Nfz_Kultura.hu_berletes_Mvasar_728x90_002

2016.04.27

A Carmina Burana fergeteges előadásával ért véget Martin Grubinger parádés előadásában a 36. Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF). Utcán és téren, hagyományos koncerthelyszíneken, színházakban, múzeumokban izgalmas kínálattal, 48 helyszínen 226 programmal találkozhatott a külföldi és a hazai érdeklődő a fesztivál két és fél hete alatt.

A programokra – a szabadtéri és az ingyenes eseményekkel együtt – idén is rengetegen voltak kíváncsiak, a magyar közönség mellett külföldről is egyre nagyobb számban érkeztek a vendégek. A fesztivál produkciói szinte minden este teltházzal mentek, számos eseményt duplázni kellett a nagy érdeklődésre való tekintettel. Április 8. és 24. között egymást váltották a világsztárok a főváros főbb kulturális intézményeinek színpadain. Budapest vendége volt többek között Ramón Vargas, Vlagyimir Galuzin, Shai Wosner, Dimitrij Uljanov, Julian Rachlin, a Mozarteumorchester Salzburg Baráti Kristóffal, a Staatskapelle Weimar, a King’s Singers és a Mihajlovszkij Balett. A kanadai újcirkusz társulat, a Les 7 doigts de la main többfogásos vacsorát főzött a Fesztivál Színház színpadán, amit a nézők mindkét este örömmel fogyasztottak el az előadás után. Wayne Shortert többször is visszatapsolta a közönség, ahogy a Kínai Nemzeti Operaház társulatának Turandot-előadását is óriási vastaps méltatta már az első felvonás után az Erkel Színházban. A két év után visszatérő világhírű ütőhangszeres művészt, Martin Grubingert kitörő örömmel fogadta a Müpa közönsége, Robert Glaspert pedig hosszú sorokban várták a rajongók a koncert utáni dedikáláson.


Foto-Hrotko_Balint
Fotó: Hrotkó Bálint


Jeff Mills a hatalmas érdeklődésre való tekintettel „duplázott” a Millenáris Teátrumban, Christopher Mangou, az est karmestere egykori mentoráról is megemlékezett: „Számomra Budapest egészen különleges hely, mert a karmester tanárom, az igazi mesterem a magyar Fürst János volt! Boldog vagyok, hogy ebben a nagyszerű városban mutathattuk be különleges projektünket. ” Myung whun-Chung és a Filarmonica della Scala zenekara a teltházas Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem közönsége előtt kezdte meg európai turnéját. A Bálna Budapestben Gadó Gábor, a WOMEX életműdíjas Cheikh Lô, Sarah McKenzie és kvartettje muzsikált, a kínai Wu Wei, Horváth Kornél és Lantos Zoltán összjátékában is itt gyönyörködhettek a nézők. A Magyar Nemzeti Múzeumban megrendezett divat show két fiatal kínai tervező, Szaju és Youjia Jin ruháit vonultatta fel, és Katti Zoób kínai ihletésű kollekciója adta a finálét. A magyar jazzélet ismét a fesztivál idején rendezte meg díjátadó ünnepét a Budapest Jazz Clubban, ahol ezután olyan világsztár is megfordult, mint Joey DeFrancesco és triója. A 100 szóban Budapest ötletéhez immár harmadszor csatlakozhatott az, akinek száz szónyi mondanivalója volt a magyar fővárosról. A hagyományos fesztiválnyitó promenád a Belvároson áthaladva idén a világhírű magyar zeneszerző, Liszt Ferenc alakját is megidézte óriásbáb alakjában, míg a zárónapon Bartók Béla előtt tisztelegtek a Zeneakadémián a legjobb magyar énekkarok egy nagyszabású Kórusünneppel.

 

A fesztivál keretein belül immáron harmadik alkalommal rendezte meg a Nemzeti Színház a Madách Imre Nemzetközi Színházi Találkozót (MITEM), amelyen ezúttal 14, a spanyolok mellett az argentin, a francia, a lengyel, a szerb, a görög, az olasz és a grúz színház meghatározó társulatai mutatkoztak be a magyar közönség előtt.


A fesztivál közönsége láthatta először a Magyar Állami Népi Együttes Násztánc című darabját, amely Nagy László Menyegző című verse alapján készült. Foltin Jolán is a fesztiválon mutatta be a kitelepítésekről szóló Elmúlik című táncdrámáját, és egy harminc éves álom vált valóra a Pécsi Balett Dubrovay László Faust, az elkárhozott című balettjének bemutatójával.


Foto-Posztos_Janos
Fotó: Posztós János


Több színház is a fesztiválidőszakra időzítette új produkciójának bemutatóját, amelyek továbbra is a repertoáron maradnak. Az Átrium Film-Színházban mutatták be Szabó Borbála Kerengők (Csongor, Tünde) darabját, a Budapesti Operettszínház pedig Kálmán Imre egy ritkán játszott operettjét, A chicagói hercegnőt állította színpadra. Az Erkel Színházban mutatta be Barta Dóra és Földi Béla legújabb alkotásukat Space Fantasy címen. A Pinceszínház Shakespeare klasszikusát, a Hamletet vitte színpadra. A budapesti közönség először a fesztiválon láthatta a székesfehérvári Vörösmarty Színház előadásában Robert Musil: A rajongók című klasszikusát. A Thália Színházban Martin McDonagh: A nagy kézrablás című komédiáját mutatták be, a Budapest Bábszínház pedig Brecht: A kaukázusi krétakör című művét tűzte műsorra. Az Újszínházban két Hubay egyfelvonásos, míg a Sanyi és Aranka Színházban egy Albee mű, a Három magas nő került színre.


A koncertek mellett számos kiállítás is várta a látogatókat, amik a fesztivál elmúltával is látogathatók lesznek. Egészen július 31-ig látható a Magyar Nemzeti Galéria a katalán zseni életművének valamennyi periódusát felölelő Picasso tárlata. Június 26-ig tekinthető meg a Ludwig Múzeum Szenvedély. Rajongás és művészet című kiállítása, amely az internet és a közösségi média előtti időszak, az 1960–1980-as évek rajongói magatartását járja körül, különös tekintettel a rockzenére. A Lisztet annyira elbűvölő cigánymuzsikusokról, cigányzenéről szóló tárlat is június végéig várja a látogatókat a Magyarság Házában.


A Budapesti Tavaszi Fesztivállal útjára indult a hazai és nemzetközi 2016-os fesztivál sorozat. A látogatókat ősszel a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál várja, amelynek programjait hamarosan a nagyközönség is megismerheti, de a szervezők már javában dolgoznak a 2017-es Budapesti Tavaszi Fesztivál eseményeinek összeállításán is.

Kantorok

2019.06.18

1958 óta ítélik oda a Balázs Béla-díjat a magyar filmszakma kiemelkedő szakembereinek. Idén nyolc filmes vehette át a díjat, köztük Nádorfi Lajos operatőr, akinek Kántorok című filmjét az Uránia Nemzeti Filmszínház június 11-én vetítette a díjazottak munkásságát bemutató sorozatban.

balett

2019.06.18

16 bemutató, 56-féle repertoárdarab, összesen 404 előadás. Az Opera művészei az Erkel Színházon és a próbaüzemben megnyílt Eiffel Műhelyházon kívül további három fővárosi helyszínen, 25 vidéki és 13 külhoni magyarlakta településen, valamint 9 külföldi nagyvárosban fordultak meg Dél-Koreától az Egyesült Államokig. Június 17-én az évzáró Csillagóra gálaesten az évad legkiemelkedőbb művészi teljesítményeit jutalmazták.

ek3

2019.06.18

Lee Olivér saját zenekarával, az ékkel robbant be a köztudatba, azonban az elmúlt években már számtalan más produkció kapcsán is hallhattuk a nevét. A Trillion és a Szeder mellett egyszálgitáros műsorát is egyre többen hallgatják, mellyel most az izraeli közönség előtt is bemutatkozhat. Interjú.

Ezüsttárgyak a történelmi Magyarországról címmel a 16. századtól a 20. század fordulójáig tekinti át a magyarországi ezüstművesség történetét a BÁV június 18-tól ingyenesen megtekinthető kiállítása. A tárlat a mindennapi használati eszközöktől a liturgikus tárgyakon át a gyűjtői ritkaságokig a legnagyobb ötvösmesterek virtuóz alkotásait vonultatja fel. A tizenkét jelentős hazai gyűjteményből származó, csaknem 150 alkotás reprezentatív képet ad a történelmi Magyarország 16. és 20. század közötti ötvösművészetéről.

Kőszínházi és független társulatok, valamint egyéni művészek nevezését is várja idén a Kaleidoszkóp VersFesztivál, amelyet október 16. és 20. között rendeznek meg a Váci Dunakanyar Színházban. A fődíj egymillió forint. Versszínházi előadásokkal június 30-ig, versmondással és versfilmekkel szeptember 30-ig lehet nevezni. A Kaleidoszkóp VersFesztivál elsődleges célja a vers megnyilvánulási formáinak felkutatása és bemutatása, valamint a hivatásos és az amatőr előadók, társulatok és alkotók közös színházi fesztiváljának megteremtése. A programokat idén is színesítik majd verszenei koncertek, de lesznek étteremszínházi előadások, ifjúsági produkciók és performanszok is.

Az Ismerős Arcok idén ünnepli fennállásának 20. évfordulóját. A jubileumi alkalomból egy vadonatúj videoklipben újragondolva, szimfonikus kísérettel jelentették meg a Nélküled című emblematikus dalukat, amely az egész Kárpát-medencei magyarság összetartozásának jelképe lett. Június 22-én a Barba Negra Trackben adnak születésnapi nagykoncertet.

Küszködik és teremt címmel Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni naplóinak teljes szövegét 12 fiatal színésznő olvassa fel június 19-én Budapesten, a Pozsonyi úti Amikor Galériában. A naplók 12 év történetét mesélik el, 1935-től 1946-ig, így minden színésznőre egy év, nagyjából száz oldal jut. A felolvasások reggel 10 órakor kezdődnek, és délután 17 óráig folyamatosan zajlanak.

Paul Gauguin egy 17 éves korában készített akvarellét árvereztek el június 16-án a franciaországi Montbazonban. Az akvarell egy vízparton álló svájci hegyvidéki faházat ábrázol és egy Svájcban élő francia iparmágnás vette meg 80 ezer euróért, aki az interneten licitált. A francia posztimpresszionista festő kézjegyével ellátott képen a dátum 1865. július 2-a, tehát ez Gauguin első ismert rajza, amelyet tussal és vízfestékkel készített. A 39,5x25 centiméteres képet az orleans-i császári líceum professzora, Charles Pensée irányításával készítette a művész.

A magyar klasszikus zene, népi zene és cigányzene legkiválóbb művészei együtt lépnek fel a Budai Vigadóban június 23-án.

unnamed_1

Június 20. és 23. között idén második alkalommal rendezi meg az operett műfaj koronázatlan királyáról, Rátonyi Róbertről elnevezett négynapos operettfesztiválját a Veszprémi Petőfi Színház. A színművész életének utolsó szakaszában négy előadást is rendezett Veszprémben.

Koncertek, színházi előadások, filmvetítés, kézműves vásár és hajótúra is várja június 18. és 22. között az immár tizennegyedik Szolnoki Tiszavirág Fesztivál látogatóit. A fesztivál a város szívében nyitja meg a szolnoki nyári rendezvények sorát.

Augusztus 17-20. között 33. alkalommal rendezik meg az ország legnagyobb népművészeti fesztiválját, a Mesterségek Ünnepét. A Budavári Palotában szervezett, hajdani vásárok hangulatát idéző fesztivál idei díszvendég Japán, kiemelt témája pedig a lábbelikészítés lesz.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma