2017. szeptember 21.
Célzó

_D0A6496_Copy

„Szigetvárnak egyetlen kincse van: a Zrínyi-hagyomány. Ám ezzel tudni kell élni” – emelte ki dr. Hóvári János, a Zrínyi-emlékév elnöke szeptember 10-én, a 185. Zrínyi-emlékünnepség kegyeleti megemlékezésén. Az esemény az 1566-os szigetvári csata 451. évfordulója alkalmából rendezett Zrínyi Napok ünnepélyes zárórendezvénye volt.
2017.09.14

Az idén 40 éves erdélyi táncházmozgalom évfordulója alkalmából széleskörű összefogással rendezik meg újra szeptember 22. és 24. között az Erdélyi Táncháztalálkozót. A Hagyományok Háza erdélyi hálózata által Székelyudvarhelyen szervezett eseményre több mint száz zenész, adatközlő és több mint ezer táncos érkezik a városba. Az Erdélyi Táncháztalálkozó szeptember 22-én látványos felvonulással kezdődik, ez a nap a találkozás öröméről szól majd.

Kulcsszavak:
Banner_596x90px_SOLTI_HUN_kultura.hu
2017.09.21

Épp a mai napon, szeptember 21-én van a magyar dráma napja, ebből az alkalomból a színházak országszerte és a határon túl is magyar szerzők műveivel, nyílt próbával, díjátadóval és rendhagyó programokkal várják a közönséget. A budapesti Nemzeti Színházban Katona József Bánk bán című darabját mutatják be. Másnap, 22-én a teátrum nyílt nappal várja a látogatókat, gyermek- és ifjúsági programokat szerveznek, nyílt próbákat tartanak, kiállítással, kulisszajárással és ingyenes előadásokkal várják az érdeklődőket.

2017.09.21

Deák Kristóf új, A legjobb játék című rövidfilmje már a vágóasztalon van. „Ez egy elég komplex vágói feladat. Talán már az írásnál is a vágói agyam volt az előtérben, hiszen a filmben emberek néznek kamerákon és képernyőkön keresztül más embereket. A történet egyébként a gépi intelligencia és az emberi játékosság találkozásáról szól” – mondta a rendező. Deák Kristóf emellett a Foglyok című alkotást készíti elő, mely egy 1951-ben játszódó szatirikus történet.

2017.09.20

Napjaink egyik aktuális témáját dolgozza fel fotókon, tárgyakon, táblázatokon keresztül a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) Kereszt-tűzben – Keresztényüldözés a Közel-Keleten címmel szeptember 19-én megnyílt kiállítása. Ez a rendhagyó kiállítás kilép a történelem és a művészettörténet keretei közül, és egy napjainkban zajló eseménysorral foglalkozik – hangsúlyozta a megnyitón Varga Benedek, az MNM főigazgatója.

A budapesti Kempinski Hotel Corvinus szálloda képzőművészeti gyűjteményéből mutat be válogatást a Kovács Gábor Művészeti Alapítvány (Kogart) tihanyi galériája november 12-éig. A Corvinus Gyűjtemény gyöngyszemei címmel a kollekció legszebb darabjait, csaknem negyven magyar festményt, grafikát és szobrot állítottak ki, ezeknek mintegy fele kortárs alkotás.

A Zeneakadémián Az ősök ritmusa című bérlet koncertjeivel, a Budapest Music Centerben Kodály-sorozattal várja a közönséget az Óbudai Danubia Zenekar ősszel. Az ősök ritmusa című, négy koncertből álló bérlet Haydn A Teremtés című oratóriumával kezdődik október 1-jén a Nemzeti Énekkar, Rab Gyula tenor, Kolonits Klára szoprán és Bakonyi Marcell basszus közreműködésével, Vásáry Tamás vezényletével.

WHITNEY – Queen of the Night címmel Magyarországra érkezik a legendás Whitney Houston-show. Három évtized slágereit hallhatja a közönség az élőzenével kísért produkcióban a West End feltörekvő sztárja, Rebecca Freckleton előadásában.

magyaroszagi_turne

Idén szeptember 16-án és 17-én Martonvásár gyönyörű környezetében negyedik alkalommal rendezik meg a Magyar Népdal Napját! A látogatók átérezhetik a népdal erejét, szépségét és mélységét.

Lackfi János és Vörös István Csavard fel a szöveget című könyvének slágerátiratait adja elő szeptember 9-én a Pankastic! zenekar vendégeivel a József Attila Színházban. Lackfi János és Vörös István 2016 decemberében megjelent könyvükben azokat a dalokat alakították át énekelhető formába, amelyek minden magyar fülnek ismerősek.

A Zrínyi Napok látogatásával kapcsolatos információk: 2017. szeptember 9-én (szombaton) és 10-én (vasárnap) 17:30-ig a vár kapujeggyel látogatható, mely a múzeumlátogatást is magában foglalja. Szigetvári lakcímkártyával rendelkezőknek 200 forint/nap, szigetvári lakcímkártyával nem rendelkezőknek 500 forint/nap, 14 éven aluliak számára ingyenes.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma