782x90_kerilynnwilson_banner_ok

2017.08.11

Ostrom 1552 címmel rendezik meg augusztus 11-én a XXII. Végvári Vigasságokat az Egri Várban. A fesztivál csúcspontjaként csaknem 230 hagyományőrző eleveníti fel az 1552-es dicső ostromot és az Egri csillagok című regény jeleneteit. Petneházi-Halász Noéminak, a szervező Dobó István Vármúzeum illetékesének tájékoztatása szerint az augusztus 13-ig tartó fesztiválon a kulturális események mellett elsősorban a középkori hadi tevékenységeket bemutató programokkal, bajvívással, íjászversennyel, fegyver- és viseletbemutatókkal készülnek a szervezők.

Kulcsszavak:

CC_banner

2017.12.12

Karácsonyi koncertet ad Pál Dénes december 17-én a budai MOM Kulturális Központban, ahol az énekes egy vonósnégyessel együtt lép fel. „A jövő év első negyedévében megjelenik az új stúdióalbumom, amelyen eddig kiadatlan dalaim és új felvételek egyaránt szerepelni fognak. Egyfajta összegzés lesz ez a lemez, egy időszak lenyomata” – mondta Pál Dénes. A koncerten karácsonyi dalok is elhangzanak, és lesz meglepetésvendég is.

2017.12.12

Európai turnéja keretében 2018 nyarán Magyarországon is fellép Lenny Kravitz. Az 53 éves, négyszeres Grammy-díjas amerikai funk-rock zenész-énekes június 3-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet. A turné mellet Lenny Kravitz új, tizenegyedik stúdióalbumának megjelenését is bejelentette: a friss anyag 2018 tavaszán várható.

2017.12.12

A 135 éve született Kodály Zoltánra emlékeznek koncertekkel és a Klassz a pARTon! eseménysorozat programjaival december 16-án és 17-én a Müpában. Többek között fellép Szirtes Edina Mókus Kodály-átiratokkal, Kocsis Krisztián, Zsoldos Bálint, Oláh Vilmos és Devich Gergely kamarakoncertjén pedig Bartók, Beethoven, Brahms és Kodály művei szólalnak meg.

Évadnyitó koncertet ad február 25-én a 100 Tagú Cigányzenekar a Papp László Budapest Sportarénában. A kétrészes, csaknem kétórás koncerten a komolyzenei művek mellett tradicionális magyar cigánymuzsika, magyar nóta és népdalok csendülnek fel.

Újévi örömkoncertturnéra indul Magyarországon a Boban Marković Orkestar. A balkáni zene egyik legjelentősebb csapatának hét helyszínt érintő koncertsorozata január 2-án Komáromban kezdődik és január 9-én Tatabányán zárul.

Ingyenesen látogathatják a Veszprémi Petőfi Színház előadásait a hetvenöt év feletti nézők. A Veszprémben és környékén élő idős emberek december 1-jétől élhetnek a lehetőséggel – jelentette be veszprémi sajtótájékoztatón a teátrum igazgatója.

KOR-HU_kartya

Több mint ezer vasútmodell zakatol majd keresztbe-kasul december 2-án és 3-án a Gellért Hotel termeiben, elhozva az advent hamisítatlan hangulatát. Az Adventi Mesehotelben a terepasztalokon suhanó vonatokon túl lesz Mese-Szalon többek között csipkeszoknyás tündérkékkel és meseshow Eliza vendégeivel.

Az Opus Jazz Clubban december 1-jén és 2-án a FinnAgora és a Budapest Music Center (BMC) szervezésében először találkozhat a magyar közönség Finnország két legizgalmasabb feltörekvő zenekarával. A New Jazz from Finland projekt két koncert erejéig elhozza a Gourmet és a Jukka Eskola Soul Trio zenekarokat.

Harmadik alkalommal rendezik meg a Zsidó Művészeti Napokat május 28. és június 10. között. A nyár eleji eseménysorozat évek óta élvonalbeli művészekkel és minőségi előadásokkal várja a zsidó kultúra iránt érdeklődőket. Az első három meghirdetett koncert Dés László Egy este Esterházy Péterrel című estje, a Kováts Kriszta Kvintett Álomfejtés elnevezésű koncertszínháza, valamint a Cotton Club Singers Páratlan! című nagykoncertje lesz.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma