Debut_Dij_2019

2013.10.10

A Versünnep Alapítvánnyal együttműködve a Bánffy György Szalon újraindítja a Versünnep Fesztivált. Az idei évtől kezdve a Fesztiválhoz csatlakozhatnak iskolák és civil közösségek is, akik vállalják, hogy a megadott tematikában versmondó versenyt szerveznek diákjaiknak, tagjaiknak. Vers- és prózamondó fesztivált, a „2014 a Család Európai Éve” jegyében, valamint az I. világháború kitörésének 100. évfordulója apropóján zajlik: jelentkezni február 28-áig lehet.

indexJózsef Attila születésének 100. évfordulója kapcsán, 2005-ben született meg a nemzetközi rendezvénysorozat gondolata. Ezt követően négy alkalommal rendezték meg a versmondó versenyt, amely eddig csak a színművészek, az előadóművészek és a szakirányú egyetemek hallgatóinak adott lehetőséget a magyar líra kincseinek népszerűsítésére határainkon belül és kívül egyaránt. Minden alkalommal az aktuális év irodalmilag kiemelt évfordulójához kötjük a kiírást. 2014-ben ötödik alkalommal kívánjuk megrendezni a Versünnepet, ezúttal a Bánffy György Kulturális Szalonnal együttműködésben. Bánffy György a Versünnep események emblematikus személyisége volt, úgyis, mint versenyző, és úgy is, mint a zsűri elnöke.


Mostantól lehetőséget teremtenek minden, nem professzionális érdeklődő számára is, különös tekintettel az iskolákra, hogy rész vegyenek a rendezvénysorozatban. A megrendezésre kerülő –elsősorban iskolai- szavalóversenyek zsűrijébe egy-egy művészt, szakembert delegálnak. A győztesek 2014 tavaszán egy külön fesztivál keretében mutatkozhatnak be a budapesti Játékszín színpadán, nézőként jelen lehetnek a döntőn, és a legkiválóbbak versenyen kívül előadhatják produkciójukat a Versünnep fordulóin is.


A Versünnephez csatlakozhat minden iskola és civil közösség, amely vállalja, hogy saját közegében vers- és prózamondó versenyt rendez a meghirdetett tematikának megfelelően (a családhoz kötődő versek, az I. világháborúhoz köthető versek vagy kortárs költők versei). A regisztráció nem áll másból, mint a jelentkezés tényét, a jelentkező szervezet adataival és a verseny várható időpontjával, helyszínével el kell küldeni a szalon@banffyszalon.hu vagy a versunnep@gmail.com címre.

A jelentkezés 2014. február 28-ig folyamatos, határidő nincs!

Kulcsszavak:

lukoviczky

Heisenbergk

2019.04.24

Mától szombatig tartanak a második alkalommal megrendezett Érzékenyítő Fesztivál programjai a Veszprémi Petőfi Színházban. Idén a színházművészet mellett a könnyűzene és a táncművészet, valamint élettörténetek is előtérbe kerülnek.

a-jovo-utcaja1

2019.04.24

Április 26-27-én rendezik meg a Jövő utcája című programsorozatot a Corvin sétányon. Az ingyenes tudományos kiállításon a jövő technológiáival és trendjeivel találkozhatnak az érdeklődők és kiderül, hogy milyen készségekre és alapismeretekre van szükség ahhoz, hogy a következő évtizedekben otthonosan mozogjunk és boldoguljunk.

szolo-jovesnek-konyve-programsorozat

2019.04.24

A hagyományok szerint április 24-én, Szent György napján mutatják be a helyi szőlősgazdák a hajtásokat a város előjáróinak Kőszegen; 1740-től rajzolják be szabad kézzel azokat a Szőlő Jövésnek Könyvébe. Az ünnepet nemzetközi borverseny vezette fel, szerdán pedig a Borok házától zenés kísérettel vonul menet a Jurisics térre, ahol a városháza előtt bemutatják az idei szőlőhajtásokat. Ezt követően a Jurisics-vár lovagtermében zajlik majd a berajzolás ceremóniája, amelyet ünnepi műsor követ.

Tavaly az akadémiát megrázó szexuális zaklatási és kiszivárogtatási botrány miatt elhalasztották a díj átadását. Az akadémia több tagja és vezetője is lemondott, de azóta több új taggal gyarapodott a testület, amelynek szabályzata is megújult. Így a tavalyi és az idei díjazottat együtt, október 10-én nevezik meg.

A Kamara Virtuózok évada május 3-tól látható péntek esténként a Duna Televízió és a Duna World műsorán. Az idei évadban az együttzenélés öröme kerül a középpontba. Nem lesznek előválogatók és elődöntők, hat adást láthatnak majd a nézők. Az első ötben a zsűri dönt a továbbjutásról úgy, hogy mindegyik adásban kiesik egy formáció. Azonban minden adásban egy zsűritagnak lehetősége lesz arra, hogy kedvenc csapatát megmentse a kieséstől. Az élő döntőben a közönség választhatja ki az évad abszolút győztesét a három legjobb formáció közül.

Az ukrán hatóságok Kijevben megtalálták és lefoglalták Paul Signac francia impresszionista festő tavaly az észak-franciaországi Nancy múzeumából ellopott festményét. A Rochelle kikötője című, 1915-ben készült olajképre egy kijevi lakásban bukkantak, amely az egyik, gyilkossággal vádolt elkövetőé lehet. A festmény utáni nyomozás során rábukkantak számos más műalkotásra is.

A Csianghszi tartományban talált falmaradványok között a Ming-dinasztia (1368-1644) két uralkodójának idejéről való, ritka királyi porcelánok töredékeire bukkantak. A porcelánmanufaktúra szigorú rendszerben működött, ha az uralkodók nem találták megfelelőnek az elkészült porcelántárgyakat, azokat be kellett zúzni, és el kellett temetni.

A rendező a Magyar Nemzeti Filmalap Fast Forward Programjának következő állomásán ad elő május 1-jén. Barry Levinson nevéhez olyan klasszikusok fűződnek, mint a Jó reggelt, Vietnám! az Esőember és a Bugsy. Paterno című filmjében legutóbb Al Pacinóval dolgozott újra együtt Rév Marcell magyar operatőr kamerája előtt. Jelenleg a 24. mozifilmjét forgatja Budapesten Harry Haft címmel, Ben Foster főszereplésével. A 2017-ben indult Fast Forward Program szervezésében már 31 szakmai program valósult meg 19 filmes területre fókuszálva. Az elmúlt két évben szervezett workshopokon és előadásokon eddig mintegy 3000 filmes vett részt.

Mától szombatig tartanak a második alkalommal megrendezett Érzékenyítő Fesztivál programjai a Veszprémi Petőfi Színházban. Idén a színházművészet mellett a könnyűzene és a táncművészet, valamint élettörténetek is előtérbe kerülnek.

Heisenbergk

Április 26-27-én rendezik meg a Jövő utcája című programsorozatot a Corvin sétányon. Az ingyenes tudományos kiállításon a jövő technológiáival és trendjeivel találkozhatnak az érdeklődők és kiderül, hogy milyen készségekre és alapismeretekre van szükség ahhoz, hogy a következő évtizedekben otthonosan mozogjunk és boldoguljunk.

A hagyományok szerint április 24-én, Szent György napján mutatják be a helyi szőlősgazdák a hajtásokat a város előjáróinak Kőszegen; 1740-től rajzolják be szabad kézzel azokat a Szőlő Jövésnek Könyvébe. Az ünnepet nemzetközi borverseny vezette fel, szerdán pedig a Borok házától zenés kísérettel vonul menet a Jurisics térre, ahol a városháza előtt bemutatják az idei szőlőhajtásokat. Ezt követően a Jurisics-vár lovagtermében zajlik majd a berajzolás ceremóniája, amelyet ünnepi műsor követ.

Hat napon keresztül szól a dixieland muzsika Salgótarjánban, minden korosztályt megszólító műsorkínálattal. Csütörtökön beavató koncertek lesznek középiskolás fiatalok számára a Windsingers vokálegyüttes közreműködésével, majd este a Gruop'n'swing Gengszterkorzió című előadása a József Attila Művelődési Központban.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma