2018.08.19

Több magyar film, köztük öt világpremier is látható lesz az augusztus 23-án kezdődő montréali nemzetközi filmfesztiválon, amely egyike a világ 15 A-kategóriás seregszemléjének. A versenyprogramban Topolánszky Tamás Yvan a világhírű magyar rendezőről, Kertész Mihályról (Michael Curtiz) és a Casablanca című filmklasszikus születéséről szóló, Curtiz című alkotása, valamint Szász Attila (A berni követ, Félvilág) egy szovjet kényszermunkatáborba hurcolt nő tragikus történetét bemutató, Örök tél című rendezése kapott meghívást. Nagypál Orsi Nyitva című első mozifilmje a Fókusz elnevezésű válogatásába kapott meghívást. A Filmalap támogatásával készült, szókimondó romantikus vígjáték a monogámia lehetetlenségéről és alternatíváiról szól. Sándor Pál bohém komédiásokról szóló, Vándorszínészek című legutóbbi alkotása a World Greats programban lesz látható Montréalban. A rövidfilmek között Pápai Pici Varjúháj és Molvay Norbert Jövő szerdán című alkotása versenyez. A fesztiválon tartják a Curtiz, a Remélem legközelebb sikerül meghalnod :-), a Nyitva, a Varjúháj és a Jövő szerdán világpremierjét is.
Kulcsszavak:
2018.09.25

Az egész estés dokumentumfilm kategória győztese Domokos János A te neved című filmje lett, a rövid dokumentumfilm kategóriát Balla Dávid alkotása, a Ne bámuljanak már című film nyerte, míg a rövid, fikciós szekcióban Chilton Nóra Telefonok összetörve és célkeresztben című alkotása bizonyult a legjobbnak az Ars Sacra Filmfesztiválon.

2018.09.25

Erő és harmónia Ferenczy Béni művészetében címmel nyílt kiállítás szeptember 23-án a tihanyi Kogart Galériában. A tárlat egyszerre tárja fel az elszakadás és összetartozás állapotát, valamint a két motívum művészi körüljárásának útját grafikákban és plasztikai művekben. A kiállítás november 18-áig tekinthető meg.

2018.09.25

Átadták az Európai Polgár-díjakat szeptember 21-én Budapesten a magyar kitüntetetteknek: a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE), Szvorák Katalin Kossuth-díjas énekművésznek és Varga Erika divattervezőnek, a Romani Design alapítójának. Az Európai Parlament (EP) által 2008-ban alapított elismerést olyan kivételes teljesítményt nyújtó embereknek és szervezeteknek ítélik oda, akik hozzájárultak a közös megértés, a polgárok és a tagállamok közötti szorosabb integráció előmozdításához, vagy az unió értékeinek képviseletére hivatott programokat alakítottak ki.

Csillagot kapott a hollywoodi Hírességek sétányán Jack Black, akinek A végzet órája című kalandfilmjét szeptember 21-étől játsszák az észak-amerikai mozik. A sztár az avatási ceremónián elmondta, hogy a csillagra egész életében vágyott, és átérzi a jelentőségét, mivel ilyen egyszer történik egy ember életében.

Hatalmas érdeklődés fogadta Magyarország standját és az ott kiállított minőségi termékeket a Slow Food mozgalom gasztronómiai örökség megőrzésének szentelt nemzetközi fesztiválján Torinóban, amelyet a szeptember 24-ei zárónapig a becslések szerint mintegy másfél millióan keresnek fel. A nemzetközi ízfesztiválon számtalan olasz és külföldi kiállító jelent meg, a legtöbben azonban az első alkalommal saját pavilont állító Magyarország asztalainál álltak sorba kostolóra, ahol Eger, a Mátra és Szekszárd régiója mutatkozott be.

Rekord nyári látogatottságot könyvelhet el alkotóházaiban a MANK Nonprofit Kft. A Szigligeten, Zsennyén, Kecskeméten, Hódmezővásárhelyen, Mártélyon és Galyatetőn található hat alkotóházban inspiráló alkotásra nyílik lehetősége a művészeknek, de az épületek egyre több szakmai rendezvény helyszínéül is szolgálnak.

Galyatetoi_Alkotohaz

A múzeumi és könyvtáros szakma a Múzeumi és könyvtári fejlesztések mindenkinek című, EFOP-3.3.3-VEKOP-16-2016-00001 azonosítószámú kiemelt projekt keretében sokat tesz azért, hogy csökkenjen a korai – azaz a végzettség nélküli – iskolaelhagyók aránya, javuljon a hátrányos helyzetű csoportok munkaerő-piaci helyzete, erősödjön a fiatalok társadalmi integrációja, csökkenjen a szegénységben, társadalmi kirekesztettségben élők száma. A nemes célok elérése érdekében a két kulturális szakterület három éven át tartó programot indított 2017 februárjában.

Táncosok a medencében, a szabad tüdős merülés művészete, az eltűnés jelensége és filmvetítés. Többek között ezt kínálja a PLACCC 2018 fesztivál, melynek programjait az utcán és egyéb elhagyatott, használaton kívüli helyen lehet megtalálni.

Test, technológia, mozgás, köztéri táncelőadás, techno-harkályok, interaktív városi hangjáték, performatív ikerkiállítás. Csak néhány hívószó az idén tízéves PLACCC témáiból. A nemzetközi fesztivál – amely köztereken, rendhagyó helyszíneken létrejövő alkotásokat állít középpontba – 2018. szeptember 3-án, 18 órakor rajtol el a Shapers című köztéri táncelőadással, amelyet a budapesti Rákóczi térre adaptál a francia Ex Nihilo társulat.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma