NFZ_Bartok_728x90mm_Kultura_hu_2_002

2013.05.23

Szombaton tartják a magyar katolikus fiatalok legnagyobb múltra visszatekintő országos lelkinapját, a nagymarosi ifjúsági találkozót. A programban kiemelkedő helyet foglal el a délelőtt Nagymarosra érkező Don Bosco-ereklye fogadása.

2013.05.23

A 20. század egyik kiemelkedő magyar zeneszerzőjére, Lajtha Lászlóra (1892-1963) emlékeznek halálának ötvenedik évfordulója alkalmából vasárnap a Kairói Operaházban, ahol a közönség Oláh Péter fuvolaművész, Ritner Róbert hegedűművész és David Hales zongorista előadásában kaphat ízelítőt a zeneszerző lenyűgöző örökségéből.

2013.05.23

Sonkoly Tibor festőművész, Hódmezővásárhely képzőművészeti életének (el)ismert és jeles alakja az elmúlt napokban ünnepelte 70. születésnapját. A jeles alkalomból a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum földszinti termeiben nyílik összegző, az elmúlt húsz év "útkereső" műveiből válogatott kiállítása május 24-én, pénteken este 6 órakor.

2013.05.23

A XI. Budapesti Nagy Sportágválasztóval egy időben és egy helyszínen került megrendezésre az II. Budapesti Nagy Hangszerválasztó. A rendezvény tavasszal is folytatódik, ismét hangszerek széles választékával találkozhatnak az érdeklődők, és a Nagy Sportágválasztóhoz hasonlóan, alkalmuk nyílik azok kipróbálására, zenetanárok és szakemberek instruálása mellett.

2013.05.23

Az operaház fantomja bemutatójának 10. évfordulójára különleges előadással készül a Madách Színház: május 30-án a jubileum alkalmából színpadra lépnek mindazok, akik eddig szerepeltek a musicalben.

2013.05.23

Széll György karmester is bekerült idén a Gramophone brit zenei szaklap által tavaly létrehozott Hírességek Csarnokába. A brit zenei szaklap szerkesztői, kritikusai mellett a zeneszerető közönség választhatta ki kilenc kategóriában az újabb ötven legbefolyásosabb és legösztönzőbb karmestert, előadóművészt, kórust, hangszeres együttest, producert, zenemű kiadót, akik előadóművészi tökéletességükkel, újító gondolkodásukkal vagy képzelőerejükkel hozzájárultak a klasszikus zenei hangfelvételek elkészítéséhez.

2013.05.22

Ötödik alkalommal, május 30. és június 2. között rendezi meg az Esterházy Magánalapítvány az Esterházy Vonósnégyes Fesztivált. A fesztivál helyszíne a kismartoni (eisenstadti) Esterházy-kastély kiváló akusztikájú Haydn-terme.

2013.05.22

Az operaház fantomja bemutatójának 10. évfordulójára különleges előadással készül a Madách Színház: május 30-án a jubileum alkalmából színpadra lépnek mindazok, akik eddig szerepeltek a musicalben. Az ősbemutató után 17 évvel a musical színre vitelének jogát a Madách Színház csapata nyerte el, Szirtes Tamás rendező vezetésével mutathatták be a darabot - a világon először saját felfogásban, vagyis non-replika változatban Seregi László koreográfiájával.

2013.05.22

Ilyenek voltak a rendszerváltást követő évek... címmel nyílik kiállítás május 28-án a vásárhelyi származású Rodolf Hervé képeiből a hódmezővásárhelyi Emlékpontban. Az Emlékpont új időszaki kiállítása a rendszerváltást követő időszak underground kultúráját és társadalmi változásait vizsgálja a hódmezővásárhelyi gyökerekkel rendelkező francia képzőművész és fotográfus, Rodolf Hervé kameráján keresztül – mondta Nagy Imre, a Tornyai János Múzeum igazgatója szerdán sajtótájékoztatón.

2013.05.22

Csaknem kétmilliárd forintból teljesen megújulnak a pápai Esterházy-kastély belső terei, valamint a kastélyudvar; a kastélyban a befejezés után csak a múzeum marad, és az épület turisztikai attrakcióvá válik. A teljesen felújított kastélyban két új állandó kiállítást rendeznek majd be és időszaki kiállításoknak is helyet ad a műemlék; kialakítanak egy 3D-s vetítőtermet, restaurálják a kastélykápolnához hasonlóan a mellette található oratóriumot, kézművesműhelyt hoznak létre, ahol csokoládé- és gyertyaöntés lesz látható.

2013.05.22

Trevor Amery amerikai kortárs képzőművész alkotásai láthatók csütörtöktől a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum bogyoszlói lakóházának tisztaszobájában. A fiatal művész Szabvány, praktikum, flanc című önálló szoborkiállítása a magyarországi ittléte alatt született alkotásokból született, és egy amerikai kortárs szemszögéből láttatja a magyar paraszti tisztaszobát.

2013.05.22

Katona Szabó Erzsébet Ferenczy Noémi-díjas textilművész bőr- és papírkollázsaiból nyílik kiállítás Pécsett, a Cella Septichorában szombaton.Shakespeare szonettjeinek ihletésére készített mintegy 10-12 papírkollázst állít ki úgy, hogy a munkák nincsenek bekeretezve, plexi-lapokon vannak és lebegnek a térben az ódon kövek között.

2013.05.22

Veszélybe került Marilyn Monroe-t, a legendás amerikai színésznőt bemutató prágai kiállítás, mert a kiállítási tárgyak egy része szállítás közben eltűnt. A Marilyn Monroe életét és művészetét bemutató kiállítás megnyitását a prágai Hradzsinban a jövő keddre tervezték. A rendőrség megindította a nyomozást az eltűnt kamionok után.

2013.05.22

Magyar siker született Lengyelországban, a Lódzi Textiltriennálén, ahol Polgár Csaba textilművész Katyni lepel című munkája megkapta a zsűri kitüntető oklevelét. Tavaly nyáron kezdett dolgozni a Katyni lepelen és hét hónap alatt fejezte be a saját eljárással készült fénynyomatot.

2013.05.22

A Balassi Intézetben május 29-én rendeznek egésznapos konferenciát a határon túli magyarság szellemi örökségéről. Kormányzati intézkedések és az identitás témája is előkerül az előadások tematikájában és a kerekasztal-beszélgetésekben.

2013.05.22

A kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem díszdoktorává avatták hétfőn a Nobel-díjas Mario Vargas Llosa perui származású írót. A Nobel-díjas író vasárnap érkezett Kolozsvárra, és az Ezeregy éjszaka című drámája vasárnap esti kolozsvári bemutatóján pár mondat erejéig maga is fellépett.

2013.05.22

Varga Róbert tájékoztatása szerint a rendezvénysorozatot a nagyszínpadon a BonBon Quintet Jancsi és Juliska című zenés mesejátéka nyitja meg, amelynek zeneszerzője Meskó Ilona. Lukácsházi Győző a zenei ismeretterjesztés egyik legismertebb magyar képviselője rengeteg humorral átszőtt előadás keretében vezeti be a gyerekeket a zene és az örökérvényű Grimm történet birodalmába, miközben Dobos Emőke rajzművész a helyszínen készült alkotásaival illusztrálja a produkciót. Mindezt a Magyar Rádió és a Fesztiválzenekar kiváló művészeinek közreműködésével tekinthetik meg kicsik és nagyok.

2013.05.22

Színes programokat felvonultató, nagyszabású gyermeknapi rendezvényt tart a Veszprémi Petőfi Színház szombaton délelőtt fél tizenegy és délután három óra között az intézményben és a teátrum előtti téren.Mindezt a Magyar Rádió és a Fesztiválzenekar kiváló művészeinek közreműködésével tekinthetik meg kicsik és nagyok.

2013.05.22

David Dawson, Wayne Eagling, Lukács András és Jirí Kylián műveit új összeállításban mutatja be a Magyar Nemzeti Balett szombaton az Erkel Színházban. Három koreográfiát élő zenei kísérettel láthat a közönség a szombati premier után még hét alkalommal - emelte ki a keddi sajtótájékoztatón Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója.

2013.05.22

Asagao címmel készülnek az idei utolsó bemutatóra a Szkéné Színházban; az elmúlás témáját feldolgozó zenés-táncos előadás premierjét szerdán tartják. Az előadás zenéjét három zeneszerző-zenész írta és játssza, három táncos-koreográfus táncolja és koreografálta. A produkcióban táncosként Dézsi Kata, Gemza Péter és Ishii Junya, zenészként Kovács Márton (hegedű), Márkos Albert (cselló) és Mezei Szilárd (brácsa) lép színpadra. A jelmez Keszei Borbála, a fény Payer Ferenc munkája.

Szeptember 20-án mutatkozik be a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika művészetterápiás műhelye az Átkelő Galériában. A Tükör által címet viselő kiállítást Dr. Danics Zoltán pszichoanalitikus pszichoterapeuta és pszichiáter nyitja meg. A műhelyt Szerdahelyi Zsuzsanna iparművész, művészetterapeuta vezeti majd.

A Mai Manó Ház Három szín című kiállítása az orosz fotográfus, Szergej Prokugyin-Gorszkij életművén, valamint kortárs művészek munkáin keresztül foglalkozik a színes fényképezés történetével, valamint kép és látás viszonyával. Az intézmény által szervezett foglalkozáson fotográfiai, művészettörténeti és pszichológiai nézőpontból is közelíteneknk a kiállítás anyagához. A foglalkozások időpontja előzetes időpontegyeztetés alapján történik. Bejelentkezés, további információ: edit.barta@maimano.hu.

Bárdos Lajos zeneszerző születésének 120. évfordulója alkalmából rendeznek konferenciát Életet az énekbe címmel szerdán a Pesti Vigadóban. Bárdos Lajos, a 20. század jelentős zeneszerzője, a zeneelmélet, a zenetudomány meghatározó személyisége 120 évvel ezelőtt született. Nemcsak számos zenei szakterületnek volt kiváló mestere, de másokat magával ragadó, karizmatikus tanár is. Kotta- és könyvkiadót szervezett, felkarolta a korában igen veszélyesnek számító egyházi zene kérdését. A konferencián megidézik azt a szellemiséget, amely ezt a sokoldalú, számos területen jelentőset alkotó művészt jellemezte.

Október elején elárverezi Banksy legnagyobb és egyik leghíresebb, Devolved Parliament (Elfajzott parlament) című festményét a Sotheby's Londonban. A brit parlament alsóházának képviselőit csimpánzként ábrázoló alkotás a rejtőzködő brit graffitiművész legdrágább művé válhat, mivel az aukciósház legalább 1,5-2 millió font leütési árra számít. Banksy a négy méter széles képet 2009-ben festette. Még abban az évben kiállították a bristoli múzeumban, ahol több mint 300 ezer látogatót vonzott, és bekerült a világ 10 leglátogatottabb tárlata közé. Ismeretlen tulajdonosa idén ismét kölcsönadta kiállításra a múzeumnak a 10 éves évfordulóra és Nagy-Britannia európai uniós kilépésének idejére.

A 700 méter hosszú híd, amelyet szinte teljes egészében kézzel, viking kori eszközöket és technikákat alkalmazva építettek, a viking infrastruktúrát és szaktudást demonstrálja. A Vikingebro nevű híd egy másolata annak az eredeti szerkezetnek, amely Kékfogú Harald, vagyis I. Harald dán király uralkodása idején, 980-ban állt a területen. A szerkezet megépítésében több mint ezer iskolás gyerek és 400 önkéntes, köztük a hagyományos viking módszereket ismerő ácsok vettek részt. A munkálatok három évig tartottak.

Több programot is kínál a következő hetekben a Rákóczi-szabadságharc emlékéve alkalmából a Hadtörténeti Intézet és Múzeum. Október végén útjára indítják a Rákóczi Expresszt is.

Rakoczi_Ferenc

A Magyarság Házában folytatódnak a vasárnapi mesedélelőttök, lesznek könnyűzenei koncertek és az oktatási intézményeknek is kínálnak programokat.

Gyulán és térségében, valamint Püspökfürdőn várja az érdeklődőket szeptember 27. és 29. között a Muzsikál az erdő a Körösök völgyében elnevezésű rendezvény, amelyen erdei koncertek, szakvezetéses erdei séták és gyerekprogramok is várják az érdeklődőket.

A Next.Ape tagjai bár mindannyian jazz-zenészek, mégsem jazzt játszanak, hanem elektronikával és improvizációkkal megspékelt alternatív popzenét. Harcsa Veronika belgiumi székhelyű, páratlanul izgalmas, új projektje szeptember 27-én debütál az A38-on.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma