2019_Filharmonia_Orgonakejszakaja_728x90_002

2017.01.03
Takács Erzsébet

A budapesti sortűzre emlékeztetnek a Mezőgazdasági Múzeum falán véletlenszerűen elhelyezett, bronzból öntött golyók, mely emlékjelek alkotói közül az egyik, Callmeyer Ferenc kétszeres Ybl Miklós-díjas építészmérnök maga is a Kossuth téri sortűz túlélője. Ezzel a képpel indít a MANK Galériában rendezett legújabb kiállítás.

DSC_0141_Copy


Belövések címmel rendezett kiállítást a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete (MAOE) és a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK) közösen. A tárlat december 30-ai megnyitóján elhangzott: az ’56-os forradalomról emlékeznek meg a MAOE Iparművészeti Tagozatának pályázatára beérkezett alkotások. A 25 művész 31 műve január 18-ig tekinthető meg a MANK Galériában.


Lencsés Ida Ferenczy-díjas kárpitművész, a MAOE Iparművészeti Tagozatának elnöke kurátorként támogatta a kiállítást, célja pedig az volt, hogy megemlékezzen a forradalomról, amely a budapesti diákok egyetemekről kiinduló békés tüntetésével kezdődött október 23-án, és a fegyveres felkelők ellenállásának felmorzsolásával fejeződött be Csepelen november 11-én. A 20. századi magyar és – mondhatjuk az – európai történelem egyik meghatározó eseménye volt ez, amelynek nyomai az utcákon jó 30 évvel később is látszódtak.


DSC_0166_Copy


D. Udvardy Ildikó művészettörténész, a Pesterzsébeti Múzeum igazgatója éppen ezt emelte ki megnyitó beszédében. Mint fogalmazott: a munkákat nem elsősorban a művészi felfogás, a kifejezésmód fogja össze a kiállításon, „sokkal inkább érzékenységük a történelem és a jelenkor értelmezésére, továbbgondolására”. Már a cím is a Kossuth téri sortűzben elhunyt civil áldozatokat idézi meg. Ez a nap a „véres csütörtökként” maradt fenn a köztudatban, és erről emlékeztek meg 2001-ben is, amikor a minisztérium épületeinek árkádjai alatt állítottak emléket az áldozatoknak. „Lencsés Ida ezt az emlékjelet választotta kiindulópontként Véres csütörtök című munkája létrehozásához is, a művészei átírás idézeteként. A falon véletlenszerűen elhelyezett, bronzból öntött golyók, emlékjelek alkotói közül az egyik, Callmeyer Ferenc kétszeres Ybl Miklós-díjas építészmérnök maga is a Kossuth téri sortűz túlélője.”


DSC_0323_Copy


Maga Lencsés Ida is mesélt az akkor történtekről. A Mezőgazdasági Minisztérium falain lévő fém golyók nemcsak a géppuskasortüzet, hanem az elvett és a mindörökre megváltoztatott életeket, a tönkre tett családokat, a hazát cserélteket jelentik, egyúttal hirdetik a forradalom húsz napját átitató lelkesedést. „Azok a járókelők, akik évekkel később végigmentek azokon az utcákon, nem is tudták elképzelni, milyen harcok tanúi a falak, amelyek október 25-ére, a véres csütörtökre emlékeztetnek.”


DSC_0196_Copy
„Külön öröm, hogy olyan évforduló kapcsán írta ki a tagozat a pályázatát,
amely az egyik legfontosabb ünnepünk: ugyanis az ’56-os forradalom 60. évfordulójára
emlékezünk meg ezzel a kiállítással. Magas szintű munkákat kaptunk,
így méltóképpen zárhatjuk le az évet” – mondta el a megnyitón
Aknay János Kossuth-díjas festőművész, a MAOE elnöke.



Helyszín: MANK Galéria (2000 Szentendre, Bogdányi utca 51.)


A kiállítás január 18-ig tekinthető meg.



Takács Erzsébet

Fotó: Csákvári Zsigmond

egy

2019.07.19

Világhírű zenei ikonok, extrém öltözetek és a szeretet forradalma: a Sziget fesztivál idén 27. évfordulóját ünnepli, és természetesen most is elképesztő produkciókkal várják a bulizni vágyókat augusztus 7-től.

Kaposfeszt_4

2019.07.19

„Szerettem volna, ha világszínvonalú kamarazenei fesztivál jön létre Magyarországon, és tíz év után talán nem túlzás azt állítanom, hogy ez sikerült” – mondja Bolyki György, a Kaposfest igazgatója. Az idén jubileumát ünneplő rendezvényről és a magas minőség eléréséről is beszélgettünk vele.

42580267_2288242904522732_6055413299015581696_o

2019.07.18

Az év egyik legjobban várt kulturális eseményének számító Művészetek Völgye reddezvényei közt a környezetvédelmi workshopoktól kezdve a zenés irodalmi programokon át a külföldi és hazai előadók koncertjéig szinte bármi megtalálható, amit egy jó fesztiváltól elvárnánk. Íme néhány.

Mintegy 60 ezer középkori diplomás életútjából készített adatbázist egy német és svájci kutatócsoport, feltérképezve a korabeli tanult emberek kapcsolati hálóját is. Ezzel azonnal láthatóvá vált a személyes kapcsolatok egész hálózata, ami akkoriban ugyanúgy meghatározta a karrierlehetőségeket, mint ma, és olyan meghatározó személyiségekre is hatással volt, mint Erasmus vagy Luther Márton. A kutatók azt a nagyjából 60 ezer embert követték életútján, aki 1250 és 1550 között valamelyik európai egyetemen diplomát szerzett. Az adatbank a mai Svájc területén élő fiatal férfiak – köztük Kálvin János – életútját is felöleli, ők ugyan nagyrészt más országokban tanultak, hiszen az első svájci egyetem 1460-ban létesült Bázelben. Nőket nem vehettek fel az egyetemek.

A BKV Zrt. is csatlakozik a július 20-ai, Orgonák éjszakája országos programsorozathoz, és az M4 Kálvin tér, Szent Gellért tér és Bikás park megállóinak galériáján egy-egy wurlitzerből hangzik majd fel az orgonaszó. Ezen a napon késő estig az utasok is megtekerhetik a zenegépet és válogathatnak, hogy mely dallamok szólaljanak meg. A Fővám téri gyalogos aluljáróban este 19:00 és 22:00 óra között 15 perces minikoncerteken tartanak, amelynek során az arra járók élő orgonajátékban gyönyörködhetnek.

Az előrejelzések szerint a grönlandi átlaghőmérséklet akár 2,6 Celsius-fokkal is megemelkedhet, ami magasabb talajhőmérséklethez, hosszabb olvadási szezonhoz és a szerves rétegek közötti fokozott mikrobiális aktivitáshoz vezethet. A kutatók összevetették a tanulmányukat korábbi vizsgálatok eredményeivel és megállapították, hogy a pusztulás már javában zajlik, a régészeti leletek formájában előforduló szerves szén 30-70 százaléka eltűnhet a következő 80 évben.

A 1,75 millió dán korona kompenzációt egy dán autókereskedő vállalatnak kell kifizetnie, amely a művész egyik alkotását, amely menekültek ezreinek állított emléket, reklámcélokra használta. A Skandinavisk Motor Co. Volkswagen gépkocsikat importál Dániába. A cég Aj Vej-vej Soleil Levant (Napfelkelte) című alkotását használta fel egy magazinban publikált hirdetéséhez. A művész 3500 mentőmellényt gyűjtött össze menekültektől és migránsoktól, akik a görögországi Leszbosz szigetén értek partot. Az alkotás a humanitárius válságra hívta fel a figyelmet, amikor 2015-ben több mint egymillió ember főleg a közel-keleti háborús konfliktusok és a szegénység elől menekült Európába.

Nagíb Mahfúz írói pályáját elbeszélésekkel és három történelmi regénnyel kezdte, a fáraók korának történetét allegóriaként használva bírálta kora egyiptomi társadalmát. Ezután születtek meg az arab regény történetében korszakalkotó jelentőségű kritikai realista művei, az úgynevezett Kairó-regények: 1945-ben Az új Kairó, 1947-ben a Midaq-sikátor, 1949-ben egyetlen magyarul is megjelent regénye, az Útvesztő. A nagy áttörést az 1951-57 között írt trilógia – A két palota közt, A vágy palotája és az Esz-Szukkarija utca – hozta meg. A múzeumban megtekinthetők Mahfúz könyvei, azok fordításai, egyes regényeinek kézirata, kitüntetései és személyes tárgyai.

Több turnén Nick Cave vokalistája volt, és Johnny Depp kalózos válogatáslemezén is énekelt egy dalt Brooklyn egyik legvagányabb énekesnője, aki nemcsak a feminizmus mellett, hanem politika kérdésekben is felemeli a hangját. Shilpa Ray-t most Budapesten is meghallgathatjuk, hiszen július 21-én a KOBUCI Kertben koncertezik.

shilpa

Idén harmadik alkalommal indul útnak a Sziget Cruisin' Partyhajó, egy igazi bulikülönlegesség a Szigeten kívül, de mégis a fesztivál részeként!

Régi történetek, fülledt esték, adomák és legendák. Kollár-Klemencz László prózaíróként, Grecsó Krisztián pedig dalszerzőként is bemutatkozik július 21-én este a zsámbéki Romtemplom különleges történelmi „díszletei” között.

Palóc Hagyományéltető Napokat, benne Szent Anna tiszteletére tartott búcsút rendeznek a Nógrád megyei Balassagyarmaton péntektől vasárnapig.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma