2017. május 27.
Célzó

_D0A1104_Copy

A pécsi Apolló Moziban mutatták be április 13-án a Szász István rendezésében elkészült, a Szigetvár melletti Szulejmán-sírkomplexum feltárását bemutató, mintegy félórás dokumentumfilmet.

2017.03.20

Magyarországon is bemutatkozik az utóbbi évek egyik legjobb brit blues-rock zenekara, a King King. A csapat három sikeres stúdióalbummal a tarsolyában március 22-én szerdán lép fel a budapesti A38 hajón. A King King nyolc évvel ezelőtt a Nimmo Brothers mellékprojektjeként indult, a gitáros-énekes Alan Nimmo alapította Lindsey Coulson basszusgitárossal. A budapesti koncerten a szintén brit Zeals melegít be a King King előtt.

Kulcsszavak:
2017.05.27

A III. kerületi lakosok, valamint Óbuda-Békásmegyer alap- és középfokú oktatási intézményeinek tanulói júniustól ingyenesen látogathatják a kerület nem önkormányzati fenntartású múzeumait is. Az önkormányzat saját fenntartású múzeumaiban 2016 óta biztosítja a helyi polgárok számára az ingyenes látogatást, a kedvező tapasztalatok nyomán pedig felvetődött a kezdeményezés kiterjesztése.

2017.05.27

Koncertekkel, bűvészműsorral, kiállítással és játékokkal várja a családokat május 28-án a Gyermekvasút. A MÁV Zrt. Széchenyi-hegyi Gyermekvasútján gyereknap alkalmából a 14 éven aluliak díjmentesen utazhatnak. Hűvösvölgy állomáson egész nap színpadi programokkal kedveskednek a látogatóknak, fellép az Apacuka zenekar, az Animal Cannibals, Kovácsovics Fruzsina, Fedor Kyra és Farkasházi Réka is.

2017.05.27

Szezonzáró koncertet rendeznek május 30-án a fővárosi Gödör Klubban mások mellett David Yengibarjan, Dresch Mihály, Gryllus Vilmos, valamint Víg Mihály és vendégei részvételével. A hely a korábbi hírekkel ellentétben marad a VI. kerületi Király utcában.

Interaktív felolvasószínház keretében május 30-án mutatják be Ugron Zsolna Hollóasszony című kisregényének színpadi változatát a Várkert Bazárban. „Az előadás a Várkert Irodalom sorozat keretében lesz, a főszerepet Hámori Gabriella alakítja, mellette Farkas Franciska, Lukáts Andor és Trill Zsolt játszik, én magam leszek a narrátor” – mondta Ugron Zsolna az M1 aktuális csatorna május 26-ai reggeli műsorában.

A templombelső műemléki kutatása után az oldalkápolnák helyreállításával megkezdődött a székesfehérvári Szent István király-székesegyház belső restaurálása – jelentette be Spányi Antal megyéspüspök május 25-én A székesfehérvári Szent István király-székesegyház műemléki kutatása és helyreállítása címmel rendezett örökségvédelmi konferencián. A kormány korábban 380 millió forintot adott a bazilika tetejének és külső homlokzatának teljes felújítására, de a most kezdődő munkát ugyanúgy támogatni kívánják.

Már második alkalommal választotta be 2015 után az EFFE (Europe for Festivals, Festivals for Europe) a legrangosabb európai fesztiválok sorába a Művészetek Völgyét. A nemzetközi zsűri szavazata alapján 39 országból 715 fesztivál kapta meg a „figyelemreméltó fesztivál” címet a május 4-én Wiesbadenben tartott EFFE MeetUp keretében.

65_n_masolata

Az Opera egyik népszerű, új keletű hagyományaként az anyák napját megelőző szombaton, május 6-án ismét a kismamákat várja ezúttal Massenet zenedrámája, a Werther előadására. A kismamák a várandóskönyv mellé két-két darab, jelképes összegű, 300 forintos jegyet válthatnak a délelőtt 11 órakor kezdődő előadásra.

Hazahoztuk Nagy-Britanniából az utolsó, az egykori mátyásföldi üzemben tervezett és épített Ikarus autóbuszt. Az Ikarus 489-es Polaris-típusú busz akkoriban Európa egyik leginnovatívabb városi autóbusza volt és egyben az Ikarus utolsó sikeres exportterméke.

Folytatódik április 21-én a nagysikerű, kulturális gasztroélményt nyújtó Astoria CoolTúra sorozat: ezúttal Udvaros Dorottyával Veiszer Alinda beszélget. A Hotel Astoria patinás falai közt természetesen felcsendülnek a kiváló színművésznő kedvenc dalai is és az estet egy, a témára hangolt kétfogásos gourmet vacsora teszi teljessé.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma