2019.04.20

Palóc húsvétot tartanak hétfőn a szlovákiai Fülek várában. A tizennegyedik alkalommal megtartott rendezvényen a helyi értékekre, a palóc hagyományokra helyezik a hangsúlyt, de a műsorban a magyar mellett a szlovák kultúrát is bemutatják.

palocnepviselet_500
Forrás: nograd24

A látogatók a várudvart birtokba vevő kézműveseknél készíthetnek ecsettel maratott, drótozott, fonálrátétes, viaszos-batik technikával és szalmával díszített hímes tojást, kipróbálhatják a mézeskalács-díszítést, elsajátíthatják a népibútor-festés alapjait, és megpróbálkozhatnak a drótozással is.

A gyermekekre mesekuckó, arcfestés, kézzel hajtott körhinta, különféle ügyességi versenyjátékok sora, lovagoltatás és íjászat vár.


Paloc_husvet_Fuleken_r
Fotó forrása: felvidek.ma


A várudvarban és a Várfelső utcában kirakodóvásár, a rendezvény helyszínén helyi ételek kóstolója és ételszentelés, valamint húsvéti locsolkodás gazdagítja a programot.

A vár tövében felállított szabadtéri színpadon folklóregyüttesek lépnek fel: a losonci Galáris és a füleki Foncsik énekegyüttes, a helyi File Banda, valamint a Rakonca és a Kis Rakonca néptáncegyüttes. Koncertet ad Herczku Ági és a Banda, valamint a besztercebányai Ján Mak zenekara vendégeivel.


A rendezvényen közreműködnek fazekaszsaluzsányi kézművesek, a helyi Motolla Kézműves Baráti Kör, a BANYA-társaság, a Füleki Farkasok és a Pro Gaudio polgári társulás, valamint a VMK MeseFigurák bábszínháza.


Az igazgató hozzátette: a program keretében a Füleki Vármúzeum állandó kiállításait és a XVIII. Nemzetközi Magyar Fotószalont is megnézhetik a látogatók a vár Bebek-tornyában.

Kulcsszavak:

Erzekeny_terek_Kultura_banner_596x90

2295-szolnoki-orszagos-neptancfesztival

2019.05.22

Május 24. és 26. között huszonötödik alkalommal rendezik meg Szolnokon az Országos Néptáncfesztivált.

ourplanet

2019.05.21

Természetfilm-vetítésekkel, szemléletformáló, családi és diák programokkal várják május utolsó hétvégéjén a természet- és környezetvédelmi filmnapok sorozatban résztvevő városok filmszínházai, művelődési házai, nemzeti parkjai az érdeklődőket.

banffymusicday_

2019.05.21

A 2. Bánffy Music Day alkalmával ötórás klasszikus zenei maratont kínálnak a látogatóknak. A május 25-én 11 órakotr kezdődő eseményen a párhuzamosan zajló koncerteknek a kastély már helyreállított terei adnak helyet.

A monumentális épületben a csecsemők etetésére szolgáló szobát júliusban adják át. Tavaly Kolkatában az anyák egy bevásárlóközpont előtt tüntettek, ahol egy alkalmazott azt mondta egy kismamának, hogy a vécén szoptassa meg a gyerekét. A Tádzs Mahalt évente akár nyolcmillióan is megtekintik. A 17. században a Jamuna folyó partján fehér márványból emelt mauzóleumot Sah Dzsehán, az indiai mogul dinasztia ötödik uralkodója építtette szeretett felesége, a perzsa származású Mumtáz Mahal számára. Az asszony 1631-ben, fiatalon halt meg, Sah Dzsehán pedig megesküdött: olyan síremléket állít feledhetetlen szerelmének, amilyet még nem látott a világ.

Fréderic Chopin művei szólalnak meg Farkas Gábor zongoraművész lemezbemutató koncertjén június 5-én a Pesti Vigadóban. A művész a budapesti lemezbemutató után, 2019 nyarán a New York-i Lincoln Centerben ad kamarakoncertet és szólóestet, valamint fellép és mesterkurzusokat tart a Classical Bridge Festival nemzetközi zenei fesztiválon.

Május 22-én, szerdán Lichter Péter és Máté Bori The Rub című experimentális filmjét vetítik a budapesti Három Hollóban. A Berlinalén debütált alkotás Shakespeare Hamletjének rendhagyó adaptációja, amely teljes egészében a dráma főhősének szemszögén keresztül meséli el a történetet. A képzőművészeti szintre emelkedett mozgóképek hatását Horváth Ádám Márton szuggesszív dallamai teszik teljessé, amelyek ezúttal egy improvizatív koncert keretében elevenednek meg.

Mintegy hét év szünet után újra napirendre vették az új nemzeti könyvtár építésének projektjét Szlovéniában, az erről szóló dokumentumot hétfőn írta alá Jernej Pikalo oktatási és tudományos miniszter.

Június 9-ig tekinthető meg a Vajda Lajos Stúdió tagjainak tárlata az egyesület pinceműhelyében. Kiállít többek között: Almási M NHJH,KGT.MGertrúd, Krizbai Sándor, feLugossy László, drMáriás, ef Zámbó István. Bővebb információ itt olvasható.

Május 24. és 26. között huszonötödik alkalommal rendezik meg Szolnokon az Országos Néptáncfesztivált.

2295-szolnoki-orszagos-neptancfesztival

Természetfilm-vetítésekkel, szemléletformáló, családi és diák programokkal várják május utolsó hétvégéjén a természet- és környezetvédelmi filmnapok sorozatban résztvevő városok filmszínházai, művelődési házai, nemzeti parkjai az érdeklődőket.

A 2. Bánffy Music Day alkalmával ötórás klasszikus zenei maratont kínálnak a látogatóknak. A május 25-én 11 órakotr kezdődő eseményen a párhuzamosan zajló koncerteknek a kastély már helyreállított terei adnak helyet.

Május 22. és 26. között tartják Veszprémben a kortárs táncművészeti előadásokat bemutató Tánc Fesztiválját.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma