hangf_spotify_banner_728x90

2015.07.21

Balogh Tibor, Káli-Horváth Kálmán, Borkó Marianna és Kiss Sándor Free-Presszionisták című kiállítása nyílt meg július 20-án, hétfő este Budapesten a Vigadó épületében. A tárlatot Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere nyitotta meg.

"Ez a kiállítás magának az utat törő tehetségnek a bizonyítéka, hogy lehet árvaházból, nevelőotthonból, Tiszadobról is magasra jutni" - hangsúlyozta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a megnyitón arra utalva, hogy a Free-Presszionista csoport gyökerei az 1980-as évekre nyúlnak vissza, amikor három árva fiú és egy lány az intézet falai között alkotni kezdett. A miniszter felhívta a figyelmet arra, hogy a roma művészcsoport tárlatát a minőség alapján mérlegelve fogadta be székházába, a Pesti Vigadóba a Magyar Művészeti Akadémia (MMA).


Balog_Zoltan


"Az alkotók évekkel ezelőtt ceruzával és ecsettel kezükben indultak el", hogy megvalósítsák álmukat - emlékeztetett a kezdetekre a miniszter.


Balog Zoltán hozzátette, hogy a falakon látható képek erős érzelmeket közvetítenek és a belső szabadságról tanúskodnak. A miniszter kiemelte Káli-Horvát Kálmán ikonjait, amelyeken a művész Isten-élményét jeleníti meg.


A miniszter felhívta a figyelmet arra is, hogy a művészeti csoport Franciaországban, Angliában és Dániában is bemutatkozott már. Fekete György, az MMA elnöke köszöntőjében hangsúlyozta: a falakon látható művek színvonaluknál és érdekességüknél fogva szervesen kapcsolódnak a Nemzeti Szalon alkotásaihoz. A sokrétű művek "sem stilárisan, sem megközelítésben nem hasonlítanak más magyar vagy nem magyar kortárs művekhez" - tette hozzá.


kiallitas


A megnyitó után bemutatták a művészeti csoport Free-Presszionisták című, most megjelent 60 oldalas művészeti albumát, amelyhez Kőnig Frigyes festő- és grafikusművész, tanszékvezető egyetemi tanár írta az előszót.


A tárlat a Pesti Vigadóban augusztus 23-ig látható.


MTI

Erzekeny_terek_Kultura_banner_596x90

otthon_R

2019.05.25

A szülő a gyerekkönyvek hatalmas kínálata láttán joggal gondolhatja, hogy az ideális könyv megtalálása majdhogynem lehetetlen, fáradságos vállalkozás. Ebben segíthet, hogy időnként szakmai listákat készítenek – a Gyermekirodalom.hu oldal nemrég hozta nyilvánosságra az idei Top50-es listáját. Erről választottunk öt kiemelkedő könyvet.

jatekfesztival_R

2019.05.24

Május utolsó hétvégéje a gyermekekről szól. Május 25-én és 26-án a fővárosban és országszerte változatos és izgalmas programokkal ünneplik a legkisebbeket. A budapesti és vidéki események közül válogattunk: lesznek színházi, szabadtéri, tűzoltós és BKV-buszos, valamint mesés programok is.

Bicskei_Bertalan__Budapesti_Honved_1969_R

2019.05.24

Farkas József World Press Photo díjas fotóriporter, a Képes Sport és a Nemzeti Sport szaklap legendás fényképészének fotóiból nyílt kiállítás A pillanat varázslója címmel a Pozsonyi Magyar Intézetben. A sport iránt egész életében elkötelezett fotós képei a sportversenyek, az olimpiák, a küzdelmek és a sikerek hőseinek, bajnokainak felejthetetlen pillanatait mutatják be.

Nagyszabású orosz ikonkiállítás nyílt a ljubljanai Városi Múzeumban. A világhírű orosz ikonfestészet remekei közül 85 látható a szeptember 15-ig nyitva tartó tárlaton. Oroszország három legnagyobb múzeumából, az Állami Tretyjakov Galériából, a Szergijev Poszad-i Állami Történeti Múzeumból és a Jarozslavli Művészeti Múzeumból összeválogatott ikonok egyedülálló betekintést nyújtanak az orosz kultúrába és szellemiségbe.

Londonban, a Királynő Galériájában rendezett tárlaton Leonardo több mint 200 rajzát lehet megtekinteni, a kiállítás anyaga a brit Királyi Gyűjteményből származik. A Leonardo-rajzok és -vázlatok a 17. században uralkodó II. Károly idején kerültek a Királyi Gyűjteménybe a Loire-völgyéből, ahol a művész 1519. május 2-án Franciaországban bekövetkezett halála után őrizték azokat. A tárlaton több híres műve vázlatai is szerepelnek, köztük az Utolsó vacsorához és a Salvador mundi című Krisztus-portréhoz készült rajzok.

Az elmúlt egy évben, mióta a román kormány az új filmtámogatási programját elindította, már 31 produkció számára ítéltek meg összesen mintegy 120 millió lej (8,2 milliárd forint) támogatást. A keretösszegre 70 román és külföldi produkció pályázott, ebből 31 projektnek 120 millió lej értékben meg is ítélték. A román filmtámogatási program 2020 végéig tart, az éves keretösszeg 50 millió euró (16,3 milliárd forint).

Az Instagram oldalára feltöltött videó tanúsága szerint Velencében mutatta be legújabb installációját a street art rejtőzködő brit művésze, Banksy, aki ezúttal a nagy tengerjáróhajók és a lagúnák városának „viharos kapcsolatát" dolgozta fel. „Saját standot állítok a Velencei Biennálén" – írta Banksy a posztban.

Egymilliomodik látogatóját köszöntötte pénteken a budapesti Sziklakórház Atombunker Múzeum, amelynek látogatószáma az elmúlt években meghaladta az évi 160 ezer főt. A 2007-ben megnyílt intézmény 2016-ban és 2018-ban is a legnépszerűbb magyarországi múzeum volt a Tripadvisor utazási portál listáján, múzeumi tevékenységét a szakmai bizottságok is elismerik. A Sziklakórháznak fontos történelmi szerepe volt sürgősségi létesítményként mind a második világháborúban, mind az 1956-os forradalom során. Atombunkerré a hidegháború alatt fejlesztették, és szigorúan titkos volt egészen 2002-ig.

Az izraeli származású Berlinben élő énekesnőt a szláv népzenétől Marilyn Mansonig sokféle műfaj inspirálja. Moran Magal nem fél szokatlan kombinációkban vegyíteni a zenei stílusokat. Izgalmas zenei fúzióval érkezik a Zsidó Művészeti Napokra, május 27-én 19 órakor a Columbus Hajó színpadán ad koncertet.

Moran_Magal

Új zenei anyagot mutat be Szirtes Edina Mókus a Modern Art Orchestrával közösen. A Music à la Pangea című lemez dalait először május 26-án, vasárnap 19.30-kor a Budapest Music Centerben hallhatja a közönség.

Gárdonyi Géza halhatatlan regénye nyomán készült Egri csillagok című musicalt eddig ötven helyszínen, több mint kétszázezer néző előtt mutatták be itthon és határainkon túl, Csíksomlyón és az Egri vár történelmi falai között évről évre sikerrel játsszák a darabot. Május 26-án 18.00-kor a Budapest Arénában is megtekintheti a közönség.

Szombattól 73 művész részvételével 18 + 1 új kiállítási projektet és 52 programot kínál Közép-Európa legnagyobb képzőművészeti fesztiválja, a szentendrei Art Capital.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma