Nfz_Kultura.hu_berletes_Mvasar_728x90_002

2019.05.21

Május 24. és 26. között huszonötödik alkalommal rendezik meg Szolnokon az Országos Néptáncfesztivált.

2295-szolnoki-orszagos-neptancfesztival
Forrás: programturizmus.hu

Az 1964-ben indult rendezvénynek az Aba-Novák Agóra Kulturális Központ, a Szigligeti Színház és a Tiszai hajósok tere ad otthont. A fesztivál célja, hogy művészeti fórumot biztosítson a néptáncegyüttesek számára, valamint ösztönözze az új alkotások létrejöttét.


Az eseményhez kapcsolódva május 24-én, pénteken A páva tündöklő színei címmel Váradi Levente és Farkas József fotókiállítását nyitják meg, majd a viseletes felvonulás után a Parno Graszt együttes ad koncertet a Hild téren.


neptanc
Forrás: Szolnoki Napló

Május 25-én, szombaton a Szigligeti Színház kétrészes versenyprogramjában mutatkoznak be a táncegyüttesek. Este az Aba-Novák Agóra Kulturális Központban táncház lesz, a Dűvő zenekar húzza a talpalávalót.


Május 26-án, vasárnap szabadtéri programok, népművészeti kirakodóvásár, bábelőadás, Maksa Henrietta menyekező bemutatója és Szalonna és Bandája koncertje színesíti a fesztivált. A Napsugár Gyermekház foglalkozásokkal várja a legkisebbeket. A Szigligeti Színházban a díjátadó után gálaműsor zárja a rendezvényt.

MuzeumokEjszakaja_kultura_banner_002

egri_csillagok

2019.06.20

A szabadtéri színház eddigi fenállásának minden esztendejét egy előadás szimbolizálja idén Egerben június 27. és augusztus 19. között.

ersch

2019.06.20

Június 27-én az AWS frontembere, Siklósi Örs mutatja be önálló projektjét az Esernyős Warm-up udvarában.

balazsjanos

2019.06.20

Balázs János ad ingyenes zongorakoncertet szombaton 20.00-kor a romantikus zeneirodalom legismertebb alkotóinak műveiből a Zeneakadémia előtti téren, ahol erre az estére komponált videóinstallációkat is láthatnak az érdeklődők.

A Csinghaj-tibeti-fennsíkon eddig feltárt legkorábbi régészeti lelőhelyként határozták meg a kutatók azt az északnyugat-kínai karsztbarlangot, ahol először azonosítottak gyenyiszovai emberhez köthető fosszíliát a faj nevét adó szibériai barlangon kívüli területen. Az ásatási munkálatok 2018-ban kezdődtek és mostanáig több mint 1400 kőtárgyat és csaknem 600 darab állati csontot tártak fel a barlangban. A vizsgálatok szerint a leletek több mint 40 ezer évesek, az őskőkorszakból származnak.

Magyarország Sanghaji Főkonzulátusának meghívására öt magyar alkotó mutatkozhatott be június első hétvégéjén a kínai közönségnek a kelet-kínai Hangzhouban megrendezett BudapestFest programjának részeként. A kínai közönség nagyra értékelte a magas minőségű egyedi termékeket.

Újra megnyitja kapuit az Antropos.hu Fashion&Art&Design Market június 22-én a Morrison's 2 klub fedett udvarán. Az árusítók között számos divattervező, kiegészítő-tervező, kézműves, ötvös/ékszer-készítő, festő, grafikus, digitális művész munkájával ismerkedhetnek meg a látogatók, akár el is beszélgethettek az alkotókkal, és ami a legjobban tetszik, azt meg is vásárolhatják. A belvárosi udvaron nemcsak nézelődni, illetve vásárolni lehet majd, hanem workshopokat is részt vehetnek az érdeklődők.

Reisz Gábor alkotása nyitja a rendező részvételével pénteken a Cinema Jove nemzetközi filmfesztivált a valenciai Teatre Principal-ban. A felnőtté válás kérdéseivel foglalkozó, önéletrajzi ihletésű filmet a hazai mozik decemberben mutatták be, s több mint 53 ezren váltottak rá jegyet. Nemzetközi premierje az A-kategóriás tallinni fesztiválon volt, majd a torinói fesztiválon három zsűri díjazta, Monte-Carlo filmfesztiválján elnyerte a fődíjat. A Rossz verseket a Magyar Filmakadémia négy kategóriában tüntette ki Magyar Filmdíjjal áprilisban.

A Budapesti Vonósok Kamarazenekar pénteken a Budapest Music Centerben jótékonysági koncertet adnak a vakok és gyengénlátók támogatására, így járulva hozzá ahhoz, hogy az Összhang Alapítvány túrázásra alkalmas tandem kerékpárokkal ajándékozhassa meg a Mozdulj! Kiemelten Közhasznú Egyesületet, amely augusztusban ötnapos tandemtúrát szervez a Balaton körül látássérültek számára. Az esten Bach, Vivaldi, Handel és Mozart művei szólalnak meg, közreműködik Flamich Mária szoprán, Menyhárt Zsuzsanna fuvolaművész, Szilvásy Júlia hárfaművész és Dinyés Soma csembalóművész, a koncertmester Soltész Ágnes.

A szabadtéri színház eddigi fenállásának minden esztendejét egy előadás szimbolizálja idén Egerben június 27. és augusztus 19. között.

egri_csillagok

Június 27-én az AWS frontembere, Siklósi Örs mutatja be önálló projektjét az Esernyős Warm-up udvarában.

Balázs János ad ingyenes zongorakoncertet szombaton 20.00-kor a romantikus zeneirodalom legismertebb alkotóinak műveiből a Zeneakadémia előtti téren, ahol erre az estére komponált videóinstallációkat is láthatnak az érdeklődők.

Június 24.–augusztus 19. között a tízéves viszáki Tündérkertben és az alig több mint tízéves Kaszás Attila Pajta Színház (KAPSZ) programajánlatával várja vendégeit Szarvas József színművész.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma