kultura.hu_banner_herend_002uj

2019.03.11

Ebben az évben is a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) ad otthont a költészet napi Versmaratonnak április 11-én. Az eseményt a HangHordozók című versmegzenésítő verseny, valamint a Szaval a suli című versmondó verseny kíséri.

versmaraton_foto_zih_zsolt_mtva
Fotó: MTVA/Zih Zsolt


Immár kilencedik alkalommal rendezik meg a Versmaratont, amelyen Az év versei 2019 antológia szerzői tizenkét órán át szavalják verseiket a Petőfi Irodalmi Múzeum színpadán és a Kossuth Rádióban.


A maratoni versmondás mellett a költészet napja alkalmából két pályázatot is hirdetnek a kortárs magyar költészet népszerűsítésére. Ismét kiírták a HangHordozók című pályázatot, amelyre Az év versei 2018 kötetben szereplő bármely vers megzenésítésével lehet jelentkezni március 30-ig. A Versmaraton kísérőrendezvényeként meghirdetett versenyre egy pályázó maximum három művel nevezhet.


A zsűriben Bonyár Judit (NeoFolk), Csík János (Csík zenekar), Eredics Gábor (népzenész), Likó Marcell (Vad Fruttik), Váczi Eszter (Váczi Eszter Quartet) értékeli a pályázókat. A döntő az A38 hajón lesz május 4-én, ahol a legjobb pályázókat a zsűri személyesen is meghallgatja. Az első helyezett 300, a második 150, a harmadik 100 ezer forintos díjazásban részesül.


szavalasuli
A Szaval a suli plakátja

 

A magyar költészet napja alkalmából egy új pályázatot is hirdetnek általános- és középiskolások számára. A Szaval a suli című versenyre Az év versei 2018 kötetben szereplő bármely vers csoportos elszavalásával pályázhatnak a diákok, osztályok, iskolák március 30-ig. A pályázat nyertese a Petőfi Irodalmi Múzeumban április 11-én előadhatja a produkciót.

hopp_tarlatvezetes

2019.07.21

Július 26-án 16:00 órától a Hopp@Péntek sétáló tárlatvezetés-sorozat keretében Dénes Mirjam, a Hopp Múzeum japán gyűjteményének kurátora mutatja be a Made in Asia kiállítást.

zene-balassagyarmat-2019

2019.07.20

Szombaton kezdődik a 33. Nemzetközi Muzsikustábor, Verseny és Művészeti Fesztivál Balassagyarmaton. A Zene határok nélkül elnevezésű, július végéig tartó tábor keretében nyolc hangversenyt is adnak a hallgatók és a művésztanárok. A Kárpát-medencéből, Franciaországból és Kínából érkező negyven hallgató a Rózsavölgyi Márk Alapfokú Művészeti Iskolában öt szakon képezheti magát tovább a táborban.

bukfurdo-001

2019.07.20

Július 26-án tartják a Strandok éjszakáját. A 10. évét ünneplő rendezvényhez idén több mint 40 fürdő csatlakozott országszerte.

A temesvári Ceau, Cinema! „zsebfesztivál” fődíját, a Răzvan Georgescu Trófeát a Rossz versek című film nyerte el. Reisz Gábor rendezését a közönség is díjjal jutalmazta. A fődíj értéke 1000 euró, a közönségdíjé 500 euró. Reisz Gábor üzenetben köszönte meg az elismerést: „A Rossz versek hihetetlen utazás volt számunkra. A film elég személyes, a gyermekkorom és az utóbbi néhány évem története, így kissé fura érzés, hogy a közönség nevet rajta. De bevallom, nem bántam meg, hogy elkészült ez a film, mert hiszek abban, hogy néha érdemes úgy elmesélned az életed történetét, mintha vígjáték lenne. Olyan, mint egy terápia. Ha ez másnak is segít, vagy elfeledteti a kaotikus mindennapokat, akkor igazán boldog vagyok. Remélem a díj ezt igazolja.”

A Cereden zajló 24. Nemzetközi Kortárs Művésztelepen a képzőművészek idén azt a képet alkothatják meg, amely rajtuk keresztül mutatja meg a művésztelepnek helyet adó Nógrád megyei falut. A hazai alkotókon kívül Hollandiából, Finnországból, Szlovákiából, Litvániából, Lengyelországból, Csehországból és Németországból érkeztek művészek az augusztus 7-ig tartó alkotótáborba. Az ArtPiknik Cered – 24. Nemzetközi Kortárs Művésztelep a II. Nemzetközi Textileppel kezdődött el, július 25-én kapcsolódnak be a szobrászok, a 24. Szimpózium pedig augusztus első hetében tart. Augusztus 10-én hagyományosan nyílt napot szerveznek Cereden.

A Sackler család tulajdonában lévő Purdue Pharma gyógyszergyárat azzal vádolják az Egyesült Államokban, hogy úgy reklámozza OxyContin nevű opioid fájdalomcsillapítóját, mint amelytől szinte lehetetlen függővé válni, miközben tisztában vannak azzal, hogy ez nem igaz. Ezért Nan Goldin fotóművész szervezete arra ösztönöz a világban minden kulturális intézményt, hogy szakítsa meg a hivatalos kapcsolatot a családdal. A Louvre néhány terme egy jelentősebb adományt követően viselte a család nevét, a PAIN szervezet tüntetése óta azonban ragasztószalaggal letakarták a Sackler feliratokat.

A legmodernebb technológiákkal kialakított kiállítás július 20-án nyílt meg a brit uralkodó londoni rezidenciáján, Viktória királynő születésének 200. évfordulója alkalmából. A kivetítések és hologramok révén a tárlat látogatói az uralkodónő legidősebb fia, VII. Eduárd király által elrendelt átalakítások előtti állapotban, élénk színekben pompázva vehetik szemügyre a palota belső tereit. A tárlaton, amelyre II. Erzsébet királynő is ellátogatott a héten, Viktória királynő trónja, báli ruhája és akvarelljei is helyet kaptak.

Az Európai Űrügynökség vezetője speciális örökségvédelmi státuszt és védettséget biztosítana a jövőbeni látogatók és Hold-missziók által okozott károktól a Nyugalom tengerén annak a helynek, ahol 50 éve, 1969. július 21-én az első ember a Holdra lépett.

Július 26-án 16:00 órától a Hopp@Péntek sétáló tárlatvezetés-sorozat keretében Dénes Mirjam, a Hopp Múzeum japán gyűjteményének kurátora mutatja be a Made in Asia kiállítást.

hopp_tarlatvezetes

Szombaton kezdődik a 33. Nemzetközi Muzsikustábor, Verseny és Művészeti Fesztivál Balassagyarmaton. A Zene határok nélkül elnevezésű, július végéig tartó tábor keretében nyolc hangversenyt is adnak a hallgatók és a művésztanárok. A Kárpát-medencéből, Franciaországból és Kínából érkező negyven hallgató a Rózsavölgyi Márk Alapfokú Művészeti Iskolában öt szakon képezheti magát tovább a táborban.

Július 26-án tartják a Strandok éjszakáját. A 10. évét ünneplő rendezvényhez idén több mint 40 fürdő csatlakozott országszerte.

Több turnén Nick Cave vokalistája volt, és Johnny Depp kalózos válogatáslemezén is énekelt egy dalt Brooklyn egyik legvagányabb énekesnője, aki nemcsak a feminizmus mellett, hanem politika kérdésekben is felemeli a hangját. Shilpa Ray-t most Budapesten is meghallgathatjuk, hiszen július 21-én a KOBUCI Kertben koncertezik.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma