2019_Filharmonia_Orgonakejszakaja_728x90_002

2019.06.24

Huszonöt helyszínen 80 programmal, 400 fellépővel és kiállítóval várják a vendégeket az ormánsági Bőköz fesztiválon augusztus 22. és 25. között. Fellép mások mellett a Ghymes, Karácsony János, a Talamba Ütőegyüttes, a Hot Jazz Band, a Tárkány Művek vagy a Rudan Joe Akusztik Band, a bőközi helyi jellegzetességeket a települések tájházaiban lehet megismerni. Részletek itt.

Kulcsszavak:
2019.07.20

A július 24. és 27. közötti szakmai konferencián mintegy kétszáz hazai szakember vesz részt. A négynapos országos szakmai találkozó fő témái között szerepelnek a várostervezés és örökségvédelem időszerű feladatai, a nép építészettel, benne a kastély- és várprogrammal összefüggő kérdések, a természetvédelem és a nemzeti parkok haza helyzetének áttekintése. A találkozó keretében tartják meg a Város- és Faluvédők Szövetségének közgyűlését a Református Kollégium Oratóriumában, a résztvevők emellett kirándulásokon ismerkedhetnek meg Debrecen, a bihari térség, Hajdúböszörmény és Hortobágy természeti és épített értékeivel.

2019.07.20

Eddig nem ismert összecsapásra utalnak azok a leletek, amelyeket a csatamezőn, a szövetséges erők egykori tábori kórházának helyszínén először végzett ásatásokon tártak fel a régészek. Waterloonál Napóleon francia serege ütközött meg a szövetséges brit, németalföldi, német és porosz csapatokkal. Az egykori tábori kórház helyszínén amputált végtagok maradványaira bukkantak, továbbá puskagolyókat és egy francia ágyúgolyót is találtak. A szakértők szerint az amputációkat az egykori Mont-St-Jean tábori kórház orvosai végezték.

2019.07.20

Kilencvenéves korában elhunyt Heller Ágnes Széchenyi-díjas filozófus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a New York-i New School for Social Research professor emeritusa. Fő kutatási területe az etika és a történetfilozófia volt. Pályája kezdetén munkáit a marxizmus és az újbaloldali gondolkodás jellemezte, később inkább posztmodern szempontból értelmezte az etikát és a modern világot, új megközelítési lehetőségeket kínált fontos társadalomelméleti problémák megoldásához. Magyarul megjelent munkái közül kiemelkedik A reneszánsz ember (1967), a Portrévázlatok az etika történetéből (1976), Az igazságosságon túl (1987), A történelem elmélete (2001), A „zsidókérdés" megoldhatatlansága (2004). 1998-ban Bicikliző majom címmel jelent meg interjú-önéletrajza, 2009-ben Rózsa Erzsébet monográfiát írt róla Se félelem, se keserűség címmel.

A Királyok völgyéből a gízai piramisok közelében épülő Egyiptomi Nagymúzeumba szállították át Tutanhamon külső aranyozott fakoporsóját, amelyen első ízben végeznek restaurálási munkálatokat a gyermekfáraó sírjának 1922-ben történt felfedezése óta. Az épülő Nagymúzeum 2020 negyedik negyedére tervezett átadása után egy helyen állítják ki a Tutanhamon sírjában talált összes kincset, benne a fáraó három koporsóját, amelyek közül kettő jelenleg a kairói, Tahrir téri Egyiptomi Múzeumban látható. A fáraó múmiáját gránitfedelű homokkőszarkofágban, azon belül három egymásba helyezett koporsóban találták, a koporsók közül a két külső aranyozott fából, a legbelső színaranyból készült, és mindet istenek képei díszítik.

Mintegy 60 ezer középkori diplomás életútjából készített adatbázist egy német és svájci kutatócsoport, feltérképezve a korabeli tanult emberek kapcsolati hálóját is. Ezzel azonnal láthatóvá vált a személyes kapcsolatok egész hálózata, ami akkoriban ugyanúgy meghatározta a karrierlehetőségeket, mint ma, és olyan meghatározó személyiségekre is hatással volt, mint Erasmus vagy Luther Márton. A kutatók azt a nagyjából 60 ezer embert követték életútján, aki 1250 és 1550 között valamelyik európai egyetemen diplomát szerzett. Az adatbank a mai Svájc területén élő fiatal férfiak – köztük Kálvin János – életútját is felöleli, ők ugyan nagyrészt más országokban tanultak, hiszen az első svájci egyetem 1460-ban létesült Bázelben. Nőket nem vehettek fel az egyetemek.

Július 26-án tartják a Strandok éjszakáját. A 10. évét ünneplő rendezvényhez idén több mint 40 fürdő csatlakozott országszerte.

bukfurdo-001

Több turnén Nick Cave vokalistája volt, és Johnny Depp kalózos válogatáslemezén is énekelt egy dalt Brooklyn egyik legvagányabb énekesnője, aki nemcsak a feminizmus mellett, hanem politika kérdésekben is felemeli a hangját. Shilpa Ray-t most Budapesten is meghallgathatjuk, hiszen július 21-én a KOBUCI Kertben koncertezik.

Idén harmadik alkalommal indul útnak a Sziget Cruisin' Partyhajó, egy igazi bulikülönlegesség a Szigeten kívül, de mégis a fesztivál részeként!

Régi történetek, fülledt esték, adomák és legendák. Kollár-Klemencz László prózaíróként, Grecsó Krisztián pedig dalszerzőként is bemutatkozik július 21-én este a zsámbéki Romtemplom különleges történelmi „díszletei” között.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma