GaleriaMegnyito_banner_728x90_002

2018.11.02

Vashegyi György Liszt Ferenc-díjas karmester, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke többek között a köztestület új ösztöndíjrendszeréről, régi adósság törlesztéséről és a kulturális élet megoszottságáról is beszélt a Magyar Demokratának.

A Magyar Művészeti Akadémia új irodaházát augusztus végén adták át. Az Andrássy út – Bajza utca sarkán lévő, a kormány segítségével négymilliárd forintból felújított épületegyüttesben a köztestület végre valódi otthonra találhat.

Az infrastrukturális megerősödésre azért is volt szükség, mert a háromszáz akadémikuson és a hatszáznál is több, nem akadémikus köztestületi tag mellett idén szeptembertől évente plusz száz művészeti ösztöndíjast is támogatnak.


d__as20180828002_600x400
Schanzer-villa, a Magyar Művészeti Akadémia új irodaházának bejárata


Az új szisztémájú ösztöndíjrendszerről Vashegyi György elmondta: „Szeptember elsejétől az összes művészeti területről, a filmtől a színházon, irodalmon, zenén át a színházművészetig és művészetelméletig, együttesen száz, tizennyolc és ötven év közti alkotót támogatunk három éven át, havi bruttó kétszázezer forintos összeggel. Ehhez csatlakozik majd 2019 és 2020 szeptemberében még kétszer száz nyertes pályázó, vagyis összesen háromszáz ösztöndíjasból áll majd fel a teljes rendszer. Az első „teljes” évben, 2021-ben, vagyis amikor már háromszáz ösztöndíjasunk lesz egyszerre, ez majdnem kilencszázmilliós keretből valósul meg. Ez óriási vállalás, melyhez hasonlóra nem volt még példa a magyar kulturális életben.”

 

Cél, hogy új alkotások szülessenek, amelyek bemutatásában és megismertetésében is segít a köztestület.

A pályázatot a tizennyolc és ötven év közti teljes korosztálynak írták ki, és leginkább a harmincasokat kívánták megerősíteni, a nyertesek átlagéletkora mégis negyven év körül van.

 

„Régi adósságokat kell orvosolnunk. Magyarországon sok remek művésznek eddig nem volt lehetősége, hogy nagyszabású művészeti tervét vagy speciális vízióját megvalósítsa. Önmagában az, hogy valaki jövőre már kicsúszik a pályázati korhatárból, természetesen még nem ok egy ilyen támogatás odaítélésére, viszont két ugyanolyan erős és egyenrangú pályamű közt igenis figyelembe vettük, ki az, akinek még jövőre is van esélye nyerni. A pályázat lényegi eleme, hogy nem osztható sem a pénz, sem az időtartam. Így a három év elteltével könnyebb lesz majd a vállalt feladatok elvégzésének számonkérése is” – mondta Vashegyi György.


9878370c
Vashegyi György Liszt Ferenc-díjas karmester, az MMA elnöke
Fotó: Magyar Demokrata

Arról, hogy a művészet területén is erősen jelen lévő politikai megosztottság felszámolásában segíthet-e ezen különböző területekről és élethelyzetekből érkező alkotók az ösztöndíj és az MMA révén is kialakuló laza kapcsolódása, Vashegyi György úgy nyilatkozott: „Soha nem tartottam szerencsésnek, hogy bármilyen irányban címkézzük egymást, én világéletemben próbáltam magamat függetleníteni ezektől a kérdésektől. Egyben biztos vagyok: minden segít, ami a minőség, a minőségi szemlélet irányába tolja a közbeszédet. A politikai megosztottságot pedig valahol természetes dolognak tartom egy ennyire zaklatott és viharos történelmi múltú országban, ahol ráadásul ennyi tehetséges ember is van. Nem érdemes ugyan a hagyományos magyar önsajnálatot tovább gerjeszteni, de ha megnézzük történelmünket, kevés európai nép mögött van ilyen sok negatív tapasztalat akár csak a közelmúltat, a XX. századot tekintve. Egyébként most világszerte is szellemi konfliktusokban gazdag időszakot élünk, Európában különösen érzékelhető, hogy nagy változások zajlanak: a kulturális identitás megtartásáért, a nyugati civilizációért folyik a harc”.

 

A teljes interjú a Magyar Demokrata 2018. október 31-ei számában olvasható.

plakat003

VILTIN_Galeria_Ceci_nest_pas_une_photo_Gerber_Pal

2019.03.25

A művészet történetét végigkísérik a médiummal, illetve a műfaji határokkal való kísérletezések. Az elmúlt pár évtizedben a fotografikus kép jelenléte egyre dominánsabb lett, a kortárs művészeti alkotások között is egyre több a fotó, illetve a fotó alapú, vagy azt felhasználó műtárgy. A VILTIN Galéria Ceci n'est pas une photo kiállításán a fotográfia képzőművészeti alkalmazása áll a középpontban.

Sopotnik_Fahejas

2019.03.25

Nagyon izgalmas dolgok történnek a fiatal irodalom életében – mondja a József Attila-díjjal frissen kitüntetett Sopotnik Zoltán író, költő, szerkesztő. Meseírásról, Nógrád megye valódi helyéről, Tatabánya kulturális életéről és a pályakezdő írókról is beszélgettünk vele.

Kondor-Bela-fej-1960_r

2019.03.25

Kondor Béla művészete „az igaz színt öltő emberi arc művészete” – írta róla Németh Lajos kritikus. A Miskolci Galéria a modern magyar művészet stílus- és iskolateremtő mesterének monotípiáiból, festészeti és grafikai tevékenységének határán elhelyezhető műveiből mutat be egy közel 50 darabos válogatást. A június 8-ig látható tárlat címe Kondor emblematikus munkájára, a Valaki önarcképe sorozatra utal.

2019. nyarán 280 magyar cserkész utazik az Egyesült Államokban megrendezendő 24. Cserkész Világtalálkozóra. A magyar kontingens közel két éve készül, hogy a résztvevők a legtöbbet hozhassák ki a 40 000 fős táborból. A szervezet célja, hogy megismertessék a fiatalokkal a cserkészet nemzeteken átívelő hagyományát, és olyan képességekkel ruházzák fel őket, amelyeket a jövőben is hasznosíthatnak mindennapi életükben. A következő alkalommal West Virginia állam ad otthont a multikulturális eseménynek.

Korniss Péter fotográfus életművének négy szakaszát áttekintő kiállítás nyílik Változás címmel április 10-én a római Museo di Roma in Trasteverében. A négy szekcióból álló kiállítás azokra a sorozatokra koncentrál, amelyek a művész életművének legfontosabb szellemi ívét adják. A tárlat több mint fél évszázadot fog át az erdélyi Szék falu első táncházas képeitől (1967) az Erdélyi asszonyok Budapesten című fotósorozatig (2014-17), a látogató elé tárva a társadalmi változásokat elemző, majd abból saját képi világát megteremtő fotográfus pályáját.

A Magyar Levéltárosok Egyesülete minden évben kiosztja az Év Levéltári Kiadványa díjat. A Levéltári adatbázisok online hozzáféréssel kategóriában idén a Magyar Nemzeti Levéltár és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Párt-Állam-Párt című, közös adatbázisa ért el első helyezést.

Öt ismeretlennek észrevétlenül sikerült felakasztania egy portrét a Kreml mellett lévő Állami Történeti Múzeumban. Kedden egy csaknem teljesen meztelen férfi vonult végig a moszkvai Tretyjakov Képtár kiállítótermein, magára vonva a látogatók figyelmét, ezalatt egy társa titokban apró műalkotásokat helyezett el szerte a galériában. A múzeum szerint modern művészek performanszáról volt szó. Vasárnap a történeti múzeumban ismeretlenek az utolsó cár, II. Miklós feleségét ábrázoló portrét akasztottak a falra észrevétlenül. A csoport egyik tagja elvonta a teremőr figyelmét, a többiek pedig kifüggesztették a portrét, amelynek a kerete is alig ütött el a többiétől.

A magyar származású Henrik Szanto műve, a kilenc y betűt tartalmazó Hyppytyynytyydytys érdemelte ki a legszokatlanabb könyvcím díját a vasárnap zárult lipcsei könyvvásáron. A 30 éves slammer édesanyja finn, édesapja magyar, Németországban született és nőtt fel, jelenleg Bécsben él. A könyvben tizenkét slam szöveg olvasható. A szerző elmondta, hogy a Hyppytyynytyydytys egy műszó, ami finnül azt az örömöt fejezi ki, amikor valaki párnákon ugrál. A legszokatlanabb könyvcímet hatodik alkalommal díjazták a lipcsei könyvvásáron egy online olvasói közösség és a zsűri szavazatai alapján.

Négy izgalmas kortárs észt filmet és egy friss animációs kisfilmekből álló válogatást tekinthetnek meg a filmrajongó érdeklődők a 12. Észt Hét keretében, 2019. március 25. és 29. között. A programsorozat szegedi helyszíne a MASZK Egyesület által működtetett Megálló Közösségi Ház lesz.

The_Little_Comrade

Beszélgetés-sorozat Bodor Ádám Kossuth-díjas íróval – éves megszakításokkal címmel tartanak irodalmi estet a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Házban március 26-án 18 órakor, a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtárban március 27-én 17 órakor, valamint a székelyudvarhelyi Gondűző Étterem és Szállodában 28-án 20 órakor.

21. alkalommal rendezik meg a Baranyai Cigányok Tavaszi Fesztiválját március 28. és 30. között Pécsett; a programsorozat keretében jubileumi koncertet, kiállítást és famíves fesztivált is tartanak.

Idén Debrecen is csatlakozik az Irodalom éjszakája programsorozathoz. A budapesti Radnóti Színház és a debreceni Csokonai Színház színészei olvasnak fel huszonkét ország irodalmából március 28-án Terézváros és Debrecen rendhagyó helyszínein. A kortárs irodalmi részleteket összekötő tematika idén a családi fészek.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma