2013.03.13

A Miskolci Nemzeti Színház hagyományteremtő szándékkal egy új fesztivált indít útjára: a Határtalan napok programsorozatot 2013. április 5-7. között rendezik meg először. A program célja, hogy a határon túli magyar irodalmat, zenét, színházat bemutassa. Az első rendezvényen a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház és a kassai Thália Színház művészei mutatkoznak be.

2013.03.13

Országszerte számos, a Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ vagyonkezelésében lévő műemlék épület várja nyitott kapukkal a látogatókat a mostani ünnepi hosszú hétvégén. Látogatható lesz többek között a füzérradványi Károlyi-kastély, a fertődi Esterházy-kastély, a nádasdladányi Nádasdy-kastély, Ozorán a Pipo-várkastély, a péceli Ráday-kastély, Pécsen Jakováli Hasszán pasa dzsámija és Sümegen a püspöki palota. A húsvéti hétvégén további műemlékek nyitnak meg.

2013.03.12

Joseph Kadarnak kiállítása nyílt fotóiból az Orosz Állami Múzeum Szent-

pétervári kiállítóhelységeiben, ahol válogatást mutatnak be a '70-es években készített Jeruzsálemi képekből,a '80-as években Indiában készített képekből illetve a Párizsban készített művész portréiból (A.Kertész,Lucien Hervé,Szenes Árpád,Viera de

Silva stb.). A Szentpétervári kiállítás létrejöttét a Home Galéria mellett Viktor Mensikov műgyűjtő közreműködése segítette. A kiállítás 2013. április 7-ig látogatható.

2013.03.12

1916 és 1920 között egy falusi tanító, néprajzi gyűjtő és amatőr fotográfus, Hernai Béla közel 700 üvegnegatívon örökítette meg a Baranya megyei Véménd lakóit. Felvételei pont egy olyan időszakban, az első világháború alatt készültek, amely jelentős hatással volt a falu akkori és későbbi életére is. A 20. század elején Véménden együtt éltek katolikus németek, ortodox szerbek, katolikus és református magyarok, zsidók és katolikus romák. A fotók 2013. március 22-től szeptember 8-ig tekinthetők meg a Néprajzi Múzeumban.

2013.03.12

A természettudomány - művészet - oktatás kapcsolatát körüljáró beszélgetésre invitálják az érdeklődőket 2013. március 13-án, 18 órakor a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemre.

Résztvevők:

Juhász Litza (Szépművészeti Múzeum)

Hajós Zsuzsa (Kerekasztal Színházi Nevelési Központ) Ruttkay Zsófia (MOME Kreatív Technológiai Labor) Darvas György (Nemzetközi Szimmetria Egyesület és ELTE) Ungváry Fanni (Menjünk Együtt Világgá Produkció)

2013.03.12

Elkezdődtek az Újszínház legújabb darabja, a Bodnárné című Németh László dráma próbái, amelyet 2013. március 22-én mutatnak be a közönségnek Dózsa László rendezésében és Bánsági Ildikó címszereplésével. A bibliai ihletésű színműben Bodnárné két fiát Jánosi Dávid és Beszterczey Attila alakítja, mellettük még színpadra lép Nagy Zoltán, Maros Gábor, Gyürki István, Brunner Márta, Bátyai Éva, Nemes Wanda, Varga Ádám és Ifj. Farkas Sándor is. A darab rendezője Dózsa László.

2013.03.12

Az Országos Széchényi Könyvtár a Magyar-Olasz Kulturális Évad tiszteletére könyvművészeti kiállítást rendez, melyen reprezentatív válogatást mutat be a bellunói Colophonarte Kiadó művészkönyveiből. A huszonöt éves fennállását ünneplő Kiadó könyvei nem illusztrált szövegeket foglalnak magukba, hanem a Kiadó tulajdonosa, Egidio Fiorin szenvedélyes érdeklődésének köszönhetően valójában könyv alakban megjelenő, sőt, néhol a könyv formai kereteit feszegető műalkotások: irodalmi szövegek által inspirált reflexiók. A kiállítás megnyitó ünnepsége 2013. március 21-én, 17 órakor lesz a Könyvtár VI. emeleti Dísztermében.

2013.03.12
Jordán Tamás stand up formájában beszél a színházról, az életről és persze saját magáról, erős öniróniával 2013. március 17-én Széllel szemben című műsorában a Rózsavölgyi Szalonban.
2013.03.12

Arany László népmese-gyűjteményének legismertebb - és talán legnépszerűbb - darabja, A kiskakas gyémánt félkrajcárja áll színpadra 2013. március 13-án a Békéscsabai Jókai Színházban. "Figyelünk a pedagógusok visszajelzéseire, és igyekszünk olyan darabokat választani, amelyek segítik az oktató-nevelő munkát, amelyek beilleszthetőek a tananyagba" - mondta el a Fekete Péter igazgató.

2013.03.12

Bokor Pál fotókiállításán különleges tér- és egyben időutazáson vehetnek részt azok az érdeklődők, akik március 19. és április 12. között ellátogatnak az Országos Idegennyelvű Könyvtárba. A március 19-én, kedden hat órakor kezdődő megnyitón Bokor Pál, a fotók készítője mesél az aranykor Amerikájáról.

2013.03.12

A Mai Manó Házban 2013. március 12-én, kedden 18 órakor nyílik meg a Konyhában, ágyban, társaságban… Női szerepmodellek bírálata a hazai kortárs fotográfiában című kiállítás. A tárlat 2013. április 28-ig tekinthető meg.

2013.03.12

Krúdy-évet hirdetett Óbuda az író halálának 80. és születésének 135. évfordulója alkalmából. Az íróval kapcsolatos megemlékezést május 4-én, Óbuda napján kezdik: számos kiállítással, irodalmi szalonnal, színházi bemutatóval, zenei eseménnyel tisztelegnek az élete utolsó éveit Óbudán töltő Krúdy Gyula emléke előtt.

2013.03.12

Matthew Hindley dél-afrikai kortárs képzőművész átértelmezett létet bemutató vásznai érkeznek 2013. március 12-én a Biksady Galéria kiállítóterébe. A tárlat elnevezése: Bálványok alkonya, Friedrich Nietzsche közismert művének címét kölcsönzi. A témák között előtérbe kerül a társas kapcsolatok bonyodalmán, valamint a takargatni kívánt valóság tükrén keresztül az egyén lét iránt tanúsított hitetlensége. Élő és élettelen; valós és képzelt terek; csupa komplexitás és paradoxon mutatkozik meg a nagyméretű kompozíciókon.

2013.03.12

Csete Balázs keze vonása után címmel a jászkiséri etnográfus és rajztanár emléke előtt tiszteleg kiállítással a szolnoki Damjanich János Múzeum. A május végéig látogatható kiállítást március 12-én délután 4 órakor Hajdú László, Jászkisér polgármestere nyitja meg.

2013.03.12

A Magyar Nemzeti Galéria 50+ nevű sorozata műkedvelőknek, alkotni vágyóknak szól. Ma, 14 órakor a Thorma János életművét bemutató kiállítás megtekintése után a pasztell és az akvarell technikát próbálhatják ki az érdeklődők. A foglalkozás címe: Egy festő vallomásai.

2013.03.12

A Samsara című amerikai dokumentumfilm díszelőadásával avatják fel az egri Agria moziban azt a csúcsminőségű digitális vetítőberendezést, amelynek a beszerzéséhez 8,5 millió forintos támogatást kapott az Emberi Erőforrások Minisztériumától a város filmszínház üzemeltetője. A március 12-én este hat órakor kezdődő ünnepségen köszöntőt mond L. Simon László, az Országgyűlés Kulturális és sajtóbizottságának elnöke és Habis László, Eger Megyei Jogú Város polgármestere. A beruházásnak köszönhetően az országos premierekkel egyszerre tűzhetik műsorra Egerben is a
legújabb filmeket.

2013.03.12

Zongoramaratonnal és koncertekkel emlékeznek művésztanárok és zeneiskolás diákok Liszt Ferencre a róla elnevezett soproni kulturális központban szombaton. Székely István, az 1977. évi Liszt Zongoraverseny győztese délután ad hangversenyt, műsorán Liszt, Haydn és Bartók művei szerepelnek. Az esti koncertet pedig Keren Hanan izraeli zongoraművész adja. Soproni szólóestjén Liszt-, Beethoven- és Brahms-műveket szólaltat meg.

2013.03.12

Hat régi, nagy magyar reklámgrafikus – Erdély István, Gönczi Gebhardt Tibor, Haranghy Jenő, Repcze János, Rottler István és Tuszkay Márton terveiből, vázlataiból és megvalósult munkáiból nyitott tárlatot a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Múzeum a minap.

2013.03.12

A "három tenor" egyik kedvenc dirigense, koncertjeik zenei irányítója, János Ács vezényel az Operaházban március 31-én és április 2-án. A magyar származású művész mindkét estén két Mascagni művet, a Parasztbecsületet és a Messa Di Gloriát dirigálja.

2013.03.12

Az 1848-as forradalom eseményeit március 15-én Szombathely belvárosában a Weöres Sándor Színház társulata játssza el.

Az üzletember, aki gyárak felépítésével és eladásával kereste vagyonát, 225 millió dollárt (64 milliárd forintot) adományozott a Pennsylvaniai Egyetem orvosi iskolájának, 15 millió dollárral (4,2 milliárd forinttal) támogatta a Philadelphiai Művészeti Múzeumot, hatmillió dollárt (1,7 milliárd forintot) adományozott a Drexel Egyetem Zsidó Élet Központjának, ötmilliót (1,4 milliárd forintot) a Raymond G. Perelman Plazának és a Kimmel Előadóművészeti Központ Perelman Színházának. Perelman írástudatlan litván emigránsok fiaként jött világra 1917-ben. Friss diplomásként apja vállalatánál kezdett dolgozni. A második világháborúban repülős tisztként szolgált. A háború után gyárak építésébe fogott, és apja cégében is üzlettárs lett. 101 évesen hunyt el.

A Hangfoglaló Program és a Könnyűzenei Szolgáltató Iroda a magyar kultúra mapja alkalmából 2019. január 21-én 11 órakor tartja könnyűzenei ünnepségét a Budapest Music Centerben. Köszöntőt mond Katona Klári énekes-dalszerző, Szeder-Szabó Szilvia énekes-dalszerző és Tardy-Molnár Anna a MANK Nonprofit Kft. ügyvezetője. Fellép a Platon Karataev, a Massza és a Lynd, illetve az OHNODY zenekar.

Két római kori sírhelyet tártak fel a régészek az egyiptomi Nyugati-sivatag egyik oázisánál. Az egyik sírt homokkőből építették, és négy sírkamra található benne, amelyek emberi maradványokat, agyaglámpásokat és -edényeket őriznek. A másik sírhely vályogtéglából készült, és falait a mumifikálási eljárást megörökítő színes ábrák borítják. Egyiptom az utóbbi időben nagy erőkkel dolgozik régészeti kincseinek megóvásán és a még rejtett ókori leletek felfedezésén, hogy új lendületet adjon az ország gyengélkedő turisztikai szektorának.

Rembrandt van Rijn a vastagon felvitt festékes technikájával forradalmasította a festészetet. Egy nemzetközi kutatócsoport most kiderítette, hogyan is érte el ezt a hatást. Az impasto olyan festészeti technika, amikor a művész vastagon viszi fel a festéket a vászonra. Rembrandt a 17. századi németalföldi festékpiacon hagyományosan elérhető alapanyagokkal érte el az impasto-hatást. Azt már korábban tudták a kutatók, hogy a vastag festékréteg eléréséhez elsősorban egy fehér színezőanyagot, valamint organikus kötőanyagot, főleg lenolajat használt. Most sikerült kideríteni, hogy az impasto-hatást keltő festéknek volt még egy titokzatos komponense: a plumbonakrit. Ez az ásvány rendkívül ritka a történelmi festékrétegekben. Az elemzés kiderítette, hogy Rembrandt a festék anyagát szándékosan módosította. A felfedezés segíthet Rembrandt műveinek hosszú távú megőrzésében és restaurálásában is.

Története legsikeresebb kiállítását zárta a bécsi Művészettörténeti Múzeum (KHM): 408 ezer látogató volt kíváncsi a hétfőn zárult Bruegel-kiállításra. Idősebb Pieter Bruegel (1525-1569) műveiből a flamand festő halálának közelgő 450. évfordulója alkalmából rendezték meg a 2018. október 2-án nyílt tárlatot, amelyen látható volt egy újonnan felfedezett Bruegel is. A nápolyi öböl című, 1564 körül keletkezett, vitatott eredetű festményről csak a közelmúltban végzett restaurálás eredményeként sikerült megállapítani, hogy idősebb Pieter Bruegel munkája. A KHM, amely 12 Bruegel-képpel a világ legnagyobb festménygyűjteménnyel rendelkezik a 16. századi művésztől, számos múzeummal, gyűjteménnyel és alapítvánnyal fogott össze, hogy csaknem 30 festménnyel, az összes fennmaradt Bruegel-olajkép háromnegyedével és grafikáinak, rajzainak felével az eddigi legátfogóbban mutathassa be az északi reneszánsz sajátos változatát létrehozó festő munkásságát.

Szendrey Júliáról szóló szakmai konferenciával, a Corvina könyvtár budai műhelye című kiállításhoz kapcsolódó kerekasztal-beszélgetéssel, a Himnusz, valamint a hozzá tartozó Erkel-kotta kiállításával ünnepli a magyar kultúra napját az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) január 22-én, kedden.

corvina_muhely

A magyar artistaművészet legnevesebb képviselői, többek közt a Rippel Brothers, Simet László és Richter Kevin is fellép a Fővárosi Nagycirkusz Főnix – Tűzcirkusz című új műsorában, amelyet szombattól március 10-ig láthat a közönség.

Exkluzív kiállítások nyílnak, irodalmi esteket rendeznek és bemutatják a közgyűjtemények legújabb kutatási eredményeit a magyar kultúra napjához kapcsolódó rendezvénysorozat keretében Zala megyében.

A kórust a szolnoki városi tanács 1969 januárjában alapította, azóta is hivatásos együttesként működik. Fenntartója alapítás óta az önkormányzat, működéséhez támogatást nyújt az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Molnár Éva, a kamarakórus igazgatója maga is kerek évfordulót ünnepel, épp 30 éve karnagya az együttesnek.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma