NFZ_Bartok_728x90mm_Kultura_hu_2_002

2019.04.27

Egész napos, ingyenes programok, színházi előadások és koncertek is várják a közönséget szombaton az óbudai Fő téren és a Zichy-kastélykertben a Szent György-napi sokadalom és a Waldorf 100 Művészeti Találkozó keretében.

szent_gyorgy_nap
A nagyszínpad leglátványosabb produkciója mindig a Szent György-legenda előadása

Az Óbudai Waldorf Iskola 24. alkalommal szervezi meg Szent György-napi programját a Fő téren, ahol zenével, tánccal és kézműves kirakodóvásárral köszöntik a tavaszt.


A délelőtt 10 órától este 22 óráig tartó programok sorát az Óbudai Waldorf Iskola és a Csillagberek Waldorf Iskola mintegy száz fős gyerekzenekara nyitja.


A rendezvényen közel hetven iparművész és mesterember mutatja be portékáit és színpadi produkciók, koncertek, zsonglőrök, mutatványosok, vásári komédiások szórakoztatják a vendégeket.


szent_gyorgy_nap_3


Az idei esemény keretében megemlékeznek az első Waldorf-iskola megnyitásának 100. évfordulójáról is. A Waldorf 100 Művészeti Találkozó programjaihoz számos neves, a Waldorf-pedagógiához kötődő alkotó és előadóművész csatlakozott. A vendégek között megtalálható az idén 10 éves Csíkszerda, a Turbó Méhek, a Csángállók zenekar és a Józsa Tamás Band is.


Az Élő Könyvtárban neves művészek, írók, muzsikusok lesznek "kikölcsönözhetők", többek között Szinetár Dóra színművésszel, Lányi György népzenésszel és Gulyás Anna énekes, mesemondóval is beszélgethetnek az érdeklődők.


A nagyszínpad leglátványosabb produkciója idén is a Szent György-legenda előadása lesz, amelyben a vitéz legyőzi a csaknem 15 méter hosszúságú sárkánykígyót.


szent_gyorgy_nap_4


A Vasmacska KávéZooban kiállítások, kerekasztal beszélgetések, filmvetítések, pedagógiai műhely, este pedig a Páratlan zenekar táncháza várja a közönséget.


A vendégek közösségi alkotó és zenei workshopokba is bekapcsolódhatnak, továbbá kosaras körhinta, népi játszótér és mesekuckó is várja a gyerekeket. A Zichy-kastélykertben nemzetek konyhájával, a Fő téren hagyományos népi ételekkel készülnek.


Képek forrása: obuda.hu

Rakoczi_Ferenc
2019.09.17

Több programot is kínál a következő hetekben a Rákóczi-szabadságharc emlékéve alkalmából a Hadtörténeti Intézet és Múzeum. Október végén útjára indítják a Rákóczi Expresszt is.

Az_eltancolt_cipellok

2019.09.17

A Magyarság Házában folytatódnak a vasárnapi mesedélelőttök, lesznek könnyűzenei koncertek és az oktatási intézményeknek is kínálnak programokat.

Kozonseg_a_Muzsikal_az_erdon

2019.09.17

Gyulán és térségében, valamint Püspökfürdőn várja az érdeklődőket szeptember 27. és 29. között a Muzsikál az erdő a Körösök völgyében elnevezésű rendezvény, amelyen erdei koncertek, szakvezetéses erdei séták és gyerekprogramok is várják az érdeklődőket.

Szeptember 20-án mutatkozik be a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika művészetterápiás műhelye az Átkelő Galériában. A Tükör által címet viselő kiállítást Dr. Danics Zoltán pszichoanalitikus pszichoterapeuta és pszichiáter nyitja meg. A műhelyt Szerdahelyi Zsuzsanna iparművész, művészetterapeuta vezeti majd.

A Mai Manó Ház Három szín című kiállítása az orosz fotográfus, Szergej Prokugyin-Gorszkij életművén, valamint kortárs művészek munkáin keresztül foglalkozik a színes fényképezés történetével, valamint kép és látás viszonyával. Az intézmény által szervezett foglalkozáson fotográfiai, művészettörténeti és pszichológiai nézőpontból is közelíteneknk a kiállítás anyagához. A foglalkozások időpontja előzetes időpontegyeztetés alapján történik. Bejelentkezés, további információ: edit.barta@maimano.hu.

Bárdos Lajos zeneszerző születésének 120. évfordulója alkalmából rendeznek konferenciát Életet az énekbe címmel szerdán a Pesti Vigadóban. Bárdos Lajos, a 20. század jelentős zeneszerzője, a zeneelmélet, a zenetudomány meghatározó személyisége 120 évvel ezelőtt született. Nemcsak számos zenei szakterületnek volt kiváló mestere, de másokat magával ragadó, karizmatikus tanár is. Kotta- és könyvkiadót szervezett, felkarolta a korában igen veszélyesnek számító egyházi zene kérdését. A konferencián megidézik azt a szellemiséget, amely ezt a sokoldalú, számos területen jelentőset alkotó művészt jellemezte.

Október elején elárverezi Banksy legnagyobb és egyik leghíresebb, Devolved Parliament (Elfajzott parlament) című festményét a Sotheby's Londonban. A brit parlament alsóházának képviselőit csimpánzként ábrázoló alkotás a rejtőzködő brit graffitiművész legdrágább művé válhat, mivel az aukciósház legalább 1,5-2 millió font leütési árra számít. Banksy a négy méter széles képet 2009-ben festette. Még abban az évben kiállították a bristoli múzeumban, ahol több mint 300 ezer látogatót vonzott, és bekerült a világ 10 leglátogatottabb tárlata közé. Ismeretlen tulajdonosa idén ismét kölcsönadta kiállításra a múzeumnak a 10 éves évfordulóra és Nagy-Britannia európai uniós kilépésének idejére.

A 700 méter hosszú híd, amelyet szinte teljes egészében kézzel, viking kori eszközöket és technikákat alkalmazva építettek, a viking infrastruktúrát és szaktudást demonstrálja. A Vikingebro nevű híd egy másolata annak az eredeti szerkezetnek, amely Kékfogú Harald, vagyis I. Harald dán király uralkodása idején, 980-ban állt a területen. A szerkezet megépítésében több mint ezer iskolás gyerek és 400 önkéntes, köztük a hagyományos viking módszereket ismerő ácsok vettek részt. A munkálatok három évig tartottak.

Több programot is kínál a következő hetekben a Rákóczi-szabadságharc emlékéve alkalmából a Hadtörténeti Intézet és Múzeum. Október végén útjára indítják a Rákóczi Expresszt is.

Rakoczi_Ferenc

A Magyarság Házában folytatódnak a vasárnapi mesedélelőttök, lesznek könnyűzenei koncertek és az oktatási intézményeknek is kínálnak programokat.

Gyulán és térségében, valamint Püspökfürdőn várja az érdeklődőket szeptember 27. és 29. között a Muzsikál az erdő a Körösök völgyében elnevezésű rendezvény, amelyen erdei koncertek, szakvezetéses erdei séták és gyerekprogramok is várják az érdeklődőket.

A Next.Ape tagjai bár mindannyian jazz-zenészek, mégsem jazzt játszanak, hanem elektronikával és improvizációkkal megspékelt alternatív popzenét. Harcsa Veronika belgiumi székhelyű, páratlanul izgalmas, új projektje szeptember 27-én debütál az A38-on.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma