Nfz_Kultura.hu_berletes_Mvasar_728x90_002

2019.06.24

Az együttműködés részeként megvalósult egy, a Budapesti Wagner-napok díjnyertes, új arculatát visszatükröző installáció.A Wagner nevének betűit formázó installáció az eseménysorozat végéig, június 23-ig tekintető meg a Müpa főbejárata előtti téren.

2019.06.24

A Hal négyesben című, kétfelvonásos, zenés krimivígjáték lesz az idei Székesfehérvári Nyári Színház műsorán, amelyet ezúttal is a Feketehegy-Szárazréti Közösségi Központban tartanak. Az előadások július 11. és 14. között lesznek láthatók. Főszereplők: Závodszky Noémi, Tűzkő Sándor, Varga Lili és Ballér Bianka játszik, a rendező: Kozáry Ferenc színművész.

2019.06.24

A Megszálottak az elmúlt időszakban két nemzetközi fesztiválon is díjakat nyert. Májusban a Keresztény Filmek Világfesztiválján, Orlandóban nyerte el Fésűs Nelly a legjobb női alakítás díját. Most a film az Alaska Film Awards nemzetközi fesztivál fődíját, az Északi Fény Kirobbanó Tehetség Díja elismerést nyerte el, a jakartai világfesztiválon pedig a legjobb európai film Arany Díjat, Pozsgai Zsolt pedig a legjobb rendezői díjat is megkapta három másik kollégája mellett. A jakartai verseny díjait augusztusban az indonéziai császári városban, Dzsogdzsakartában, több napos ünnepség keretében veheti át a rendező a császári család meghívására.

2019.06.24

A Római Magyar Akadémia június 25-én 19.00 órakor Zsigmond Dezső: A Sátán fattya című nagyjátékfilmjével emlékezik meg a 40-es évek egyik legnagyobb magyar tragédiájáról, a Kárpátalján élő magyarság vészkorszakáról, amelyről évtizedekig beszélni sem volt szabad. A Nagy Zoltán Mihály azonos című művéből készült film, Kárpátalja úgynevezett felszabadulás utáni periódusát (1944-45) tárja a néző elé, és a tizenhat esztendős Tóth Eszter sorsán keresztül láttatja a málenykij robot, valamint a szovjet megszállás borzalmait.

2019.06.24

Huszonöt helyszínen 80 programmal, 400 fellépővel és kiállítóval várják a vendégeket az ormánsági Bőköz fesztiválon augusztus 22. és 25. között. Fellép mások mellett a Ghymes, Karácsony János, a Talamba Ütőegyüttes, a Hot Jazz Band, a Tárkány Művek vagy a Rudan Joe Akusztik Band, a bőközi helyi jellegzetességeket a települések tájházaiban lehet megismerni. Részletek itt.

2019.06.23

Vincent van Gogh napraforgókat ábrázoló sorozatának színei jelentősen megkoptak az elmúlt 130 évben. A legújabb technikai módszerekkel készített vizsgálatok kimutatták, milyen pigmenteket és színkeverékeket használt a festő a világhírű festményen. Az egyik vörös tónus különösen fényérzékeny volt és gyorsan elhalványult, az egyik sárga pedig gyorsan besötétedett. Az egyik virág lilája világoskékké vált. A festmény két részletét az amszterdami Van Gogh Múzeum az eredeti állapotoknak megfelelően rekonstruálta, hogy megmutassa, milyenek voltak az eredeti színek.

2019.06.23

Több mint húszezer látogatót várnak az 53. hortobágyi lovasnapokra július 12. és 14. között. Debrecen három éve kapcsolódott be a lovasnapok szervezésébe, s azóta hagyományőrző és kulturális fesztivállá is vált a korábban elsősorban a lovasversenyekről szóló rendezvény. Debrecen tízmillió forinttal támogatja az idei programsorozatot. A kulturális világörökség helyszínen a hagyományos csikósverseny, fogathajtó verseny és díjugratás mellett megrendezik a Nemzeti Vágta hortobágyi elővágtáját is.

2019.06.23

Alan Taylor bejelentette, hogy Gold Mountain (Aranyhegy) című új filmje az 1850-as évek végi aranyláz idején Amerikába érkezett első kínai bevándorlók történetének egy szeletét mutatja be. A film egy ravasz özvegyről szól, aki segített az Egyesült Államokba csempészni egy zabolátlan kínai lányt. A két nő együtt vívja meg harcát a férfi sovinizmus uralta erőszakos világban. A forgatás 2020-ban kezdődik.

2019.06.23

A következő évadban a Római Operaházban Aj Vej-vej kínai képzőművész, emberi jogi aktivista Puccini Turandot című operáját fogja rendezni, és ő tervezi a jelmezeket is. Jövő márciusban tűzik műsorra a művet, amely a 61 éves művész első színházi munkája lesz. A Kínában játszódó Turandot Kalaf herceg történetéről szól, aki beleszeret a hideg szívű Turandot hercegnőbe. Hogy elnyerje a kezét, a hercegnő három kérdésére kell válaszolnia. Bár sikerül neki, Turandot elutasítja őt. A herceg felajánlja, hogy ha megfejti a nevét, akkor a hóhér elé térdel, és Turandot megmenekülhet a házasságtól.

2019.06.23

Az 1922. december 21-én nyilvánosságra hozott írás Albert Einstein első munkája, amelyet a Nobel-díj átvétele után megfogalmazott. Ebben a fizikus az akkor még vitatottnak tartott általános relativitáselméletét védte meg. Az írás a tudós válasza Erich Trefftz német matematikusnak cikkére. A Svéd Akadémia 1922. december 10-én Einsteinnek nem a ma úttörőnek számító általános relativitáselmélete miatt adott Nobel-díjat, hanem a „fotoelektromos hatások törvényeinek felfedezéséért". Einstein relativitáselmélete alapvetően forradalmasította az emberiségnek az univerzumról és a fontos fizikai jelenségekről alkotott tudását. Ez a 20. század legnagyobb és legvitathatatlanabb fizikai elméleteinek egyike.

2019.06.22

Franciaország legmagasabb elismerésével, a Becsületrenddel tüntette ki pénteken Elton Johnt Emmanuel Macron. A francia államfő a párizsi Élysée-palotában fogadta a brit zenészt, majd mindketten beszédet mondtak Franciaország évenként megrendezendő zenei fesztiválján.

2019.06.22

Megjelent Freddie Mercury eddig nem hallott felvétele, a Time című dal egyetlen zongorával előadott változata. A Queen egykori énekese annak a dalnak egy egyszerűbb változatát énekli a felvételen, amelyet szólóénekesként rögzített Dave Clark brit zenész, szövegíró, producerrel az 1986-ban Londonban bemutatott Time című musical azonos című albuma számára. Az elveszettnek hitt változat most a Time Waits For No One címen jelent meg.

2019.06.22

Különleges, interaktív kötet készült A régészet és ami mögötte van címmel, amely nemcsak gyerekeknek, de felnőtteknek is kiváló lehetőséget nyújt a régészeti korszakok, leletek és módszerek egyéni felfedezésére. A könyv június 22-én a Janus Pannonius Múzeum Az első falvakaz újkőkor letűnt világa a Dél-Dunántúlon című időszaki kiállításban lesz először megtekinthető.

2019.06.22

A következő szezon szeptember 6-án kezdődik a Játékszínben, amelynek műsorán Paolo Genovese Teljesen idegenek című filmjének adaptációja is szerepel. Az olasz filmet Magyarországon először adaptálják színpadra többek közt Makranczi Zalán, Debreczeny Csaba, Nagy Sándor, Lévay Viktória és Erdélyi Timea közreműködésével Czukor Balázs színrevitelében, aki első alkalommal rendez a Játékszínben. Az évad első premierje november 23-án lesz.

2019.06.22

Sebastiano Salgado világhírű brazil fotóművész kapja a németországi könyvkereskedők békedíját. Ez az első alkalom, hogy fotográfusnak ítélik oda a díjat. Az 1950 óta minden évben kiosztott díjat eddig rendszerint írók kapták meg, köztük Mario Vargas Llosa, Orhan Pamuk, Konrád György és a néhai Esterházy Péter. Az elismerést a frankfurti nemzetközi könnyvásár utolsó napján adják át, ezúttal október 20-án. Salgado fotóival a menekültek és az őshonos természeti népek sorsára, valamint a bolgyó sebeire és törékeny szépségére irányítja a figyelmet.

2019.06.21

Az amerikai divattervezőt tiszteletbeli lovagi címmel tüntette ki szerdán Londonban Károly walesi herceg a divat terén végzett szolgálataiért. A II. Erzsébet királynő által adományozott elismerést egy zárt körű ceremónián adta át a brit trónörökös a divattervezőnek a Buckingham-palotában. A Ralph Lauren Corp. vállalat korábban anyagi támogatást nyújtott egy londoni rákkutató intézetnek, és azt tervezi, hogy a jövőben egy másik központ munkáját is adománnyal támogatja.

2019.06.21

Cardi B, Bruno Mars, Stormzy és még számos világsztár énekes és rapper működik közre Ed Sheeran új, No 6 Collaborations Project című lemezén, amely július 12-én kerül a boltokba. Ed Sheeran két kislemezt már megjelentetett új anyagáról. Az egyik az I Don't Care volt, amelyet Justin Bieberrel készített, öt hétig vezette a brit listát, a másik pedig a Cross Me, ebben Chance the Rapper és PnB Rock működött közre. A Remember the Name című dalban a két rapper óriás, Eminem és 50 Cent tíz év óta először hallható közös felvételen. Rajtuk kívül lesz még közös dal mások mellett Camilla Cabellóval, Travis Scottal, Meek Millel, Ella Maival is.

2019.06.21

A legjelentősebb impresszionista festők műveit felvonultató kiállítás nyílt a héten Moszkvában. Az egyik legnagyobb orosz műgyűjtő, Szergej Scsukin kereskedő (1854-1936) kollekcióját bemutató tárlaton szeptember közepéig Monet, Cezanne, Gaugin, Matisse és Picasso műveit tekintheti meg a közönség. Textilgyárosként szerzett jövedelme jelentős részét Szergej Scsukin a még kevésbé ismert új francia képzőművészeti alkotások vásárlására áldozta. A műgyűjteményt az 1917-es bolsevik hatalomátvétel után államosították, Scsukin pedig elhagyta Oroszországot. A festmények az 1920-as évek végén a Modern Nyugati Művészet Állami Múzeumába kerültek, majd a második világháború után, 1948-ban a moszkvai Puskin Múzeum és a szentpétervári Ermitázs raktáraiba, ahonnan csak az 1960-as években kerülhettek ki újra a nagyközönség elé.

2019.06.21

A Stephen Schwarzmanttól, a Blackstone befektetési társaság alapítójától érkezett 150 millió fontos (54,4 milliárd forint) adományból az oxfordi egyetemen létrehozzák a Schwarzman Központot az egyetemen tanított összes humán tudományág támogatására, ezen belül külön intézetet alapítanak a mesterséges intelligenciával kapcsolatos kérdések tanulmányozására. „Az Oxfordi Egyetemen csaknem egy évezrede virágzó humán tudományok a nyugati civilizáció és klasszikus műveltség alapját jelentik, mi pedig biztosítani szeretnénk, hogy az általa közvetített látásmód és elvek megmaradjanak napjaink dinamikusan fejlődő világában" – jelentette ki az amerikai milliárdos.

2019.06.21

Több mint 160 ezer euróért kelt el egy szerdai párizsi árverésen az a Lefaucheux márkájú pisztoly, amellyel Vincent van Gogh 1890-ben, 37 évesen öngyilkosságot követett el. A hét milliméteres kaliberű pisztolyt csak 1965-ben találták meg, egy földjét művelő gazda bukkant rá a Párizstól északra elterülő mezőn, ahol a festő halálosan megsebesítette magát. A korrózió mértékéből a szakemberek arra következtettek, hogy a fegyvert 50-60 éve rejthette a föld. A pisztolyt először 2012-ben mutatták be a nyilvánosságnak és 2016-ban állították ki az amszterdami Van Gogh Múzeumban. A fegyver új tulajdonosa egy magángyűjtő, aki nem fedte fel kilétét.

Az együttműködés részeként megvalósult egy, a Budapesti Wagner-napok díjnyertes, új arculatát visszatükröző installáció.A Wagner nevének betűit formázó installáció az eseménysorozat végéig, június 23-ig tekintető meg a Müpa főbejárata előtti téren.

A Hal négyesben című, kétfelvonásos, zenés krimivígjáték lesz az idei Székesfehérvári Nyári Színház műsorán, amelyet ezúttal is a Feketehegy-Szárazréti Közösségi Központban tartanak. Az előadások július 11. és 14. között lesznek láthatók. Főszereplők: Závodszky Noémi, Tűzkő Sándor, Varga Lili és Ballér Bianka játszik, a rendező: Kozáry Ferenc színművész.

A Megszálottak az elmúlt időszakban két nemzetközi fesztiválon is díjakat nyert. Májusban a Keresztény Filmek Világfesztiválján, Orlandóban nyerte el Fésűs Nelly a legjobb női alakítás díját. Most a film az Alaska Film Awards nemzetközi fesztivál fődíját, az Északi Fény Kirobbanó Tehetség Díja elismerést nyerte el, a jakartai világfesztiválon pedig a legjobb európai film Arany Díjat, Pozsgai Zsolt pedig a legjobb rendezői díjat is megkapta három másik kollégája mellett. A jakartai verseny díjait augusztusban az indonéziai császári városban, Dzsogdzsakartában, több napos ünnepség keretében veheti át a rendező a császári család meghívására.

A Római Magyar Akadémia június 25-én 19.00 órakor Zsigmond Dezső: A Sátán fattya című nagyjátékfilmjével emlékezik meg a 40-es évek egyik legnagyobb magyar tragédiájáról, a Kárpátalján élő magyarság vészkorszakáról, amelyről évtizedekig beszélni sem volt szabad. A Nagy Zoltán Mihály azonos című művéből készült film, Kárpátalja úgynevezett felszabadulás utáni periódusát (1944-45) tárja a néző elé, és a tizenhat esztendős Tóth Eszter sorsán keresztül láttatja a málenykij robot, valamint a szovjet megszállás borzalmait.

Huszonöt helyszínen 80 programmal, 400 fellépővel és kiállítóval várják a vendégeket az ormánsági Bőköz fesztiválon augusztus 22. és 25. között. Fellép mások mellett a Ghymes, Karácsony János, a Talamba Ütőegyüttes, a Hot Jazz Band, a Tárkány Művek vagy a Rudan Joe Akusztik Band, a bőközi helyi jellegzetességeket a települések tájházaiban lehet megismerni. Részletek itt.

Június 28-án a Bujdosó Trió ad koncertet az óbudai Gázlámpa Kioszk teraszán. A Esernyős névre keresztelt helyszín célja, hogy a finom kávék mellett kultúrát is kínálhassanak a különleges hangulatú fő téren.

teraszlive_bujdosotrio_WEB

A Zalaegerszegi Kortárs Művészeti Fesztivál (ZA-KO) előadásával június végén megkezdődik a szabadtéri színházi rendezvénysorozat, a nyár utolsó hónapjaiban pedig zenés produkciókat mutatnak be Kvártélyház udvarán.

Fényfestéseket, fényinstallációkat, utcaművészeti produkciókat tartanak a 4. Zsolnay Fényfesztiválon június 27. és 30. között Pécsett.

Egyebek mellett a III. Richárdot, a Vihart és a Szentivánéji álmot láthatja a közönség a hatodik Nemzetközi Shakespeare Fesztiválon, amelyet június 27. és július 3. között szerveznek meg a vajdasági Cortanovcin.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma