2017.09.11

Mintegy százharminc oldalon másfélszáz színes műtárgyfotóval gazdagon illusztrált kötet jelent meg a népi szecessziós kerámia hódmezővásárhelyi mestereiről. A könyvben három mester – Baán Imre, Csenki (Czvalinga) István és Lázi János – munkásságát tárja a kötetet kiadó Tornyai János Múzeum néprajzkutatója az olvasók elé.

Kulcsszavak:
2018.06.19

A Budapest Bábszínház 2017/2018-as évadának kulcsszava a megújulás volt, ezért friss arculattal, átalakult előcsarnokkal várták a nézőket, új játszóhelyet avattak, és tovább szélesedett a korosztályi kínálat is, a 443 előadást több mint 111 ezer néző látta. A 2018/2019-es évadban a színház repertoárja a #abábnemkorosztály jegyében bővül, mindhárom játszóhelyen kortárs formavilágú új produkciókkal készülnek.

2018.06.19

Családi és gyermekprogramokkal, tárlatvezetéssel és koncerttel várják az érdeklődőket a veszprémi kulturális intézmények, valamint a város néhány utcája és tere is a Múzeumok Éjszakáján, június 23-án. A Laczkó Dezső Múzeumban a Kabóca Bábszínház Ágacska története című előadása látható, Sipos Anna művészettörténész és Veszeli Lajos festőművész tárlatvezetését hallgathatják meg az érdeklődők, a Kis-Bakony Néptáncegyüttes műsorát fáklyás felvonulás, tűzugrás és táncház követi.

2018.06.19

Neves zenekarok fellépésével jazzfesztivált, tehetséges diákok részvételével pedig improvizációs tábort rendeznek június 24. és 30. között Szombathelyen. A jazzfesztiválon többek közt fellép a The Coquette Jazz Band, a Kéknyúl, Tóth Vera és Budapest Jazz Orchestra, Ferenczi György és az 1-ső Pesti Rackák, Ferenc és Markus Stockhausen, valamint a Németh Ferenc Trió, amelynek vendége Eli Degibri és Joe Sanders lesz.

A városban működő közgyűjtemények, kiállítóhelyek sokszínűségét mutatják be a Múzeumok Éjszakáján Szombathelyen: a Vasi Skanzen június 23-án nyitja meg kapuit a látogatók előtt, a Savaria Múzeumban és a programsorozathoz csatlakozó intézményekben pedig június 30-án szerveznek programokat. A Szombathelyi Képtárban textiltervező, iparművész és művészettörténész tart előadást: a téma a képtárban látható Textiltriennálé lesz.

Enrico Morelli olasz táncos és koreográfus egy mitológiai művet, Orfeusz és Euridiké szerelmét feldolgozó táncjátékát mutatja be június 27-én a Müpa Fesztivál Színházában a Szegedi Kortárs Balett. Az Orfeusz és Euridiké című előadással, amely a táncszínház évadzáró bemutatója lesz, Morelli ezúttal a világirodalom egyik legszebb szerelmi történetét viszi színpadra.

A MANK Nonprofit Kft. tisztelettel és szeretettel meghívja önt és hozzátartozóit a Mártélyi Alkotóház évadnyitó ünnepségére, melyet 2018. június 15-én, pénteken, 17 órakor tartanak Mártélyon. Mártély különleges szerepet tölt be a magyar képzőművészet történetében; a Tisza holtága melletti alkotóház az 1960-as évek óta működik.

20150704BGA_5861

Szemében izzó őrület, tüdejében annyi erő, hogy falakat renget, és zenekarával pillanatokon belül bennünket is megfertőz ezzel az ördöngös kabaréhangulattal. Ben Caplan és zenekara, a The Casual Smokers május 28-án visszatér a Dürer Kertbe!

Balanyi Szilárd, a Quimby zongoristája ezúttal egy szál zongorával, oldalán a csodálatos hangú Schoblocher Barbarával és Kiss Flórával varázsol romantikus hangulatot a Budapest Park oldalán lévő Nagyszünetbe május 21-én. Ezen a tavaszi estén a lágyabb, fülbe kúszó dallamok mellett szívbe karcoló zongorafutamokat is hallhatunk.

A világhírű Buena Vista Social Club sztárja, Eliades Ochoa gitáros, énekes a londoni Royal Albert Hall-beli koncertje után három nappal érkezik Budapestre! Az Akvárium Klubban április 28-án a magyar közönség is megtapasztalhatja, milyen is az a kubai fieszta: Grupo Patria zenekarával fülbemászó dallamokkal, vérpezsdítő ritmusokkal és kihagyhatatlan slágerekkel várja a közönséget.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma