fejlec_okt.18

2018.01.29

Vecsei H. Miklós és Mészáros Blanka alakítják a szerelmeseket a Szegedi Szabadtéri Játékok idei Shakespeare-bemutatójában, a Rómeó és Júliában. Hegedűs D. Géza rendezésében többek között Hegyi Barbarát, Szabó Győzőt és Józan Lászlót is láthatjuk majd. Az előadást július 27-én, 28-án és 29-én mutatják be a Dóm téren.

Azt régóta lehet tudni, hogy Hegedűs D. Géza állítja színre a Szegedi Szabadtéri Játékok ez évi prózai produkcióját, a Rómeó és Júliát. A világ egyik legszebb szerelmes története hosszú idő után tér vissza a Dóm térre. Ritkán van lehetősége a nézőknek ilyen romantikus környezetben, a csillagok alatt átélni a love storyt. A rendező szuper szereposztást állított össze, neves és népszerű művészeket kért fel az ikonikus karakterek megformálására. Rómeót a Vígszínház tehetsége, a Junior Prima-díjas Vecsei H. Miklós alakítja majd, aki fordítóként, dalszövegíróként és rendezőként is tevékenykedik. Partnere, aki a Capulet nevet is elhagyná szerelme kedvéért – mert „mit rózsának hívunk, bárhogy nevezzük, éppoly illatos” – a törékeny szépségű Mészáros Blanka lesz. A Katona József Színház színésznőjét láthatták már a nézők a #sohavégetnemérős és a Brazilok című közönségfilmekben is.

 

vecseimiklos
Vecsei H. Miklós
Fotó: Dömölky Dániel


Júlia kérlelhetetlen szülei Szabó Győző és Hegyi Barbara lesznek. Előbbi visszatérő vendég a Dóm téren, a Vígszínház közönségkedvenc színésznőjét viszont most üdvözölhetik először a nézők a Szabadtérin. Szintén a Vígből érkezik az előadás Tybaltja, Benvoliója és Mercutiója. Capuletné harcos unokaöccsét az az Orosz Ákos játssza majd, akit a nézők a Maladype Színház előadásaiból ismerhetnek. Emellett számos kőszínházi előadás és film – többek között a #sohavégetnemérős és a Saul fia – fontos szereplőjeként láthattuk már a Junior Prima-díjas színészt.

 

Rómeó óvatos, a békét kereső barátját, Benvoliót a szintén Junior Prima-díjas Józan László alakítja, akit a legtöbben a Barátok köztben láthattak, a színházban pedig imádja a közönség A Dzsungel könyve Mauglijaként, A Pál utcai fiúk Áts Ferijeként és az Őrült Nők Ketrece Jacobjaként. Mercutio vagány, heves temperamentumát Hajduk Károly ölti magára Szegeden. A Jászai Mari-díjas színész szintén ismerős lehet az alternatív színházi életből is, bár a Víg előtt hosszú ideig a Katona József Színház oszlopos tagja volt. Egyik legutóbbi szerepében, a Hamlet Színészeként minden este nyíltszíni tapssal jutalmazzák, úgyhogy már nagyon várjuk tőle Mercutio híres Máb királyné monológját.


Meszaros_Blanka
Mészáros Blanka

 

Parist, a Júlia kezére ácsingózó, kissé öntelt nemest Hajdu Steve kelti életre, akinek karikírozó humoráról legutóbb A tanú című darabban bizonyosodhattak meg a szegedi nézők. Lőrinc barátként Trill Zsolt adja majd össze titokban Rómeót és Júliát, a lány dajkája pedig Szűcs Nelli lesz. Mindketten a Nemzeti Színházból erősítik a szegedi csapatot. Montague-né szerepében Igó Évát láthatjuk, aki szintén a Vígből érkezik. Escalus herceg és Rómeó apjának megformálóját azonban csak később jelenti be a fesztivál.

 

A Rómeó és Júliát július 27-én, 28-án és 29-én láthatjuk a Dóm téren.

Stratovarius
2018.10.15

A finn szimfonikus metal ikonikus alakjai lépnek színpadra október 28-án a Barba Negra Music Clubban. A Nightwish egykori énekesnője, Tarja Turunen saját zenekarával érkezik, utánuk pedig a több mint 30 éve működő Stratovarius csap a húrok közé. Mindkét csapat teljes hosszúságú műsort és meglepetéseket ígér.

Nyitva1

2018.10.15

A monogámia kérdéskörét járja körül humorosan Nagypál Orsi Nyitva című első nagyjátékfilmje, amelyet október 18-ától vetítenek a magyar mozikban. A rendező célja az volt, hogy sokakhoz eljussanak azok a kérdések, amelyeket a film felvet: hogy mit várunk el egy párkapcsolattól, szüksége van-e mindenkinek a hosszú távú együttlétre, tudja-e ezt mindenki csinálni.

42271519_1515412641938726_4707780457066921984_o

2018.10.15

A Müpában mutatja be az Edinburgh Fringe Festival legjobb produkciójának választott, My Land című darabot október 16. és 21. között a Recirquel társulat a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál keretében. A kortárs táncot, a színházat és a cirkuszművészetet ötvöző My Land az ember és az anyaföld közötti örök kapcsolatot jeleníti meg.

Nyolcvanegy éves korában elhunyt Eduardo Arroyo világhírű spanyol festőművész és szobrász október 14-én Madridban. „Bizonyos, hogy pályatévesztett író vagyok, aki több regényt és néhány elbeszélést megfestett. Irodalmi szenvedélyem késztetett arra, hogy néhány történetet festékkel, ecsettel mondjak el” – nyilatkozta önmagáról a művész 2003-ban az MTI-nek, amikor Budapesten járt a Ludwig Múzeumban rendezett kiállítása alkalmából. Eduardo Arroyo a képzőművészet mellett az írást sem hanyagolta: több kötete is megjelent, 1986-ban Münchenben bemutatták első drámáját Bantam címmel.

A salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház 2012-es alapítása óta háromszorosára nőtt a színházba járók száma a városban, az intézmény előadásai a Kárpát-medence minden részére eljutnak – mondta a nógrádi megyeszékhely társulatának igazgatója az M1 aktuális csatornán október 14-én. Simon Lajos szerint a 2012-ben alakult társulat számára nem volt kérdés, hogy a város szülöttének nevét viselje. A pályatársak kiemelték a színész Zenthe Ferenc tehetségét, kitartását, alázatát, ezért a névválasztás a társulatot is hasonló erényekre kötelezi.

Megnyílt Egerben a Magyar festészet napja fő rendezvénye: az Élő magyar festészet 2018 című meghívásos tárlat, melynek alkotásai – három festőgeneráció munkái – áttekintést adnak a kortárs magyar festészetről. A tárlat megnyitóján az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) életműdíját Orosz János fstőművész, míg a Magyar Művészeti Akadémia díját Szilágyi János vehette át. A fiatalon elhunyt nagybányai festőtehetségről elnevezett Maticska Jenő-díjban Czene Márta részesült, Eger város díját pedig Nádas Alexandra kapta.

Újraindítják a sárközi szőttesek gyártását a Tolna megyei Decsen, ahol első lépésben felújítják az egykori háziipari szövetkezet épületét. A szőttesgyártás elindítására összesen 260 millió forintos projektet dolgoztak ki, később az épületet belülről is felújítják és szövőgépeket vásárolnak. A szövés újraindításával párhuzamosan ismét Decsen helyeznék el és mutatnák be a 834 darabos sárközi szövési mintatárat. A háziipari szövetkezet működésének idején létrehozott, egyedülálló gyűjteményt annak idején a kulturális tárca vásárolta meg, jelenleg a Hagyományok Házában található. A Sárköz népművészete: a szövés, hímzés, gyöngyfűzés és viselet 2012 szeptemberében felkerült a szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékére.

Hagyományos költőversenye nyerteseinek Tavirózsa és Lilla-díjat, a magyar irodalomért és kultúráért végzett tevékenységért Csokonai-díjat adott át október 13-án, szombaton Hévízen a Csokonai Vitéz Mihály Irodalmi és Művészeti Társaság. A Csokonai-díjat ezúttal Hizsnyai Zoltán szlovákiai magyar író vehette át. A Lilla-díjat a kolozsvári André Ferenc és a hévízi Vajna Ádám közösen írt versért kapta meg a zsűritől, a Tavirózsa Díjat pedig Máté Anasztázia hévízi gimnazista nyerte el. A versenyt Zalán Tibor, a társaság alelnöke indította el október 12-én reggel öt olyan kifejezés, félmondat vagy szó megadásával, amelyet minden költőnek versbe kellett foglalnia. A verselőknek péntek estig volt lehetőségük az alkotásra. A Csokonai társaság idei kétnapos – kötetbemutatókkal és Beck Zoltán koncertjével is kísért – rendezvényének címe Az empátia alkonya volt.

Jenei Szilveszternek van mit mesélnie, hiszen ötven éve van a pályán gitárosként, énekesként, zeneszerzőként. Több legendás zenekar tagja volt, 300 dalt komponált, nyolc arany és három platinalemez lóg a szobája falán. Most, 70. születésnapja alkalmából egy rendhagyó koncert keretében újra átélhetjük vele az elmúlt évtizedek sikerét sztárvendégek részvételével a Stefánia Palotában október 13-án, 19 órától.

szilveszter3

Idén hatodik alkalommal rendezik meg a Szentendrei Jazz- és Borfesztivált, amely szeptember 28. és 30. között várja a látogatókat Szentendrén. A történelmi belváros sétálóutcáján, a Fő téren és a belvárosi házak udvaraiban az ország minden borrégiójából érkező borászatok várják az érdeklődőket, valamint számtalan borszakmai és kulturális program, köztük jazzkoncertek, séták és kiállítások is.

Rekord nyári látogatottságot könyvelhet el alkotóházaiban a MANK Nonprofit Kft. A Szigligeten, Zsennyén, Kecskeméten, Hódmezővásárhelyen, Mártélyon és Galyatetőn található hat alkotóházban inspiráló alkotásra nyílik lehetősége a művészeknek, de az épületek egyre több szakmai rendezvény helyszínéül is szolgálnak.

A múzeumi és könyvtáros szakma a Múzeumi és könyvtári fejlesztések mindenkinek című, EFOP-3.3.3-VEKOP-16-2016-00001 azonosítószámú kiemelt projekt keretében sokat tesz azért, hogy csökkenjen a korai – azaz a végzettség nélküli – iskolaelhagyók aránya, javuljon a hátrányos helyzetű csoportok munkaerő-piaci helyzete, erősödjön a fiatalok társadalmi integrációja, csökkenjen a szegénységben, társadalmi kirekesztettségben élők száma. A nemes célok elérése érdekében a két kulturális szakterület három éven át tartó programot indított 2017 februárjában.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma