Martinez Brothers dj-duó, Dubfire és az Alle Farben is. A fesztivál idén július 3. és 7. között lesz Zamárdiban.

Christian Silvain belga művész munkáinak plagizálásával vádolta meg az ismert kínai festőt, Je Jong-csingot. A 69 éves Silvain a belga sajtónak panaszkodott arról, hogy Je mintegy 30 évvel korábban több festményét lemásolta, és ezek közül egy százszor annyiért kelt el, mint az eredeti mű. A kínai művész azt állítja, hogy több alkalommal sikertelenül próbált meg kapcsolatba lépni az őt plágiummal vádoló Silvainnel, hogy személyesen tisztázhassák az ügyet, így nem maradt más választása, mint hogy jogi úton mossa tisztára a nevét.

Április 11-én mutatják be a magyar mozikban a Virágvölgy rendezőjének új filmjét, a Kilenc hónap háborút. Az alkotás egy kárpátaljai magyar fiú történetét meséli el az ukrán-orosz fegyveres konfliktus árnyékában. A 24 éves Jani bevonul a katonaságba, és az életét is kockára teszi, hogy megtapasztalja a függetlenséget. Hamarosan az első vonalban találja magát, miközben anyja számolja a napokat hazatérésééig. A film világpremierjét a Szarajevói Filmfesztiválon tartották, ahol a dokumentumfilmes versenyprogramban elnyerte a zsűri különdíját.

Április 5-én bemutatják a világ leghíresebb balett táncosáról, Rudolf Nureyevről szóló filmet a Vígszínházban. A White Crow-t előbb vetítik hazánkban, mint New Yorkban, ugyanis akkora az érdeklődés a hamarosan kezdődő Nureyev Nemzetközi Balettverseny iránt, hogy a film forgalmazói nem akarták kihagyni ezt a lehetőséget. Ráadásul a film főszereplője is éppen most érkezik Magyarországra: Oleg Ivenko a verseny díjkiosztó gálaestjének egyik sztárja lesz.

A Magyarság Háza különleges lelki élményeket ígérő nagyböjti programként rendezi meg Sebestyén István bukovinai székely népdalénekes, mesemondó lemezbemutató koncertjét március 22-én 18.00-kor. Sebestyén István ma már tudatosan vállalja a hagyomány őrzését, népdal, népmese, népi színjáték, viselet megismertetését és továbbadását.

Sebestyen_Istvan

Már hagyomány, hogy a fesztiválévadot a Feszt!Eger nyitja, idén május 30-án. Három nap a hazai pop, rock és hip-hop jegyében, festői környezetben, a löszfalba vájt pincéiről híres egri Bolyki-völgyben. Egyedi koncerthelyszíneken, a több mint negyven éve használaton kívüli bányaudvarok és borospincék közvetlen szomszédságában a hazai könnyűzenei élet legnagyobbjai lépnek fel.

Az élet házai | Halhatatlan zsidó temetők címmel nyílik kiállítás Klein Rudolf fotóiból a Műcsarnokban március 22-én.

Március 22-én, a víz világnapja alkalmából premier előtt országosan több moziban is vetítik a legendás mesét. Azok a gyerekek, akik életükben most először mennek moziba, „Első mozim” csomagot kapnak ajándékba.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma