2017. június 28.
Célzó

_D0A1104_Copy

A pécsi Apolló Moziban mutatták be április 13-án a Szász István rendezésében elkészült, a Szigetvár melletti Szulejmán-sírkomplexum feltárását bemutató, mintegy félórás dokumentumfilmet.

2013.06.17

Barnás Ferenc negyedik könyve, a Másik halál kapta idén az Aegon Művészeti Díjat, az elmúlt év legjobb magyar irodalmi művének járó szakmai elismerést. A regény kapcsán zuhanásról, magányról, képekről, az olvasó szerepéről, Budapest múltjáról beszélgettünk az íróval.

barnasferencAz Aegon-díj szakmai elismerés, de sokat foglalkoznak azzal, hogy népszerűsítsék a díjnyertes könyveket a szélesebb közönség körében. A szakma és a közönség ízlése azonban nem mindig esik egybe. Mi erről a véleménye?

A szakma szigorú kontrollja a legfontosabb, ez mindennek az alapja, a szerző egy pillanatra sem feledkezhet meg erről. Ezzel együtt egyáltalán nem tartom rossznak, ha egy stáb a háttérben népszerűsíti a könyvet, amely így eljut a nagyobb közönséghez is. Nem becsülném alá az átlagolvasót, ahogy a szélesebb tömegeket sem, egyszerűen azért, mert a szóban forgó kérdésben nincs olyan, hogy tömeg vagy átlagolvasó. Olvasók vannak, akik mindig egyes emberek. Lehet, hogy az a valaki, akit mi most átlagolvasónak mondunk, holnap kezébe veszi ezt a könyvet, átpasszírozza magát az első húsz-ötven oldalon, ami kétségkívül nehéz ügy, de aztán - ahogy halad előre - egész olvasmányosnak fogja tartani a kötetet, mert olyan érzéseket és világokat mutatnak be neki, amilyeneken ő maga is keresztülment. Alapvetően sok-sok érzés és történet van ebben a regényben, melynek lapjain ott lüktet a mai Budapest. Vagyis a budapestiek (és nem-budapestiek) saját életüket olvashatják ezeken a könyvlapokon. Kell-e ennél meggyőzőbb érv 2013-ban? Erőszakkal úgysem lehet az embereket rávenni arra, hogy olvassanak el ilyen vagy olyan műveket, de szerintem igenis lehet tágítani azt a bizonyos olvasói kört. Persze intellektuális kihívás is a regénybeli világot keresztülengedni magunkon.

 

Nyilatkozta már, hogy az olvasónak megterhelő lehet ez a könyv, de mennyire volt megterhelő írni?

Úgy általában véve nehéz benne lenni egy regényben öt éven keresztül, hiszen négy-öt évig szoktam dolgozni egy-egy munkán. Ennek a mostani könyvnek az elkészítése azért jelentett számomra külön nehézséget, mert azt a világot, amelyet itt meg akartam ragadni, úgy kellett megkomponálnom, hogy főhősöm személyisége, gondolkodásmódja, kritikus élethelyzete az olvasó számára megfogható legyen. Munkám egyszerre összeomlás-történet, illetve felépülés-történet. Ami az összeomlás-történetet illeti: hősöm pszichésen, érzelmileg, egzisztenciálisan tehetetlenné, szélsőségesen kiszolgáltatottá válik. Ezt kellett beletennem egy történetbe, ami elég nagy munkát igényelt, és nem csak azért, mert a világ, amelyet itt ábrázolok, a létezésnek egy sötétebb oldala. Viszont szeretném hangsúlyozni, hogy ami a hősömmel megtörténik, az elég sok emberrel megtörténik. Nem azt mondom, hogy ugyanaz a történet esik meg másokkal is. Csupán azt állítom, hogy a zuhanások, a kétségbeesett helyzetek hasonlók. Amikor az ember nem tud mit csinálni egy bizonyos helyzetben, abban nagyon hasonlóak tudunk lenni. Nem tudunk mit kezdeni a szeretteink halálával, nem tudunk mit kezdeni akkor, amikor bizonyos fajta állapotok elérnek bennünket, amire különben a mai napig nincsenek megfelelő magyarázataink. Vagy vannak, de nem segítenek. Nem tudunk mit csinálni akkor sem, amikor a kapcsolataink nemcsak meglazulnak, hanem hirtelen teljesen elmagányosodunk. Hősöm olykor a létnek olyan szakadékaihoz kerül közel, amellyel nem nagyon szoktunk találkozni. Ennek ábrázolása nem egyszerű. Egy speciális tudatáramlás kidolgozása volt szükséges, illetve ennek a nyelvi megjelenítése. Mindennek epikus közegbe történő helyezése nem könnyű feladat, hisz a regény főhőse kint van a hétköznapi életben is, kint van az utcán, sok-sok órát tölt ott el, munkát keres, sétál. Ezt írói szempontból úgy megoldani, hogy mozogjon a cselekmény, közben pedig ama bizonyos sötét világ is megjelenjen, többféle munkamódszer alkalmazását föltételezte.

 

A könyvben erőteljes a képek szerepe, nemcsak tematikailag, de szerkezetileg is. A festészet az egyetlen művészeti ág, amelyet egyszerre fogad be az ember, nem hangról hangra vagy szóról szóra, és mintha itt is ez történne. Majd miután végbemegy a már említett felépülés, a történet mintha átváltana a hagyományosabbnak tekinthető, lineáris szerkezetű elbeszélésbe.

Nagyon szépen írja le a könyvnek egy fontos mozzanatát. Kibillent tudatú hősöm egy galériában teremőrként tölt el éveket, és ahogy halad előre az időben, és a túlélésből lassan-lassan élet lesz, egyre több minden bomlik ki benne. Például intellektuálisan is egyre jobban oda tud figyelni azokra a dolgokra, amelyek őt körülveszik, így a képek is elkezdenek számára élni. Az én megzuhant hősöm valamikor esztétikát tanult, valamikor tanár volt, zenefilozófiai előadásokat tartott az egyetemen, és egyszerűen kezdi összekötni a valaha tanultakat egy olyan élményvilággal, amelyeket speciális körülmények között tett magáévá. Teremőrként megszerzett tudását egy olyan gondolkodásmód sugarába viszi, amelyet erősen leegyszerűsítve így lehetne formulázni: miképpen lehet az élet értelmét, vagy azt, hogy mi történik, mi zajlik körülöttünk nem verbális, nem fogalmi módon megragadni, hanem mondjuk egy a-lineáris, egyidejűséget alkalmazó gondolkodással. A képekhez fordultam. Egy képen a kétdimenziós vászonra a festők három dimenziót helyenek el, a hősöm például sokat jártatja ezen az eszét, bár ez nem feltétlenül van ott a könyvlapokon. A mi területünkre téve át így szólhatna a kérdés: Hogyan lehet egy kétdimenziós mondatot úgy elvinni mondjuk háromdimenziós irányba, hogy a mondat adott jelentése egyfajta mélységet kapjon? A mélység itt a térbeli kiterjedés szinonimájaként értendő. Lehetségesek-e azok a pillanatok, amikor a nyelven túli mezőkbe jut be a szerző, éspedig úgy, hogy bizonyos trükköknek köszönhetően az olvasó is társ lesz az utazásban? Vagy ott a tömbszerűség, ahogy különféle színhatások összerakásából összeáll egy kép. Amikor egy karaktert próbálunk megragadni, el szoktuk mondani, hogy ilyenek és ilyenek a gondolatai. Ez nagyon fontos, de amikor az a kérdés, hogy milyen érzések, fájdalmak, szorongások vannak ebben a valakiben, akkor ezen érzések tömbösülésének kellene valamiképp végbemenne ahhoz, hogy ezekről minél valóságosabb érzeteink legyenek. Hogy ez miként történhet meg, nem tudom. Nincsenek direkt technikák. Kérdések vannak. Főképpen kérdéseim vannak, mert egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy a fent említett „ötletek” az írás folyamatában megvalósíthatók. Mindazonáltal ez a regény formálisan is jelzi a bekezdések közötti területek kitüntetettségét. Különféle hosszúságú szünetek vannak a szövegegységek között, ezek egymástól eltérő volta egyáltalán nem esetleges, mert ezeknél a fehér csendeknél vagy fehér megszakításoknál a szerző nagyon is számít az olvasó együttalkotói hozzáállására.

 

Ez az egyik dolog. A másik az egyben-látás. A narrátor csak akkor tudja a kéziratát végleg megkomponálni, amikor már a teljes (élet)történetét egyben látja. Nemcsak a kép a-lineáris, az életünk is az tud lenni, vagyis ami körülöttünk van egyszerre lineáris és a-lineáris. Egyszerre van benne folyamatosság, máról holnapra levés, amikor egyik óráról a másikra tesszük a dolgunkat, és hát van, hogy erősen meglódulunk minden irányban. Például egyszerre csak hirtelen teljesen máshol vagyok, az érzéseim teljesen mások. A hősöm a könyv első részében az ilyen jellegű nem-lineáris gondolatait egyáltalán nem tudja uralni, éppen ezért van benne annyi szorongás. Ahogy kijön ebből az állapotból, egyre inkább képes lesz arra, hogy megragadja ezeket az érzéseket, ekkor vált át az elbeszélés linearitásba.

 

A képeknek van terápiás hatásuk?

Amikor a képek terápiás hatásáról van szó, akkor ne a szó orvosi értelemben használt jelentésére gondoljunk. Minden egyes jó műnek terápiás hatása van abban az értelemben, hogy megtisztítja a lelket. Megtisztítja a személyiségünket azoktól a zavarosságoktól és mellékes dolgoktól, amiktől szenvedünk. A hősömnek az egyik titka az, hogy a benne mozgó, hol tobzódó, hol csak feszülő érzéseknek szabad utat enged, nem zárja le és nem mondja azt, hogy ilyenre nem szabad gondolni, hanem hagyja, hogy a benne megnyilvánuló erők elkezdjék élni az életüket.

 

A festészeten kívül más művészeti ág is megjelenik a könyvben, szó volt a „fehér csendek”-ről. Mi a zene szerepe a regényben?

A zenei szerkesztésmód régóta érdekel. Egyrészt azért, mert volt egy időszak az életemben, amikor rendszeresen zenéltem. Másrészt jó húsz évvel ezelőtt írtam egy tanulmányt, amely azt járta körül, hogy Hermann Hesse regényeiben kimutathatók-e zenei kompozíciós tényezők. Amikor egy könyvön dolgozom, óhatatlanul is eszembe szokott jutni, hogy egy adott zenemű és egy adott irodalmi mű valahogy összekapcsolható-e. Nem azt mondanám, hogy miképpen feleltethetők meg, mert erről nincs szó. Az azonban szembe jut, hogy az írás során miképp lehet zenei technikákkal élni. Viszont most ugyanazt tudom mondani, mint az imént. Direkt módon egyszerűen nem lehet zenei technikákat használni, hiszen egyetlen többszólamú zenei mondatnak a megírása sem hasonlítható össze azzal, hogy miképpen strukturálok gondolatokat, érzéseket, benyomásokat egy helyzetben. De ahogy a zenében a csend, vagyis a szünet tagolja a zenei mondatokat, úgy mostani munkámban épp a csendek beépítése lesz fontos strukturális elem, és ennek egyfajta rendszerét próbálom megcsinálni.

 

Amikor drámai események történnek meg velünk, majdnem mindahányan keresztülmegyünk azon, hogy egyszerre olyan erős a fájdalom bennünk, hogy a gondolat, az érzelem mintegy be lesz satuzva a szervezetünkbe. Épp ebből jön a szorongás, hisz az érzelmeknek, az értelemnek nincs mozgása, nincs aktiváltsági foka, vagy csak igen csekély. Amikor ezek a szélsőséges dolgok történnek velünk, akkor nem tudunk megszólalni. Nem azért nem tudunk, mert nem tudjuk kifejezni azt, amit érzünk, hanem egyszerűen pszicho-fizikailag az ember olyan konstrukciónak tűnik, hogy a különféle tehetetlenségi nyomatékok ilyenkor összeszorítják. A csend-struktúra kivehetősége, illetve kivehetetlensége a Másik halál egyik fontos eleme. Nem azt mondom, hogy nagyon tudatosan komponáltam volna ezt a csend-rendszert, és azt sem, hogy így és így emeltem volna be különféle helyekre ennyi és ennyi fajta csendet. Csak annyit tudok, hogy a csend ebben a munkámban elég fontos eligazodási pont ahhoz, hogy a könyvnek az egyéb struktúráit jobban értsük.

 

A főhős sokat van kint az utcán, bejárja a környezetét, Budapest valóságos helyeit és úgy tűnik, mintha a belső, személyes története kiterjedne ennek a külső történelmére.

 

Ez az egyik legfontosabb kihívás volt számomra. Hősöm nagyon erős belső életet él, de személyes sorsát nem igazán tudja irányítani. Mégis, mintha ez a furcsa állapot alkalmasabbá tenné őt annak megértésére és átélésére, hogy a történelem zivataraiban, kataklizmáiban mi is történik. Nem arról van szó, hogy a kataklizmák és személyes életének megoldatlanságai között megfeleléseket találna, hogy az egyiket a másikra csúsztatná. De mintha képes lenne a történelem eseményeit jelenvalóvá tenni, idehozni hozzánk. Amikor végigsétál Budapesten és bizonyos épületekhez ér, például a MAHART Székház bejáratához, akkor megjelenik előtte mindaz, ami az ötvenes években ebben az épületben történt, többek között azok a képek, ahogy összeverik az embereket az Ávósok. A Vadász utcai „Üvegház” előtt elhaladva pedig, ahol annak idején a zsidó származású magyarokat összegyűjtötték és megkínozták, sok minden lepereg előtte, így az olvasó előtt is. Mindazonáltal ezekben a regénybeli helyzetekben nem arról van szó, hogy a narrátor bizonyos eseményeket újra elismétel, hanem arról, hogy a főhős időszemléletében az idő egyfajta térbeli kiterjedéssel is jár. A narrátor ezt konstruálja. Ez aztán természetszerűleg mondatokba tevődik át, hisz az olvasó végső soron mégiscsak arra kíváncsi, hogy ezek a bizonyos pillanatok nyelvileg miképp artikulálhatók.

 

A következő művön gondolkodott már?

 

Amíg leírom a következő könyv első mondatát, addig még nagyon sok mindennek kell történnie, sok mindent át kell gondolnom. Még nem tartok itt. Egyébként is nagyon lassan dolgozom. Csak nagyon lassan tudom elhatározni, hogy mik azok az ötletek, amelyeket érdemes megcsinálni. Ilyenkor kérdés az is, hogy a régi ötleteimet hozzam-e elő vagy újak kitalálásával próbálkozzam. Hagynom kell, hogy összeálljanak a gondolataim, másrészt ki kell találnom, hogy mi az a forma, ami az új témának helyet adhatna. Ezek közhelyek, de hát a közhelyek is igazak tudnak lenni és nagy kihívás tud lenni egy tartalmas közhely is, én szoktam ilyennel vesződni eleget. Hogy az adott dolgot tudni véli mindenki, még nem jelenti azt, hogy az adott probléma minden dimenziója be lenne járva.

 

A művészetet általában érdekli az őrület problémája, de szerintem a Másik halálnak mégis sikerült újat mutatnia ebben.

 

Jólesik, amit mond, miközben a dolog nem ilyen egyszerű. Személy szerint annak örülök, hogy a furcsa, ellenőrizhetetlen elmemozgásokat nyelvileg valamelyest követtem, hogy a „bajt” egy kicsit hozzáférhetőbbé tettem. Nem azért törekedtem erre, mert milyen jó az elme rémületes tereiben időzni, hanem azért, mert abban reménykedtem, hogy történetem elbeszélésével az elme természetéről esetleg kicsit többet tudhatunk meg. Regénybeli hősöm gondolkodása valóban bizarr, olykor valóban természetellenes. Ugyanakkor nem tudom, hogy ő valóban beteg-e. Lehet, hogy csak azért van benne akkora zavar, mert olyan ügyekről van tudása és tapasztalata, amit másokkal soha nem oszthatott meg.


 Kitzinger Viola


Kulcsszavak:
Kamilkajo
2017.06.27

A Kamilka és a Pesti Sikk, a Massza és Hangácsi Márton különböző zenei stílust képviselnek, egyvalami mégis közös bennük – a zene szeretete mellett –: az, hogy sikeresen pályáztak a Cseh Tamás Programban. A kezdeményezés egyik célja az induló zenekarok támogatása, a kezdő lökés megadása. A zenészeket a programról és jövőbeli terveikről kérdeztük.

3hx_masolata

2017.06.27

Van egy videó, mely átkot szabadít arra, aki megnézi. Mindössze hét napot kap a halálra ítélt néző, és amint ez lejár, jön a „szörny”, aki rögtön magával viszi a túlvilágra. E rövid leírás épp elég ahhoz, hogy mindenki tudja, a halálból vissza-visszalátogató gyilkos egy kétségbeesett kislány, Samara szelleme, a szóban forgó film pedig nem más, mint A kör. De melyik a jobb? A remake vagy az eredeti?

picasso_minotaurusz_es_a_halott_kanca_egy_barlang_elott_1936_flickr

2017.06.27

Művészeti szempontból a 2017-es év igen erősre sikerült: idén ünnepeljük a holland művészeti mozgalom, a De Stijl megalapításának, valamint a híres francia szobrász, Auguste Rodin halálának 100. évfordulóját. Ennek apropóján összegyűjtöttük a tíz legjobb időszaki kiállítást Európa jelentősebb művészeti városaiból, ahová külföldi utazás esetén érdemes ellátogatni. Figyelem, a végére hagytuk a legjobbat!

Felnagyított fotók, eredeti vázlatok, korabeli és újabb fényképek segítségével ad átfogó képet Róth Miksa sokszínű és sokrétű munkásságáról az a kiállítás, amely Megszínesített napfény címmel június 27-étől látható Sepsiszentgyörgyön a Köntés Pincegalériában. A tárlaton olyan alkotások is szerepelnek, amelyeket a művész a kor kiemelkedő festőivel, mások mellett Székely Bertalannal, Vaszary Jánossal vagy a gödöllői műhely alkotóival közösen készített.

A koncertek mellett irodalmi est és színházi performance is várja az érdeklődőket az ingyenes Érdi Jazz Fesztiválon szeptember 5. és 10. között. A fesztivál első napján Juhász Gábor gitárművész és Lackfi János író, költő lép színpadra, a Jazz és Irodalom című műsorban irodalmi alkotások hangoznak el zenei kísérettel a Szepes Gyula Művelődési Központban.

Olyan programokkal készül fennállásának kétszázadik évfordulójára a madridi Prado múzeum, amelyek közelebb hozzák az intézményt a közönséghez – erről Miguel Falomir igazgató beszélt június 23-ai madridi sajtótájékoztatóján, ahol ismertette a világhírű múzeum ünnepi programtervét. Az évfordulós eseménysorozat 2018. november 19-től 2019. december 31-ig tart majd.

Tizenhét frissen végzett restaurátor hallgató huszonhat munkáját – többek között egy újjávarázsolt kínai papíresernyőt, Körösfői-Kriesch Aladár egy festményét és a Budavári Palota freskótöredékét – vonultatja fel június 24-től a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) Megmentett műkincsek 2017 című kiállítása.

Idén ötödik alkalommal, július 8. és 14. között rendezik az Óbudai Blues Fesztivált – hangzott el az M1 aktuális csatorna június 25-ei műsorában. Az eseménysorozat 8-án, a Kobuci kertben Little G. Weevil zenész, producer 40. születésnapi koncertjével kezdődik.

Prince hajdani zenekara, a The New Power Generation (The NPG) lép fel a fesztivál zárónapján, július 15-én a Veszprém Arénában a „Celebrating Prince” turné keretében. Ezzel a bejelentéssel teljessé vált a prémium zenei fesztivál idei fellépőinek névsora a nagyszínpadon.

NPG_final_logo_with_Purple_background

Másfél év Föld körüli keringés után visszatér Budapestre a világ legnagyobb utazó „űr-gyűjteménye”, a NASA és az űrrepülés történetét feldolgozó Gateway to Space kiállítás. Az emberiség legnagyobb kalandját végig kísérő expó július 1-jétől szeptember 11-éig látogatható a Millenárison, ezúttal azonban nagyobb interaktív teret és több játékot kínálva a látogatóknak.

Egyebek mellett Ábrahám Pál-, Eisemann Mihály-, Fényes Szabolcs-, Seress Rezső-dallamok és Békeffy István-, G.Dénes György-, Kellér Dezső-, illetve Nóti Károly-szövegek kerülnek terítékre az Astoria CoolTúra sorozat következő rendezvényén. Mindez június 15-én a Danubius Hotel Astoria éttermében, amely ezúttal egy múltszázad eleji kaszinó miliőjét idézi, ahol a történet két szereplője a kor nagy filmslágerein keresztül bonyolítja reménytelen, kusza, ábrándos szívügyeit.

Megjelent a 25. Telekom VOLT Fesztivál CD-je exkluzív dalokkal és számos, örök érvényű slágerrel, amelyek az elmúlt éveket idézik fel. Kizárólag ezen az albumon hallható a VOLT Allstars + Zävodi Jelszó: LOVE című dala, amelyet Demjén Ferenc tiszteletére hazai sztárok adnak elő, és a fesztivál himnusza, amelyet a Punnany Massif jegyez.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma