hangf_spotify_banner_728x90

2018.10.29

Többek között a The King’s Singers teltházas koncertjével, Gyöngyösi Levente művének világpremierjével és a Recirquel Újcirkusz Társulat új előadásával zárult a 27. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál. A 17 nap alatt 140 kortárs zenei, színházi, képzőművészeti program, opera- és táncelőadás várta az érdeklődőket a fővárosban.

181012_MNB_Triple_Dance_c_Hrotko_Balint_CAFe_Budapest_2
A Magyar Nemzeti Balett Triple Dance című előadása
Fotó: Hrotko Bálint


„Rengeteg kiemelkedő pillanat, összetéveszthetetlen fesztiválhangulat, hatalmas érdeklődés, figyelemreméltó, progresszív alkotások és műfaji fúziók, olyan kivételes új művek, amelyeket itt, nálunk láthatott-hallhatott először a közönség. Tizenhét napra idén is a kortárs művészet büszke, pezsgő fővárosává vált Budapest” – foglalta össze a fesztivál eredményeit Káel Csaba, a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál operatív testületének elnöke, a Müpa vezérigazgatója. Kiemelte, hogy a CAFe Budapest idén is számos világsztárt látott vendégül: vadonatúj albumával és pályájának korai, katartikus hatású dalaival nyűgözött le mindenkit a Müpában Ólafur Arnalds, magyar szerző, Bella Máté művével örvendeztette meg a közönséget a francia Quatuor Diotima, a csordultig telt Akvárium Klubban adta első budapesti koncertjét Masego, és visszatért hazánkba a legendás Peeping Tom társulat is.


181014_Olafur_Arnalds_001_c_Hrotko_Balint_CAFe_Budapest
Ólafur Arnalds
Fotó: Hrotko Bálint


A fesztivál a tavalyi rekordot is felülmúlva 55 mű premierjének vagy magyarországi bemutatójának adott helyet, köztük ősbemutatóknak, lemezbemutatóknak és olyan rendhagyó alkotásoknak is, amelyek kimondottan a fesztiválra készültek. Wolf Péter remekművét a BMC színpadán mutatta be Balog József zongoraművész hatalmas sikerrel, de a kritikák szuperlatívuszokban fogalmaznak a Recirquel Újcirkusz Társulat My Land című előadásáról is, amely egymás után nyolc telt házas estén bűvölte el a nézőket. Hatalmas érdeklődés kísérte a Magyar Nemzeti Balett Triple Dance című bemutatóját, Sebestyán Márta és a Jazzical Trio magával ragadó koncertjén a jazz és a népzene fonódott össze, Nagy Fruzsina, Halas Dóra és a Soharóza „catwalk-koncertje”, Az ügy új összművészeti formát teremtett, Várjon Dénes és Varga Tamás szólókoncertje pedig a kamarazene szerelmeseinek nyújtott emlékezetes pillanatokat.


181021_Kings_Singers_cHrotko_Balint_CAFe_Budapest
The King’s Singers
Fotó: Hrotko Bálint


A CAFe Budapest számos műfajban ünnepelte a legtehetségesebb fiatalokat és egy-egy terület emblematikus szakembereit, ikonjait. A Budapest Ritmo Díjat Simon Broughton, a rangos brit világzenei magazin, a Songlines főszerkesztője kapta, a legjobb első prózakötetért járó Margó-díjat idén Mécs Anna, a 3. Magyar Klipszemlén a CAFe Budapest különdíját pedig az Ed Is On zenekar vihette haza, akik ezzel lehetőséget kaptak arra, hogy 2019-ben, a 28. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztiválon is bemutatkozzanak.


181018_Margo_1_nap_cNagy_Marci_Margo
Margó-nap
Fotó: Nagy Márton


„Mindig élmény látni, hogy a különböző intézmények és kulturális terek összefogásának és inspiráló együttgondolkodásának köszönhetően a fesztivál során a város minden szeglete megtelik élettel és művészettel” – mondta el Bán Teodóra, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) ügyvezetője, az operatív testület tagja. Hangsúlyozta, hogy a CAFe Budapest 2018-ban is komoly vonzerőt jelentett a külföldi turisták számára, és idén olyan izgalmas helyszínek csatlakoztak a fesztiválhoz, mint az Instant vagy a TRIP Hajó. A program nagy hangsúlyt fordított a meghökkentő, rendhagyó városi helyszínek bevonására, és több formabontó köztéri akcióval lepte meg a Budapesten sétálókat. A járókelők rajongtak a Madách téren elhelyezett tükörfalú, belül párnákkal kényelmessé tett „városi vadászlesért". Márkus Sándor alkotása mellett hasonlóan nagy siker volt a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ Erzsébet téri installációja, a közösségi médiában pillanatok alatt rengeteg megosztást generáló „fotókáddal”. Mindazok, akik részt vettek a spanyol mozgásművész, Joan Català különleges, akrobatikus utcai varázslatában, életre szóló élménnyel lettek gazdagabbak, a fesztivál vadonatúj Kapszulainterjúk című sorozatát pedig több tízezren követték a CAFe Budapest videócsatornáján és közösségi platformjain.


181017_Catala_Pelat_c_Posztos_Janos_CAFe_Budapest_1
Catala Pelat
Fotó: Posztós János


A CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál küldetésének fontos része, hogy integrálja a leginnovatívabb városi gondolatokat, hogy perspektívát teremtsen a városban zajló izgalmas sorozatoknak, nemzetközi figyelemre is érdemes, különleges kezdeményezéseknek a legkülönbözőbb műfajokban az irodalomtól, a kortárs komolyzenén és az újcirkuszon át a képzőművészetig. A minisztérium és a főváros összefogásával, a Müpa és a BFTK közös szervezésében létrejött fesztivál a kulturális élet legfontosabb szereplőinek és szervezeteinek kínál lehetőséget a szoros együttműködésre és fontos közös projektek megálmodására és megvalósítására minden évben.


181016-21_Recirquel-MyLand__cHrotko_Balint_CAFe_Budapest
A Reciquel My Land című előadása
Fotó: Hrotko Bálint


A nagy sikerű fesztivál-a-fesztiválban programsorozatok szervesen hozzátartoznak a CAFe-élményhez. Idén nyolcadik alkalommal látta vendégül a közönséget, illetve a szakmát, és közel 6.000 négyzetméteren mintegy 500 művész alkotását mutatta be Közép- és Kelet-Európa vezető művészeti vására, az Art Market Budapest. Hatalmas érdeklődés övezte a 2018-ban új helyszínen, a Várkert Bazárban megvalósult Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár programjait, a kortárs zeneszerzők új műveinek pedig fontos seregszemléje volt a már több mint három évtizedes múlta visszatekintő Mini-Fesztivál. Igazi sikertörténet a CAFe Budapest keretében életre hívott Budapest Ritmo Fesztivál is, amely villámgyorsan vált a régió meghatározó világzenei eseménysorozatává, és amely idén is számos izgalmas programmal készült a koncertektől a showcase-napon át a szakmai beszélgetésekig.


181009_Masego_cPosztos_Janos_CAFe_Budapest
Masego
Fotó: Posztós János


A fesztivál keretében nyílt nagyszabású kiállítások a következő hónapokban is várják a látogatókat: a finn multimédiaművész, Salla Tykkä kiállítása a Ludwig Múzeumban és a Magyar Nemzeti Galéria Bacon, Freud és a Londoni Iskola című tárlata egészen 2019 januárjáig megtekinthető.


181011-12_Soharoza_Ugy_c_Posztos_Janos_CAFe_Budapest
A Soharóza Az ügy című előadása
Fotó: Posztós János


A 28. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál 2019. október 4. és 20. között várja majd a közönséget. A 27. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál napi összefoglaló videói és fotói a honlapon és a Facebook-oldalon egyaránt megtalálhatóak.

Erzekeny_terek_Kultura_banner_596x90

jatekfesztival_R

2019.05.24

Május utolsó hétvégéje a gyermekekről szól. Május 25-én és 26-án a fővárosban és országszerte változatos és izgalmas programokkal ünneplik a legkisebbeket. A budapesti és vidéki események közül válogattunk: lesznek színházi, szabadtéri, tűzoltós és BKV-buszos, valamint mesés programok is.

kovacs_zsofia__a_kiallitas_kuratora

2019.05.24

Kamarakiállításon mutatja be mától Pierre-Auguste Renoir Fekvő női akt (Gabrielle) című festményét a Szépművészeti Múzeum. A magyar kormány támogatásával megvásárolt remekmű a gyűjtemény elmúlt 100 évének legértékesebb szerzeménye.

varnegyed_kiallitas_2

2019.05.24

Ma, a régészet napján nyílik a budai Várnegyedben Az első bástya – Pop-up kiállítás egy erődítmény rejtett kincseiről két helyszínen című tárlat, amelyen bejárhatjuk a 2018-ban feltárt Erdélyi bástya falait és megnézhetjük az ásatás során előkerült leletanyagot.

A magyar vadászat meghatározó alakjának, gróf Széchenyi Zsigmondnak az emlékére természetfilmes díjat alapít a Takarék Csoport. Az elismerést minden évben a gödöllői Nemzetközi Természetfilm Fesztivál nemzetközi zsűrijének javaslatára annak a magyar alkotásnak ítéli majd oda, amely méltó módon mutatja be a vadászat, természetvédelem és a fenntartható környezeti gazdálkodás együttélését. A díjat jövőre adják át első alkalommal.

Max Brod mintegy ötezer dokumentumát, köztük Kafka írásait adták át a német hatóságok Izraelnek. Brod Kafka barátja, életrajzírója volt. Az író 1924-ben, 40 évesen hunyt el, halála előtt Brodra bízta kéziratait, állítólag azzal a kéréssel, hogy olvasatlanul égesse el mindet. Ő azonban megtartotta az írásokat, és a gyűjtemény nagy részét ki is adta. A kéziratok között volt A per, A kastély és az Amerika című regény is. A hagyaték az Izraeli Nemzeti Könyvtárba kerül.

A múzeumfejlesztési akcióterv szerint a következő három évben nagyjából ötven állami tulajdonban lévő és ötven nem állami tulajdonban lévő múzeummal bővül a város, ami azt jelenti, hogy minden 100 ezer lakosra fog jutni egy intézmény. A városvezetés minden szakhatóságot, közintézményt, szociális szervezetet és gyűjtőt bátorít arra, hogy vegyen részt a múzeumépítési projektben, amely nyitva áll a történelmüket, kultúrájukat és különlegességeiket bemutatni kívánó állami tulajdonú vállalkozások, egyetemek, valamint üzemek előtt egyaránt. Csengcsou, amelynek történelme több mint 10 ezer évvel ezelőttre nyúlik vissza, bővelkedik a kulturális jelentőséggel bíró relikviákban.

Megnyílt Az ismeretlen Kertész Imre – Tanulóévek 1934-1955 című kiállítás a pápai Zsinagógában, amely nem csupán az életmű rejtett rétegeire irányítja a figyelmet, hanem eddig ismeretlen fotókkal és javarészt kiadatlan vallomásokkal kíséri végig e korai életperiódus állomásait. A június 23-ig nyitva tartó tárlat az író hajdani pápai látogatásának az emlékét is megidézi.

A csaknem 160 éve elsüllyedt, Clotilda nevű hajó volt az utolsó amely Afrikából szállított rabszolgákat Amerikába. Mivel az amerikai kongresszus 1807-ben betiltotta a rabszolgák behozatalát, a hajó titokban szállított, és 1860-ban szándékosan süllyesztették el, hogy eltüntessék a bizonyítékokat. Három évvel később Abraham Lincoln elnök aláírta az emancipációs kiáltványt, amely véget vetett a rabszolgaságnak az Egyesült Államokban.

Szombattól 73 művész részvételével 18 + 1 új kiállítási projektet és 52 programot kínál Közép-Európa legnagyobb képzőművészeti fesztiválja, a szentendrei Art Capital.

art_capital_2129

A Lukács Miklós cimbalomművész, Orbán György nagybőgős és Baló István dobos alkotta Cimbiózis trió A Cimbiózis világa címmel koncertet ad május 25-én 20.00-kor a Müpában.

A rendezvény első eseménye, a Muzsikál az erdő a Hírös Városban május 25. és 26. között várja az érdeklődőket Kecskeméten és Lakitelek-Tőserdőn.

Filmzenékre és Oscar-, Grammy- és Fonogram-díjnyertes dallamokra hangol Magyarország első show-kórusa: nagykoncertjüket május 25-én 18 órai kezdettel a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központban rendezik meg.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma