2018.11.08

Bartók-művek átdolgozásai is szerepelnek Leslie Mandoki új, hamarosan megjelenő dupla lemezén. Az anyag első részén a Mini együttesből ismert Papp Gyula által hangszerelt és írt darabok lesznek hallhatók világsztárok előadásában. Az albumon játszik mások mellett a gitáros Al Di Meola, a háromszoros Grammy-díjas Hammond-billentyűs, Cory Henry, Ian Anderson fuvolás, a Jethro Tull frontembere, Randy Brecker trombitás, az énekesek között Bobby Kimball (ex-Toto) és Chris Thompson (Manfred Mann’s Earth Band). A Leslie Mandoki németországi stúdiójában rögzített anyagon mindenkinek lehetősége volt improvizálni, Al Di Meola például a Hej páva, hej pávát játssza akusztikus gitárján, Cory Henry pedig három csíki népdalt ad elő.

Kulcsszavak:
2018.11.14

Andrej Babis cseh kormányfő felajánlotta Milan Kunderának, a Párizsban élő világhírű cseh származású írónak, hogy segít visszaszerezni cseh állampolgárságát, amelytől az 1970-es évek végén fosztotta meg őt a csehszlovák kommunista rendszer. Milan Kundera csak az 1989-es rendszerváltás után látogathatott el újra szülőhazájába, Csehországba.

2018.11.13

Kilencvenöt évesen elhunyt Stan Lee amerikai író, szerkesztő, a Marvel Comics képregénykiadó nyugalmazott elnöke. A Pókember, a Vasember és számos más legendás képregényszuperhős alkotója a lánya tájékoztatása szerint november 12-én hunyt el egy Los Angeles-i kórházban. Stan Lee december 28-án töltötte volna be 96. életévét.

2018.11.13

Vádat emelt november 12-én a német ügyészség a Yoko Onótól 2006-ban ellopott John Lennon-naplók és egyéb Lennon-relikviák feltételezett orgazdája, egy 59 éves török férfi ellen, aki a vádirat szerint 785 150 eurót (negyedmilliárd forintot) vett fel előlegként az 1980-ban meggyilkolt zenészlegenda személyes tárgyaiért egy berlini aukciósháztól 2014 októberében.

Idén először határon túli fellépője is lesz a Közép-Európa Táncszínház által rendezett Sissi Őszi Tánchétnek: a november 17-én kezdődő egyhetes rendezvényt a romániai Gyergyószentmiklósról érkező Figura Stúdió Színház előadása zárja a fesztiválnak otthont adó Bethlen Téri Színházban. A hagyományosan Erzsébet nap köré szervezett 7. Sissi Őszi Tánchét (SŐT7) a fesztivál történetéhez hűen a vidéki táncműhelyeket állítja középpontba. A tánchét Eifert János fotóművész Mester és tanítványai című kiállításával nyílik november 17-én, szombaton.

Tizenötezer néző volt kíváncsi a magyar kultúrát népszerűsítő, vasárnap zárult kéthetes rendezvénysorozat előadásaira New Yorkban. A David H. Koch Színházban a Magyar Állami Operaház produkcióit láthatta a közönség, továbbá koncerteztek a Virtuózok fiatal művészei is, de képzőművészeti kiállítással és artista produkciókkal is népszerűsítették a magyar kultúrát. "Nem lehetett elmenni a magyar kultúra mellett ebben a két hétben, ebben a hatalmas városban, ahol ez óriási nagy szó, mert ott rettenetesen meg kell küzdeni a közönség figyelméért* – mondta Kumin Ferenc, a Külgazdasági és Külügyminisztérium helyettes államtitkára.

Különleges estére várja a zenerajongókat a Budapesti Vonósok Zenekar 2018. november 17-én a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermébe. Egy ősbemutató és egy magyarországi bemutató keretén belül ismerkedhetünk meg Szentpáli Roland tubaművész munkásságán keresztül a tubával és a szerpenttel, ezzel a két különleges hangszerrel.

Z8A4292_pp

Meghosszabbították a Janus Pannonius Múzeumban megrendezett Arczok és láthatárok című tárlat látogatási időtartamát. A kiállítás így a téma és a tárlat jelentőségére, valamint a kiemelt érdeklődésre való tekintettel 2019. február 3-ig fogadja a látogatókat többek között Barabás Miklós, Benczúr Gyula, Lotz Károly, Madarász Viktor, Munkácsy Mihály, Paál László, Székely Bertalan remekműveivel.

Vár az Olvass várost! című interaktív irodalmi séta téren és szövegen át! A Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) szervezésében megvalósuló sétán városi terekben és irodalmi szövegekben bolyonghatunk, párbeszédbe léphetünk a különböző felületeken lévő szövegekkel, de megírhatjuk saját tér-versünket vagy utca-novellánkat is.

Megrendezik november 17-én a XVI. Országos Táncjáték Fesztivált Budapesten, az Erzsébetligeti Színházban a Táncpedagógusok Országos Szövetségének szervezésében. A fesztiválon a klasszikus balettől a kortárs táncig láthatók előadások. A rendezvény lehetőséget ad az ország különböző pontjaiból érkező táncosok, táncpedagógusok, alkotók, előadók tapasztalatcseréjére is.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma