NFZ_Bartok_728x90mm_Kultura_hu_2_002

2018.03.26

Sára Sándor egyszerre a bennünket értékeinkhez kötő horgony és tükör, amelyben láthatjuk, kik vagyunk – hangsúlyozta Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár azon a március 26-ai, a Magyar Rádió Márványteremében tartott eseményen, amelyen a közmédia köszöntötte a március 15-én Kossuth Nagydíjjal kitüntetett operatőrt, rendezőt. Mint az államtitkár elmondta: életművével Sára Sándor minden aktív generációnak „esélyt és lehetőséget ad arra, hogy tovább éljük azt a magyarságot, amit ti megfogalmaztatok”.

_D0A2419_Copy


A Kossuth Nagydíjas, Balázs Béla-díjas filmrendező, operatőr, kiváló és érdemes művész, a Duna Televízió volt elnökének köszöntésekor Hoppál Péter kiemelte: mindannyiunk személyes életében, fejlődésében, hitvallásában ott szerepel a kötődés Sára Sándor életművéhez.

Az elmúlt ötven esztendő legnagyobb alkotói között említve őt az államtitkár a Duna Médiaszolgáltató Zrt., az MTVA és a Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány rendezett eseményen arról beszélt: életművével Sára Sándor minden aktív generációnak „esélyt és lehetőséget ad arra, hogy tovább éljük azt a magyarságot, amit ti megfogalmaztatok”.


Személyes emlékeit felidézve az államtitkár elmondta: gyermekkorában szülővárosa, Pápa értelmiségét hetekig lázban tartotta Sára Sándor látogatásának és legújabb filmje vetítésének híre, „szinte forradalmi hatást váltva ki”, a mindannyiunk identitásában legmélyebben gyökerező elemként az 1848-as örökséget örökérvényűen megfogalmazó 80 huszárt említve.


_D0A2536_Copy


Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató Zrt. vezérigazgatója felidézte, tavaly karácsonykor volt negyedszázados a Duna Televízió, amelyet indulásakor Sára Sándor elnökölt, és amely a nemzet hangjaként töltötte be feladatát, hogy „a 20. században szétszakított területeket összekösse”.

Emlékeztetett rá: ma már csak az a televízió tud talpon maradni, amelyik egy tematikus csatornacsalád részeként működik, ezért is van a közszolgálati médiának hét televízió- és hét rádióadója, számos online felülete és egy nemzeti hírügynöksége.


A filozófiánk azóta sem változott semmit, ugyanúgy szeretnénk Sára Sándor elnök úr nyomdokaiban járni, és műsorainkkal szolgálni kívánjuk a történelmi egyházakat, a kisebbségeket, a magyar nyelvet, a magyar kultúrát, a magyar családokat és műsorainkkal erősíteni szeretnénk a nemzeti identitástudatot – fogalmazott. Hozzátette: a közszolgálati média filozófiája az értékkonzervativizmus, „mi elvetjük a multikulturalizmus személyiségtorzító hatásait”.


_D0A2461_Copy


Lugossy László Balázs Béla-díjas filmrendező arról beszélt: Sára Sándor első, 35 évesen rendezett játékfilmjével, a Feldobott kővel egy „máig érvényes remekmű” jött létre, amely csupa önéletrajzi mozzanatból állt össze lebilincselő önvallomásként. Hozzátette: a műben Sára Sándor egész életre szóló ars poeticájával szembesülünk, amely szerint „felejtheted ezeket az arcokat, majd számon kéri tőled a történelem, és igaza lesz. Kérd számon a történelemtől az embert, és igazad lesz. És kérd számon magadat is.”


Az alkotó e filmben is megjelenő vállalásaként említette az igazságkeresést, a szembenézést, „a hivalkodást elutasító hiteles hazaszeretetet”, az alkotást úgy említve, mint „találkozást a történelem emberi arcával”, akárcsak a második magyar hadsereg doni tragédiáját bemutató dokumentumfilm-sorozatot, amely történelmi tényeket elevenített meg, hozott kézzelfogható közelségbe.


_D0A2625_Copy
Középen: Sára Sándor és felesége, Szegedi Erika színművésznő


Kelemen András, Kövér László házelnök főtanácsadója azt idézte fel az eseményen, hogy „egy sötét időszakban” szűk értelmiségi körben ünnepelték még március 15-ét, kitüntetve egy olyan embert, aki sokat tett a magyarság egységének, összetartásának megteremtéséért, mostanra pedig „ez az ország akkorát változott, hogy meg tudjuk hivatalosan is ünnepelni, amit a baráti társaságban” egykoron.



Forrás: MTI
Fotók: Csákvári Zsigmond

Tardy_Anna__02

2019.09.22

A 2018-ban megújult Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK) a fiatal, feltörekvő művésznemzedék segítését tűzte a zászlajára – mondta el az MTI-nek adott interjújában Tardy-Molnár Anna ügyvezető.

unitarius_templom_1

2019.09.22

A budapesti belváros egyik legfurcsább építészeti meglepetése az unitárius székház a Nagy Ignác utcában. A háromemeletes bérház Budapest szívében első pillantásra nem tűnik különösebben érdekesnek, oldalbejárata azonban már jelzi: templom bújik meg a csemegebolt felett.

Monos

2019.09.21

Alejandro Landes brazil rendező Monos című háborús drámája kapta a legjobb filmnek járó Pressburger Imre-díjat szombaton a 16. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál díjkiosztó gáláján.

A 21 éves, londoni David Orobosa Omoregie kapta az év legjobb brit albumának járó zenei díjat, a Mercury Prize-t. Az indoklás szerint Dave Psychodrama című debütáló anyaga generációja legmerészebb rapalbuma. Idén márciusban jelent meg, vezette a brit albumlistát és eddig 130 ezer példány fogyott belőle. Dave a díjat családjának és barátainak ajánlotta, kiemelten bátyjának, Christophernek, aki gyilkosságért életfogytig tartó börtönbüntetését tölti. Az elgondolkodtató és önelemző Psychodrama megírását az a terápia inspirálta, amelyben bátyja a börtönben részesül: az elítéltek rehabilitációját a múltjukra épülő szerepjátékkal segítik. Az 1992 óta minden évben odaítélt díj 25 ezer fonttal (9,1 millió forint) jár együtt.

A Párizs közelében fekvő Vaux-le-Vicomte-ba csütörtök éjjel álarcosok hatoltak be, megkötözték az idős tulajdonosokat, és 2 millió euró (666 millió forint) értékűre beecsült zsákmánnyal távoztak. A kastély a legnagyobb, még magántulajdonban lévő védett műemlék épület Franciaországban, évente negyedmillió látogató keresi fel. Az 1656 és 1661 között épült pompás kastélyt XIV. Lajos pénzügyminisztere, Nicolas Fouquet emeltette, magára vonva a király irigységét. A hagyomány szerint Lajost éppen az udvar tiszteletére tartott tékozló ünnepség késztette arra 1661-ben, hogy hátralévő életére bebörtönözze pénzügyminiszterét, elkobozza a kastélyt, legbecsesebb műkincseit pedig a Louvre-ba és Versailles-ba szállíttassa.

Varázslények – Mesebeli küldetés címmel képzeletbeli kalandra hív a Magyar Mezőgazdasági Múzeum szombattól látogatható kiállítása. A játék során sosem látott tájakat barangolhatunk be, miközben furfangos fejtörők és mitikus kihívások teszik próbára tudásunkat és érzékeinket. A múzeum közleménye szerint a több mint 1000 négyzetméteren megvalósuló kiállítás és játék megújult látványvilággal, egyedi installációkkal, rengeteg mesés felfedeznivalóval és ajándékkal várja a kalandvágyó látogatókat. A kiállítás november 3-ig tekinthető meg a Vajdahunyadvárában.

Függök ezen a zord élet-párkányon címmel tart szeptember 23.-án, hétfőn 18:00 órától Ady-estet a Petőfi Irodalmi Múzeumban Bogdán Zsolt Jászai Mari-díjas és kétszeres UNITER díjas Érdemes művész, az erdélyi színjátszás kiemelkedő tehetségű színművésze, a kolozsvári társulat tagja.

A Pozsonyi úti Református Templom altemplomának felújított színpadán szeptember 22-én 19 órától láthatja a közönség Pozsgai Zsolt múltidéző darabját. A Mátyás és Janus című dráma Magyarországon játszódik 1472-ben. Mátyás király régen látott hatalommá növeli az országot. És ekkor váratlanul kitör egy lázadás. Janus Pannonius, a király egyik legkedvesebb barátja és Vitéz János, aki Mátyás nevelője volt, szövetkezik ellene.

Szeptember utolsó szombatján a csongrádi Tari László Múzeum ad otthont az országjáró Játékmustrának, ahol a múzeumi szakemberek a játékosítás terén mélyíthetik el ismereteiket.

Jatekmustra

A legnépszerűbb máltai együttes immár rendszeresen visszajár Magyarországra. Az örömzenére épülő Tribali ezúttal szeptember 28-án játszik a fővárosi Dürer Kertben.

Első alkalommal rendeznek nemzetközi Beatles-fesztivált Magyarországon: a Beatles Weekendet október 5-én az Analog Music Hallban, 6-án a Hard Rock Caféban rendezik meg.

Díjátadóval, nyílt próbákkal, színházi előadásokkal, kulisszajárásokkal ünneplik a színházak országszerte és a határon túl is a magyar dráma napját a hétvégén.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma